Ung, 1900. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1900-04-29 / 17. szám

Kornél és neje meghal, mindhármukért végzendők a misék. * A főpásztor jótékonysága. Firczák Gyula munkács-egyházmegyei püspök, a gör. kath.-ok husvétja alkalmából az összes Ungvárott lakó pap­özvegyeket, számszerint 24 papözvegyet s több pap­árvát egyenkint 20—20 koronányi adományban ré­szesített. * Szerencsétlen esés. Brujm&nn Béla dr. kórházi lőorvos f. hó 25-én d. u. a sétatér közelében hazamenet egy darab narancshéjban megcsúszott és esése következtében az alsó lábszár egyik (sip)-csont- ját törte, — ugyannyira, hogy e miatt valószínűség szerint több hétig lesz kénytelen magat betegeitől tá­vol tartani. Midőn tehát ezen sajnálatos esetet a kö­zönség tudomására juttatjuk, egyúttal a járókelőket óva intjük, különösen a nagyobb forgalmú helyeken a gyümölcshéjaknak oktalan elszórásától, a rendőrség figyelmét pedig a tisztaság fokozottabb ellenőrzésére hívjuk fel, nehogy újabb és újabb panaszokra szolgál­tassanak alkalmat. * Nagy tűzvész Szolyán. Szolya község ben (bereznai járás) e hó 23-an, éjjel 12 óraker egy istállóból tűz ütött ki, mely par perez alatt 7 házat és 11 melléképületet borított langba; a fából épült szalmával fedett épületek rohamosan dűltek össze, tüztengerbe temetve 8 emberéletet és 48 darab hasz­nos házi állatot; 8 ember súlyos égési sebeket szen­vedett, 50 ember maradt hajlek, ruha és élelem nél­kül. — A vármegye alispánja a szerencsétlenek se­gélyezése iránt azonnal . a legszélesebb körű intézke­déseket megtette. — Kenyeret, főzeléket, burgonyát és tengerit szállított a nyomor enyhítésére. — Ló'rin- czy Jenő vármegyei főjegyző, f. hó 27-én, a nem igen nepes rendkívüli törvényhatósági közgyűlésen 65 ko­rona 60 fillér adományt gyűjtött össze s azt azon­nali kiosztás végett a bereznai járás főszolgabirajanak küldötte át. — A jószivü adakozók nevei: Gróf Tö­rök József 10 kor., Popovics Miklós 5 kor., Lám Sán­dor 2 kor., Fejér Emanuel 4 kor., Czibur Vilmos 2 kor., Grabovszky Román 2 kor., Horvath Dezső 2 kor., Kaminszky Géza 2 kor., Csehticzky József 2 kor., Rónay Antal 5 kor., Thuranszky Tivadar 1 kor., Kende Zsigmond 1 kor., Berzeviczy István 1 kor., Dier Lajos 1 kor., Komjáthy Gabor 1 kor., Bacskay Sámuel 1 kor., Tomajkó István 60 fill., Garai Ignácz 1 kor., Filip János 1 kor., dr. Ferderber Vilmos 2 kor., dr. Bartha Vilmos 2 kor., dr. Novak Endre 2 kor., Hampel János 1 kor., Bradacs Gyula 5 kor, dr. Országh Jakab 1 kor., Tóth Lajos 2 kor., Lő- rinczy Jenő 2 kor., Lám Gyula 2 kor., dr. Ivántsy László 2 kor. — Összesen : 65 kor. 60 filler. * Eljegyzés. Kroó Imre budapesti bankhiva­talnok eljegyezte Herskovits Annie kisasszonyt Hers- kovits B. latszeresz leányát Ungvárt. * A Drugeth-téri áll. óvoda építését a vall., és közokt. magy. kir. Miniszter 13,757 kor. 06 fillér, erejéig engedélyezte; erre az árlejtést a kir. tan- felügyelő folyó évi május hó 6-nak d. e. 10 órájáfa kiirta. Ajánljuk e hirt iparosaink figyelmébe. * A karcsavai körjegyző súlyos betegsége folytán a körjegyzőség teendőit Blasskó Sándor Ung- vár-vidéki körjegyző (lakik Ungvárt) végzi. * Névmagyarosítás. Roth Bernát ungvári kereskedő kiskorú Béla, Ferencz es József gyermekei vezetéknevének Róna-ra való magyarositasat a bel­ügyminiszter engedélyezte. * Halálozás. Özv. Fábián Ambrusné, Fábián János helybeli asztalos-mester édes anyja, e ho 18-an életenek 68-ik évében elhunyt. Béke hamvaira 1 * Országos vásárok. Május havaban var­megyénkben a következő helyeken lesznek országos vásárok . Ungvárt áldozó-csütörtöki május 21-én es Nagy-Kaposon 28-án. Ezenkívül Szerednyen juh-vasar május 1-én és 22-én lesz. * A felvidéki nép érdekében. Mikent értesülünk, a mezőgazdasag emelese es a szegény parasztság támogatása érdekében a földmivelési kor­mány elhatározta, hogy négy varmegyeben és pedig: Ung, Ugocsa, Bereg és Maramarosban behozza az észszerű gazdaságot állami támogatással. E czélból az illető községekben mintagazdaságokat rendeznek be s a kincstári erdőkben a beriet ára holdankint nem lesz nagyobb, mint a beregmegyei Schönborn grófi bérleten. * Tüzek TJngvárott. A tavasz beköszöntevel beállott a tüzesetek évadja is. Az elmúlt héten két tüz­eset fordult elő városunkban. Az egyik e hó 23-ár, hajnali egy óra tajban ütött ki, elhamvasztva Schwarz Herman kaposi-utcz§i terménykereskedő magtarat. A másik e hó 24-én, hajnali 3 óra tajban pusztította el Hirtenstein József sas téri hazanak első részét. * Új katonai térképek. A katonai térké­pek háború esetén nagy fontossággal bírnak. Azonban néhány esztendő alatt az ország területén igen jelenté­keny változások történnek : uj épületek emelkednek a külterületeken, uj csatornákat ásnák stb., a miknek a térképen mind feltüntetve kell lenniök. Azért a folyo év nyarán az ország egész területén uj földmérés és térképfölvétel fog teljesittetni, hogy a változásoknak a térképen nyomuk legyen. Ide vonatkozólag most a honvédelmi miniszter felhívta a törvényhatóságokat, hogy ha itt a közös hadügyminiszter áltál kiküldött és „nyílt rendelettel“ ellátott műszaki katonatisztek a jelzett czélból megjelennek, e tisztek s a melléjük ren­delt személyek az illető tisztek által felmutatandó nyílt rendeletben felsorolt szolgáltatásokban részesittessenek, s általában intézkedjék a hatóság, hogy a kiküldött tisztek fontos szelgalatuk teljesítésében lehetőleg támo­gatást nyerjenek. * Koronaértékű marhalevél-űrlapok. A pénzügyminiszter az ország összes törvényhatósá­gaihoz uj, koronaértékü bélyeges kincstári marha­levél-űrlapok forgalomba hozatala tárgyában körren­deletét intézett. A körrendelet tartalma a következő : A koronaértékben való közkötelező számítás behoza­talával uj, koronaértékü bélyeges kincstári marha­levél-űrlapok kibocsátása vált szükségessé. Az uj korona­értékü bélyeggel ellátott kincstári marhalevél-űrlapok 21 cm. széles és 2672 cm. magas alakú, „Kincstári jövedék“ vizjegygyel ellátott fehér papíron, a törzs­könyvezett községek használatára szánt űrlapok világos sárgaszinü papíron, még pedig a magyar szövegű 6 filléresek kék, — a 10 filléresek fekete, —a horvát szövegű 6 filléresek fekete, —a 10 filléresek kék szinü, kétoldalit szövegnyomattal vannak ellátva. Ezek az uj marhalevél-űrlapok ez évi május hónap elsejével oly módon bocsáttatnak forgalomba s használatba, hogy az ausztriai értékű bélyeges kincstári marha- levél-ürlap-készletekre való tekintetből, kizárólag köte­lező használatba vételüket csak ez évi augusztus hónap első napjától kezdve rendeli el a miniszter, mi­nélfogva a jelenlegi ausztriai értékű (krajezáros) bélyeg­gel ellátott kincstári marhalevél-űrlapokat ez évi julius hónap 3l-ével forgalmon s érvényen kívül helyezi. * A fogyasztási szövetkezetek ellen. Magyarország városainak május havában Győrött tar­tandó kongresszusa, napirendjére tűzte ki a fogyasztási szövetkezetek ügyét is. Szávay Gyula, a győri kamara titkára a következő határozati javaslatot terjeszti elő : Kívánatos a városok kereskedelme szempontjából, hogy az újabban elszaporodott fogyasztási szövetke­zetek üzletköre a törvény szellemében kizárólag tag­jaikra korlatoztassék és kötelezve legyenek alaptőké­jüknek a tagok számának megfelelő összegben való kimutatására. A kisközségekben gomba-módra szapo­rodó szövetkezetek mai szervezetükben végveszélylyel fenyegetik a vidéki közvetitőkereskedelmet és kisipart. Fenyegetik pedig azért, mert egyenlőtlenek azok a fegy­verek, melyekkel küzdenek, eltekintve azoktól a poli­tikai jelszavaktól, a melyek egyes ily szövetkezeteknek életet adtak s a melyek elég csábitó erővel bírnak a hiszékeny tömeg félrevezetésére. A szövetkezetek, szem­ben a kereskedő korlátlan felelősségével, csak befize­tett üzletrészük erejéig teszik tagjaikat vagyonilag fele lősekké; a szövetkezetek készpénzfizető, állandó vevő közönségre számíthatnak nyomban, mig a kereskedők­nek nagy szolgalatkészséggel, hosszadalmas utánjárás­sal s gyakran erejét meghaladó hitelnyújtással kell a vevő közönséget megszerezni. Ily egyenlőtlen küzdelem mellett a kereskedőnek és iparosnak még akkor is el kellene pusztulnia, ha a szövetkezetek a kereskedelmi törvény világos és felre nem érthető rendelkezése sze­rint, csupán tagjaikkal állanának üzleti viszonyban, holott ma a szövetkezetek kiszolgálják a szövetkeze­teken kívül álló vevő közönséget is. A kisközségek ke­reskedőinek és iparosainak pusztulása pedig a vidéki városok, mint kereskedelmi góczpontok közvetítő ke­reskedelmét és iparát fogja leginkább sújtani, mert el­veszti azokat a fogyasztó helyeket, melyekből eddig táplálkozott. Foulard-selyem-ruha 8 m 40 krtój feljebb — 14 méter! postabér- és vámmentesen szállítva! Minták postafordultával küldetnek; nemkü­lönben fekete, fehér és színes „Henneberg-selyem“ 45 Krtól 14 frt 65 krig méterenkint. Henneberg G., selyemgyáros (cs. és kir. udvari szállító) Zürichben. 2 „Nem törődöm kincsesei, vagyonnal, ha megelégedett vagyok“. Ám megelégedett csak akkor az ember, ha rendezett viszonyok között él és — ha egészséges. És épen itt hibázunk még legtöbbet. Minden háziasszony bűnös fényűzésnek találná a szomjat pezsgővel oltani. És mégis oly gyak­ran találkozunk a csaladokban ezen fényűzéssel, azt a kávéitalra vonatkoztatva. Nagyon sok háziasszony előtt még ismeretlen az, hogy a babkávé félig Kath­reiner-féle Kneipp maláta-kávéval keverve, nemcsak a háztartásban mindennap megismétlődő nevezetes meg­takarítást jelent, hanem, hogy ezáltal a kávéital egy kellemes és jóizü zamatot nyer és az egészségre is kitűnő befolyással van. Csak egy kísérletbe kerül és meggyőződhetünk arról, hogy az a családok százez­reiben bevezetett és kitünően bevált kavévegyület takarékossági szempontból mily kedvező s hogy mily nagy előnyére válik az egészségnek. Ez bizonyara már egy adalék a megelégedéshez és az egész­séghez. A Trieszti Általános Biztosító-Tár­saság (Assicurazioni Generali) t. évi április hó 7-én tartott 68-ik közgyűlésén terjesztettek be az 1899. évi merlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1899. deczember 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 483,973.169 korona es 56 fillért tettek ki és az év folyamán bevett dijak 19.724,336 korona 19 fillérré rúgtak. Az életbiztosítási osztály dijtartaleka 10,003.809 korona 90 fillérré! 124,700.392 korona 59 fil­lérre emelkedett. A tüzbiztositasi agban a dijbevetel 18.128,170 kor. 40 fill, volt, miből 7,728.542 kor. 64 fill, viszontbiztosításra fordittatott, úgy, hogy a tiszta díj­bevétel 10.399,627 korona 76 fillérre rúgott, mely összegből 6,482.000 korona 91 filler, mint díjtartalék minden tehertől menten, a jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvények összege: 74.455,970 kor. 86 fill. A szállitmánybiztositási agban a díjbevétel kitett 7.730,895 kor. 18 fill., ebből viszontbiz­tosításra fordittatott 3,346.580 kor. úgy, hogy a tiszta díj­bevétel 4.384,315 korona 18 fillérre rúgott, mely ösz- szegből 2,549,074 korona 44 fillér helyeztetett tar­talékba. Karokért a társaság 1899-ben 28,174.407 kor. 04 fillért folyósított. Ehhez hozzáadva az előbbi évek­ben teljesített kárfizetéseket, a társaság alapítása óta károk fejeben 661,663.927 korona és 90 fillernyi igen tekintélyes összegeit fizetett ki. Ebből a kártérítési összegből hazánkra 123,186,050 korona 69 fillér esik, mely összeget a társasági 181,032" káresetben fizette ki. A nyereség-tartalékok közül, melyek összesen 14,034.239 korona 11 fillérre rúgnak, különösen ki­emelendők : az alapszabály szerinti nyereségtartalék, mely 5,250.000 koronát tesz ki, az értékpapírok ár­folyamingadozására alakított tartalék, mely a 2,507.733 korona 74 fillér külön tartalék, úgyszintén az évi nye­reségből kihasított 413,251 korona 38 fillérrel 8,624,239 korona 11 fillérre, emelkedett fel; továbbá felemlítendő még a 160,000 koronára rugó kétes követelések tar­taléka. Ezeken kívül fennáll még egy 560,000 koro­nát kitevő külön alap, melynek az a rendeltetése, hogy az életbiztosítási osztályban a kamatláb esetleges csök­kenését kiegyenlítse. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek elsőrangú értékekben vannak elhe­lyezve, az idei átu alások folytán 153,073.167 korona 61 fillérről 162,608.919 korona 18 fillérré emelkedtek, melyek következőképen vannak elhelyezve : 1. Ingat­lanok és jelzálog-követelések 29,782.502 korona 61 fillér. 2. Életbiztosítási kötvényekre adott kölcsönök 14,246.324 korona 74 fillér. 3. Letéteményezett érték­papírokra adott kölcsönök 1,466.107 korona 99 fillér. 4. Értékpapírok 103,401.469 korona 40 fillér. 5. Tár- cza-váltók 814.150 korona 26 fillér. 6. A részvénye­sek biztosított adóslevelei 7,350.000 korona. 7. Ban­koknál levő, rendelkezésre álló követelések, készpénz és az intézet követelései, a hitelezők követeléseinek levonásával 5,548.364 korona 18 fillér. Összesen : 162,608.919 korona 18 fillér. Ezen értékekből 42 mil­lió korona magyar értekekre esik. Amint a jelentésből kitűnik, a társaság a betöréses lopás elleni biztosítás üzemét is felvette ügykörebe. Erről a legközelebb széUüldendő körlevelek fognak bővebb felvilágosítást nyújtani. Irodalmi értesitő. A „Magyar Könyvtár“ ápr. havi füzetei most kerültek ki a sajtó alól. Az öt füzet (164—168. szám) méltóan csatlakozik a hazai és külföldi irod. termékeinek eddig közzétett érdekes sorozatához, a mely a „Ma­gyar Könyvtár“-t olyan rövid idő alatt közkedveltté tette. Rudyard Kipling gyönyörű „Indiai történetei“-nek második sorozatát adja a i64. füzet Marquis Géza dr. fordításában. Hét kis remekműve van itt egybe­foglalva a nagy angol elbeszélőnek, a ki a keletindiai életből vett, sajátságos, csodalatosán szép rajzaival és novelláival világhírre tett szert. Majthenyi Flóra, a spanyol földön elő jeles költőnő, „Spanyolországi kepek“ czimen (165. füzet) eleven színekkel, meleg közvetlenséggel rajzolja ennek az érdekes országnak változatos, tarka képeit. Verseghy Ferencznek, az érdemes, régi magyar poétának válogatott lyrai költe­ményeit foglalja magaban a 166. füzet, a melyet a költő rövid életrajzaval es irói munkásságának mélta­tásával Madarász Flóris látott el. Plutarchos „-Coriola- nus“-anak kiadasa Kacskovics Kálmán dr. fordításában, Tóth Rezső bevezetésével (167. füzet) már azért is kiválóan erdekes, mert Coriolanusnak ez az életrajza volt a forrása Shakespeare hatalmas tragédiájának, a melyben a nagy római alakjat olyan megrazóan állítja elénk. Itt kapjuk végül (168. füzet) mindnyájunk büszkeségének, Jókai klórnak egy eddig kiadatlan színdarabját: „A gazdag szegények“ czimü három felvonasos vígjátékot, a mely a költőnek hasonló czimü regényéből készült. Bajos, megható idill ez a szegény emberek életéből, a kiknek bújat-örömét, könnyet és mosolyát olyan megkapóan rajzolja Jókai elénk, a hogy erre ma egyedül ő képes. A „Magyar Könyvtár“ Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) könyv- kereskedésenek kiadásában jelenik meg s egyes füzet ara 30 fillér, Hivatalos közlemények. ad. 267. ein. ^ , M. kir. földmivelésügyi miniszter. VjJ/2—191)0. SZam‘ Valamennyi vármegye közönségének. ismeretes a vármegye közönsége előtt, hogy az 1900. év kezdetével két olyan uj intézkedés lépett életbe, mely az ország összes gazdasági és forgalmi viszonyaira számottevő betolyást van hivatva gyakorolni. Ez intéz­kedések egyike a kötelező koronaérték-számitás, másika pedig a budapesti áru- és értéktőzsde tanácsa által ho­zott azon határozat, mely szerint a tőzsdei hivatalos árfolyam jegyzésekben a gabonára nézve az eddig ér­vényben volt 100 klgos sulyegység helyett 50 klgos sulyegység jegyeztessék s tényleg ez is jegyeztetik, mind­addig, mig abban a kérdésben a kereskedelmi minisz­ter ur végérvényesen nem fog intézkedni. Bár az ország gazdaközönsége mindkét intézkedésről a hírlapi közlések utján tudomást szerezhetett és bizonyára szerzett is, mégis megtörténhetik, hogy az érdekelt, különösen kisebb gazdák, töldmivesek és munkás emberek között olyanok is találkoznak, akik egyáltalán nem, vagy csak nagy ritkán s elvétve olvasván hírlapokat, ez intézkedésről nem értesülnek kellő időben; vagy akik ha olvasták is a hirt, az olvasottakat nem helyesen értelmezik. Nehogy ezen körülmény folytán a szóban forgó s az egész gaz­dasági életet igen közelről és lényegesen érdeklő újítá­soknak, ha azok lényegét és szellemét kellőképen meg nem értik, különösen a fentebb említett, alacsonyabb értelmi színvonalon álló kisgazdák és legszegényebb nép­osztályok esetleg kárát vallják, és attól az óhajtástól vezérelve, hogy a fent említett intézkedések lehetőleg min­den fennakadás nélkül, illetőleg az érdekeltek netáni károsodásának lehető elkerülésével fogadtassanak be a gyakorlati élet által, bizalmasan felhívom a vármegye közönségét, hogy alkalmas intézkedések által, különösen a falusi nép megfelelő, világos és gyakorlati kioktatás utján, esetleg a községi tanítók, a birtokos-osztály és a lakossággal közvetlen összeköttetésben álló egyéniségek önkéntes közreműködésének igénybevételével is oda has­son, hogy e két intézkedés, illetve változás mibenlétére s a mezőgazdasági termények stb. adás-vétele szempont-

Next

/
Oldalképek
Tartalom