Ung, 1902. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1902-08-17 / 33. szám
újabb terhes feladatot ró vállainkra s minden rendelet jövedelmeinket csorbítja. Eddig nem panaszkodtunk, hallgatva tűrtünk és liuztuk tovább az igát, mert volt egy folytonosan fokozódó mellékjövedelmünk, a mit a gondviselés —• úgy látszik — kárpótlásul adott nekünk mindazok helyett, a mit az uj törvények és rendeletek apránként elszedegettek tőlünk. A külföldi útlevelek kieszküzléseért járó magánmunkálatok dija volt ez, a mit volt alispánunk egyik rendeletével szabályzott. Minthogy az Amerikába való kivándorlás vidékünkön folytonosan terjedt, növekedett ennek arányában ez a mellékjövedelmünk is s már-már számot tevő tényezővé vált kis háztartásainkban s nem egy szükségletünk fedezésére elég volt. Igaz, hogy ez a 2 frtos dij sem volt olyan tiszta jövedelem, mint a milyennek első tekintetre látszik, mert az a kivándorló, a kitől ma az útlevelének alapul szolgáló községi bizonylat kiállításáért 4 K-át kaptunk, éveken keresztül külföldön való tartózkodása idején reánk nézve elveszett s nemcsak hogy ez idő alatt részére semminemű magán munkálatot nem végeztünk, de távollétével még munkát, hivatalos több teendőt okoz, mert ha hadköteles korban van, úgy évről-évre hollétét kell puhatolnunk; ha tartalékos katona, úgy behívóinak kifüggesztésével, távollétének igazolásával és gyakori jelentésekkel vagyunk elfoglalva, azonkívül örökösödési és egyébb ügyekben képviseltetéséről kell gondoskodnunk, részére gondnokot hozunk javaslatba stb. Mégis készpénz bevétel volt az s a háztartás s a család ezerféle szükségletei közül egyet kettőt ki- elégitelt. S most, mint a felhőtlen égből lecsapó villám, váratlanul sújtott bennünket a Belügyminiszter Ur 59,565/902. számú rendelete, melylyel e dij szedésétől a körjegyzőket eltiltja. Mindig féltünk a kivándorlás meggátlására irányuló mozgalom és hivatalos intézkedések hallatára, de hogy ilyen irányban sújtson az bennünket, még som gondoltuk. Nekünk nem szabad felsőbb rendeleteket birál- gatnunk, annyit azonban mégis megengedünk magunknak, hogy a köteles tisztelet, sőt a mai kormány iránt minden magyar szívben gyökeret vert ragaszkodás épségben tartása mellett kijelentsük, miszerint semmiféle törvény nem rendelkezik oly értelemben, mintha a községi elöljáróság a kivándorlókra vonatkozólag az útlevél ajánlati táblázat kiállításához szükséges adatokat hivatalból volna köteles beszerezni. Meglehet, hogy tévedünk s hogy a törvények és rendeletek utveszetőjében elkerülte figyelmünket ez a rendelkezés; ebben az esetben azonban szolgáljon fenti kijelentésünk .mentségéül az a körülmény, mely szerint a hivatott számú belügyminiszteri rendelet nem idézi azt a szakaszt, mely ebben az értelemben kifejezetten rendelkezik. Azonkívül megerősít feltevésünkben az is, hogy maguknak az útleveleknek kiállításáért szedni szokott 50 fillér dij eltörölve nem lett és hogy nekünk a szükséges nyomtatványok beszerzése és a postai utalvány- űrlapok pénzbe kerülnek, az adatok igazolása, az űrlapok kitöltése, a ki- és bevándorlási statisztika összeállítása tetemes munkát okoz s végre is az egész költség és munka egyes embernek privát elhatározása folytán s az illetőnek magán érdekében válik szükségessé. Beleütközik ennélfogva ez a miniszteri rendelet Ungvármegye VII. sz. szabályrendeletének 19. §-ába, melyet ugyancsak a Belügyminiszter ur 26618—89. számú leiratával jóváhagyott s melyszerint „méltányos az, hogy a jegyző az egyesek érdekében tett s nem a a szorosan vett hivatalos teendőkhöz tartozó munkálatokért az illetőktől különös díjazást nyerjen.“ Ellenkezik továbbá volt alispánunk rendeletével, mely éppen a fent hivatolt 19-ik §. pótlásaként taxatíve megállapítja, hogy az útlevél iránt községi bizonyítvány kiállításáért 2 forint dijat szedhet a jegyző. Alkalmat ad arra, hogy a közigazgatás eddigi rendje megháborittassék, mert a jegyzők az útlevelet kérő feleket szóbeli kérelmük bemondása végett a főszolgabíróhoz utasitandják, ez által és a kellő adatok hivatalból való beszerzésére felhívó rendeletek nagy számánál fogva a szolgabirói hivatal állandó zaklatásnak lesz kitéve. Ha a nép e rendeletről széliében tudomást nye- rend, nem százával — mint eddig — hanem ezrével íratja az útlevelet s mindenkinek a zsebében lévén a salvus conductus, bármi bűntény elkövetése esetén azonnal Amerikába szökik s a megtorló igazságszolgáltatás megakad. Egy-egy ember részére tízszer is keilend útlevelet kiállítani, mert pénzébe nem kerülvén, mielőtt még a kellő útiköltséget előteremtené, megiratja útlevelét s ha annak érvénye lejárt, uj passust fog beszerezni. Beláthatlan következményei lehetnek e rendeletnek és mindez csak azért, hogy a jegyző megfoszta- tott egyik számot tevő mellékjövedelmétől. De meg népünk — a kivándorló közönséget értve — önkényt és jó szívvel adta ezt a csekélységet s soha egynek nem jutott eszébe követelni, hogy a jegyző az ő érdekében ingyen dolgozzék és a sajátjából költsön. Tagadhatlan, hogy voltak visszaélések s a mig ez a dij szabályozva nem lett, a jegyzők a kivándorló anyagi tehetségóhoz mérve aránylag magas dijt követeltek egyesektől. Amióta azonban a hivatkozott szabályzat megjelent, soha egyetlen esetben sem merült fel panasz, mintha a jegyzők valakit megzsaroltak volna. Ez idő alatt csakis a központban akadt néhány lelkiismeretlen ember, aki az útlevelekkel való mani- pulatió révén akart gazdagodni s akik azóta már el is nyerték cselekedetjükért az ülő büntetést. Bizonyára ezek az esetek adtak impulzust e súlyos csapást képező rendelethez s most mi isszuk meg a levét annak, hogy mások, a kellő ellenőrzés hiányát kihasználva, incorrect utón gyarapították jövedelmeiket. Mert csapást képez ránk nézve ez a rendelet, tekintetes Törvényhatósági Bizottság, létfeltételünket támadja meg s már nem hallgathatunk tovább, de sürgősen és hangosan emeljük fel kérő szavunkat, mert itt segitség kell bajainkra. Egyes körökben, hol a kivándorlás nagyobb méretű volt, majdnem a törzsfizetéssel felért ez a jövedelem évi összege s nem csekély csapás az, ha egy különben is rosszul dotált tisztviselő évi jövedelme hirtelen felével megcsappan. Alázattal esedezünk ennélfogva a tekintetes Törvényhatósági Bizottsághoz kegyes pártfogásért s esdve kérjük, méltóztassék befolyásával oda hatni, hogy e nagy horderejű rendelet visszavonassék, illetve hatálya legalább a mi vármegyénkben s mindaddig felfüggesz- tessók, meddig a vajúdás stádiumában levő államosítási törvények életbe lépve, remélhetőleg számunkra is biztos existentiát teremtenek. Mert mai fizetésünk nevetségesen kevés és nem csak hogy arányban nem áll a tőlünk követelt munka qualitásával és halmazával, de még a tisztességes megélhetésre sem elégséges. Nem conventionális panasz ez tekintetes Törvény- hatósági Bizottság, hanem a természetes elkeseredettség szülte igaz feljajdulás s mi bízunk abban, hogy a Bizottság viszonyaink alapos megismerésétől elzár- kezni nem fog s belátva, hogy ilyen széles körű ismeretet, sokoldalúságot és odaadó tevékenységet megkövetelő munka, aminő a miénk, nem napszámot, de tisztességes díjazást érdemel. Ne nézze a tekintetes Törvényhatósági Bizottság azokat a kartársaiukat, kiket magán vagyonnal áldott meg a sors, vagy a kik a régi rendszer — inkább rendszertelenség — alatt meggazdagodtak, mert ezek szerzett vagy öröklött magán vagyonuk jövedelméből pótolják azt, a mit hivataluk gyakorlásával meg nem szerezhetnek ; hanem tekintse azokat az öregebb jegyzőket, a kik eddig is küzködtek a megélhetésért s magukat és családjukat a sivár nyomornak látják kitéve. Vagy nézzen a fiatalabb generatióra, kik csupán munkabírásukban bizakodva, titáni lelkesedéssel ragadták meg a jegyzői pennát s most sisiphusi munkának találva az elvállalt feladatot, ifjú koruk daczára csüggedten ejtik ki kezükből munkaeszközüket s miután látják, hogy ezen a sokaktól balgán irigyelt életpályán nem csak jövőjük nincs, de még nélkülözéstől sem óvhatják meg kicsiny családjukat, elkeseredve sóhajtanak fel: „Istenem 1 hát ebben az országban már ilyen odaadó munka árán sem lehet gondtól és nélkülözéstől mentesen megélni!“ Eddig a tanítót nevezték a nemzet napszámosának, holott azoknak a munkája — a világért sem mondjuk kisebb fontosságú — de semmi esetre sem áll arányban a mi megterheltetésiinkkel. A tanítónak elfoglaltsága napi néhány órára terjed, az iskolából kijőve, letette napi teendőinek gondját, vakácziójuk van s a mellett biztos kilátásuk, hogy a korpótiók utján fizetésük öt-éven Kint emelkedik. Nekünk szabadságunk nincs, minden évszak, minden hó, sőt minden nap meghozza a maga speczi- alis munkáját, amit — ha törik, ha szakad —- el kell végezni. Nem hivatkozhatunk arra, hogy a hivatalos órák alatt e munka halmazzal megbirkózni képtelenség, sőt a határidőre éjjel-nappal való munka árán is el kell készíteni a kiszabott munkát és az esedékes beadványt. S mindezekért a tanítókénál sokszor silányabb fizetést huzunk, törzsfizetésünk emelkedésére reményünk sincs, 27 feljebbvalónk mindegyike kérlelhetetlenül sújt bennünket pénzbírsággal bármi késedelemért, vagy elnézésért s kartársaink közül azok, kiknek nagyobb családjuk van, eddig is képtelenek voltak jövedelmükből tisztességesen megélni s most e rendelet által tönkre vagyunk téve s nem csak családot el nem tarthatunk, de egyes ember megélhetéséhez is kevés a fizetésünk. Bár — mint fentebb kifejtettük — reményteljesen nézünk a közigazgatás államosításáról szóló törvény életbeléptetésének _elébe, de — a javaslatot nem ismervén •— nem lehet ez a reménységünk annyira vérmes, hogy attól minden bajaink orvoslását várnók; csupán abban bizakodunk, hogy jelenlegi tűrhetetlen helyzetünk némileg javulni fog. S ha e változás már a közel jövőben bekövetkezhetnék, nem alkalmatlankodnánk jelen panaszunkkal. Félő azonban, hogy még évek telhetnek el, mig a javaslat törvényerőre emelkedhetik s felényire redukált évi jövedelmünk elégtelensége folytán mi, vagyontalan többsége a körjegyzői karnak, a teljes megromlás — eladósodás — lejtőjére sodortatnánk, a honnan azután a visszatérésre nincs többé kilátásunk. Újból esedezünk ennélfogva, miszerint szóban forgó s a lakosság minden különös megterheltetése nélkül élvezett mellékjövedelmünk fentartására irányuló alázatos fenti kérésünket illetékes helyre pártolólag felterjeszteni méltóztassék. Abban a nem várt esetben pedig, ha a nagymól- tóságu m. kir. Belügyminiszter ur ezen indokolt kérésünket pártoló felterjesztés daczára — bármi okból — nem tartaná teljesíthetőnek, egyenesen a tekintetes Törvényhatósági Bizottsághoz fordulunk alázatos kérésünkkel, mely abból áll, hogy" engedtessék meg nekünk, miszerint ezen elejtett mellékjövedelmünk pót- lásakép a három évi átlagnak megfelelő, de kürünkint legalább 300 K-t kitevő pótjavadalmazást községeink jövő és következő, évi költségelőirányzataiba — egészen az államosítás bekövetkeztének évéig terjedőleg — beállíthassunk és biztosíttassunk, miként a községi képviselőtestületek uetáni elutasító határozatait sikerrel fogjuk a tekintetes Bizottsághoz felebbezhetni. Mert a körjegyzői állásokra hirdetni szokott hivatalos pályázati felhívásokban a magánmunkálatok dija mindenütt mint a körjegyző fizetését kiegészítő mellékjövedelem van feltüntetve s nem lenne jogos és igazságos, hogy az a jegyző, a ki e hirdetmény meg- bizhatóságában nem kételkedve, pályázott ez állásra, most — a mikor egy jobb kört csak azért adott fel, mert a betöltésre váró állásban épen a szóban forgó mellékjövedelemből több bevételre számított —- most arra a keserű tapasztalatra jusson, hogy egy a hivatalos lapban közzétett pályázati hirdetmény Ígéreteinek sem lehet feltétlenül hitelt adni, mert azt felülről egy tollvonással meg lehet semmisíteni. Bocsásson meg nekünk a tekintetes Törvényhatósági Bizottság és — esedezünk —- ne vegye a köteles tisztelet elmulasztásának a Nagyméltóságu Miniszter Ur, hogy ha jelen panaszunkban helyeukint markánsabb kifejezéseket használtunk, de családapáknak, kik eddig biztosnak vélt jövedelmeiket csorbítva látják s családjukat a jövőben nyomornak, magukat kétségbeesésnek látják kitéve, megengedhetni, hogy minden czélra vezetőnek Ígérkező eszközt felhasználjanak s azzal igyekezzenek érdekteleneket az őket fenyegető veszélyre figyelmessé és résztvevővé tenni. Tiszteletteljes kérésünket és egyletünket magas pártfogásukba és jóindulatukba ajánlva, maradtunk a tekintetes Törvényhatósági Bizottságnak Kelt Ungvári, az ungvármegyei körjegyzők egyesületének 1902. augusztus 1-ső napján tartott rendkívüli közgyűlésén leglázatosabb szolgái az ungvármegyei körjegyzők Pajor Bertalan, alelnök. A közigazgatási bizottság üléséből. — Augusztus 12. — Ung vármegye közigazgatási bizottsága az elmúlt kedden tartotta meg e havi ülését, melyen gróf Török József elnökölt. Az ülésen előadottakból kiemeljük a következőket: Az alispán havi jelentése szerint a csendőrség a vármegye területén 1121 esetben teljesített nyomozást és pedig 56 esetben bűntett és vétség, 1065 esetben pedig kihágási ügyben. Tüzeset összesen 9 fordult elő, nevezetesen: F.-Németi, Gajdos, Ordarma, Rebrin, Voloszánka, T.-Polena, Perecseny és T.-Remete községekben, összesen 9843 korona kárral, melyből csak 3550 kor. volt biztosítva. Törvényhatósági útadóban befolyt 4939 korona; hátralék 105,779 korona. A tiszti főorvos jelenti, hogy az általános közegészségügyi állapot julius hónapban általában igen kedvező volt. Elve született 519 gyermek, elhalt 14 éves korig 163, 14 éves koron felül 111 ; összesen elhalt 274. A születések száma tehát 245 esettel múlta felül a halálozások számát. Orvostörvényszóki, orvos- rendőri bonczolások és hullaszemlék 13 esetben eszközöltettek. Iskolák, ovodák 23 esetben vizsgáltattak. Veszett ebek két egyént martak meg. A m. kir. államépitészeti hivatal jelentésével kapcsolatban Thuránszky Tivadar bizottsági tag indítványára elhatározta a közigazgatási bizottság, hogy az ungvári posta- és távirdahivatalnak a postakincstár által építendő posta-palotában leendő elhelyezése tárgyában a kereskedelemügyi miniszterhez feliratot intéz. A kir. tanfelügyelő jelenti, hogy a hegyvidéki akció kapcsán építendő állami iskolák telkei Kosztrinán, Sztavnán, Voloszánkán, Uzsokon, Tichán, Lyután, Csornoholován, Zaricsón, N -Turiczán, Rákón, Turia- Paszikán, T.-Bisztrán, T -Polenán, Neviczkén, Alsó- és Felső-Domonyán és Kis-Zalacskán kiszemeltettek és felmérettek. A perecsenyi áll. iskola építési szerződése 22,260 koronával jóváhagyatott. A kir. pénzügyigazgató jelentése szerint julius havában befolyt egyenes adó: 26,107 korona, maradt hátralék 694305 K. Haddijban befolyt 214 K, hátralék 37,291 K. Bélyeg- és jogilletékben befolyt: 31,732 K; fogyasztási és italadóban: 76,451 K; dohányjövedékben 53032. K. Tudomásul vette a bizottság a kereskedelemügyi miniszter leiratát, mely szerint Pálócz és Pályin községekben a kért távirdahivatalok felállítását a csekély forgalomra való tekintettel ezidőszerint nem helyezheti kilátásba. Ungvármegye alispánja bejelenti a bizottságnak, hogy a szobránczi képviselőválasztást megelőzőleg s azt követőleg beadott panaszok és feljelentések szerint úgy a járási és a közigazgatási tisztviselők, mint egyes községi elöljárók és egy állami szolgálatban álló egyén ellen is törvénysértések tényálladékai merültek fel. Ehhez képest, midőn az erre vonatkozó iratokat beterjeszti, kéri a bizottságot, hogy ez ügyben a továbbiak iránt határozatot hozzon. A közigazgatási bizottság az ügy részletes ismertetése s több bizottsági tag hozzászólása után, a beadott panaszok és feljelentések alapján Tomcsányi István szobránczi főszolgabíró és Kulin Aurél szolgabiró ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot, továbbá Strausz Mihály és Kustán József segédjegyzők, Hegedűs István állami igazgató tanító, végül Szekela Mihály orechovai, Balázs György gózsényi biró, Ubrezs község bírája és Stima János f.-remetei községi biró ellen a fegyelmi eljárást elrendelte s annak keresztülve- zetésével a vármegye alispánját bízta meg. Komárom vármegye közigazgatási bizottságának átirata folytán elhatározta a bizottság, hogy az automobil közlekedésre vonatkozó kormányhatósági szabályrendelet alkotása iránt a belügyminiszterhez fel- terjesztést intéz. Végül a bizottság az elnöklő főispán indítványára Ferry Oszkár Ungvárról áthelyezett csendőrszázadosnak itt . tanusitott buzgó és közhasznú tevékenységéért elismerését fejezte ki és elrendelte hogy ez a jegyzőkönyvbe foglaltassuk.