Ung, 1901. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1901-06-16 / 24. szám

A jövő héten Völgyi József Ur műk edvelo el­lepte teszi érdekessé a műsort, mely alkalommal A toloncz kerül színre. KÜLÖNFÉLÉK. * Miniszteri elismerés. A m. kir. igazság- ügyminisztér leirat ulján teljes elismeréséi fejezte ki Kormos Gyula kir. járásbirónak, az ungvári kir. já­rásbíróság vezetőjének azon sikeres működéséért, melynek eredménye, hogy a járásbíróságnál nincs res- tanczia. * Városi közgyűlés. Ungvár város képviselő­testülete folyó évi junius hó 17-ik napjan d. u. 3 óra­kor a városháza gyüléstermében rendes közgyűlést tart. * Halálozás. E hó 12-én délután hunyt el dr. Karsay Béla nezsideri járásbiró neje, kiben Hidasi Sándor kir. tanfelügyelő és neje a sógornőt, illetve nővért gyászoljak. * Az Ungvármegyei Kör rózsaünnepe. Értesülésünk szerint az egyetemi ifjúság városunk agi­lis fiatalságával karöltve egy uj emlékezetes esttel óhajtja gazdagítani évenként megújuló jókedélyü táncz- mulatságainak sorát. Az előkészitő-bizottság már teljes munkában van s a napokban küldte szét a nagy ará­nyú rendező bizottság megalakítására szolgáló felhívá­sokat. Tekintve, hogy a készülő nyári tánczmulatság helyi társad dmunk egyik stagnáló kérdését, a Dayka- szobor ügyének előbbrevitelét tűzte ki feladatául, a nemes eszme érdekében városunk, sőt a megye ifjú­sága tömegesen áll a rendező-bizottság zászlaja alá. Eddigi megállapodások szerint a mulatság a Kaszinó termeiben julius hó 13-án lesz megtartva. Csin és pompa tekintetében terveik szerint még az eddigi megyeszelte hires mulatságaikat is felül fogja múlni. A meghívókat, melyek kiváló művészünk, Margittay Tihamér ecsetje alól kerülnek ki, a rendezőség f. hó 20-ika körül küldi szét. — A rendező-bizottság irodája egyébiránt Ungvári, Dombalja-utcza 7. sz alatt (Balogh- léle ház) van, hol naponta d. u. 3—4-ig az érdeklő­dőknek készséggel adnak bárminemű felvilágosítást. Mi a magunk részéről csak örömmel üdvözölhetjük a nemes czél szolgálatában álló egyetemi ifjúságot, midőn társadalmunknak egy kedves estét óhajt szerezni, hol a csapongó jókedv akkordjai között városunk egy régi kulturális feladata jut egy Lpéssel közelebb megvaló­sulása felé. * Felhívás 1 Az Orsz. Magyar Daláregyesület felhívást intézett a kebelébe tartozó magyarorszagi dal­egyesületekhez, hogy a kassai országos dalverseny részletei végleges rendezéséhez a szükséges adatokat szolgáltassák re. E felhívásban jelzi mindazon feltéte­leket, melyek mellett a dalosversenyen való m gjelenés lehetséges. Ezért ez utón hívjuk fel az Ungvári Dalárda működő és pártoló tagjait, hogy a versenyen való meg­jelenésüket a dalárda elnökénél, WajdaíTy Géza fő- gymnasiumi tanárn ő folyó hó 18-ig. azaz kedden este 6 óráig jelentsék be, mert e határidőn túl mar el nem fogadtatnak. Pártoló tagok, valamint a működő tagok családtagjai után személyenként 4 korona rendezési költség fizetendő be, szintén a fent jelzett határnapig, melyért elszállásolásban es egyéb kedvezményekben fognak részesülni. Ungvár, 1901. évi junius hó 14-én. Baulovics Mihály, titkár. * Szerelmi dráma. Ungvár város egyhan­gúságát e hó 12-én két tevolverlöves zavarta meg, mely lövések áldozata már a kaposi-utezai temetőben alussza örök álmát. Var ján György bútorgyári mun­kás lőtte agyon volt kedvesét, Tamas Paulint, aki je­lenleg a szobránczi-utcza egyik úri házánál volt mint házvezetőnő alkalmazva. A gyilkosságot Varján azért követte el, mert Tamás Paulin nem akarta vele — mint akinek Amerikában élő felesége van — tovább lolytatni az együttélést, hanem odaígérte kezét egy teljesen szabad fiatal embernek, akivel már az anya­könyvvezető előtt is voltak. Varján e hó 12-én esti 6 óra tájban követte el a gyilkosságot, két lövéssel olt­ván ki annak életét, akitől nagy szerelme miatt válni nem akart. Varján a gyilkosság után elmenekült s betért Herz sörödejébe, ahol sört ivott s szivarra gyúj­tott. Nemsokáig élvezte azonban szabadságát, mert két rendőr jelentkezett elfogatására, akiket minden ellent- allás nélkül követett, átadván nekik a Czakl helybeli puskaművestöl vásárolt forgópisztolyt is. Varjánt más­nap a rendőrség kihallgatta s még ugyanaznap atkisér- tette a járásbíróság fogházába. Szerencsétlen áldozatát pedig e hó 14-én tették örök nyugalomra a kaposi- utezai temetőben. * Érettségit tett ifjak tánczmulatsága. Az ungvári kir. kath. főgimnáziumnak 1901-ben érett­ségit tett ifjúsága e hó 23-án Medreczky István fő- gimnáziumi tanar és Medreczky lstvanné úrnő véd­nökségé alatt a „Korona“-szállo dísztermében, Lányi Gynla zenéje mellett, a Mensa-Akadémika és a főgim­náziumi segelyegylet javára zártkörű tánczmulatságo rendez. Belepti dij: Személyjegy 2 korona, családjegy 5 korona. Felülfizetéseket — tekintettel a jotékonyczelra — köszönettel tógád és hirlapilag nyugtáz a rendező­ség. Akik tévedésből meghívót nem kaptak, szívesked­jenek eziránt a rendező-bizottság bármelyik tagjához fordulni. Kezdete este 8 és tél órakor. A rendező- bizottság tagjai: Ackermann Fülöp, Biklalvi Béla, Bru- náry György, Csopey Jenő, Eperjessy József, Farkas Sándor, Früh Janos, Garai Sándor, Gonda Elemér, Grieszler Mihály, Grosz Jakab, Hrabár Sándor, Ka- minszky Izidor, Klein Lajos, Kovordanyi József, Krausz Bernat, Künsztler Mór, Láhner Géza, Lévai Gyula, Li- peczky László, Lyahovics István, Mandel Jenő, Mazu- rek Ernő, Medveczky Andor, Mermelstein Márk, Mittel­mann Jenő, Neviczky Antal, Özvegyi Ferencz, Paj- kossy János, Papp Emil, Plotényi Vilmos, Popovics Ferencz, Porzsolt Ernő, Románecz Arisztid, Schächter Zsigmond, Schönwald Miklós, Semtei Róbert, Sermer Izidor, Szmrecsányi Pál, Tivadar Viktor, Wilcsek Mi­hály, Zseltvai Gyula. * A helybeli iparos- és kereskedőta- noncz-iskola fel.-bizottságának f. év május 27 én tartott ülése határozata értelmében a mindkét!lemü is­kola osztályaiban a f. tanévi zárvizsgálatok junius 17., 18., 19., 21., 22 és 23-an a rendes előadási órákban és tantermekben tartatnak meg. Az iparostanonezok iparbeli igyekezetét, rajzi és egyéb Írásbeli dolgozatai­kat, valamint a kereskedőtanonezok könyvviteli s egyéb irodai munkálataikat feltüntető munkakiállitás f. hó 29-én d. e. 10 és léi órakor a róm. kath. fitanoda 4. oszt. tantermében a fel.-biz. elnöke által nyittatik meg s nyitva marad junius 30-án d. u. 3 óráig. Ezen idő alatt a n. é. közönség, tanügybarátok s érdeklődők ál­tal is 20 fillérnyi belépti dij mellett megtekinthető. A remélhető belépti dijak kizárólag az iparos és kensk tanoncziskola könyvtárára fordittatnak. A tanév a jutal­mak kiosztásával ugyanott f. hó 30-án d. u 4 órakor a fel.-bizottsági elnök által a bizottsági tagok s a tan­testület jelenleteben ünnepélyesen fejeztetik be. * Jegyzőválasztások. Bezői körjegyzővé Baka Sándor eddigi korcsavai rendes, — karcsavai körjegyzővé pedig Orosz bezői helyettes körjegyző választatott meg e hó 14-én. * Halászati jog bérbeadása. Az Ungvár város határában gyakoiolható halászati jogot e ho 14-én adta bérbe az ungvári főerdőhivatal. Tíznél több bérlő-kandidáns jelentkezett, akik közül Heitert Ber­nét tette a legmagasabb ajánlatot, az 50 korona kiki­áltási ár helyett 165 koronát ajánlva. * Fiadó a barakkórház. Az ungvári jár­ványkórház telke beesik az uj laktanya telkebe. Ez okból a jarványkórház onnét eltávolitandó. A város pénzügyi és gazdasági bizottsága ez épületek nyilvá­nos árverésen való eladását javasolta, ami már a napok­ban meg is fog történni. * Nyugtázás. Dicső emlékű Erzsébet magyar királyné emlékére Budapesten emelendő „Örökimadás temploma“ költségeire az ungvári Fillérbank adott 10 koronát, azaz tiz koronát. Az Ung vármegyei gyűjtő- bizottság által eddig eszközölt gyűjtés eredménye 3831 korona 83 fill. Kiadás érmékért 180 kor. 65 fill. A tiszta 3651 kor. 18 fill, összegből 3000 K. Budapes­ten a magyar általános hitelbankban, 651 kor. 18 fill, pedig az ungvári népbankban van elhelyezve. Ung- várott, 1901. junius 6. Itj. Gebe Andor, teológiai líceumi szénior-professzor és az Ung varmegyei gyűjtő- bizottság pénztarnoka. * A rabipar korlátozása. Az igazságügy­miniszter már regebben foglalkozik azzal a tervvel, hogy a jövőben a rabok munkaköre olyan térre szorit- lassék, amely nem sérti többé a hazai kisiparosok érdekeit. Ezt úgy akatja a miniszter megvalósítani, hogy a börtönökben és logházakban a raboknak egy kisebb része foglalkozzék iparral s ezek is oly ipari c/.ikkeket készítsenek, ameiyek előállításával Magyar- országon ez idő szerint egyáltalán nem, vagy csak igen kevesen foglalkoznak. — A ragyobb részét a mi­niszter a földmivelésre kívánja szorítani, mert a tapasz­talás úgy mutatja, hogy a börtönök lakóinak nagyobb része úgyis a földmiveléssel foglalkozó néposztalyok- ból kerül ki. A miniszter tekintettel arra, hogy a kis­iparosok mindig nagyobb es nagyobb agitácziót fejte­nek ki a rabipar el en, fokozatosan megszünteti már ez évben a rabok ipari foglalkozását. A kormány a kerületi börtönök közelében földeket vásárol, a rabok foglalkoztatasanak czéljaira. Ez ügyben a közel jövő­ben ankét lesz az igazságügyminisztériumban, amelyre meghívják a börtönök és fogházak igazgatóit is. * Házszámtisztogató korzorczium Buda­pest székestőváros tanácsához a napokban egesz ko­moly ajánlatot adtak be, melyben az ajánlattevők el­mondjak, hogy hajlandók a házakra szögezett szám- táblákat tisztán tartani, mosni, öblögetni, újra fölsze- gezni, hogy ha kell — és pedig darabját csekély három korona évi díjért. Minthogy azonban könnyen meges- hetik az, hogy eleintén ráfizetnének az üzletre, tiz esztendőre privilégiumot kérnek maguknak. Hogy azon­ban a főváros anyagi helyzete se szenvedjen az uj megterhelés miatt, megmondják a modot is arra, hogy hogyan szerezze be a három koronákat az amúgy se fényes anyagi helyzetben sínylődő közkassza. Vesse ki adóba a háztulajdonosokra. Azok viszont tovább adhatják a terhet a lakóknak s mindenki fizet, éppen csak a konzorcium az, aki jól jár. Ungváron sem volna felesleges ilyen vállalat, legalább a nagyon szép szam­bán levő piszkos, olvashatlan házszámtáblák s utcza- feliratok — köztük első sorban magáé a városházáé — szintén megtisztulnának a vastag meszretegtől. * Elhaltak névsora. Ungvár városában 1901. évi május hó 25-től junius, 16-ig meghaltak: Soltész József róm. kath. 3 hónapos gyeinek, Dzsupa Mihályné szül. Maximovics Anna gör. kath., 75 éves háztartásbeli; Péltsárszki József r k., 48 éves molnár; Gajdos L. róm. kath., 2 hónapos gyermek : Juró Mária gör. kath., 46 éves napszámos; Brehoszki József gör. kath., 60 éves napszámos; Magjerek Károly róm. kath, 66-ik gv. ezr. hadnagy; Csapza Lajos ev. ref., másfél éves gyermek; Hudák György gör. kath., 27 éves m. kir. honvéd; Tutkó János gör. kath.. 2 hónapos gyermek; Sáradi Győző gör. kath., 1 éves gyermek; Klein Ede izr., 7 éves gyermek; Mihók József róm. kath, 8 hó­napos gyermek; Ptacsek János róm. kath., 34 éves m. kir. erdőőr; Kupecz Gizella róm. kath, 1 hónapos gyermek; Boreczki Katalin gör. kath., 25 éves bútor­gyári munkás; Kielbel Szeréna izr, 10 hónapos gyer­mek ; özv. Zsondor Mihályné, szül. Kavka Anna róm. kath., 72 éves koldus; Herskovits József izr., 1 éves gyermek, Tamás Paula gör. kath., 26 éves cseléd; Betlen Irén gör. kath., 1 éves gyermek; Fedorinka Julia gör. kath., 52 éves magánzó; Rosenbum Sámuel izr., 3 napos gyermek; Sztaviczki Józsefné Kertész Verőn gör. kath., 37 éves háztartásbeli; Özv. Horki Józsefné Kostyák Fáni róm. kath., 66 éves magánzó; Ezen 25 halálozással szemben a születések száma 33. * Házasságot kötöttek: Bihlovecz Ferencz és Recsicsor Katalin, Bányik Isván és Csonka Mária, Bleier Izrael és Rosenberg Czilli, Molnár József és Mandula Borbála, Gedeon Albert és Bohovics Juliánná, Rádi János és Kovács Mária, Malce József és Kohu- tics Ilona, Katkó András és Szálkái Mária, kölesei Kende István és Dobrovolszky Margit, Grünberger Menyhért és Reichfeld Eugénia. * Figyelmeztetjük t. olvasóinkat lapunk mai számának hirdetési rovatában megjelent „Concordia sorsjegyek“ czimü hirdetésre, melynek főnyereménye 30.000 korona és húzása visszavonhatlanul 1901. ju­nius 25 én lesz. * Tanító urak figyelmébe! Vizsgalapokat magyar, nemet es diktando vonalzással, valamint jutalom könyveket nagy választékban ajánl Székely es Illés Ungvart. CSARNOK. Csap — Bankó.*) Minden félreértés elkerülése végett kijelenten, hogy nem boros csap s papiios bankó értendő a fenti czim alatt, hanem Csap vasútállomás és Bankó fürdő. Történeti hűség kedvéért Ungvár—Bankó czimet kellett volna adnom e leírásnak, mivel itt kezdődik utunk s végződik Bankón. A hájas szekér és még valami. Napsugaras, verőfenyes reggelre ébredtünk piros pünkösd napjan s siettünk az all >masra, hogy a haj­nali vonattal elutazzunk a bankói nyomdasz-majálisra. Megváltottuk a jegyet s azon legnagyobb csodál­kozásomra egy vörös vonalat láttám. Ami azt jelen­tette, hogy „gyors“-vonaton utazunk. — Csap—Ujhely—Miskolcz—Budapest felé tessék beszállni! Megindult a vonat, lassan kigurultunk a nyílt pályára s vártám, mikoi megyünk „gyorsan.“ De csak nem akarta magat neaiduraini a gőz­masina ; méltóságteljes lassúsággal döczögtünk tovább, rémséges nyikorgás közepette ... Éppen úgy nyikor­góit a kocsink, mint egy kővel megrakott terhes szeker.,. Mar pedig minalunk a dunántúli ember, ha nyi­korog a fatengelyes szekere, előveszi a tarisznyájából a hájat s megkeni vele. Van hájjá a szekerere, pedig adót is fizet az államnak . . . Az allam adót sem fizet, még sincs haja — nyi­korog a szekere . . . Csaknem egy órai „g-jT)rs“-vonalozás után meg­érkeztünk Csapra s elvegyültünk a nagy emberaradatba. Nekem két alak tűnt fel. Egy szikár, magas és egy alacsony, hegyesre nyírt fekeieszakallas alak. Nézi egymást a két ember, aztan megszólal az egyik: — Jó reggelt kollega! — Honnét tudja, hogy kollegák vagyunk? — Latom az arczarol. így csak egy szabó néz­het ki. Én X. szabó vagyok Ungvarról. — Én meg Y., szinten szabó, Munkácsról. — No lassa, hogy nem csalódtam. Aztán megrázták egymás kezet úgy, hogy mind­kettőnek zörgött bele a csontja. A nyomdász-szakasz. Csapról már igazi gyorsított személyvonattal utaz­tunk tovább. Ujhelybe érkezve, kiszálltunk. Ott már vártak ránk az újhelyi es pataki nyomdászok, hogy együtt utazzunk Kassara. Mikor kileptünk a kocsiból, hatalmas éljennel fo­gadtak, telismerven a gomblyukban levő jelvényünkről. Csakhogy jegyet válthattunk, beszállást csenget­tek Kassa fele. A szó szoros értelmében rohammal foglaltunk el egy kocsit. Egy pajeszos, kaftános atyafi mindenáron közibenk akart keveredni; fel is lépett a hágcsóra, azonban az egyik újhelyi kollega, kinek mellesleg meg­jegyezve olyan mosolygós abrazata van, mintha örö­kösen vadaimat rágna, megfogta a kaftan repülő szár­nyat s lehúzta az atyafit a földre, lülebe ordítván, hogy : — Ez a kocsi Pest felé megy! Mikor elfoglaltuk helyeinket, meggyőződtünk róla, hogy szűz kocsink van, azaz tisztán nyomdászok utaz­nak benne, számszerint huszonegyen. Szereucse, hogy nem több egygyel, mert akkor fucscs lett volna! Eme tény megállapítása után egyik élelmes új­helyi kollega kiakasztotia a kocsi ablakaira a mar előre elkészített feliratot: NYOMDÁSZ-SZAKASZ Ezt a sikerült tréfát altalános tetszéssel honorál­tuk, annal is inkább, mert most mar előkerült egy literes fiaskó is, tele finom szilvóriummal. Mondanom sem kell, hogy vidám hangulatban utaztunk tovább; a jöizü nyomdász-humor csak úgy csillogott-ragyogott a napfényben, mint a színarany. Én a kocsi ablakához húzódtam, hogy a vidék szépségében gyönyörködjem. Remek látványt nyújtott a váltakozó hegy-völgy, a magas hegytetőn álló szalanczi var időmegviselte falaival, magas tornyával. De nem erről akarok en Írni. Megérkezés Kassára. Valamivel fél 11 előtt berobogtunk Kassára. A fogadóbizoltság, elén az elnökkel, a perronon várt reánk *) Lapunk utóbbi számaiból anyaghalmaz miatt kimaradt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom