Ung, 1902. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1902-02-23 / 8. szám
* Estély az ungvármegyei körben. A Budapesten fennálló ungvármegyei kör e hó 17-én este 8 órakor a Klotild-kávéház külön félemeleti helyiségében felolvasó-, ének- és zene-estélyt rendezett részben az Ungmegyéből származó, részben az egyesület iránt érdeklődő nagy számban meghívott előkelő közönség jelenlétében. A programún első pontját (jbhlidál Antal orvostanhallgató klaszikus zenejátéka képezte, ki már íőgimn. tanuló korában is kiváló zenei talentumát nem egy ízben mutatta be az ungvári közönség előtt a fő- gimn. kebelében tartott ünnepélyeken. Most is oly hatást ért el magas színvonalon álló hegedűjátékával, hogy a közönség hangos kívánságára három Ízben kellett az emelvényre lépnie s uj zeneszámok eljátszásával gyönyörködtette a jelenlevőket. Élénk tetszéssel hallgatta végig a közönség dr. Bauer Gábor fővárosi ügyvédnek „A modern nő szerepe a társadalomban“ czimü gonddal kidolgozott szellemdus felolvasását. Az estélynek fénypontját Hajós Elza kisasszony éneke képezte. A közönségnek folyton megújuló tapsviharai között a legnagyobb bravúrral énekelte el Katalinból a román- czot, Aimenek „A remete csengetyüje“ ezimii dalát, a néger kaczagó dalt és néhány magyar dalt A fiatal művésznőnél, ki esak most került ki a vígszínház iskolájából, miután előbb két esztendeig Passy Cornetnél tanult énekelni, különösen feltűnő a mozdulatok köny- nyedsége és az a tűz, melylyel hallgatóit szinte felvillanyozza. Rövid elnöki zárszó után az estély 11 órakor ^ véget ért. * Szerkesztő-változás. Az Ungváron megjelenő „Kárpáti Lapok“ volt szerkesztője, Romanecz Aladár trobusai gk. lelkész, tisza-bogdányi lelkészszé történt kinevezése folytán a lap szerkesztésétől visszalépett. A szerkesztést ideiglenesen Prodán János teljesíti. * Térzene. E hó 16-án tartotta a 66. gyalogezred zenekara első térzenéjét a városháza előtt. A térzenét igazi élvezettel hallgatta végig a nagyszámú közönség s végül meg is tapsolták a jeles zenekart s kitűnő karmesterét. Ma délelőtt ismét lesz térzene, ugyancsak a városháza előtt. * A hadmentességi dij fizetése alá tartozókat figyelmezteti a km pénzügyigazgatóság, hogy a hadmentességi dij alá tartozó egyének tartoznak jelentéseiket márczius hő folyamán megtenni. * Döntés tervek felett. Az ungvári orth. izr. hitközség által az Uj-tér mellett fekvő telken építendő templom és rithuális fürdő építési terveit, lapunk múlt Számában már ismertettük. A zárt határidőig beküldött- rtyfrlrz térV felett ;a Mtkofcáé^ bTráló-bfZŐÍJbága^^S már döntött Az első 1400 K díjjal „Párizs“ jeligéjű tervet jutalmazta, melynek készítői Szabolcsi és Pap, — a második 500 K-ás jutalomdijat pedig „Al memor“ jeligéjű pályaművet ítélte oda, melynek tervezői Ritter és Fehér:, mindkét jutalmazott budapesti lakos. — E közlésünkkel kapcsolatban, el nem hallgathatjuk azonban ama megjegyzésünket, hőgy mi, csupán a hitközség tagjai sorából alakított biráló-bizottságot csonkának találjuk, amennyiben kívánatos lett volna, ha a biráló-bizottság, eljárásánál és ítélkezésénél legalább egy szakértő építési tervező véleményét is kikérte volna. Megengedjük, hogy a döntés eredménye ugyanaz lett volna, a melyről fentebb adunk hirt; nincsen kizárva azonban, hogy szakértő építési tervező meghallgatása mellett, talán más terv is mogérdemlett figyelemben részesül olyként, hogy talán ezen mellőzött tervezetek valamelyike nyerte volna az egyik páíya- dijat Ott volt például a többi között „Ma taivi“ jeligéjű pályázatra beküldött terv is, melyet mi is láttunk, s valóban meglepő volt e monumentális terv kivitole, mely együtt felölelte a byzanczi és mórstyllt, ellátva egy nagy közép és négy kisebb sarok kupolával, hatásos interieumal s a templom alatt elhelyezendő fürdővel. Ezen tervben a fürdő alaprazja és elosztása egészen megfelelő; két részből áll: egy magas alagsorból, melyben külön férfi- és külön női fürdőcsarnokok vannak elhelyezve, mindenik külön rituális fürdővel, nagy me- denczével és zuhanyokkal; a fürdőszobák, egy emelet sorban 12 vetkőző fülkével, honnan kényelmes belső lépcsőn közvetlen a fűtött fürdőbe lehet jutni. Az épület földszintjén impozán előcsarnokon át négy bejárati ajtó vezet a keleti stylben szépen kiképzett, jó akusztikájú templomba, melynek közepén a templomot koro- názólag egy hatalmas kupola emelkedik, melynek plafonjából, sziues üvegeken át egy felülvilágító szórja sugarait az Al memor imahelyre, amelylyel szemben van az impozáns frigyszekrény elhelyezve. Az emelet jól elhelyezett női ülésekre s más mellékhelyekre van berendezve. Bízvást elmondhatjuk ezek után, hogy mi a magunk részéről az imént ismertetett tervet igen is figyelemre méltónak találtuk s művészi kivitelét illetőleg e terv alighanem kiemelkedik valamennyi többi terv felett. Azért használjuk azonban az „alighanem“ kifejezésünket, mert bár a tervek felett már döntés történt, lehet azonban, ha a bírálók arra termett szakértő véleményét is meghallgatják, talán a „Ma taivp vagy a többiek között „Szentegyház“ jeligéjű tervek egyike került volna ki, mint díjjal jutalmazott pályamű, melyet részletesen a múlt számunkban ismertettük. * A kincstár felelőssége a táviratok továbbításáért. Egy bécsi gyapjú-ügynök múlt év május havában egy bécsi táviróhivatalban sürgöny t adott föl Antwerpenbe, a melyben egy ottani czégnek oly megbízást adott, a mely megbízás közvetítéséért 58 márka provisiót kellett volna kapnia. Az amster- dami czóg azonban a megbízást nem effekínálhatta, mert az ügynök által feladott sürgönyt a posfahiva- talnok tévedése folytán Becsből nem továbbították. Az ügynök elvesztette jutalékát és az osztrák kincstártól kérte annak megtérítését, a postakincstár azonban ezt megtagadta és csak a távirati dijat térítette vissza az ügynöknek. Erre az osztrák kincstárt perelte rendes bíróságnál elveszett jutaléka erejéig. A bécsi II. kér. járásbíróság pedig az ügynök javára döntött és a kincstárt elmarasztalta az 58 márka és a perköltségek megfizetésében. Az ítélet érdekes indokolásából kiemeljük a következőket: A szóban forgó jogi kérdés eldöntésénél sem a nemzetközi távirati szerződésre, sem a távirati díjszabásra nem lehet hivatkozni. Az elsőre azért nem, mert az egyszerűen egy több állam között kötött szerződés, a mely csak a szerződő államokra egymás között kötelező. A távirati díjszabás pedig nem a törvény, hanem egyszerűen egy intern instrukcziókat tartalmazó rendelet. A feladó és távirda-igazgatás közötti jogviszony az anyagi magánjog rendelkezése alá tartozó magánjogi viszony. A feladó és a postakincstár között kötött szerződésnek tárgya a távirati gépeknek és távirati hálózatnak rögtöni felhasználása a távirati üzenet továbbítására. Igaz, hogy a távirati blankettán van egy záradék, a mely a távirdaigazgatás szavatosságát kizárja, ez a záradék azonban korántsem jelentheti azt, hogy ezáltal a távirdaigazgatás direkt mulasztásáért is ki legyen a szavatosság zárva, ami a szerződési és kártérítési jogviszonyok tekintetében fönnálló törvényes rendelkezéseknek nyilván ellentmondana. Ha tehát a távirdaigazgatás — mint a jelen esetben — a távirat továbbítására szükséges tevékenységet egyáltalában nem fejtette ki, akkor a távirdaigazgatás szerződési kötelezettségét nem teljesítette, a feladó pedig, minthogy az utólagos teljesítés a szerződés czéljának nem felel meg, jogosítva van kártérítést követelni. Minthogy itt feltűnő gondatlanság fordult elő, a felperes jogosítva volt elégtételt, tehát az elmaradt hasznot is követelni. * A rekonstruált szőllők pótadő-mentes- sége. Budapestről írják : Lukács László pénzügyminiszter a pénzügyigazgatóságokhoz körrendeletét intézett, melyben figyelmezteti azokat, hogy az újra telepített szőllők után általános jövedelmi községi pótadó nem fizetendő. * Szőlőbirtokosok figyelmébe. A beregszászi kpj.. szőlőszt^l. éí? borászati felügyelőség feljnvja a szőlőbirtokosok figyelmét azon körülményre illetőleg tapasztalati tényre, hogy a mohában való előhajtatással készült fásoltványok iskolázás nélkül állandó helyre való kiültetéssel igen csekély forradási százalékot mutatnak, sőt a megforradtak közűi is csak kevés az, a melynél a forradás oly tökéletes, hogy állandó és hosszú életű tőkét adhatna Tehát a szőlőbirtokosok saját jól felfogott érdekükben cselekszenek, ha csakis oly mohás előhajtatott fásoltásokat szereznek be, melyek az előhajtatás után egy évig szabályszerűen eliskoláztatva kezeltettek s óvakodnak a hirdetésekben ajánlott, rendes eljárástól eltérő módon készült mohás fás oltások beszerzésétől. Különösen figyelmeztetnek azok a szőlőbirtokosok, kik az 1896. V. t.-cz. alapján adandó szőlőfelujitási kölcsönt igénybe vették -vagy igénybe venni óhajtják, hogy akár uj telepek létesítése, akár pedig a már betelepített, szőlőkben a hiányok pót- lása a szabályellenesen készült oltványokkal semmi körülmények között meg nem engedtetik. * Helyreigazítás. A múlt számban „Orgona megáldás“ czimű hírünkből tévedésből kimaradt, hogy az egyházi énekkart az orgonán művészi .játékával Kovalóczy Rezső ur kisérte. * Az ungvári hegyközség számvizsgáló-bizottsága e hó 8-án ülést tartott, amikor is Pogány Gyula pénztárnok bemutatta a bevétel és kiadásokról szóló okmányokkal igazolt számadásokat, mely okmányok a számadásokkal teljesen megegyeznek. Megállapította a számvizsgáló-bizottság, hogy a felvett pénzintézeti 1400 korona kölcsön-összeggel együtt bevételeztetek 4379 K 52 f, kiadatott 4071 K 13 f, maradvány 1901. decz. 31-én 308 K 39 fillér. Megállapittatott továbbá, az hogy 1902. évre előirt 308 K 39 f. ugyancsak 1902. évi február hóban öt hegyőr és a hegybíró fizetésére fordittatott úgy, hogy mai napon a pénztárnok hegyközségi pénzzel már nem rendelkezik. Tekintettel arra, hogy a hegyközségi pénztárnok rendkívüli munkásságot fejtett ki a számadások vitelénél, a számvizsgáló bizottság ajánlatba hozza, hogy Pogány Gyula pénztárnoknak jegyzőkönyvi elismerés és köszönet nyil- vánittassék. * Nyilvános nyugtázások és köszönetek. Az ungvári ev. ref. presbytérium védelme alatt álló ifjúsági-egyesület e hó 2-án a reform, iskola helyiségében tartott szép sikerű tánczmulatság alkalmával felülfizettek: méltóságos Firczák Gyula munkácsi g. k. püspök 10 K, Czibur Vilmos 4 K, Tomcsányi Ödön 14 K, Sziklay Lajos 2 K, Szabó Lajos 2 K, Kárpáti Ferencz 2 K, Komjáthy Gábor 4 K, özv Kovács Pálné 3 K, Arday Sándor 60 f, Izsák Imr 1 K 60 f, Csont Tamás 60 f, Szabó József 1 K, Czakl József 1 K, Bajusz Imre 1 K 60 f, Molnár Mihály 60 f. Arday István 60 f, Kassay József 60 f, Csűrös Ferencz 2 K, Hasza István 1 K, Gélül József 2 K, N. N. 1 K, Nusely István 1 K, Mazurák N. 1 K, Csáthy Lajos 60 f, Túri Endre 60 f, Gyurkovics Mihály 1 K 60 f, Újlaki József 2 K, Solgovics József 60 f. Fábián János 1 K, Pallaini 1 K, Dinovics N. 1 K, Katona Samui 1 K 60 f, Valkovszky Miklós 1 K, id. Lékó János 60 f, iíj. Lékó János 60 f, Kiss János 1 K 60 f, Láng József 60 f, Szirovi Józsefné 60 f, Laszota Imre 1 K Erdős Gyula 60 f, Lipták Józsefné 2 K, Varadi János 40 f, Landa Károly 60 f, Marczincsák András 3 K. Molnár Ferencz 2 K 60 f, Mikla N. 2 K 60 f. Berta István 1 K 60 f, Apatinszky Mihály 2 K, Kiss Kálmán 60 f, Vinay N. 1 K 60 f, Vajnay Márton 1 K, Balogh Pál 60 f, László István 1 K 60 f, dr. Lévy Józsefné 2 K. Összes feliilfizetés 87 K 60 f. Szives adományaikért fogadják a mélyen tisztelt felülfizetők az ifjúsági egyesület választmányának hálás köszönetét. Az ungmegyei takarékpénztár ez évi közgyűlése által jótékonyczélokra megszavazott összegből az ungvári közkórház szegényügyi és árvagyermek fen- tartási jótékony alapja ez évben is úgy mint az előző években hatvan korona adományban részesülvén, ezen összegnek a takarékpénztári tekintetes igazgatóság részéről a kórházi gondnoksághoz lett szives eljuttatásáért, az abból gyámolitandó üdült szegény betegek és árvák nevében hálás köszönetének ad kifejezést. Ungvárt. 1902. február 10-én. Dr. Novák Endre, s. k. kh. igazgató-főorvos. Az Ungmegyei Takarékpénztár 60 K-t, a Kereskedelmi és Iparbank 50 K-t, az Ungvári Népbank 40 K-t és Maria Michailowma Choma úrnő Moszkvából 20 K-t küldött az „Ungvármegyei Nóiegyesület“ jótékony czéljaira Fogadják ezen emberbaráti nemes cselekedetükértaz egyesiiletjhálás köszönetét. Az „Ungvári Katholikus Kör“ e hó 9-én tartott tánczmulatsága alkalmával felülfizeltek: Firczák Gyula püspök, Hehelein Károly 20—20 K, Fialkovszky József, Bradács Gyula, Langer Bódog, dr. Blazsovszky 10—10 K, Melles Gyula 8 K, Dortsák Gyula 6 K, Juhász János, Popovics Mihály 5—5 K, Szentiványi, Vojtkó János s.-lelkész. N. ezredes, Hampel János, Tapasztó Pál, Kende Zsiga, özv. Bacskay Antalné, Lőrinczy Jenő 4—4 K, Csehticzky József, Eperjessy Mátyás, Komka Vilmos, Lipták József, Sirola Károly, dr. Kerekes István, Landa Károly, Ruják 3—3 K, Laukó Sándor, Gulácsy Ignácz, Prétyi Mihály, dr. Fi- biger Sándor, Kosztura, Tirpák, Csont Tamás, N. N., Eperjessy István, Mondik Pál, Berzeviczv István, özv. Jaczikné, N. őrnagy. Horatius Pál, Zombory, Malesz János, Molnár György, Bernáth Ferencz 2—2 K, Bene Ferencz, dr. Suba, Mihalics, Balázs, Szloboda, Flach Jakab, Kara János, Lepkó, Gara István, Fiala Ferencz, Dobrovszky, N. hadnagy, Miharin, Ober, Csengeri Jenő, Janovics, Repevszky Mihály, Oppé Antal, Lenyik János 1—1 K. Az Ungmegyei Takarékpénztárnak azon nagylelkű adományáért, mely szerint 50 K-val a helybeli Gyermekbarát-Egyesület pénztárát gyarapítani méltóztatott, az Egyesület nevéoen hálás köszönetét mond Szabó József, pénztáros. A Gyermekbarát Egyesület részére IIerez Bernát 2 koronát adott, melyért .köszönetét mond Szabó József, pénztáros. * Elhaltak névsora. Ungvár városában 1902. február hó 8-tól február hó 22-ig elhaltak a következők : Kofira Györgyné Murga Borbála 43 éves napszámos, Hrivnyák Anna gör. katli. 2 éves gyermek, Hapák Olena gör. kath., 38 éves napszámos, Petres János róm. kath , 29 éves főgymnáziumi tanár, Ha- nusák Pálné Kovács Mária gör. kath., 40 éves napszámos, Riczkó István ev. ref., 63 éves csizmadia, Hrivnyák András gör. kath., 9 éves elem. isk. tanuló, Mikloda Irma gör. kath., 29 éves háztartásbeli, özv. Sándor Jánosné Vékony Borbála róm. kath., 60 éves napszámos, Heiman Simson izr., 98 éves magánzó, Haszics Ilona gör. kath., 10 hónapos gyermek. Kracsu- nyák János róm kath , 3 éves gyermek, Tutkó András róm. kath, 8 hónapos gyermek, Dolobáes Gyula róm. kath., VIII. gymnáziumi tanuló, Mikó Géza gör. kath , 2 éves gyermek, BisztranCsik Julia gör kath., 2 napos gyermek. Barkaszi Eszter ev. ref. 20 éves cseléd, Cily Margit gör. kath, 3 éves gyermek, Paulis Mária gör. kath , 2 éves gyermek, Popovics Istvánná Maloska Anna gör. kath , 60 éves napszámos, özv. Stefkó Andrásáé Szmirák Anna gör. kath., 60 éves napszámos, Suga Géza gör kath., 10 napos gyermek, özv Mitrovics Györgyné Lazur Mária gör. kath., 60 éves napszámos. Ezen 23 halálesettel szemben a szütetósek száma 29-