Ung, 1900. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1900-03-25 / 12. szám

XXXVili. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1900. márczius 25.

12. SZÁM.

SZERKESZTŐSÉG:

Ungvár, Vármegy elláz-tér 1. szám.

A szerkesztőhöz intézendő minden köz- emény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön.

Kéziratok nem adatnak viasza.

KIADÓHIVATAL:

Székely és Illés könyvnyomdája.

Előfizetési feltételek:

Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frí Félévre ... 2 > | Egyes szám 10 kr

Hirdetések,

előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.

A lap megjelen minden vasárnap.

VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Nyilttér soronkint 20 kr.

ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A középiskolák hármas, főleg pedig magyar nemzeti feladatáról.*)

A középiskolák a nemzeti értelmiség képző- intézetei. Olyan a nemzet—mondjákamilyenek a középiskolái. Eme fontosságukat nőm csupán rendeltetésüktől nyerik, nem is azon szerencsés helyzetüktől, melynél fogva az összes tudományos pályákra a középiskolák készítik elő a nemzet fiatalságát. Becsületlevelüket az adja meg, hogy mily fokú általános műveltséget képesek nyújtani a nemzet leendő értelmiségének ; mily fokban fejlesztették ki a tanulók értelmét arra tekintettel, hogy majdan a tudományos művelődés feladataival megbirkózni s az előíorduló nehézségeket legyőzni képesek legyenek; végül, hogy milyenné nevelik az ifjúság kedély világát, megaczélozták-e akaratát, jellemeket alakítottak és domboritottak-e: vagyis neveltek-e egyéniségeket s mennyi készség elsajátítására segítették, ösztönözték, hozták a magyar nemzeti szellem szolgálatában a nemzeti haladás és megizmosodás leendő munkásait, leteteményeseit, tehát az erős, az izzó magyar fajs{eretetet egyéniségük főismertető jellemvonásává tudták-e tenni a nemzet reményeinek !

Középiskoláinknak feltétlenül magyar nemied alapon kell szervezkedniük s tovább fejlődniük és úgy a nevelésben, mint a tanításban a magyar nem\eti jelleget érvényesíteniük. Még az általános műveltség alapjainak elsajátítása keretében is, még pedig olyképpen, hogy a magyar felfogás és gondolkodásmód perspectivája körében mozogjunk s a magyar sz/ mpontok kidomboritására törekedjünk. A főczél mindig a nemzeti, j°Ueg/.ően a magyai* nemzeti müveit ég nyújtása legyen, mely értelmiségünk egyéniségében, gondolkodásában, de főleg kőié let i szereplésében majdan vörös fonálként megmutatkozzék. E ezél felé örvendetesen haladunk. Eddig is kiváló súlyt helyezett a tan') A kolozsvári ,,Család és Iskola“ f. évi márczius 15-iki számának vezérczikke.

terv a hazai (nemzeti) történet és irodalom ismertetésére ; eddig is a magyar nyelv tanítása volt az oktatás köiépponlja. De újabban ez még nagyobb mértékben érvényesül. Az uj tanterv a nemied vonatkoidsu tanulmányoknak még döntőbb, kiemelkedőbb helyzetet teremtett.

Hazánk népe különböző ajkú. Értelmiségének aionban a nemied nyelvet tudnia, kedvvel, s{e- retettel, késiségesen kaszálnia, a nemied művelődés emlőin táplállnak keli lennie. Nemcsak a született, a íajmagyar, de az ország összes ér telmisógónek nemied műveltsége legyen s a nemied síeltem hevitse. A tanuló tehát az ismereteket magyar szellemben nyerhesse; lelkét a nemzeti múlt sok fájdalma megrendítse, lelkes mozzanatai megörvendeztessék, eszméi, törekvései olvadjanak össze a nemzeti történet nagy tanulságaival, lelkének röpte nagyjaink emléke felé törjön, vágyai a nemzeti eszme szent tiizében megtisztuljanak, nocsak az ország lakójának, esetleg testvérnek (s a mi szomorú, mert még a magyar állam kenyerét evő hivatalbeliek között is számosán vannak ilyenek), ilyen, vagy olyan nemietiségü magyar „honpolgárának vallja majdan magát az ifjú, de a magyar nemzettest egy élő, szerves tagjának, ki örömmel fáradozik a köztevékenység mezején, nemcsak azért, hogy magának óletfentartást teremtsen és biztosítson, de hogy a nemzeti értelmiség tőkéjét gyarapítsa s a hazának tettre-, áldozatra kész, derék, honszerető fia, polgára, a közügyek tevékeny munkása, a nemzeti törekvések hű, igaz, fáradhatatlan bajnoka legyen. És fődísze mindenkinek a nemied síeltem legyen. E', a varázserő, mely a közös édesanya: szép magyar hazánk

boldogitására irányzott tettek áital a nemzet egye seit öntudatosan cselekvő egészszó egyesíti, mely irányt ad a tevékenységre egyeseknek s az egész nemzetnek. A nemzeti szellem teremt hatalmas kultúrát s ezt a nemzettest különböző rétegeibe ez vezeti át. Kit magyar nemied szellem nem éleszt, ki magát ez elől elzárja, az igazi magyar hazafi

nem lehet. Az egyszerűen lakója egy országnak, a ki élvezni eléggé készséges a jog és rend áldásait, az általános védelmet, melyben minden polgárt részesít az állam s az anyagi és erkölcsi előnyöket is ; de hálátlan, mostoha gyermek gyanánt sem mivel sem rójja le kegyeletét az édes haza iránt. Pedig a haza iránti kegyelet e polgárt kötelességek teljesítésén felül csak ideális érzület, pénzbe nem kerül, csak a haza iránti becsületes ragaszkodás s főleg a nemzeti kultúra és hagyományok elfogadásában s a nemzeti szellem ápolásában áll. A nemied esime pedig manapság Európasierte dominál. Alapjául ugyan az érzelmi magyarosodás is tekinthető, de telje csupán a nyelvegység lehel. Ez pedig a nemietegység alapja.

Magyarok Istene, add, hogy ez is minél előbb elkövetkezzék.

Dortsák Gyula.

(ly.) „A polgári leányiskola kérdéséhez“

czimü s e lap folyó évi 9-ik számában megjelent czikkünkre a „Gör. Kath. Szemle“ f. évi márczius 11-iki számában egy elfogultsággal és antiszemitismussal telitett kirohanást intéz ellenünk, melyre hosszasan lelelni nem fogunk. Nem felelünk pedig azért, mert e lapok hasábjain komoly ügyről olyan hangon, mint a milyennel a Szemle czikke íratott, Írni nem akarunk, mert a gyűlölet gerjesztése sem kenyerünk, sem hivatásunk ; tárgyilagos érvekkel pedig azt, a ki látni, hallani és érteni nem akar — mint a Szemle czikkirója —, úgy sem lehet meggyőzni. Ennek daczára konstatálnunk kell, hogy czikkünk a dolog elevenére tapintott, innen van a nagy feljajdulas, mert az kiabál, akinek a háza ég ! — Aztán „jegyezze meg magának ön is, t. czikkiró“, hogy „ne akarjon ártani másnak, mikor önmagának használni akar“, vagyis: jegyezze meg, hogy a milyen joggal ön követeli — mert hisz ezért jajgat tulajdonképen —, hogy a nem görög katolikusok a gör. kath. polgári iskolába járassák gyermekeiket s a nem gör. katholikusok tandijaiból akarja, mint eddig, ezután is fentartani a gör. kath. polgári iskolát, azt az intézetet, melyet mi egy szóval sem bántottunk, mi talán éppen olyan joggal kérhetünk magunknak olyan polgári iskolát, a milyen nekünk kell. Arra meg ne oktasson bennünket, hogy mirő

Három koszorú története.*)

— Irta: Aigner Ferencs. —

Egy gyászkoszoru, egy ezüslkoszoru és egy hagyma- koszorú.

Hogy fér ez a három koszorú össze ?

Rövid története van e három koszorúnak, elmondom :

K. városban egy évtizeddel ezelőtt volt az ottani színháznál két ünnepelt művésznő. Szirondi Sarolta és Bérendi Emma, a kik mindketten drámai színésznők voltak és egymással versenyeztek a közönség kegyéért. Mindkettő barna, szép nő volt s azzal a villogó tekete szempárral birt mindkettő, a mely a színpadról csak úgy szórja a tüzsugarakal.

A színházi közönség, mint hangulata hozta, ma Saroltát, holnap Emmát tüntette ki, de voltak mindkettőnek kitűnő tisztelői is és ezek a két színésznő közti versenyt elmérgesitették.

A két művésznő sokszor valóságos hadi lábon állott egymással szemben.

És ennek az ellenség* s érzületnek most, a mikor Szirondi Saroltának, a 'Molnár és gyermeke» czimü darab jutalomjátékául kihirdetve lett, okvetlenül ki kellett törnie.

Tudta ezt Sarolta és egy napon igy szólt Zerendi Béla honvéd-századoshoz, a ki őt imádta :

— Holnapután lesz a jutalomjátékom, Béla, ugyebár ez alkalommal rendezni log nekem egy kis tüntetést?

Ztrendi százados a csábos, ingerlő alakot magához ölelte, megcsókolta és azután szomorúan ezeket mondá:

— Imádom önt, Sarolta ; ezt jól tudja, épen azért, ha valamire kérem, ne magyarázza azt télre. Halassza el a jutalomjátékát pár napra későbben.

Sarolta figyelmesen nézett a századosra, lürkészte annak arczát, de az arcz nem árult el semmit, csak szomorú volt. A szép nőt a szomorúság nem hatotta meg és könnyedén igy válaszolt a kelvese szavaira:

— Azt a darabot máskor nem adják, csak halottak estéjén s mert megállapodtam az igazgatómmal, hogy ez a darab lesz jutalomjátékom, kérését nem teljesíthetem és mivel ön, Béla, szeret engemet, meg lógja ragadni az alkalmat, hogy vetélytársaiu kétségbeesésére azt az estét nekem diadalommá tegye.

Zerendi százados egy perezre elgondolkozott és azután komolyan ezeket válaszolá:

— Nem lehetek jelen aznap este a színházban. Szeretem önt, Sarolta, jól tudja, de ezt az estét ne kívánja tőlem ...

Olyan fájdalmas volt az a hang, de a diadalt szomjazó s vetélytársát legyőzni akaró színésznő nem értette meg e hangot.

— Ha ön nem lesz jelen a színházban, megbuktam ; önt rajongva szereti mindenki, nagy népszerűségnek örvend ön a társas körökben. Ha önt olt látják a páholyban tüntetni mellettem, mindenki önnel tart és hiába lesz a vetélytársam részéről minden ármány, hogy az estémet megkeserítse. Nem log sikerülni. Engemel el lógnak halmozni a virágokkal és azt önnek, — neked fogom köszönni.

Ezzel a szép színésznő körülölelte a szomorú arczu lérfi tejét és oda szoritotla pihegő kebléhez. Csábos, nagyon csábos volt ez a nő és minden csábját, a női számítás minden eszközét igénybe vette, hogy kedvese akaratát megtörje. Elborít >tta annak ajkát forró csókjaival, szórta rá szemének égő sugarait és mindhiába, mert a lérfi még bánatosabban ismetlé elhatározását:

— Halottak estéjén nem lehetek a színházban.

A szép színésznő elugrott a férfitől és idegesen, majdnem haraggal felkiáltott :

— Béla, gondold meg, mit teszel. Magamat teszem koczkára. Ha eljösz a színházba, boldog, nagyon boldog leszel velem s ha elmaradsz, köztünk vége mindennek . Válassz !

Szép volt ez a nő e perezben is, még a harag is jól állott neki. Béla ingadozva elhatározásában, közele— Szeretlek, nagyon szeretlek, Sarolta. Nem tudok rólad lemondani. Hallgass meg, jer ide mellém, simulj hozzám és ha meghallgattál, akkor ítélj magatartásomért, — mondá gyöngéd, bánatos hangon.

A szerető férfi csókja, az édes ölelés a szép nőt egy perezre elszéditették s engedett magával mindent tenni, Béla pedig oda ültette maga mellé, körülölelte karjaival annak gyönyörű testét és elkezdett beszélni:

— Messze megkondulnak a harangok, tengernyi nép siet ki a temetőbe, felgyulnak az emlékezet fáklyái, olt, ott leszek én halottak estéjén. Ezt a napot arra szentelem, hogy felkeressem azokat, a kiknek mindent köszönök. Azoknak a sirdombja vár engemet halottak estéjén.

Sarolta ezekre a szavakra megrendült, az ő szivében is megdobbant az a bánatos, mély érzés e perezben, de csakhamar felülkerekedett benne a színésznői érzés, aki diaáal után szomjazik, kiszakította magát a szerető lérfi karjai közül és szembeállott a férfival. Ez a szoborszép alak, ez a csábos színésznő egy perez alatt átalakult, merev, hideg volt.

— Megértettelek ... Te mégy a halottakhoz, a mikor én, az élő, tőled várom dicsőségemet. Menj máskor azokhoz a halottakhoz és ne rontsd el az én diadalom napját. Ha szeretsz, mellettem fogsz maradni, — mondá Sarolta és kihívóan nézett kedvesére.

— Sarolta! — bocsáss meg ... én megyek a...

Sarolta idegesen toppantott egyet a picziny lábával és igy szólt:

— Nem fogsz menni, megakadályozom, őrnagyodnak irok egy pár sort s nem ad neked szabadságot.

— Még abban az esetben is elmegyek, — válaszolá Béla határozottan.

— Utolsó szavad ez ? — kérdé Sarolta reménykedve.

— Bocsáss meg, nem tehetek másképpen . . .

— Eredj tehát a temetőbe, én megyek a színpadra.

Köztünk vége mindennek.

És Sarolta büszke magatartással magára hág) ta kedvesét, más szobába távozott.

*) Mutatvány szerzőnek legközelebb megjelent »Szivek harcza. czimü beszély-kötetéből. Ára 2 korona. Kapható minden könyvke reskedésben.

dett Saroltához, meglógta annak parányi kis kezét és a vonakodó nőt a szivéhez szoriotta.

Lapunk mai száma 6 oldalra terjed«