Ung, 1898. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1898-10-09 / 41. szám
Ungvár, 1898. október 9. 41. SZÁM. XXXVI. ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG : Ungvár, Kazinczjr-utcza 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak elJ Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMI HETILAP. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. ' Negyedévre 1 fit Félévre . . . 2 » | Egyes szám 10 kr. Hirdetések;, előfizet«-ek, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér soronkint 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Társadalmunk. Ne mondja senki sem, hogy csalhatatlan! Mi sem mondjuk. A csalhatatlanság nem tartozik az emberi erények közé. Nem adalolt meg nekünk a természet által. Fenntartotta miigának. Jobb is. Legalább a természet az a hely, ahol csalhatatlanul' nyilatkoznak meg a lények, események. Igazságot, szereletet, való hangulatokat, csalhatatlausá- aot csak olt, a természetben kereshetünk tökéletességben. A mi nem természet, az már a mi müvünk. Ott kezdődik az emberiség, a társadalom. S e helyen megszűnik mar a csalhatatlanság. lieh ét a tévedések hosszú sorozata váltja tel. A társadalomban megszűnik a természet. Az igazság mellett ott vau mindenütt az igazságtalanság. Szeretet mellett a rosszaság. Való hangulatok helyett kópmutatás. Csalhatatlanság helyébe jött ajcsaléka fény: világosság mellett ott van a félhomály, sötét árnyak. Altruizmus helyett egoizmus. A társadalmi tudományok, a szociológia hivatott képviselői hiába hirdetik, hogy az altruizmus korszakában vagyunk. Altruizmus már van ugyan, do csakis a tudományban, elméletben. A társadalomban, az élet nagy küzdelmében semmi nyoma sincs. Ellenkezőleg. Elegendő egy futó pillantás a mai társadalmi viszonyokra, hogy határozott véleményt alkothassunk magunknak arról a nagy és veszedelmes reakcióról, amely társadalmunknak minden rétegében észlelhető. Nem is kell már ehhez hosszasabb tanulmányozása a viszonyoknak. A társadalom nem zárt kaszt, nem szükkörü tudományos testület. Beléphetünk a társadalomba mezítláb is. Gyűjthetünk tapasztalatokat. Ez a szabadságunk még korlátlan. Nem is kell szakavatottság. A legutolsó laikus emberben is élénken él a meggyőződés, hogy a mostani társadalom sokáig lenn nem tarthatja magát. Szükséges az átalakulás. Ha nem megy simán, a jelenlegi társadalmat alkotó emberiség önszántából, el fog következni a társadalmon kivül levő és kívülről ható erők befolyása alatt. A mostani társadalomban már most is észrevehető az egészségtelenség. Bénítóan működik. Társadalmunk erősen ’ beteg. Sietnii"! kell a betegágyhoz ! A inig nem lesz késő, a sr-fögyitásra. Mi a diagnózis ? Züllés, romlottság, az erköl. si érzék abszolút hiánya! Kiveszett az emberekből minden tisztelet- érzés. Hamis jelszavak alatt dolgozunk. így keletkeznek a sivár, mesterséges hangulatok. A jobb érzést ócsárolják. Az igazság elvesztette egyensúlyát. Inog az egész épület alattunk. Az igazságosság érzete megszűnt vezető lelke lenni működésűnknek. Jogtalan önérdek, az „énu túlságos szeretete, iidvözitése, érdekkörök létesíti se, fejlesztése: ime a társadalom erkölcsiden rugói. Nincs többé semmiféle társadalmi törvénynek sem ereje. Szabályokat nem ismernek. Ha vannak szabályok, nem tartjuk be azokat, üe még tovább megyünk. Újakat alkotunk, mindenki a maga szamara, kiki a maga tetszése szerint. Nem hatja át az egyéneket a közórzület, közhangulat, közakarat. Változtatják az elveket. Ma ezt., lioiuap azt. Egyéni érdekek fűzik egymáshoz a társadalmat. De nincs is meg ezért a kellő súlya. Társadalmi mozgalmak indulnak, minden nagyobb emóciók nélkül. A jellemnek nincs többé szilárdsága Elv- hüsóget, lelkiismeretességet hiába keresünk. A jellem szilárdsága helyett komédiát üzünk a szavakkal. A lelkiismeret hangja elnómsif,. Helyébe üres fix-: zisok, opportunus elvek kerültek. Elposványosodott a talaj, miazmás a levegő. Az emberek gondolkodása is a szerint irányul, a mint hasznosabb anyagi czélok elérésére üdvösebb. Első sorban mindenki a saját érdekeit tartja szem előtt. Az anyagi előnyök elsőbbségével azonban senki sem elégszik meg. Jönnek még azután szellemi előnyök. S vannak még magasabb érdekek is, a melyeket a hiúság, a felsőbbség érzete, a harag, bosszú és más gyarló emberi tulajdonságok idéznek elő és teremtenek meg. Ezek mind követelik a maguk kielégítését és persze megelőzik sorrendben a közérdeket. Hát vájjon ez az altruizmus? Ez a felebaráti szeretet ? Bizony, kérem, mesebeszéd, hogy jobb,szebb időknek a hajnala dereng a mostani társadalmi viszonyokban. Hiába mondják, hogy közeledünk ahhoz az időhöz, a midőn az emberek a legbókésebb egyetértésben fognak élni. Hogy az egyes ember le fog tudni mondani a köznek javára. Hogy nem lesz többé torzsalkodás, nem lesznek társadalmi csatározások. Hogy egy nagy szocziális viszonyokon alapuló egyesület fog létrejönni, a melynek tagjai az egész emberiség lesznek. Talán bizony valóságos Eldorádóra van e szerint kilátásunk ? Bizony, nem! Azt hisszük, nagyon korai dolog volna ilyes átalakulásokról beszélni. Olyan időben, a midőn vannak emberek, a kik keserves, két kezük munkájával sem képesek magukat és családjukat fenntartani, a midőn tudományos pályán levő emberek is nyomorúságosán kínlódnak, a midőn ehhez hasonló s kimenetelükben néha tragikus esetek a nagy városokban egyáltalában nem szokatlanok, nem tartoznak a ritkaságok közzé : akkor •— ilyen időben — nem lehet oly határozottsággal remónyleni a közel jövőben a viszonyok gyökeres módosulását. Hiszen csupán futó pillantást vetve a mi helyi társadalmi viszonyainkra, ott is azt a meggyőződést szerezhetjük, hogy társadalmunk hibáinak orvoslására a közel jövőben nem is számíthatunk. Erre nézve erőteljes, iga\ és bátor mozgalomnak kellene megindulni. Pedig sok megérlelt eszme ölthetne testet, a melyek hathatós támaszai volnának társadalmunknak, közéletünknek. De persze nem holmi olyan törekvések, melyeknek sikertelenségét előre meg lehet jósolni, s ezáltal még inkább elkedv- telenitik a kedélyeket. Mert kiinduló pont legyen, hogy mindent szabad, csak sikerüljön. A kudarcz pedig, társadalmi dolgokban, mindig kettős kudarcz. Az értékes dolgokat azonban kedvtelenségből, szeszélyből, nemtörődömség okából elenyészni hagyni nem szabad. Ébren kell tartani a közszellemet. Éleszteni figyelmét, buzdítani, bátorítani cselekvési képességét. A helyi viszonyok védelmére a megélhetés Keletről. — Az-'Ung« eredeti tárczája. — Irta : Levy Karola. A csillagos éjszakában, messze elhallalszott a serail- ból, a harmóniátlan csengő, harsogó zene, gyakori dobütés kísérettel; végre elcsöndesült. Azraela, az uj udaliszk tiszteletére rendezett ünnepség végei ért. A nehéz, vörös bársony függönyök szétvonattak s a szultán kíséretével elvonult a tán- ezosnők, zenészek s rabszolgák sorlala között. A muéz- zin már a második éjjeli ájtátosságra hívja a hívőket, a mecset minaretjéről s a szultán kegyveszteit hárem- hölgye — kinek helyét az újonnan hozott Azraela íog- lalta el — még ébren van, kezei mintegy öntudatlanul tépik derekát övező chawljál, szép arcza, mely előbb kétségbeesési tükrözött vissza, most szinte eltorzul az elszánt bosszú szenvedélyétől. — Állatira, meg kell bosszulnom ól, vagy magamat, vagy bárkit, mert megöl a káprázal, hogy most ő előtte, Azraela előtt boruljak le én, én, aki gyúrtam gondolataimmal a szultánt, mint egy darab viaszt, aki harmincz napja labarr. nyomát csókolta, aki üdvözölt gyönyörrel roskadt össze egy tekintetein alatt s most meglátta Azraelát s én rolnin leszedték kelet legszebb gyöngyeit s ott ontja az a szivárványnak minden színéi, annak a női Iblisznek utálatosan lehér nyakán Gyűlölöm őt. oh Allah, Allah, dicsőség neked, tőled jönnek a csodák! Csöndesitsd le zaklatott szivemet, mely háborog, mint a tenger, ha a vihar korbácsolja . . . oda, oda van álmom : Ajasz szultán első odaliszkje lenni! Zokogva rejtette a szép JVliriza arczát selyem vánkosai közé, gyöngyiüzérek- és smaragd-tükkel összetartott haja lebomlott s hosszú gyűrűkben takarta el vállát, karjait. Ismét fölemelkedett, fejét lecsüggesztve nézett maga elé, olykor egy mosoly vonult át ajkain, majd kebléből kicsi talizmánt véve elő, kelet télé fordulva, igy szólott: — Fogadom Állalmi és mindazok hitére, kik a próféta árnyékában bíznak, hogy mire a holdév első hónapja letelik, megbosszulom a szultánt, meg Azraelát, aztán magam megyek ! 1 Miriza oda lett rendelve Azraela mellé, társnőül. A serail egyik fülkéje alig volt megvilágítva a pompás müvü ezüst-mécstől, melynek lángjára gyakran porrá tört szagos magvakat vetett Miriza, Azraela óhajára. Éles ellentét volt a két odaliszk. Azraela magas, nyúlánk, fejedelmi tartással, a legplast cusabb egész test- tormája, mely vékony, leheletszerű patyolatba van burkolva, még tökéletesebbnek tüntetve töl iuomait. Vörhenyesbe játszó barna haja olyan, mint egy hatalmas palast, mely majdnem a márványkoczkapad- lot érinti. Arczáu összpontosítva kelet minden jellemző vonása, csak a szenvedély tüze nem állandó szép szemeiben, néha jelen az meg, mint egy bolygótüz, mely úgy tetszik, nem a környezeté, de egy távol levő, óhaj tolt kedvesé. Miriza hosszan nyugtatja szemeit Azraela előtte heverő alakján, fürkészve si.lik rajta végig tekintete, sokszor tele gyűlölködéssel. Felállóit, nesz nélkül akart távozni, nehogy Azraé- lat megzavarja, aki, hogy nem alszik, csak nyitott szemei árultak el — olyan mozdulatlan nézte a löl-löiszálló illatos lüstöl. Miriza távoztábau véletlenül belebotlott egy rózsavízzel teli arany-üstbe s e zajra tölrezzenve, oda ior- dult Azraela : — Hová sietsz, jó Miriza ? Látod, úgy óhajtottam, vajha lefogná fáradt szemeimet Gamaliel jóltevő kezével s nincs nyugalmam, talán nem is lesz soha többé! — Aboldogság fáradttá tesz, szép kegyeneznője Ajasznak. — Nem, Miriza ! Hagyd a boldogságot, nem terem ez szamomra a hárem magas falán belül! — Ott, ahol a cyprusok a szabadban ölelköznek, olt, ahol az olaj-1 LapuniTmai »zárna 8 oldalra terjed. fák illata fölszáll szabadon szerelmeséhez, a csillagokhoz, — ott, — ott egy rejtett kis hely az alvók között, erős karok ölelése, édesen kábító csókja a kedvesnek, — ez, Miriza, ez a boldogság! Nem az illatos olajokkal teli szökőkutak mesterséges csobogása, nem a nehéz szőnyegekkel letakart márványpadló, nem ez boldogít! A szabad folyó mysticus hömpölygésének zenéje a csillagos éjszakán, a puha zöld pázsit az ő himes virágaival, ez a gyönyör, — ez boldogít..-----------Az utolsó szavakat Azraela mintegy önmagának suttogta csak, elfeledve, hogy nem egyedül van; azután hanyatt feküdt alacsony bársonypamlagján, szemei léiig lecsukódtak. Szép volt, istenien szép, mint egy elevenedő szobor. Miri/a tettetett kedvességgel fordult feléje, haját simogatva. — Azraela ! Imádkozz nap keltével Allahhoz és ő nyugalmat ad háborgó telkednek. Milyen boldog voltam én a te helyeden!! A dic-őség — rabszolganőkkel bírni, akik lesik gondolataimat, hajam gyűrűit gyöngybe csavarni, roskadt vállam az ékszer súlya alatt — sandál- jaimat sem csatoltam löl magam soha — —, hiszen itt voltak a (ekele asszonyok!! — A sultán feje itt pihent karjaim között, azé a hatalmas nagyuré, kitől ezrek rettegnek s neki nem volt elég puha karom, nem elég édesek csókjaim — — meglátott téged, oh Azraöla s te, boldogtalan vagy ott, ahová más, minden gondolatával vágyakozik ! Azraela bámuló tekintettel tölemelkedve, félkarjára támaszkodott s találgatva vizsgálta társnője gyorsan változó arezjátékát. Lassan, mély hangon kérdé Mirizától : — Te a szultánt szereted? Miriza kifejezéstelenül kaczagott löl. — Szeretni, — szeretni nekünk kelet leányainak, a hárem falain belül! Oh! hát ki tanított volna erre ? Szabad-e arezunkat látni, földi lénynek kívüle, olvas-e lérfi szemeinkből rajta kivül! — Oh Azraela, mondd — érezted-e már, mi a szerelem? — Én büszke voltam,
