Ung, 1901. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1901-08-25 / 34. szám
ben, legfeljebb kárt okozhat. Mert kérdem: honnan van az, hogy mig a vízügyi hivatalok keretében irodalmi téren is egész kis könyvtárt alkotnak már a vízügyi közlemények hivatalos kiadmányai, melyeknek minden füzete tagadhatatlanul a szaktudás hatalmas fejlesztésére, díjtalanul és hivatalból küldetik meg minden vízügyi mérnöknek, addig nálunk a mérnöki nevelés terén hiva tálból még egy gramm tinta sem fogyott el ? Hol van itt a felszínre való törekvés és hol van itt a kéz, mely gondoskodó szeretettel ügyel a fiatalság szellemi tőkéjére? Ez a kéz meg van kötve, munkája albérletbe adva; mert a közúti szolgálat mérnökei csak mostoha gyerekei vagyunk egy idegen hegemóniának, melynek más a tudományos nevelése, más a törekvése, mások az ideáljai. Pedig közöttünk is akad akárhány mérnök, aki sok más egyebet el tudna követni egy kis jóakarattal azoknál a magasröptű számításoknál, melyekkel pl. igazoltatik, hogy hány egész és hány tized fillérbe kerül egy m2 kincstári meszelés. (Folytatása következik.) Korajáti Rabár Endre a felvidéken. A nagybereznai választókerület szabadelvű pártjának jelöltje, komjáti Rabár Endre dr., a pestvidéki törvényszék biraja, e hó 18 án kezdette meg s e hó 21 én fejezte be körútját választói között, mely körül valóságos diadalutnak mondható. Amerre csak a jelölt elhaladt, ahol csak megjelent a jelölt, mindenütt a legnagyobb szívélyességgel, mondhatni igaz, meleg szeretettel fogadták, jeléül annak, hogy úgy a felvidéki értelmiség, mint a nép körében megszűnt, — mint a köd a meleg napsugártól, úgy eloszlott még a nyoma is annak az idegenkedésnek, amit fejleszteni és erőssé tenni igyekeztek nehá- nyan egy másik jelölt érdekében. Nem is csoda, hogy igy történt; mert mig Rabár egyrészt a legrokonszenvesebb és igazi tehetségű egyének egyike, másrészt az, hogy a ruthén néppel saját anyanyelvén is tud érintkezni, mintegy predesztinálják őt arra, hogy e nép képviselőjévé legyen ott, ahol e népnek képviseletére, fannak erdekei istápolására, bajainak őszinte teltárására szükség van. A felvidék jelenlegi képviselőjelöltjére el lehet mondani, hogy jött, látott és győzött. Mert felvidéki útja és annak eredménye után teljes lehetetlenségnek tartjuk, hogy komolyan számba- vehető ellenfélre akadjön, különösen, ha az ellenjelölt szintén a szabadelvű párt programmja alapján óhajtja a felvidéket képviselni. * tfc * Dr. Rabár Endre körútját Pereosényben kezdette meg e hó 18-án. Ide a délelőtti órákban érkezett s programmbeszédét a vasúti állomás melletti szabad téren mondotta el. Csopey Gábor ottani főesperes mutatta be a jelöltet a nagy szambán megjelent értelmiség és gazdaközönségből álló választóknak, akik nagy figyelemmel hallgatták s végül lelkesen megéljenezték Rabár szavait, melyek az igazi szabadelvüségről tettek tanúságot. Dr. Rabár beszédét, melyet ruthén nyelven is megismételt s mely lényegében mindenütt egy és ugyanaz volt, a következő bő kivonatban adjuk: Miután szives szavakkal megköszönte a választó polgárok megjelenését s a neki előlegezett bizalmat, kijelentette, hogy Széli Kálmán zászlajának törhetetlen katonája kivan lenni. A közvélemény soha kormányelnök részéről még olyan részletesen nem volt tájékoztatva, mint Széli Kálmán részéről, amidőn a legfelsőbb megbízatás alapján a népképviseletnél bemutatkozott. Ezért nem tartja szükségesnek e választókerület polgárai előtt hosszadalmasan vázolni programm- ját, csak utal a kormányelnök fentebb érintett pro- grammjára, melynek minden pontját elfogadja és támogatni kívánja. E programmjába vett ígéreteket a kormányelnök már beváltotta legnagyobb részben s minden intézkedésével igazolta, hogy pártatlan és igazságszerető. A tiszta parlamentárizmust veszélyeztető kinövéseket kigyomlálta, mert a curiai bíráskodásról szóló törvénynyel biztosította a valódi népakaratot. Az összeférhetlenségről szóló törvénynyel pedig biztosította a népképviselők függetlenségét. Kifejtette ezután részletesen, mennyire szivén viseli a felvidéki nép valódi érdekeit. Hangoztatta, hogy a múltban úgy, mint a- jelenben a felvidéki nép támogatást sehol sem kereshetett másutt, mint a kormánynál. Maga az a körülmény is, hogy a nagybereznai jelöltjéül szólót ellogadta, az igazság és méltányosság kifejezésének tekintendő, mert noha — sem felekezeti, sem nemzetiségi rugók ennél alapul nem szolgáltak, — elismerte, hogy szükség van arra, miszerint a felvidék népét olyan ember képviselje, ki e nép anyanyelvét tökéletesen bírja, ki e nép szükségleteit gyermekkora óta ismeri s aki iránt e nép a legteljesebb bizalommal viseltetik. A kormány nemes actiójában annak elismerését látja, hogy a felvidék gör. kath. népe mindenkor nemes volt törekvéseiben. Együtt harczolt a szabadságért minden időkben a magyarral. — A történelem minden lapja tanúskodik erről. Miután Rakóczy elrongyolt, de ereklyéket képező zászlói a nép hűségéről tanúskodnak s a 48-as események e népet példaképen állítják a világ elé, nem mint alamizsnát váró koldusok állanak kinyújtott kezekkel, hanem mint szabad hazának szabad fiai mutatnak a múltra s fölemelt fővel s nyílt homlokkal követelik bajaikban a segítő kezet. Hazafias odaadást és hűséget igér a nép nevében a jövőben is, és Ígéretet tesz, hogy szive egész melegségével s tudásának egész erejével kívánja szolgálni választói és a.haza érdekeit, Perecsényből a választók lelkes éljenzése között hajtatott a jelölt Turja-Remetére. Itt Reich Jakab községi biró fogadta a jelöltet az igen nagy számban összesereglett választók élén, biztosítván Rabárt arról, hogy a róla és a túrjai választókról terjesztett hírek, mintha ők más jelöltet óhajtanának, nem felel meg a valóságnak, mert ők, amint csak egy szívvel, egy lélekkel bírnak, úgy csak egy jelölt köré csoportosulnak s ez a jelölt nem volt és nem is lesz más mint dr. Rábái Endre. Zugó éljenzés volt a felelet, hogy Reich szavaival egyetért a választók zöme. Az üdvözlés után dr. Ribár tartotta meg programmbeszédét, melynek lefejeztet el Wittich Lajos főerdész és Reich Jakabnál villasreggeli volt. Poroskóra indult ezután a jelölt, kisérve a turja- remeteiek es azok hosszú kocsisorától. Itt Takács József turja-bisztrai gk. lelkész fogadta és mutatta be a jelöltet a választóknak, magas színvonalú beszéd kíséretében. A jelölt szavait meghallgatni megjelent itt báró Kotz Frigyes ottani nagybirtokos veje, valamint a Bantlin-gyár több főtisztviselője is, akik nagy figyelemmel hallgatták meg a jelölt fejtegetéseit a gazdasági viszonyokról. Az egybegyült gazdálkodó közönség pedig a legnagyobb lelkesedésre gyűlt, amikor a jelölt anyanyelvükön szólalt meg s kifejtette előttük Széli Kálmán kormányelnök törekvéseit és Darányi Ignácz földmivelésügyi m. kir. miniszter meleg rokonszenvét a felvidéki nép iránt. Poroskóról Zaticsóra vonult a jelölt és kísérete, ahol Dudinszky Tivadar aranyérdemkeresztes lelkész és Torma Jánossal élén fogadta és emelte a vállára a választó sereg Rabárt. 19 én Dubrinicson tartotta programmbeszédét Rabár. A választók s azok élén Petreczky Janos körjegyző, itt is lelkesült örömmel jelentettek ki, hogy szívesen sorakoznak zászlója alá s mozdítják elő megválasztatását. Dubrinicsról hosszú kocsisor kisérte a jelöltet Csornoholovára, ahol Szabó Dániel gk. lelkész fogadta és mutatta be a jelöltet a választóknak, akik teljes meglepetéssel hallgatták annak anyanyelvükön is elmondott szavait. A Burdács János főerdésznél elköltött ebéd urán Lyutára indult a menet, ahova délutáni 5 óra tájban érkeztek. A lyutai ut volt Rabár kőrútjának fénypontja. A Szent-Istvánnapi nemzeti ünnepet ülő s nemzeti szinü szalagokkal feldiszitett nép festői csoportokban helyezkedett el a község határa előtt levő dombokon, akik, amint megpillántották a jelöltet, hangos éljenzésben törtek ki. A községbe Bacsinszky Tivadar ottani lelkész négyes fogatán, megelőzve 30 tagú bandériumtól, ért a jelölt, hol a gyönyörűen díszített diadalkapunál a választók élén Bacsinszky Tivadar lelkész fogadta és mutatta be Rabárt, mire Rabár megtartotta programmbeszédét, zajos éljenzéstől többször megszakítva. Lyután Bacsinszky Ödön nagybirtokos szívesen látott vendége volt a kerület jelöltje és kísérete, 20-án reggel a menet Tichára vonult, ahol Fedeles János lelkész üdvözölte a jelöltet. Ticha a kerület egyik leg- félreesőbb és nehezen megközelíthető községei közé tartozik s már maga az a körülmény is óriási lelkesedést idézett elő a választóknál, hogy — miként az üdvözlő szónok hangsúlyozta, — a tichaiak most láttak először maguk között egy eleven képviselőjelöltet. Innen Voloszánkára tért a menet, ahol Kótán Bazil esperes üdvözölte Rabárt, majd pedig elkísérte Sztavnára, ahol Szaxun Sándor lelkész fogadta a jelölteit. Aznap még Kosztrinát is meglátogatták, ahol Lengyel Konstantin lelkész és a nagyszámú választók szinten legnagyobb lelkesedéssel fogadtak Rabatt. Nagybereznán 21-én szállott ki Rabár. Itt a felekezeti különbség nélkül nagyszámban összesereglett választók előtt előbb magyar, azután ruthén nyelven mondotta el beszédét, minek végeztével Ackersmann Dániel zábrogyi lakos szólott a megjelent választók nevében, kijelentvén, hogy örömmel csatlakoznak Rabár zászlaja alá. Majd tiltakozott azon felteves ellen, mintha ők más jelöltet óhajtanának, vagy titokban más jelölt megvalasztasa ügyében működnének. Ők — úgymond — szívvel lélekkel óhajtják Rabár megválasztatását s hogy ez sikerüljön, minden törvényes lehetőt el fognak követni aziránt, hogy Rabár megválasztása egyhangú lelkesedéssel történjék. Teszik ezt annál inkább, mert a magas kormány s annak felvidéki képviselője, Rónay Antal főerdőtanácsos részéről a legmelegebb jóindulattal találkoznak s ezt elismerni és meghálálni nem áll másképen módjukban, mint országgyűlési k. pviselőjükké választani azt, aki a jelen kormány program mjanak testestül lelkestül hive. Hogy Ackersmann a nép igazi óhajtását tolmácsolta, midőn a fenti szavakat ruthén nyelven elmondotta, bizonyíték volt rá az a felzuduló hosszas éljenzés, ami a nép ajkáról őszinte lelkesedéssel tört ki. Délután Kisbereznát látogatta meg a jelölt. Itt Nehrebeczky István lelkész mutatta be őt a választóknak. \ programmbeszédnek elmondása s lelkes meg- éljenzése után Rabár szívélyes búcsút vett a kisberez- nai, valamint a nagyszámban lerándult nagybereznai választóktól s négy napi fárasztó, de sikerdus kőrútjából lelkes éljenzés között tért vissza Ungvárra, ahonnét, szabadsagát élvezendő, e hó 24-én utazott Magyar- Komjáthra. Dal a dalról. Motto: Ha szivedből daloltál, Istenhez fohászkodtál! Az ungmegyei közművelődési egyletek nestora, az Ungvári dalárda, közel négy évtizedes fennállása alatt működésének a múltban oly fényes eredményeit képes felmutatni, milyenekkel Magyarország hasonegyletei közül kevés dicsekedhetik. E valódi nemzeti szükségletből alakult egylet zászlajára a legnemesebb jelszó — a komoly munka, a magyar nyelvnek nemzetiségi vidékünkön a magyar dal általi terjesztése, a szívre való hatással védő bástyául állani a magyar állami eszme erősítésére és a szenvedők könyeinek letörlése — lett felírva. Megakarta és megakarja menteni nemzetünknek, ami őt megilleti és visszahódítani a pillanatra eltánto- rult lelkeket, mire a vármegyében kiváló szükség volt, hol a nemzetiségi aspiratiók ellen nem egy ízben kellett a magyarságot úgy anyagilag, mint erkölcsileg megvédeni. És Ung vármegye közönségének áldozatkészsége, bárha e .közönség nem is volt mindig oly helyzetben, hogy egyletünket szive szerint támogathatta volna, minket soha sem hagyott cserben s e támogatás hatása alatt egyletünk is missióját mindenha örömmel és büszkeséggel teljesítette. Elvitázhatatlan igazság az, hogy a zenei műveltség iránytűje a nemzet általános művelődésének scsak az a nemzet lehet igazán művelt, minden szépre, jóra s nagy tettekre fogékony, mely a zenét és dalt. különösen, ha oly eredeti sajátságokkal fejlődött, mint a magyar, kellőleg ápolja és műveli. Legegyetemesebb ág ez, mely első sorban a nemzet kedélyvilágát tárja fel a maga eredetiségében és a nemzetet jellemző vonásokat foglalja magában. A magyar zene és dal terjesztése tehát minden művelt embernek, minden magyarnak kötelessége. E téren azonban sok még a tennivalónk s minél hamarább fogunk a mutatkozó hiányok pótlásához, annál üdvösebbé válik e tekintetben minden közreműködés. A bajok orvoslását gyökeresen kell eszközölni, hogy alapjaban jó irányt teremthessünk. Hogy az „Ungvári Dalárda“ kitűzött és eddig tőle telhetőleg teljesített culturmissióját fokozottabb mérvben juttassa érvényre, hogy ezáltal e kiválóan nemzetiségi helyen*) a magyar állameszmének valóban és méltó védőbástyája legyen, nemcsak anyagi, de szel- 'emi támogatásra is szüksége van. Mert megfelelő eszközök nélkül a legnemesebb czél sem érhető el. Ez okból kérő és hivó szavát kell, hogy hallassa az „Ungvári Dalárda“ Ungvár város és Ung vármegye közönségéhez. Kérő szavunk pedig nem más, minthogy minden fia és leánya e városnak és e vármegyének ki-ki tehetsége szerint járuljon hozzá, hogy dicsőséggel teli múltú egyesületünknek minél több működő és pártoló tagja legyen. Mint mondám, ki-ki tehetsége szerint, vagyis kinek megfelelő hangterjedelme és bármily kevés zenei képzettsége van is, hozza áldozatul azt az „Ungvári Da'árda“ működésének erősbitésére és azt a nehány órát hetenként saját zenei tehetségének és igy közvetve közműveltségének fejlesztésere. Aki pedig ily módon nem támogathatja az Ungvári Dalárdát inten- sivebb működésében, hozza áldozatként filléreit, hogy e régi, neves egyesület az anyagi téren is eleget tehessen zászlajára irt jelszavának. Legyen mindenki, aki csak teheti, páitoló tagja az ungvári dalárdának, mert csak önmagunkat becsüljük meg, ha összetett erőnket az egyesület, e város és vármegye dicsőségére kellően felhasználhatjuk. Dicsőségen uralkodó apostoli királyunk I. Ferencz József ő felsége is igy hitte országát nagygyá, erőssé, hatalmassá tenni, hogy szerencsésen választott jelszavát, a „Viribus unitis“-t, önmaga jó példájával igyekezett előttünk, nemzete előtt kedveltté és megszokottá tenni, úgyszólván vérünkbe oltani. Kövessük tehát felséges urunk és királyuk jelszavát és erélyét mi is és támogassuk egymást közös erővel s akkor valóban teljesedni fog a költő ihletteljes mondása: „Magyarország nem volt, hanem lesz.“ Ungvart, 1901. aug. 22-én. Baulovics Mihály, az ungvári dalárda titkára. Jó omen. Az állami tisztviselők fizetésjavitásának országos mozgalma, a vármegyei tisztviselők, tanítók, erdészek, erdővédek, postamesterek, katonatisztek stb. stb fizetéseinek javitasa, a munkások és cseledek törvénye, napszámosok napidij és bérfizetéseinek emelkedése, a napról-napra szaporodó munkások sztrájkolása, mind, mind az előhaladott kor szellemének természetes és törvényes követelményeinek elkerülhetetlen kielégítése, illetőleg következményei, amelyekkel immár minden adózó polgára e hazának, akarva nem akarva megbarátkozott; tudva azt, hogy szabad magyar hazánk a nemzet munkásainak létjogot adott! s hogy ezek dolgoznak — talán azokra is, akik oly szerencsések lehetnek — hogy e munkások közé nem kell tartozniok. Tudjuk, hogy e „nemzet munkásai“ éppen úgy fizétik magukat adójukban, mint amint amazok fizetik őket, tehát sem az állam, sem a pénzes világ vesztesége nem fog egy aranyban állani azzal az óriási nagy nyereséggel, mely a „nemzet munkásainak“ boldog megelégedésében fog nyilvánulni. A magyar kormány, mint egy jó gpndos atya, minden irányban kifejti mesés ügybuzgóságát. Lám, erős akarattal fogott — az immár égetőn szükségessé vált — fennebb vázolt igények kielégítési munkálatához. Nagy és nehéz munka ez, de ennek meg kell lennie! íme a ruthén nép boldogitására irányuló actió, a földbirtokosok, szőlőkultura, marhatenyésztés, gyümölcstermelés, selyemtenyésztés, gyári- és kézi ipar országos fejlesztésének erős lendületéből látjuk és érezzük a kormány gyöngéd, de izmos karját, mely mű*) E részben nem ériünk egyet a czikkiróval. Szerk.
