Ung, 1901. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1901-09-01 / 35. szám
hogy azokat a kitűzött időben és helyen az iskolába beíratni annál is inkább el ne mulaszszák, mert akik a kitűzött határidőn belül be nem iratkoznak, azokkal szemben éppen úgy, mint a mulasztókkal, az 1884. évi XVII. t. c. 62., 82. és 157. §§-ai fognak alkalmaztatni. Különösen figyelmeztetnek az iparos mesterek és kereskedő főnökök a mulasztásokkal járó kellemetlenségekre, melyek leginkább a mesterek és főnökök részéről az ellenőrzés hiányos volta miatt keletkeznek. Az ellenőrzési könyvecskék a minisztérium által a tanítómesterek, illetve kereskedő főnökök, nem pedig az iskola részére vannak rendelve és pedig azért, hogy azokból csakis ők maguk szerezzenek tudomást arról, vájjon tanulójuk a törvényben meghatározott időben az iskolában megjelent-e vagy sem ? A pontos ellenőrzés megköveteli, hogy az iparos mester, illetve a kereskedő lónök az iskolába menő tanulója ellenőrzési könyvecskéjét minden egyes előadási napon neve aláírásával vagy más jegygyei láttamozza és csak azután bocsássa el az iskolába. Előadás után hazajött tanulójának könyvecskéjét megnézi s ha az általa megjelölt helyen iskolai bélyeg hiányzik, biztos jele annak, hogy tanulója mulasztott s azonnal kérdőre vonhatja. Minden iparos tanítómesternek, illetve kereskedő főnöknek minden előadási napon ezt saját érdekében tennie keli, nem pedig csak hetek, hónapok múlva, vagy csak akkor, ha az elsőfokú iparhatóság az 1894. évi XVII t. c. 157 §. szigorát már alkalmazta ra. * Munkások hazahozatala. A kereskedelmi miniszter a munkából jogtalanul távozó alkalmazottak visszahozatala alkamából a költségek ki áltál leendő viselése tárgyában a belügyminiszterrel egyetértőén kimondotta, hogy a szökött alkalmazottak csendőri karhatalommal visszahozatala alkalmából fölmerülő költségek első sorban a szökött alkalmazottat, másodsorban pedig a visszakisérést kérő munkaadót terheli. * Megnyílt a sertésvásár. Az ungvári sertésvásárok, tekintettel a sertésvész megszűntére, e hó 4-étől ismét megtartatnak. Hivatalos közlemények. 8144. k. i. szám. Ung vármegye alispánjától. Tekintetes négy járási főszolgabíró urnák, Ung- vár város polgármesterének, a négy járási m. kir. állatorvos urnák és az „Ung“ tek. kiadóhivatalának. A bereznai járásból augusztus hó 24-én s Ung- vár város területéről ugyancsak augusztus hó 2-án kelt járási állatorvosi végjelentések szerint a bereznai járás és Ungvár város területén a sertésvész megszűnvén, a sertés hetivásárok megtartását a bereznai járás és Ungvár város területén megengedem oly megszorítással, hogy az ungvári járás Orlyava, P.-Hel- mecz, a szobránczi járás Baskócz, Jesztreb és a kaposi járás Győröcske, Mokcsa, Mocsár, valamint a hetenként megjelenő földmivelési értesítőben majd felemlített fertőzött községekből vagy azokon keresztül a sertésvész tovahurczolásának meggállása szempontjából a sertések a heti sertésvásárokra még szabályszerűen kiállított marhalevéllel sem hajthatók fel. Jelen rendeletemről a bereznai járás tek. lőszol- gabiráját és Ungvár város polgármesterét meg oly hozzáadással értesítem, hogy annak tartalmát a vásárbérlőkkel azonnal közölje. Kelt Ungvár, 1901. augusztus 30-án Az alispán helyett: Lőrinczy Jenő, főjegyző. !|Q904- M. kir. belügyminiszter. V/ a sz. Körrendelet valamennyi törvényhatóságnak. Arról értesültem, hogy az ország lakossága újabb időben bizonyos Rajcs Zoltán által szétküldött nyomtatványokban a Kanadába való kivándorlásra csábit- tatik. Felhívom a törvényhatóságot, hogy intézkedjék, miszerint ezen nyomtatványok terjesztése lehetőleg meggátoltassák s azok folytán hatósága területén netán keletkező kivándorlási mozgalom szigorúan ellenőriztessék. Budapesten, 1901 évi augusztus hó 13-án. A miniszter meghagyásából: Dr. Sélley s. k., miniszteri tanácsos Felelős szerkesztő: LŐRINCZY JENŐ. Nyilttér.*) fiz egyedül elismert, kellemes izü, természetes hashajtószer a Ferencz József keseriiviz, miért is általánosan kedveltté és rendkívül népszerűvé vált. fi biztos és tartós hatású JFerencz József vizet 10 világkiállításon 10 aranyéremmel tüntették ki és egy háztartásban sem szabadna hiányoznia. *) E rovat alatt közlöttekért nem felelős a Szerk. Egy jégverem jéggel együtt bérbeadó. 'Wi Ugyanott egy portál is eladó. Értekezhetni Fiala Ferencznél. SZEPESI SÁNDOR GYÓGYSZERTÁRA AZ ARANY OROSZLÁNHOZ. (JNGVARON. ALAPíTTATOTT: 1750-BEN. Nagy kelendőség miatt mindig friss készítmény van raktáron! A „Liliom-arczkenőcs“ hatása meglepő szeplők, májfoltok, pattanások, pürse- nések, orrvörösség ellen, miért is országszerte kedvenczc a hölgyvilágnak ! Számtalan elismerést tartalmazó levelek és köszönőiratok ! A „Liliom-szappan“ az arczkenőcs- höz kizárólag használandó, mert rendkívül lágyító hatása van az arczbőrre, kellemes illata által reggeli mosdásra alkalmas. A „Liliom-hölgypor“ a legfinomabb púder, feltűnés nélkül kitünően tapad, kellemes virágillata van s az areznak természetes üdeséget kölcsönöz. A „Liliom-mosdóviz“ reggeli használatra kipróbált szópitő-szer. A „Kárpáti csoda-mellthea“ köhögés, köhögési inger, rekedtség, nathaláz és hurutos mell-, valamint torokbántalmak ellen. Legújabb különlegesség „Agáta“-arczcréme. Különösen oly egyéneknek, kiknek arczuk állandóan zsíros tapintatu. Ezen arczcréme első sorban megszabadítja az arczot ezen kellemetlen zsirosságtól, de ugyanakkor a legrövidebb idő alatt tisztítja meg szeplő, májfolt és mindennemű arcztisztátalanságtól. Egy tégely ára 1 korona. Csakis akkor valódiak, ha az oroszlán-védjegygyel vannak a készítmények ellátva. 3Iinden, újságokban hirdetett speczialitás állandóan raktáron tartatik és a nagy közönség kényelmére eredeti árban kapható. férfiszabó (ezelőtt POLLÁK JAKAB czég 28 éven át volt szabásza) UNGYÁRT, Dayka Gábor-utcza 6/596. sz., a közjegyzői irodával szemben. Jkz őszi idény közeledtévél ajánlja brünni és londoni finom szöveteit mérték utáni úri ruhák készítésére a legdivatosabb szabás szerint és igen jutányos árak mellett A n. é. helybeli és vidéki közönség támogatását kérve, vagyok teljes tisztelettel Unterberger Herman. 1 w Qácsi gyapjúszövet és tinóm posztógyár. *^§ jjj jfejj Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy az általánosan ismert, még 1764. évben létesült gOjy P hírneves hazai IS I ^Gácsi posztógyár661 M di va tszö vet-g-yártmányai t gj raktáron tartom és azokat, mint a legkényesebb ízlésnek is megfelelőket, a tisztelt gjp§ közönség becses figyelmébe ajánlom eredeti gyári árak mellett. Továbbá ajánlom a raktáramban dús választékban levő valódi M angol-, scheviot- és kamgarn-szöveteimet, gj Ü melyekből teljes férfiruhák elkészítését saját felelősségem mellett elvállalom. ■ Mjj fjfas A főtisztelendő papság részére a legjobb minőségű reverenda-kelmékből, lügj úgyszintén valódi te ve szőr-lüste rböí reverendák és czimádák nÖJ föJJ elkészítését a legjutányosabb árak mellett vállalom el. A legszolidabb kiszolgálásról előre is biztosítva, maradtam kiváló tisztelettel Nimberyer Béla. ^