Ung, 1899. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1899-04-30 / 18. szám
Melléklet az „UNG“ 1899. évi 18-ik számához. tetve, a lánczszemek megalkotója Ádám ivadéka volt. Férfiak alakították át találmányaikkal a világot, úgy, hogy a természet és emberi erő közötti küzdelemből az utóbbi, ha nem is mint győztes, de éppen nem mint legyőzött került ki. A találmányok kivitelére nyers emberi erőre volt szükség. Európában azonban, csakis az emberi erő volt keresett áru. Férfiak erejét keresték, de azt kimerítette az élet bizonytalansága miatt vívott tolytonos küzdelem, tehát helyettesitették nők munkájával. Az ipar átalakulásával köszönt be tehát a női munkaerő —• mely eddig hevert — érvényesítése. A gépek, mig egyrészt az emberi életet valóságos paradicsommá varázsolták, másrészt az emberi munkát elviselhetővé tették. Úgyszólván — mint az angol mondja — «csak mindenltevo kezekre volt szükség». Ezt pedig a (ehér kis kacsók, a nőknek megkímélt keze szolgáltathatta. Sőt egyes munkaszaknál a nő jobban is érvényesíthette keze ügyességét. Tehát e körülmény magyarázza meg, miért és mikor köszönt be, a nőknek, addid csak a társadalom heréjének, (egy része most is az) alkalmaztatása gyári és ipari munkára. A nő olcsóbban dolgozik mint férje, s olcsóbban is dolgozhatik, mert lönlarlásánnk költségeit élettársa ledezi. A nő csak háztartásához szükséges csekélyebb jelentőségű dolgait akarja munkabérével megszerezni. Újabb időben nagyobb mérveket ölt a nők alkalmaztatása gyárakban. Több gyárban, mivel olcsóbb munkáshoz jutva, — kisebb munkabért fizetnek, elérhetik termelésük versenyképességét — elég praktikusan és észszerűen csakis nőket alkalmaznak. Óriási társadalmi bajoknak lehet e körülmény kútfeje. Államok, melyeknek militarisztikus hajlamuk van, s jelen politikai viszonyaink között mely állam nem gondol edzett és nagyszámú katonaság állandósítására, elveszti hadseregének legnagyobb támaszát, a munkásosztályt Manapság — tapasztalati adatok igazolják — a hadsereg zöme közönséges, a szó szoros értelmében vett munkásokból kerül ki. Munkás pedig legtöbb eselben“munkásanyának gyermeke. Milyen lehet e munkásanya gyermeke, ha az anyjának nem szolgált az egészsége. A munkásanya egészségtelen gyárakban napokon keresztül fárasztó munkával elfoglalva elveszti legdrágább kincsét, mit csak akkor tudunk megbe csülni, mikor nincs meg, az egészségét. Az újszülött anyjának degenerált testi gyengeségeit örökölheti. És hogy az ilyen csemete még ha lel is nő, nem válik be katonának, az minden kétséget kizáró módon az azt tanulmányozó orvosszakértök áltál is be lett bizonyítva A földmives feleségének helyzete már sokkal előnyösebb. A nehéz lárasztó (nyári) munkát Isten szabad ege alatt végezve, legalább a friss ozondns levegői élvezi. Nem rontja idegeit a zakatoló gép, nem száll tüdejére az óriási gyárkémény kormozó lüstje; a nyári lárasztó munkát a téli pihenés követi, s igy a munkát nyugalom váltja tel Nem igy a gyár munkásnői. Ha ez utóbbiak ez államilag engedélyezett s sok előnyben részesített sorvasztó intézetekből, gyárakból hazakerülnek lakásaikba, melyek a hygieniával éles ellentétben állanak, úgy házi teendőinek kell ulánna nézni. Gyermekeinek folytonossági hiányaibarí szenvedő ruházatát javítja ki, az ebédet helyettesitő meleg vacsorát készíti el a térj és gyermekek számára, cselédet nem tartva, lakásának tisztaságára is kellene gondolni. Mindmegannyi kötelesség, melyeket a gyárakban nappali munkától elcsigázott nő nem képes teljesíteni. Ezért látjuk a munkásnép gyermekeit lomposan, piszkosan. És ez egész természetes. Az ilyen gyermek mindenkitől, szeretteitől elhagyatva az utcza gyermeke lesz. Ily anyák gyermekeiből növi ki magát a társadalom proletárja, korunk, illetve hazánk szocziálapostolai- nak tévtanaitól elvakult munkásosztálya. Az iskola nem képes az ily anyák mulasztásait pótolni, a legügyesebb tanító sem tudja az otthoni nevelést, illetve elmulasztott nevelés durvaságait finomítani. Ha az állam és társadalom vállvetve hozna áldozatot az ily elhanyagolt és a szép szót nélkülöző gyermekek egységes nevelésére, úgy az igazságügyi kö tség- vetés fegyencz- és javítóintézeti tételeinél a hozott áldozatnál jóval többet takaríthatnánk meg. De most senki sem törődik velők; százával találkozhatunk fővárosunk külrészéiben ilyen kóbor (gyermekhaddal) gyermekekkel, kik csak az éjszakai szállást élvezik szüleiknél, ellátásukról részint koldulással, lopással, még rablással is — ki mihez jobban ért — gondoskodván. E néhány tény már magában véve elégséges annak igazolására, hogy mily káros a nők alkalmazlalása ipar- vallalatokban, a mai rendszer, illetőleg rendszertelenség mellett. Van számos körülmény, ok, melyekre jelen taglalásom keretében nem terjeszkedhetem ki, de gyógyital - u k égető szükséglét, irántuk való közönyösségünk, nemtörődömségünk bő tápot szolgáltat a nálunk lerde irányban terjeszkedő szocziálizmusnak. Ha már nőket alkalmazunk iparvállalatokban, úgy járjunk el gondosan — férfi munkásoknál is — munka- helyiségeik megválasztásánál. Tiszta, világos helyiséget e czélra. Alkalmas szellőztető készülékek folytonosan működve Iriss levegővel lássák el a női munkástermeket. A tűstől, kormot a modern technika vívmányaival — úgy a munkásnép, mint a gyárat környékező vidékre való tekintettel — tüstnyelökkel távolítsuk el. Mert nem erkölcsös s emberies-e, hogy a modern technika vívmányainak élvezetében részesítsük az . azokkal foglalkozókat is, miután a mi életünket már ugv is kellemessé tettük? Foglalkoztassuk a nőket rövidebb ideig, mint a férfi munkásokat, kik jobban bírják a munkát. Rövidebb munkaidő csak intenzivebbé teheti a termelést, s az által, hogy a nőknek több időt enged házi teendőik ellátására, a humanizmus követelményeinek is eleget -teszünk az idő megrövidítésével. Munkatermüket válasszuk el szorosan a férfi munkásoktól, mert az utóbbiak amazok erkölcsiségére, sze- mérmetességére vannak rossz hatással. A szellemi munkával foglalkozó nők és lérfiak együttléte nem hozható fel argumentumul, mórt azok műveltsége elég biztosíték, hogy az erkölcsiség szilárd alapját meg ne ingassák. Mindezek igazolják felfogásom e tekintetben s ö- velelik, hogy tiltsák el egyáltalában a női nem nagymérvű munkával való megterhelését, s ha dolgoztatunk velők, úgy tegyünk meg minden lehetőt arra nézve, hogy fáradságos munkájuk elviselhető legyen s tartsuk be a hygienia, az emberiesség, az erkölcs' követelményeit. A hygieniát nem tartják be, mert költséges. Az emberiség követelményeinek a vérszipolyozó vállalkozók még most is a régi egyptomi munkafelügyelők korbácssuhintásaival akarnak eleget tenni. Ha bármely gyár előtt, mely nőket és férfiakat vegyesen foglalkoztat, megállunk, úgy szemünkbe tűnhetik a női munkások haloványsága, elaszottsága; a férfiaknál nem annyira, ami azonban csak azt mutatja, hogy a nőket jobban lárasztja az ugyanolyan hosszú ideig tartó, ugyanoly fáradságos munka, mint a férfi munkásokat. Szellemi szórakozásokról szó se legyen. Mig a férfi munkás szakegyleteiben újságolvasással, szak- és elvtársaival való vitáiban szerzi szellemi táplálékát, addig a nők még férjeiktől is elhagyatva, mert hisz azok szabad idejüket szakegyletben, korcsmában töltik, nem vehetik ki e szórakozásokból a maguk részét. Mig a férfi munkásoknak szakegyletekben, nyilvános helyeken felolvasásokat tartanak művelésük czéljából, addig a jövő munkásosztály nevelőiről, a munkás anyának szellemi nevelésével senki sem törődik. Pedig sokat tehetnének e téren a nőegyletek. Az ungvári Erzsébetkor is megszerezhetné országos hírét ilyes mozgalommal, mely hivatva volna az ungvári székgyár és más nőket alkalmazó gyárak munkásnőinek szellemi táplálékát hasznos felolvasásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, főzésre tanító kurzussal elkészíteni. Mindenesetre az illetékes faktortól, az Erzsébet-kör- lől is meggondolandó s nem elvetendő eszme, habár csekélységem nem illetékes az Ungváron, anyavárosunkban fennálló Erzsébet-körnek ideákkal szolgálni. Már eddig is jó hatással volt a nők szellemi művelésére a szocziálizmus, bár igaz, hogy ponyvairodalmával s szaklapjaival. De még ez is jobb, mint semmi s bizonyítja, hogy ha az állam nem nyujlja ki e téren hosszú kezét, a tévlanoktol nem ment szocziálizmus veszi kezébe a véres jelszavaktól duzzadó fegyvert, sajtóját. A lulajdonképeni szocziálizmus elterjedéséről álmodni se merjünk, mert az érett, művelt munkásnépet tételez lel, a milyet itt hazánkban hiába keresünk. Hazánk a valódi szocziálizmusra nem inclinál. Józan, ha nem is érett népünk a nemzetközi szocziálizmus eszméinek befogadására nem képes, sokkal jobban szereli a verejtékétől megázott löidgöröngyet, mint a hangzatos > világszabadságot«. De csodálatos, mig a férfi munkások jajkiáltása mindég és mindég erősebben és hangosabban hangzik lel a tőkés vállalkozói osztály nyomása alatt, addig a női munkás, mint az igába vont barom tűri ura korbácsütéseit. Tehát oly műveletlenek még és nem eléggé érettek jogos panaszaik felsorolására, hogy inkább tűrnek, csak hallgathassanak. Sok más körülmény figyelmezteti a józanul s komolyan gondolkodót társadalmunk e mostoháinak elha- gyatottságára s elnyomottságára. De elég ebből ennyi. Mindnyájan — uraim — bármely fakultáson, a tudománynak bármely faját kultiváljuk is, mint a jövő értelmisége, gondolkozzunk társadalmunk specziális bajain, keressük azok gyökerét, hogy mint értelmes vezetők gyökerestől reformálhassuk fonákságait, segíthessünk szóval, tollal, tettel felebarátaink nyomorán. Nálunk, szeretett hazánkban, hol mindég, úgy most is egy-egy osztály súlya alatt görnyed az egész társadalom, különösen van szükség sok szocziálpolitikusra, mivel értelmes, vezető elemünk csekély. Nem kívánom, nem óhajtom, kedv. barátaim, hogy körünk szakszerűen foglalkozzék, szocziális bajaink orvoslásának módjaival, hanem alkalmat akartam nyújtani, hogy azok is, kiket hivatásuk más s nem a közérdekek pályájára szólított, szocziális bajaink egyikével megismerkedjenek. _ A közönség’ köréből. Néhány szó az ungvári ortli. izrael. hitközségi választásokhoz s válasz Stahlberger Mór urnák. Az >Ung« folyó hó 9-én megjelent számában Stahlberger Mór ur jónak látta egy előzőleg ugyancsak e lapban tisztán a száraz lényt tartalmazó újdonságra válaszképen egy mosakodó czikkel telelni, melyet szó nélkül nem hagyhatok. Mielőtt azonban állításainak czáfo- lataba fognék, ki kell jelentenem, hogy e válaszomnak k rántsern czélja érdemes s általános tisztelt hitközségi elnökünket védelembe venm, mert e minőségben sokkal magasabban áll ő, mintsem hogy őt Slahl- berger urnák támadásai érhetnék s ezekkel szemben őt védelmeznie kellene. Különben pedig részéről a legméltóbb elbánás az, hogy vele semminemű polémiába nem bocsátkozik. Hogy azonban válaszomat kellőleg megadhassam, vissza kell térnem a nemrég lezajlott hitközségi választások kezdetéhez s azoknak mikénti lefolyását a következőkben ismertetni. Az ungvári aul. orth. izr. hitközség az alapsza- bályilag előirt kétévenkinti választását, az izraelita húsvéti ünnepeket megelőzőleg s a közbeeső félünnepek alatt ejtette meg. Ugyancsak alapszabályai értelmében mindenekelőtt a hitközség ügyeit intéző 60-as választmány választandó, mely azután a saját kebeléből az elöljáróságot s a szükebb 21 tagú választmányt választja. A hatvantagu választmány választásánál minden helybeli izr, vallásu családfő, ki kultuszadót fizet, bir szavazati joggal, feltéve, ha előző évi kultuszadóját teljesen lefizette; választható azonban csak az, aki az orth. hitközséghez tartozik s incorporálva van. A hatvantagu választmány választása akként történik, hogy a tagok a szavazó-ivet sajátkezüleg aláírni tartoznak s posta utján vagy személyesen a rabbinus elnöksége alatt működő szavazatszedő-küldöttségnek kézbesítik. Ez eddig rendben volna. A furcsa s a maga nemében páratlanul s a nevetségességig boszantó eset csak most következik ; és pedig a szavazatok érvényességének az elbírálása. A hitközségnek pénzbeszedője, Reismann Mihály egyházfi, illetve ő eszközli a kultuszadónak beszedését s igy a szavazatok érvényességét tisztán ő bírálja meg s kizárólag ő mondja ki mely választó bir szavazati joggal. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a választók a hitközségi iroda részéről sohasem figyelmeztetnek, mikép adóhátralékban vannak s mennyivel, s sohasem szóllittatnak fel, hogy hátralékukat választói joguk gya- korolhatása czéljából egyenlítsék ki, a pénzbeszedő ur pedig a leghanyagabbul teljesítve kötelességét, gyakran megesik, hogy a legpontosabb fizetőknek sincs módjukban kötelezettségüknek eleget tenni, a miért azután alkotmányos joguktól megúsztatnak. Az ezidén megejtett választásnál e visszás állapot fényesen nyert beiga- zolást. A választás előtt ismét akczióba lépett a régen egymás ellen küzdő két párt, úgymint a maradi-párt s az ellenzék, mely eddig uralmon volt. Az ellenzék szavazó- lisztájával szavazott 180 választó, tehát az absolut majoritás s mégis az eredmény kihirdetése alkalmával kitűnt, hogy a maradi-párt lisztája győzött. Ez eredményen mindenki meglepődve annak oka felől kutatott, midőn is kitűnt, hogy az egyházfi ur bírálata folytán az ellenzéki választók 46 szavazó ivét jelentette ki a rabbinus érvénytelennek s semmisnek. Ezen eljárás fölött a hitközség józanabb választói megbotránkozásukat fejezték ki, mert ebből világosan kitűnt, hogy itt egy tervszerű gálád s alattamos csellszövénynyel álltak szemben, mert mig az ellenzék 46 szavazata semmisittetett meg, addig a maradi-pártnak minden szavazata érvényes volt. Ezen módon lett tehát összeállítva a hitközség 60-as választmánya, s ezen választmány volt hivatva saját kebeléből a hitközségi elöljáróságot megválasztani. S itt kezdődik Stahlberger ur szereplése s egyben válaszom is. Stahlberger ur látva a maradi-pártnak győzelmét, melyhez neki is tartozni szerencséje van s tudva, hogy Reismann Bertalan hitközségi elnök mandátumot többé vállalni nem óhajt, megkezdette működését, hogy a hitközség elnökévé válasszák. A józanabb elemek eleinte egész akczióját rossz tréfának vették, de midőn látták, hogy Stahlberger ur a dolgot egész komolyan veszi s már is kezd magának a hitközségi elnöki szerepben tetszelegni, menesztettek Reismann Bertalan volt elnökhöz egy tiz tagú küldöttséget, kérve őt, hogy már csak a hitközség érdekében, annak jó hírnevét megőrizendő s útját vágandó a hitközség elzüllésének, vállalja el ismét az elnökséget. E több oldalról hozzáintézett telszóllitás- nak engedve, kilátásba helyezte, hogy a mennyiben a választmány többségének bizalma ismét felé irányulna s őt választaná meg e díszes helyre, a mandátumot elvállalja. Stahlberger ur érezve, hogy Reismann Bertalan urnák e kijelentése folytán veszti a talajt lába alól s miután a megtiszteltésben (hisz ehhez ö szokva van !) részesülni akart s tudván, hogy személyével, tudásával, kifejlett jótékonyságával, népszerűségével mennyire mehet, kiadta a jelszót, hogy azon esetre, ha a hitközség elnökének megválasztatnék 10,000, sage tizezer^rtot ad egy fürdő felépítésére. A mennyiben Stahlberger nem átallolla azt tagadni, kénytelen vagyok e részben saját párthiveire, úgymint Adler Mihály, Gottlieb Vilmos, Jaku- bovits Ignác/, Moskovits Mihály stbiekre hivatkozni, kik nyíltan minden tartózkodás nélkül jelennék ki, hogy csak ezen feltétel alatt sorakoztak Stahlberger ur zászlaja alá s igyekeztek megválasztása érdekében tevékenységet kifejteni. A józanabb része a választmánynak azonban, mint a tények is beigazolták, nem ment ismét lépre, mert még élénk emlékezetében volt, hogy Stahlberger ur, midőn a szentegylet elnökségére áhítozott, 25,000 (orinlot ígért egy «Elagottak menhelyére«, amely máig is csak Ígéret, sőt mi több, Stahlberger ur még azt is óhajtotta, hogy a szentegylet előbb jelölje ki a területet, a melyen ő építkezhet s Írassa azt a nevére. Stahlberger urat e kívánságánál valószínűleg azon közmondás vezérelte: Uraságod talán itt ismeretlen? Vagy azt gondolta, őt nem ismerik, avagy annyira együgyüeknek tartotta a szentegylet tagjait, hogy képeseknek hitte őket e kívánságának teljesítésére! Szóval a történteken okulva, mint említem, Stahlberger ur csúfos vereséget szenvedett, amennyiben Reismann Bertalan 29 szóval 23 ellen a hitközség elnökévé ismét megválasztatolt. Csúfosnak nevezem e vereséget azért, mert mint utólag kiderült, érdekében a rabbinus pártja a talajt már hónapokkal ezelőtt készítette elő s folytatta az aknamunkát kitartóan, szemérmetlenül, ama jelszó alatt, hogy a hitközség vezetéséből zárassanak ki a felvilágosodottabb elemek, a templom még meglévő vonzóereje, a kántor és énekkara űzessék el. (Ez különben Stahlberger ur programújának első pontját képezte). Slb. Stahlberger ur kijelenti, hogy válaszának megadására a közérdek vezérelte! Uram bocsá’ ! Stahlberger ur! Hisz ön 50 év óta lakik Ungváron s ezen idő alatt mindenkinek módjában állott meggyőződni, hogy ön e kifejezésről * közérdek« fogalommal sem bir, ezen kifejezés az ön ténykedésétől legalább is olyan távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől ; ezen kifejezés ön előtt teljesen terra incognita. Miért bújik hát most e lenkölt s magasztos fogalom köpenyege alá?! Amaz állítása is valótlan, hogy a legnépszerűbb keresztény ember nem korteskedett volna érdekében.
