Ung, 1899. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)

1899-07-02 / 27. szám

lására, sőt műveltségi fokotokra is. Innét van, kedves tanulók, a középiskoláknak kiválóan fontos nemzeti hi­vatása Ezért tordul a nagyközönség szeretete és érdek­lődése a középiskolai iljuság télé országszerte. Ezért tölt be a középiskolai tanárság nemzeti nagy hivatást, mely lelkesen, hivatásosan teljesítve, ha fáradságos is, mely ha kitüntetésekben — s főleg elkényeztetésben — nem részesíti is még most azoknak lelkes csapatát, akik tu­dások javát, lelkelkesedésök hevét, erejük teljét a szülők méltán legdrágább kincseinek: az iljuságnak emberré nevelésére fordítják, mégis megvan egy jutalma: a jól végzett, becsületes munka nyújtotta nyugodt öntudat s a pálya jelentőségének tudata, amelyet immár hazánk­ban is elismernek, mondván, hogy a milyen a közép­iskolák színvonala, olyan az értelmiség, olyan maga a nemzet. A minket, a ti tanáraitokat illető határpontról csak kevés mondani valóm lehet. Hiszen csak két év óta lé­tezik iskolánk, mely igy hát egész zsenge, csemetekorát éli. De jelentősége immár kétségeníelül nyilvánul, még­pedig kettős irányban. Az egyik, hogy a közgazdasági és technikai pályára itt helyt és a vidéken rátereli a szülővilág figyelmét; a másik, hogy mint szintén közép­iskola, e hazafias lelkes, de exponált helyen, a nemze­tiségi vidékek határszélén, buzgó odaadás és lelkes fej­lesztés mellett szintén mentsvárává lehet a magyar nem­zeti állameszmének és kultúrának, szükebb iskolaügyi szempontból pedig a magyar középiskola felől alkotható véleménynek, hitnek bírálati tárgya lehet. Mindez fontos, mindenesetre nem könnyű, de kétségtelenül igen nemes feladatot ró a tanártestület vállaira. Lelkes működés ál­tál mintegy be kell vezetnie a reáliskolai tanítási irányt Ungvárott, mintegy megkedveltetni e tanszakot; mint magyar középiskola tanárainak pedig úgy kell te­kintenünk most még kicsike intézetünket, mint a ma­gyar nemzeti közművelődés barátainak szives érdeklő­désére méltóvá teendő hajlékot, mely iskolai ünnepségei s tanárainak iskolában és azonkívül való nemcsak ha­zafias, de tisztán magyar nemzeti jellegű és izzó magyar tajszeretetü iránya, eljárása, érzülete és magatartása ál­tál az ilyetén irány minden lelkes apostolának, ha nem is tanár, főhadiszállásává, lelkes törekvéseik találkozó- helyévé váljék. Eme nagy feladatokból folyik szükebb nevelő-^ és oktató-eljárásunk jellege is, hogy minő le­gyen. Őszintén, egyenes nyíltsággal, önzetlenül és em- berszereteltel kell működnünk, viszályt, konkolyt egyet­len esetben sem szabad elhintenünk, intézetünk igazi érdekeit nemcsak szolgálnunk, de meg is kell, ha szük­séges, tántorithatatlanul védenünk, amellett a szülők és gyermekeik érdekeit szeretettel kell ápolnunk, vallásos, erkölcsös híveket az egyházaknak, lelkes honfiakat a szeretett édes jó magyar hazának, királyhoz hü és oda­adó , lojális honpolgárokat kell nevelnünk, jellemeket kell képeznünk, tehát férfias, nyílt őszinteségre buz­dítanunk az ifjúságot és Szokrateszkénl az erény sze- retetére és a bűn, az alakoskodás, a cselszövés, a két- szinüsködés megvetésére, a megalkuvás elítélésére szok­tatnunk őket. E nemes feladatokat mi csak a tisztelt szülők kész­séges közreműködésével s kedves tanulók, a ti odaadó törekvésetek esetében teljesíthetjük s akkor ti romlatlan árlallanságtokat megtartjátok, ha jelszavatok lesz, amiért éltek-haltok: »Isten, király, haza!» Kedves tanulók! Legyetek hűek a magyar nemzet e hármas, hitvallásszerü jelszavához egész életeteken ke­resztül. Akkor veletek lészen a jó Isten áldása. Vallá­sos, hazafias, lojális erkö'cseitek lesznek nekem s éret­tetek velem együtt örömmel láradozó többi tanáraink­nak legszebb jutalmunk, boldogságunk. Isten kegyelme rajtatok 1 Éljen a haza! Éljen a király!» Ezután két tanuló szavalata következett, mire liö nye Nándor r.-tanár felolvasta tanulmányát, a franczia nyelv történetéről és fontosságáról, majd ismét egy nö­vendék szavalt; végezetül az igazgató kiosztotta a ju­talmakat. Dr. Reiszmann Bertalan ügyvéd 6 frtot, Róth Herman könyvkereskedő Petőfi összes költeményeinek pégy példányát és Lampel Róbert lővárosi könyvkeres­kedő 5 drb. diszkötésü jutalomkönyvet volt szives ado­mányozni. A tanártestület ezúton is mély háláját nyil­vánítja a kegyes adakozóknak. A tanulók Hymnus-éneke fejezte be az ünnepet. Itt említjük fel, hogy a reáliskola szép eredménynyel végezte a tanévet. Mind a két osz­tály úgy magaviselet, mint előmenetelre nézve általános jó: osztályzatot nyert. Az 1. osztályban (3 általános jeles, a 11-ikban 1 általános jeles tanuló van. Az 1-ben bukott 1 tárgyból 4, két tárgyból 1, a 11-ikban egy Lárgyból4, kettőből egy növendék. A bukottak szama összesen 10. (14.6°/o). Színház. A lefolyt hét az idei színi idényben a legélénkebb, legváltozatosabb képet nyújtotta; két vendegszereples is volt egymásután, mindketten nagy sikerrel távoztak körünkből. Zilahy Gyulához most másodízben volt szerencsénk; ezúttal Bérezik Árpádnak egy régebbi egyfelvonásában a „Bálkirálynő“-ben játszotta Fodor Taszdónak kitünően megrajzolt alakját, és néhány monológot adott elő azon ellenallhatlan tetszesse!, melylyel mindenütt, hol fellép, találkozik. Nagy közön­ség gyönyörködött művészeten, a mi kellemesen hatott : reá; meg is igéi te, hogy egy jótékony czélra rende­zendő mükedvelőielőadáson nagyon szívesen fog ren­delkezésre állani. Ugyanezen estén került szinre az elkophatatlan „Szép Galathea“ meglehetősen jó elő­adásban. Huckstedt a czimszerep bravúros kolorotur énekrészét elég tisztán és fáradhatlanul vitte ; Hunfi igaz sikert aratott magas fekvésű tenorjával; teljesen bevállott Vihari a mümeczenás, csinos Ganimed volt Rátonyi Stefiké. Ledoíszky Mariska, a Krecsányi pozsonyi szín­társulatának sokáig volt primadonnája három estén sze­repelt, mint vendég és legyük mindjárt hozzá, hogy kedves, kellemes vendég volt. Eiőteljes, érczes hangja ól van iskolázva, koloraturája eléggé tisztult; játéka biztos otthonosságot árul el, szóval minden tekintetben elsőrangú tehetség. Első ízben a Gésák Mimózáját adta kellő bájjal járulván a japáni leány rokonszenves sze­repéhez, énekben teljesen kifogástalanul; minden dalát megujrázták, daczára, hogy már harmadizben hallgat­tuk Sidney bájos zenéjét. Szükségtelen ismételnünk, hogy Csongory Mariska ugyancsak tetszett, tánczával tüzet élesztett, mosolyával sziveket rabolt. A Felhő Klári czimszerepében, mint népszínmű- énekesnő mutatta be tehetségét vendégünk teljes siker­rel ; mellette Csókánénak volt nagy hatással megjátszott szerepe; bámulatos orgánuma uralkodik a színpadon, bevégzett művészete minden fellépését eseménynyé alkotja. Baghy igen jó Tamás bácsi volt: a második felvonásban magánjelenete után többször kitapsolták. Betleny, Breznay, Vihari és Réthy dicséretesen egészí­tették ki az ensemblet. Tegnap bzcsuzott el Ledoíszky a Szegény Jo­nathan operette-ben, melyben alkalma nyílt nagy ter­jedelmű hangját ragyogtatni. Úgy halljuk, hogy Csóka a téli idényre szerződtette, a mihez Miskolcz varosának gratulálunk. A műsor többi részével könnyen végezhetünk. A Krach Móniról legjobb mit sem Írni; az előadás is gyenge volt, egyetlen színész sem találta el a kellő hangot. Jókay „Fekete vér“ czimü korrajza épen csak korrajz, semmi egyéb. Szívesen megnéztük mindazon­által, mert Csókánénak egy jó jelenete van benne. Baghy ezúttal is megfelelt a hozzá fűzött várakozás­nak, de Markovits ezúttal nem a temperamentumá­nak megfelelő szerephez jutott, miért is kevésbé volt kielégítő. A kar lassankint belejönni latszik; Göbölös és Pasztot nagy haladásról tesznek tanúságot. A jövő heti műsor a következő: Vasárnap dél­után félre leszálitotl helyárakkal: A peleskei nótárius. Este: Télen. Hétfőn, Csongory bucsufelléptével: Nap és hold, kedden közkívánatra: Himfy dalai, szerdán Baghy Gyula jutalomjátékául: 47-ik czikk, csütörtö­kön: A helyettes, pénteken félhelyárakkal: A czigany, szombaton Csókane Almássy Julia jutalomjatekául: Ifj. Fromont és id. Reisler, vasárnap délután felere leszá- litott helyárakkal: A repülő csizmadia. Este : A be­tyár kendője. KÜLÖN FÉLÉK. * György Endre Ungvárt. Az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatója, György Endre e hó 1-én az ungvári iparos szövetkezet igazgatósagával a központi hitelszövetkezetbe való belepése ügyeben tárgyalt, mely alkalomkor elhatároztatott, hogy az ipa­ros szövetkezet alapszabályainak módosítása által az egyszeri szavatolás kötelezettsége mellett tagul belép. * Az ungvári járásbírósághoz Kovalik albiró áthelyezése folytan kinevezett uj albiró Izsépi Andor tegnap foglalta el hivatalai, de e hó 23-an mar szabadságra megy. Ugyancsak e hónapban veszik ki szabádsagukat Márczy és Orosz albirók. Popovics Miklós tablabiró pedig már átvette a járásbíróság ve­zetését, Kail albiró szabadsága is maholnap lejár s igy szeptember 1-ére ismét együtt lesz a teljes létszám. * Kinevezés. A vallas- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Laudon Emma oki. tanítónőt az ung­vári állami elemi iskolához rendes tanilóva nevezte ki. * Felmentve. A Kúria m. hó 28-an hagyta jóvá a beregszászi kir. törvényszék Fincziezky Mi­hály ungvár város volt polgármestere és Mihalkovich József közig, tanácsos ügyeben hozott felmentő Ítéletet. * Egyetemi ifjak tánezmuiatsága. A Bu­dapesten működő ungvarmegyei egyetemi hallgatók egyesülete szendrői gróf Török József, Ungvarmegye főispánjának védnökségé alatt e hó 13 án, a Szeche- nyi-kertben — segélyalapja javara — virágkorzóval, séta-hangverseny és confettivel egybekötött zárkörü nyári tánczmulatsagot rendez, melyre a meghívók a napokban fognak szétküldetni. A mulatság délután 5 órakor veszi kezdetét; a zenet hozzá a 65. gy.-ezred és Lányi Gyula zenekara szolgaitatja. Belépő-személy - jegy 2 korona, Csaladjegy 5 korona. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság a „Korona“ szállóban tartatik meg. Jegyek előre válthatók Székely es Illés kereskedésében. * Műkedvelők előadása. Sulymoson, a gör. kath. iskola helyisegeben e hó 16-ikan a csecsehói róm. kath. templom javára batyu-ballal egybekötött jótékonyczelu műkedvelői színielőadás rendeztetik, a mikor is szinre kerül Pajor János 2 telvonásos éne­kes népszínművé a „Paraszt szerelem.“ Személyek: Bo­ris Felföldi Olga, Miska SamseyZsigmond, Könyves Írtba, Bandi Pajor Janos, Maris néni (Boris anyja) Koscsák Anna, Sári néni (Banui anyja) Felföldy Anna, Ven ha­rangozó Felföldy Jenő. Kezdete este 8 órakor. Hely­árak: Ülőhely az első két sorban 1 frt, a többi sor­ban 80 kr. Állóhely 50 kr. Felül fizetések köszönettel fogadtatnak s hírlapikig nyugtázlatnak. * A járási állatorvosi állás betöltése a jövő hó folyamán fog megtörténni A 300 frt fizetés es 200 frt lakpénzjavadalmazással ellátott állásra a pályázati kérvények e hó 25-eig adandók be az alis pátihoz. Az uj járási állatorvos székhelye Ungvár lesz, működési köre pedig a nagy-kaposi es szobránczi járás községeire terjed ki. * Az ungvölgyi vasút továbbépítése. Az ungvölgyi helyiérdekű vasut-részvényt irsaságnak, mint a nevezett helyiérdekű vasútvonal folytatását ké­pező nagy berezna—országhatárszéli vonal tervezőjének kérelmére az alsó-nagy-berezna—sztavnai vonalrésznek közigazgatási bejárását, és ezzel egyidejűleg az osztrak- magyar határon való átkelés pontjának, irányának és magassági fekvésének fikszirozása tekintetében szük­séges közös tárgyalásnak megtartását a keresk. in. kir. miniszter elrendelte, Menczner Lajos min. osztály­tanácsos vezetése alatt. A közigazgatási bejárás julius hó 10-en veszi kezdetét Nagy-Bereznán a községhá­zán, amelyre meghívandók: Nagy-Berezna, Zábrogy, Szolya és* Kosztrina. Folytatódik 11-én Sztavnán, hova Záhorb és Sztavna községek hivandók meg. 12-én pe­dig Uzsokon lesz a tárgyalás. * Választói jogosultsággal bírók figyel­mébe hozzuk, hogy az országgyűlési képviselővalasz- tók 1900. évi ideiglenesen összeállított névjegyzeke az 1876. évi XVIII. t.-cz. 2-ik §-a rendeletéhez képest a központi választmány székhelyén, a megyeház nagy­termében, Ungvárt a városházán, a községek válasz­tóinak ideiglenes névjegyzéke pedig a körjegyzőségek székhelyén közszemlére ki van téve, ennek nyomán : 1 A névjegyzéket f. évi julius hó 5 tői julius 25-ig bezárólag reggeli 8 órától déli 12 óráig mindenki meg­tekintheti és délután 2 órától 6 óráig lemásolhatja. 2. Az 1874. évi XXXIll-ik t.-cz. 44-ik §-a ertelmeben a névjegyzék ellen saját személyét illetőleg bárki felszó­lalhat, ezenkívül mindenkinek jogában áll azon választó- kerületben, melyhez tartozó valamely községbe felve­tetett, bármely jogtalan felvetel vagy kihagyás miatt a névjegyzék ellen felszólalni. Ezen felszólalások julius hó 5-től 15-ig bezárólag írásban adandók be. 3. A fel­szólalásokat mindenki megtekintheti s azokra julius hó 16-tól julius 25-ig bezárólag mindenki, ki felszólalni jogosítva van, írásban észrevételeket nyújthat be, az észrevétel minden beadványhoz külön adandó be. 4. A felszólalások és azokra tett észrevételek a központi választmányhoz intézendők es szükséges okiratokkal felszerelve azon város vagy község elöljáróságánál, melynek névjegyzéke ellen a felszólalás történt, kis községben pedig az illető körjegyzőnél nyújtandók be. * Halálozás. Drávetzky Kálmán vármegyei írnok életenek 59. évében m. hó 27-en elhunyt. Beke hamvaira! * A jövő héten az itt működő színtársulat két jeles tagjanak lesz jutajomjátéka, mire e helyen is fel­hívjuk a közönség figyelmet. Szerdán a társulat ren­dezőjének, Baghy Gyulának jutalmain Sardon hires „47-ik czikke“ kerül szinre, melyet mat rég láttunk es ebben kitűnő szerepe jut a jutalmazandók. Szombaton pedig Daudet drámáját, ifj. Fromond es id. Rislert ad­ják Csókáné tiszteletére ; megvagyunk győződve, hogy e Két kedvenezünket nagy közönség fogja támogatni. * Jótékony adomány. Arról vettünk tudo­mást, hogy Csongory Mariska, a Csóka-társulatnak kitűnő szuberettje, azon alkalomból, hogy már kedden szabadságra megy, az ungvári közönség részéről őt ért sok kitüntető elismeresert viszonzásul 5 frtot adott at a város rendőrkapitánysaganak egy helyi szegény segélyezésére. Ennek folytan ezen összeg Kecskesne volt városi rendőr özvegyének adatott át, kinek 6 gyer­mekből álló csaladja nagy hálával vette azt at, aldva a jó szivii művésznőt. * A gróf Hadik-gyermekek gyilkosa. Gróf Hadik János gyermekei ellen elkövetett gyilkos­ság bűntettével vádolt Heintz Laura felebbezése foly­tan a kassai kir. Ítélőtábla in. hó 19-en tartott tanács­ülésében helybenhagyta a beregszászi kir. törvényszék azon végzését, melylyel nevezett vádlottnak vizsgálati fogságban hagyását rendelte el. * A kövezetvám kezelését e hó 1-én át­vette Halpert Bernat s igy uj arveres Kiírására szük­ség nem lesz. Tekintettel azonban arra, hogy a köve- zetvam a gyáripari és kereskedelmi czikkek vammen- tessege folytan a múlthoz kepest jövedelemben csök­kent, Halpert bízik a kepviselőtestület meltanyossaga- ban, hogy a bérösszegből engedni fognak. * Tánczmulatság. Az ungvári iparos ifjúság zártkörű tánczkoszoruja e hó 9-én, vasárnap, a „Savanyuviz“-vendéglő termében zártkörű tánezproba- eslelyt rendez. Belőpő-dij 50 kr., családjegy 1 foiint. Kezdete 7 órakor. * Felhőszakadás. M. hó 22-én Szerednyén mintegy másfél óráig tartó felhőszakadás volt. A dom­bokról lerohanó óriási víztömegek ellepték az egesz hatart s rövid idő alatt tetemes kart okozott, a lábon álló vetésekben. Bent Szerednye nagyreszén az országút is viz alat állott. A hidakat; feltépte és elsodorta a pisz­kos ar; az udvarokról tömérdek rönköt, hordot stbbit vitt el: Weinberger Herskótól több mmázsa gabonát. A kath. templom erős kőfalkeritését 3 helyen kidön­tötte. A rétről a rudasokban álló szénát elvitte. A ha­tárban esett kárt 20—25000 frtra becsülik. Nyersselyem básztruha 8 frt 65 krtól 42 frt 75 krig teljes öltönyhöz való kelme. — Tussors és Shantung-Pongees, valamit fekete, fehér és szines „Heimeberg-selyeiu4 45 krtól 14 frt 65 krig méte­renként —- a legdivatosabb szövés, szin és mintázat­ban. Privát-fogyasztóknak postabér és vámmente­sen valamint házhoz szállítva, — mintákat pedig óstaíordultával küldenek: Heimeberg (4. selyem- gyurai (cs. és kir. udvari szállító) Zürichben. — Magyar levelezés. Svájczba kétszeres levélybélyeg ra­gasztandó. Szerkesztői üzenet.! L. K. Ungvár, Az igazán szép tárczaczikket köszönjük s csak azt sajnáljuk, hogy terjedelménél fogva két számban kell kö­zölnünk. Engedje meg egyúttal azon reményünknek kifejezésére juttatását, hogy a jövőben minél gyakrabban kedveskedhetünk be­cses dolgozataival lapunk t. olvasóinak. M. A. Szobráncz. A m. hó 21 -én feladott s lapunknak czim- zell közlemény nem érkezett meg hozzánk, igy tehát a kéziratot sem küldhetjük vissza. Felelős szerkesztő: LÖRINCZY JENŐ. Egy igen jó családból való ifju, ki mái- segédjegyzői minőségben alkal­mazásban volt és jó bizonyítvány nyal bir, jegyző mellé ajánlkozik. Megtudható a kiadóhivatalba^,

Next

/
Oldalképek
Tartalom