Ung, 1901. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-27 / 4. szám
Miután pedig ezen állapot igy fenn nem tartható, a rendeletnek szigorú büntetéssel kell érvényt szerezni. Hirdettessék ki újra a mindennapi és ismétlő tanköteleseknek korcsmái mulatság látogatását eltiltó rendelet és az ezen rendelet áthágóira kiszabandó büntetés. Tiltassék be azon községben a mulatságok engedélyezése bizonyos ideig, ahol a rendeletet be nem tartják s ez legjobban fog hatni a fiatalságra. Azon szülőkön, akiknek gyermekei — legyen az sógor, vagy koma — részt vesznek a mulatságban, vagy azon jelen vannak (ez könnyen megtudható), a birság rajtuk szigorúan végrehajtandó, éppen úgy, mint az az iskolamulasztókkal történik. így inog fognak szűnni ezen anomáliák, mely erkölcsi nevelésünknek hatalmas lökést íog adni. Müller István. Buday Miklós. — 1819—1901. — Gyászlobogó szomorú lengése jelezte e hó 22-től Ung vármegye közönségének a lesújtó hirt, hogy a vármegye egyik legtiszteltebb alakja és legbecsültebb tagja: Buday Miklós, nyug. árvaszéki elnök, elköltözött őseihez. A mindenki által szeretett kedves öreg ur váratlan elhunyta igaz részvétet okozott nemcsak nagyszámú ismerőseinek körében, de őszinte sajnálkozást keltett azoknál is, akik soh’sem voltak közvetlen részesei az ő emberbaráti szeretetének, az ő mindenki iránt megnyilatkozó jóságának. Buday Miklós, akit a Gondviselés elég hosszú földi élettel jutalmazott, egyik legrokonszenvesebb alakja volt az immár mindjobban kihaló táblabirói typusnak. A képiró ecsete, az itju képzelme olyannak rajzolta az Árpáddal beköltözött vén sasok alakját, aminő Buday Mikóls volt: delinek, férfiasnak és szépnek. És hozzátehetjük : nemcsak külsőleg volt az immár sírjában nyugvó férfiú deli, férfias és szép, de lelkileg is azok közé tartozott, akikre még a rosszakarat sem mondhatta, hogy az általános tisztelet és közbecsülés nem jogosan jutott volna ki osztályrészéül. Életrajzi adatai ezek: Jenkén született 1819-ben, november 24-én. Atyja Buday Mihály, Ung vármegye táblabirája, anyja Ibrányi Eszter volt. Összes tanulmányait szülei házánál, nevelő vezetése alatt végezte; a jogi vizsgálatokat Kassán és Eperjesen tette le. Mint végzett jogász, 1840-ben Bernáth Zsigmond akkori követ mellé küldetett lel Ung vármegye által Írnoknak a pozsonyi országgyűlésre. 1845-ben vármegyei számvevővé választotta s e minőségben szolgait 1849-ig. Ez időtől fogva gazdálkodással foglalkozott kis-rathi birtokán; 1867-ben a perecsenyi járás s ez 1872. évben a daróczi járás fősz jlgabirájává, az 1878 , 1883. és 1889. évi tisztujitások alkalmával a vármegyei árvaszék elnökévé választotta. És ezen állásában szolgálta a vármegye közügyéit és képviselte a vármegyeházában a jóizü nemes öregek megfogyott táborát. 1896-ban nyugalomba vonult; nyugalomban töltött ideje alatt gyermekei körében időzött, hol mindenkor szeretettel s odaadással fogadtatott. 1847-ben nősült, feleségül vévén Bernáth Ilonát, Bernáth Zsigmond, vármegyénk országos nevű léríiá- nak leányát. Három gyermeke közül Ilona: Scholcz Vilmosnak, a selmeczbányai akadémia igazgatójának neje ; Fanny : Mocsáry Géza, Ungvár város t. ügyészének hitvestársa ; Zádor : kir. műszaki tanácsos. Halála is gyermekei körében következett be. Immár hosszabb időn át Selmeczbányán, vejénél időzött s ott érte e hó 21-én jobboldali szélhüdés, minek következtében e hó 22-én, reggel 7 órakor kiszenvedett. Ö volt a vármegyének egyetlen élő tisztviselője, aki Ung vármegyét még 1848. előtt szolgálta. S ő volt, akire a vármegye, mint egyik régi, tisztességben megőszült táblabirájára büszke volt. E büszkesége immár sírba szállott, őszinte, meleg részvétünk kíséretében. Nyugodjék békében 1 * * * Buday Miklós elhunytáról a gyászoló család a következő jelentést adta ki: Bölsei Buday Zádor és neje bölsei Buday Emma, bölsei Buday Ilona és férje Soltz Vilmos gyermekeikkel: Dezső és Elemérrel; bölsei Buday Berta és férje Mocsáry Géza gyermekeikkel: Géza, Miklós és Fáni férjével Balogh Vilmos és ez utóbbi gyermekei : László, Géza és Vilmossal mélyen megszomorodott szívvel jelentik feled- hetlen édes apjuk, illetve apósuk, nagyapjuk és szépapjuk*: Tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlett bölsei Buday Miklós urnák, Ung vármegye utolsó táblabirájá- nak és nyugalmazott árvaszéki elnökének, életének 83-ik évében, rövid szenvedés és a halotti szentségek ájlatos felvétele után, szivszélhüdés következtében, 1901. évi január hó 22-én történt gyászos elhunytát. A drága halott földi maradványai a r. kath. anya- szentegyház szertartásai szerint fognak Selmeczbányán, Deák Ferencz-utcza 17. sz. a., f. hó 23-án, d. u. 372 órakor beszenteltetni és a kis-ráthi sirkertben f. hó 26-án örök nyugalomra elhelyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat Selmeczbányán, a plébániatemplomban f. hó 25-én, reggel 9 órakor, — a kis-ráthi anyaszentegyházban pedig e hó 28-án, d. e. 10 órakor fog a Mindenhatónak bemutaltatni. Selmeczbánya, 1901. évi január hó 22-én. Béke lengjen porai felett ! * * * Buday Miklós temetése tegnap, e hó 26 án ment végbe nagy részvét mellett Kis-Ráthon, hova a megboldogult holtteste e hó 25-én érkezett meg Selmecz- bányáról. A végtisztességen, élén Kende Péter alispánnal, megjelent a vármegye tisztikarának számos tagja s nagy közönség. Hunyady János élete és hadjáratai. ' [Dortsák Gyula reáliskolai igazgató bevezető előadása az »Ungvári Leányok Erzsébet-Koré «-ben megkezdett felolvasó cyklusához.) (Folytatás és vége.) Az ország megvédésére való törekvés helyett pedig az egész honvédelmi kötelezettséget a király nyakába varrják. Ennek pedig Szendrő lett a következménye, hőimet a magyar sereg »farkast« kiáltva, ész nélkül lutott, a török pedig utána. — 50 év alatt hová jutott Nagy Lajos dicső uralma után az ország hatalma és dicsősége az erőtelen kormány és az önző nemesség hibái folytán ! S még csak a trónviszály s az ezt követő polgárháború átka hiányzott. Albert halála után ez is bekövetkezett. Borzalmas egy helyzet. A határon engesztelhetetlen s eladdig legyőzhetetlen ellenségként a török, az országban dúló harcz, polgárháború. Ki tudott volna, ki remélt volna ebből a katasirophából kibontakozást? .... És akkor is, — mint már előbb és sokszor azután máskor is, beigazolódott a közmondás: „Ahol a veszély nagyobb, ott az Isten közelebb“ A haza sötétre borúit látóhatárán fény derül, a haza egén megjelen a fényes csillag: a nagy Hunyady János. O a magyar történelem legkiválóbb embere. Szent kegyelettel nyitom szóra ajkam, mikor életrajzát, előadni készülök, amikor dicső: pályafutását halvány ecsetdéssel megismertetni akarom. De uj felfogással és adatokkal nem léphetek fel. Az újabb kutatások mit sem tudnak hozzáadni nagy alakja eddigi köztudatához. Hunvaíy élete, jelleme és tehetsége oly nyílt, világos, vonzó és csodálatra méltó, hogy ezekre semmiféle uj adat újabb lényt nem deríthet. Hunyady olyan, mint Deák Ferencz A leg- kontárabb iró sem hibázhatja el jellemét. Viszont a legkitűnőbb Plutarchos sem fonhat újabb babért horn loka körül, mert erre nemcsak nincs szükség, de nem is lehet reá mód. Éppen az a nehézség az előadókra nézve, hogy százszor s annál sokszorta többször elmondottakar kell megismételniük. Ám azonban ez, t. i. felelevenileni nagyjaink dicső alakjait, habár ismétlé sekbe esünk is, mégsem felesleges; mert ez egyrészről nemzeti hála, másrészt ünnepélyes alkalom, hogy necsak az a nehány olvasó lelke gyönyörködjék jellemükben és nagy telteikben, de nagyobb csoport lelki világában is tényt gyújtson s buzditólag hasson szent emlékezetük. Nálunk, magyaroknál, igaz, hogy sok esetben nem is volt rá mód és lehetőség, de nem is volt mindig erényünk a nagyjaink iránti köteles, sőt megtisztelő hála nyilvánítása. Két évtized előtt a Deák és Széchenyi iránti hála lerovása is csak szándék volt. Azóta ott díszlenek e nemzeti apostolok szobrai a Duna-parton, ott van Eötvös és Petőfi szobra is. De mi ez egy fővárosban ? A 10 szobor helyreüt sokat — szeretett jó királyunk engesztelő jó szive és pazar bőkezűségéből. Vörösmarty és Munkácsy, eme két nemzeti nagy próléta szobor-ügye is csak most készülődik. Nagyasszonyunké: Erzsébeté is ... . Szobrot azonban minden perczenetben nem lehet sem alkotni, sem összehozni. De lélekben szobrot, oszlopot emelni nagvjainknak, lehet és ez szent kötelességünk is. »A honfi eljár ősei sírjához s gyújt régi lángnál uj szövétneket«. Ily szövétnekét a megemlékezésnek óhajtom én gyújtani lelkem világában, amikor a következő alkalmakkor felújítom nagy Hunyadynk emlékezetét. Napjainkban nincs eltérő vélemény arra nézve, hogy Hunyady János a legnagyobb hadvezér volt. Abban is mindenkinek Ítélete találkozik, hogy ó történelmi nagy alakjaink legdicsőbb je. Hozzá fogható sem előtte, sem utána nincs Mert ő egyaránt nagy állambölcs, szervező és kormányzó s egyaránt fényes hadi lángelme, rettenthetetlen vitéz és koszoru- zott hadvezér s egyaránt önzetlen és igénytelen polgár, honszerető hű hazafi és művelődésre hajló főnemes, ki már felnőtt korában, amikor előbb már annyi véres csaták diadalaival irta be dicsőséges nevét a história ércztáblájába, tanulta meg az irás mesterségéi, s aki, ha a háború rettenetességei, fáradalmai és küzdelmei után egy kis békés nyugodalmat élvezett, legkedvesebb foglalkozása a klasszikus remekírók olvasása volt. .. . Nem-e hihetetlen, hogy e nagy férfiúnak eddig szobra nincs ! Maradt fenn azonban két becses emléke. Az egyiket ő maga állította: ez Vajda-Hunyad vára s ez legszebb emléke mind magának a nagy török-verőnek, mind pedig építőjének ; de bizonyítéka Hunyady János műérzékének és ami nála, aki egész életét csaták zajában tölté, majd országos gondokkal küzdött s kaján, még életére is törő gonosz ellenfelek állal volt körülvéve, még inkább méltánylandó ; ha ugyan éppen az aesthetikai szép iránti nemes heve és lelkesedése nem volt az a jótékony balzsam, mely lelke egyensúlyát, kedélye frisseségét, lel- külete nemes voltát s gyöngédségét megőrzé, megtartá. táplálá. És hogy a művészetek iránt általában, főleg pedig a renaissance, a tudományok és a művészetek újjászületése iránt lelke egész hevületével érdeklődött : fényes bizonyítéka ennek az, hogy fiának : Mátyásnak oly kitűnő irodalmi és művészeti nevelést adott. Vajda-Hunyad vára, a nagy Hunyady dicsőségének a maga emelte emez emléke, ez egyedüli abból a dicső korból, immár országos költségen restaurálva van s tündéri mása ott diszlett az ezredéves kiállítás történelmi főcsoportjában. A másik emlék, amiről említést teltem, újabb keletű. Közelebbről is érdekel minket, fontosabb is, mert ez nem élettelen kövek tömege, de beszélő, fényesen beszélő emlék, mely időtlen-időkig legeredményesebben hirdetni lógja Hunyady János dicsőségét. A „Hunyadyak kora“ czimü nagy mű ez, melyet Teleky József gról irt. Ez nem egyszerű életrajz, hanem az ország állapotát is festi. Minden során meglátszik a tudós ismeretgazdagsága s a történetiró részrehajlatlansága mellett a csodaló, a bámuló kegyelet szent ihlete. Egy nemes leieknek, a nemzeti nagyság iránt rajongó s a nemzeti nagy férfiaknak dicső tettei által megihletett kebelnek ünnepélyes megnyilatkozása. És miként a mű egy nemzeti ünnepélyes mozzanat volt, ahogyan szerzője megírta : nemzeti ünnépéiyésséggé avatta írójának honszerelme a nagy mű megjelenési módját is, mert jövedelmét nemzeti czólra szánta, t. i, a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta. A mű ünnepélyes voltát emeli végül az is, hogy kitűnő államférfiu irta s már hanyatló korában adta ki, ami felett panaszkodik is, mert, úgymond, sokat lehetett volna, t. i. javítgathatott volna rajta újabb és újabb kutatások által, ha előbb adja ki müvet, ha az agg kor nem szegi tevékenységének szárnyát. E mű a íőforrása a Hunyadyak korának Igen lelkiismeretes alkotás, páratlan a magyar irodalomban. Ez ítéletet a nagy műről elsőrangú történetírói tekintélyünk : Salamon Ferencz mondotta már “negyedszázad előtt. Salamon szerint e nagy munkának a nagy közönségre nézve vannak nehézségei. Teleky gróf t. i. komoly s úgy magához, mint Hunyadyhoz méltó művel akart alkotni, igy tehát stylusát igen tömörré tette s igy müvének némi sajátossága (de nem hibája) a nehézkesség. Nagy körmondatokban van Írva, hogy röviden sokat fejezzen ki bennök. És ez históriai szempontból is hibáztatható, mert a történetíráshoz a körmondatos stylus nem való, hanem igenis egyszerű, könnyed, folyékony és érthető előadás szükséges. Hogy a tömörség nem kívánja szükségképp a körmondatokat, bizonyság rá a latin Tacitus és még inkább a görög Herodot, kik rövid mondatokban, egyszerűen s könnyen érthetőleg sokat mondanak el történeti müveikben. Példa a franczia Thiers is, akinek I. Napóleonról szóló kötetei igen egyszerű világossággal s mégis kedves elegantiával vannak megírva. De, bár Teleky József gróf említett nagy művében nélkülözi is az elegantialis és egyszerű könnyedségei, mégis minden olvasójának teljes megelégedését nyeri el lelkiismeretes őszinteségéért. S vannak e műnek stylus- érdemei is, p. o. azon törekvés, hogy a tárgyon sohasem csap túl, mindig a tárgy körén belül marad. A munka egyik eredetisége a felosztása. Feltűnő p. o. az, hogy az első 3 kötet megjelenése után a X. kötet jött. De ennek megvolt a maga oka. A 3 első kötet t. i. elbeszélő tár, amihez bizonyítékul, igen helyesen, a X. kötet, mint okmánytár sorakozott. De Írása olvashatatlan, csupán a tudós gróf segitő-társa, neves történetírónk : Szabó Károly tudta folyékonyan olvasni. Teleky gróf művét többször leírta s leíratta és javítgatta is. A tervezete ez : a mű áll elbeszélő-részbő1, elbeszélő 3 kötetből, utána jön a X. kötet, mint okmánytár. A két csoport között van 7 kötetnyi hézag. Ez utóbbi (a hézag t. i.) rövid ecsetelését tartalmazza az ország belügyeinek, nemkülönben szól hadászatáról és pénzügyi, financiális állapotáról. Kétségtelen, hogy jobb lelt volna az ország belügyi, hadászati és pénzügyi jellemzését al- kalomszerüleg a szövegbe szőni, a maga megillető helyére. Csakhogy az ilyetén közbeszőtt rajz megfosztja vala a klasszikus müveket olyannyira jellemző s minden más elmebeli nagy alkotásoktól különböző nemes, emelkedett sajátosságától, az elrendezésnek a közönségestől elütő és a felé emelkedő voltától, a kiássicismustól. Különben a régiek mintegy drámailag telléptették alakjaikat s az iró m iga adja egyéneinek szájába a szót. Drámailag adják elő a helyzetet. Már az újabb s a mai historikus maga kénytelen elbeszélni az ország helyzetét. De az elbeszélő-mód megszakaszlja az események folyamát. Ezért nem követte e módot Teleky. S tényleg műve e tekintetben a íőesemény folytonossága, tehát meg nem szakitotlság dolgában nem eshetik kifogás alá. Teleky gróf az előadás elrendezésének módjában nagyon különbözik a fentebb említettem Thi£r-tői is, mert ez utóbbi az ország belállapotának, hadászati és pénzügyi helyzetének ismertetését elöedása lolyamában, az illető kötetek folytonosságában adja elő külön-külön fejezetekben. Ez természetes nyugvó pontok bekövetkezését vonja maga után. A főesemény tárgyalása függőben marad, hogy korrajz, keretismertetés stb., mint felvilágosító, kiegészítő, színező részletek következzenek. Ez azután megszakításokat idéz elő, am: p ídig a
