Ung, 1899. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1899-02-05 / 6. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM. TJngvár, 18i?9. február 5. 6. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Uugvár, Vármegyeház-tér 1. szám. A szei kesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmenlesen fogadtatnak el Semmit sem közlünk, hanem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjeleli minden vasárnap. ÜNG VÁRMEGYE KIADÓHIVATAL: Szcl»<*ly is Illés köny« nyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. j Negyedévre 1 frí Félévre . . . » j Egyes szám 10 kr. Hirdetések. előfizetések, valamint a lap anyagi részéi illőtök a kiadóhivatalba (Székely é., Illés könyvnyomdájáha) küldendők. Nyilttér soronkint 20 kr. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. f ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Társadalmi bajaink. (D. s. k.) Bármennyire is vitassák némelyek, hogy társadalmi viszonyaink jelenlegi állapotán egy csepp okunk sincs aggódni, mert azok a múlthoz hasonlítva, nem rosszabbodtak, mindazonáltal mind gyakrabban fordulnak elő társadalmunkban olyan jelenségek és kerülnek felül olyan irányzatok, a melyek a fennebbi állítás igazsága felől kétségben tartanak. Jól tudjuk, hogy az emberi gyarlóságoknál fogva társadalmi viszonyaink nem érhetik el eszményi magaslatukat, azonban ezt minél inkább megközelíteni elengedhetlen kötelességünk. Társadalmunkat e czólja elérésében nem szabad félrevezetni annak az általános törekvésnek, mely a belső érték hiányát külső mázzal, csillogással akarja eltakarni, s a melynek parancsoló elve: „inkább látszani, mint lenni“; valamint teljes erejéből védekeznie kell azok ellen a hangzatos jelszavak ellen, a melyek csak a nagy tömeg elbóditúsára és tévútra vezetésére alkalmasak. Ha társadalmi bajainknak okai után fürkészünk, azoknak egy hatalmas forrását találhatjuk fel az emberek mohó gazdagodási vágyában, s ama téves világné/letben, a mely csak a rohamos vagyonoso- dást tűzi ki életfeladatul. * A pénz leit imaü'as tárgyává és a vagyonos ember, tekintet nélkül jellemére, tehetségére, már csak ezért is nagyrabecsült és köztiszteletnek örvendő tagja a társadalomnak. Miként a méreghez is hozzá lehet szoktatni az emberi szervezetet a nélkül, hogy romboló hatását egyszerre nyilvánítaná, épen úgy lopja a mérget társadalmunkba az az irány, a mely a gazdagságot hirdeti az emberi élet végczéljául, s a mely úgy állítja élénkbe azt, mint a boldogság főfeltételát. És épen ebben rejlik a veszély, nem pedig magában a gazdagságban. Gazdagságra és vagyonoso- dásra való törekvés épen úgy megvolt a rég letűnt századokban, mint meg van jelenleg is és bizonyára meg fog lenni a jövőben is; csakhogy ez nem volt az emberiségnek kizárólagos életczélja, nem tekintették úgy, mint a boldogság nólkülözhetlen feltételét. A határt nem ismerő pénzvágy, mely Szent Pálnak Timotheushoz irt levele szerint minden gonoszságnak gyökere, eltekintve attól, hogy minden nemesebb indulatot és érzelmet már csirájában elfojt, s hogy megbénítja a élek szárnyalását, utóvégre is nem képes botógságot nyújtani, mert mindig többet és többet kíván és mindig maradnak kielégítetlen vágyai. Csalódósok és tört remények kisérik az emberiség e balga törekvését, mert a miben boldogságát vélte feltalálni, abban csak boldogtalanságának kútfejét lelte. Igaz, hogy a vagyonú, k józan használása sok szép és nemes tettnek, sok jó és hasznos intézménynek lehet szülője, de jelzett irány megmételyezett lelkű követői ily magasra nem tudnak emelkedni. Belőlük csak szívtelen fösvények, vagy esztelen pazarlók válnak. Az előbbiek nemcsak embertársaiktól, hanem még önmaguktól és övéiktől is megvonnak mindent, csakhogy nagyobb garmadában álljon a felhalmozott arany; a társadalom irányában semmi kötelességet :iem ismernek, mindent csak a maguk anyagi haszna szerint mérlegelnek; inig az utóbbiak csak élveket hajhásznak, verejtéket, nem a munkában, hanem az élvezetek újabb meg újabb módjának kitalálásában hullatnak, s ha már fenékig ürítették az élvezetek poharát, ha már semmi sinjwni idegeiket ingerelje. L.cgTZviívi úöüii'uti cw.“Oiőiv oeiatjáK sivár életük czéltalanságát, s hozzányúlnak, mint orvosszerhez — a golyóhoz. A számos áldozat, melyet e társadalmi irányzat követése szedett, méltán hívja fel az egész társa dalom figyelmét. Segíteni kell e bajon, még pedig minél gyorsabban és gyökeresebben, mielőtt, ártalmas gyökerei teljen elágaznának társadalmunknak — ugy látszik —- termékeny talajában. Társadalmunknak a leghasznosabb szolgálatot azok fogják tenni, a kik, — legyenek azok akár egyesek, akár társulatok — e téren a kezdeményezést megragadják. A jók bizonyára követni fogják őket, mert élénken érzik azt, hogy a mindinkább terjedt társadalmi romlottság ellen, melynek a határtalan gazdagodási és pénzvágy szülő-anyja s mely iszapos hullámaival mind nagyobb és nagyobb tért posványosit el, gyökeres gyógymódra van szükség; élénken érzik annak szükségét, hogy e fekélyt lehetőleg kiirtva a társadalom testéből, annak ereiben egészségesebi) vérkeringést kell megindítani. Felmentve. Az -Ung* m. hó 29-én megjelent 5-ik számának, egy -Különlélék*, közleménye a fenti czim alatt elmondja : hogy a már több mint egy esztendővel ezelőtt a Ber- csényi-utczai óvodában, a kályha tüzétól meggyuladt s sebeibe belehalt Balog Katicza 5 éves gyermek ügye befejezéshez jutott, az óvónői, a kit gondatlanság czimen vád alá helyeztek, nemcsak a beregszászi királyi törvényszék, hanem a kassai ilélő tábla is teljesen lelmentett, mely Ítélet jogerős. Ez a szomorú, igazán ritka eset, annak idejében nagy megdöbbenést okozott mindenfelé; beszéd tárgya volt, kit terhel a gondatlanság ? óvodáink berendezése megfelel-e a miniszteri rendeletnek ? azoknak ellenőrzése, lelkii meretesen eszközöltetik-e? a szülők aggodalma talált-e azok részéről megnyugtatással, a kiknek e magasztos ügy kezeikben tekszik ? Mert elvégre is, gyermekét mindenki szereli, az a napszámos épen annyira, mint a müveit, tehetősebb osztály. Ezek a felmerült kérdésekre határozott és megnyugtató választ, mint az ügytől egészen . ülőn és távol álló egyéniség, nem adhatok, arra hivatott nem is vagyok, de annyit még is tudok, hogy az óvódák felszerelése és berendezése nem mindenütt egyformák, — tökéletesek. Sok helyütt nagy a hiányosság; ezt a hiányosságot mondja el, a Bercrényi-utczában történt szejenc.sétienséghez hasonló körülmények közt a *Magyar Újság* ez év január hó 12-iki száma, mely szóról-szóra igy szól: ^Megégett leányka. Aradi levelezőnk irja: 1-1 i np9 I.: Spci’hsfts?! Ferenc/, szemlaki kereskedő öt és fél éves Katicza vez is Katicza) nevű leányát még deczember hó l()-én Hudi Zsuzsanna óvodai alkalmazott leültette a kályha mellé, melyben nagy tűz volt; azután eltávozott a teremből. A kis leány a kályhaajtót kinyitotta, amelyből a láng kicsapolt s kötője meggyuladt, majd ruhája is égni kezdett. A kis leány sikoltozására senki sem jött elő, mire az kilutott az udvarra s ott összeesett. A házban lakók közül nehányan elősiettek s az égő ruhát eloltották, de a leány már annyira összeégelt, hogy az orvosi vélemény szerint alig marad életben s ha meg is gyógyul 3—4 hó alatt, örökre nyomorék marad. Az eset deczember hó 10-én történt, feljelentést azonban az apa csak most tett, kérve az óvónő és alkalmazottja megbüntetését.* Két hasonló szerencsétlenség egymás után, melyet egy és ugyanaz a körülmény idézett elő, a kályhához való akadálytalan hozzáférhető». Minden nemesen gondolkodó ió anyának, szerető apának elszorul a szive, ha erre gondol, mert látja, hogy az ártatlan gyermek nincsen kellőleg megoltalmazva, ártatlan gondatlanságuk ha találkozik a nagyok gondatlanságával, mindjárt kész a veszedelem, letörik a virág, kiviritás előtt, a szülök lelke pedig olyan mélységes sebei kap, melyet nincs az időnek az az orvossága, hogy begyógyíthatná. Elveszítik szereteteknek élő, moÁlom. (Költemény prózában.) — Az „Ung“ eredeti tárczája. — Olyan árva voltam, mikor elszakítottak tőle, mint a la, melyet az őszi hervadás megfoszt leveleitől. Végtelen keserűséget, megnevezhetlen fájdalmat éreztem lelkemben. A búcsú csókja még otl forrt ajkamon, az égető könny ott rezgett szempillámon. Csak rezegjen . . . Fejem kihajtám a kocsi ablakán . . . végigsimilolt a ’ hideg szél résztvevőn és ugy kérdezte, hogy mi bajom ? — Semmi . . . semmi. — És kisajtolta annak az egy csepp könnynek a párját. A vasszörnyeteg csak tovább robogolt, be a végtelen láthatárba és a mint a dübörgő kerekek végig/.a- katoltak a sínpáron, az az ülemszerü kopogás egy bájos dalt, varázsos melódiát lopott a lelkembe. Már olyan régen hallottam. A tündérek játszanak velem, vagy a képzelet. lm itt van előttem hevülő arczával, mit körülővez nek a hosszan leomló hajlürlok. Homloka fényben ragyog megaranyozva egy sugárkoronától. És én térdre- borulok előtte. Beszélünk egymáshoz, a mit csak mi éilünk meg, egyedül mi . . . kelten. Észlbontó zene hangjai csendülnek meg az éjszakában ; dal, mely az örökkévalóságba olvad. — Szerelsz te nyíló gyöngyvirág, üdvösséges menyország? Te, ki egy feilobbanó fénynyel derülő hajnallá varázsoltad a fekete éjszakát, ki kezednek egy legyintésével lecsendesiled a szenvedélyek zugó viharát? Mint egy ragyogó csillag jöttél le hozzánk és hevüléseddel lángbaboritád a világot. Az én világomat. — Szeretsz? — Szeretlek, szerellek . . . szeretlek! És a dal száll, száll leltarthatatianul. Végigszántja a mezőket; a szél szárnyára kapja, játszik vele, majd elringatja, szétloszlik az erdőben; egyik lomb általadja a másiknak, egyik bokor elrejti, a másik megtalálja, énekes madárkák ajkaikra veszik és dalolják örökké a szerelem dalát. Olyan édesen, olyan szomorúan és olyan keserűen hangzik, hogy a szivem megszakad belé. Álmodom .... álmodom ... Oh milyen jó álmodni, hisz az álom visszaadja a múltat, csillogó sugárral hinti be a jövendőt. Es én álmodom, álmodnék örökké, a mig fel nem ébreszt a sivár valóság. Elhangzott a dal régen, nagyon régen. Meghúzódott a szív egy rejtett zugában és várt . . . várt a feltámadásra. Oh hisz, mindent eltörül az idő kérlethetlenül; de telelte elfutott érintetlen ; az első dalt, a szerelem bü- vöshangu énekét soha el nem pusztíthatja. Megh I, elenyészik, elvegyül a föld porával; de miként a phőnix- madár, ismét életre kel. Bámhorult a feledés sűrű köd gyanánt, egy sugár Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. sem világitá meg a sir betemetett rejtekét. A szerelmei elliantollák, ráhullott a rög, a dal elhangzott. De haliga! Mintha dal szállana (elém a megmérhetetlen messzeségből. Szelleme körüllebeg. Egy dal, mely isteni hangjaival a mindenséget képes megmozdítani. Lágyan, alig sejtve hullámzik a levegőben. A szív megmozdul és a bűbájos hangok szerte áradnak. Végigszántja a mezőket, megrezgeti a ták lombjait, tanítja az erdők énekeseit. Ah! hisz ez a régi dal, a szerelem dala! Megint életre kelt, hogy soha többé meg ne haljon. Óh, itt van a feltámadás. A szivem csordultig van tele. Egy uj élet lüktetése forr benne. Odaszáll a nap melege, elárasztja halvány sugaraival, odagyül a virágok hódító illata, a löld részegilő gőze, a világ minden boldogsága. Emlékezem . . . emlékezem. Ott ültem lábaidnál. Csókoltam a löld porál, áldottam az eget, hogy elérnem engedte ezt a boldogságot. Égő arezodat megkoronázza a hosszan leomló hajlürt, Belemerültem a csillagokba, ott tündököllek arezodon. Kezed forró kezembe lógtam és engedtem, hogy egy másik lélek áthálózzon. A te lelked az én lelkemet. Az én szivem a te szivedet. És felcsendült az égi dal, a tulvilági, gyünyört- keltő melódia, zsongott, bongott ah ! oly édesen és álmodtam és . . . megint álmodom. Óh csak hadd á'modjam a szerelemről! Vidor Mór.
