Ung, 1898. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1898-07-03 / 27. szám
pokat sem, melyekre működésének utján maradandó érdemei vannak (elvésve. Litániába szedte már ezeket a nagyobb város szerencsésebb csillagzatban született >tanára« épp úgy, mintáz ország legfélreesőbb zugában eldugott népiskola szegénységgel küzdő tanítója Egy fájós sebre akarok csupán rámutatni. Arra, melyen miniszterünk már sikeres operációkat végzett s mindennek daczára még mai nap is ott rágódik a tanítási ügy terén s nagyban hozzájárul alioz. hogy a tanítók lelkesedése és ügybuzgalma a fagyás pontjáig lohasz- tassék. Ez a seb: a tanítók egyesületi életének rendezetlensége. Lássuk csak közelebbről I .. . Az 1868. évi XXXVili. I - ez. 147. §-a ugyanis kötelességévé teszi a tanítónak, hogy valamely tanítói testületnek tagja legyen s a köri és egyesületi gyűléseken részt vegyen. Legalább is ezt kell kimagyaráznunk a 68-iki törvény idézeti §-ából, a mennyiben az ezen fejezet alapján kiadott 1872. évi 23,201. sz. miniszteri szabályrendelet 8. §-a még büntető határozatot is tartalmaz az oly tanítókkal szemben, kik a köri-, vagy közgyűlésen ellogadható ok nélkül meg nem jelennek. Eddig a kötelesség. Ami aztán eme kötelezettséggel szemben a tanítók jogait illeti, erre már igen sok szót lehelne vesztegetnünk, de annál kevesebb örömére a tanítóságnak. A fentebb jelzett szabályrendelet 9 §-a pl. imigyen hangzik: >A községi tanítók illető községeik pénztárából mérsékelt útiköltséget s a gyűlés tartamára naponkint 1 Irt napi dijt nyernek, az állami intézetek tanárai és tanítói hasonló javadalmakban az állampénztárból részesülnek.« A községi tanítók, egyes kivételek leszámításával, mindezideig meg is kapták gyűlési luvar- és napi dijaikat, az államiak azonban az állam takarékossági szempontjára való tekintettel e jogos és méltányos járandóságaiktól az 1886. évi május hó 4-én 18,095. sz. alatt kelt miniszteri rendelet alapján teljésen elestek. Nagy érvágás volt ez a tanitó-egyesületi életen s ennél még nagyobb a közoktatásügyi kormány vezérének, Trefortnak azon nyilatkozata, hogy neki a tanítói ta- nácskozmányok utján megérlelt tanügyi közvéleményre mi szüksége sincsen. A tagok lassankint elmaradoztak a gyűlésekről; lohadt a munkakedv. A lelkesedést, m ily annakelőtte oly nagy hullámokat vett s mely a tanítói gyűléseket valóságos tanhelyiségekké, a tanítók temp'o- mává varázsolta, lassankint unalmas egyhangúság és tespedés követte nyomon. Nem vetélkedtek a tagok a felolvasások tartásában, vagy valamelyes tanügyi kérdés megfejtésében, mint annakelőtte; úgy kellett egy-egy felolvasót, vagy értekezőt fogni s ez is robotnak, kényszermunkának tekintette megbízatását. De meglátszott az érvágás magán az iskolán is. Ha meggondoljuk, hogy a tanítóképzők csak előkészítik növendékeiket a tanítói pályára; ha tudjuk, hogy, mini minden pályán, úgy a tanítóin is, mily nagy hordereje van az önmivelésnek, a korral való haladásnak ; s ha mindezekhez hozzáadjuk, hogy tán egy pályán sincsenek annyira elszigetelve, magukra hagyatva a pályatársak, mint éppen a tanítóin: nem fogjuk kicsinyelni a tanítói összejövetelek jelentőségét az iskola kiiiizött czéljainak közvetlen szótgálalában sem. Ha a baromfi-tenyésztés, méhészet, selymészet, faiskola, mű- kertészet, földisme, csillagászat, halászat, madarászat s több eféle általános, vagy helyi érdekű ügyek nem fejlődhetnek a nélkül, hogy az ezek szolgálatába szegődött pályatársak egymással eszmét cseréljenek, egyesületekben s társas összejövetelek alkalmával közrebocsássák egyikmásik tag tapasztalatait és észleleteit • mennyivel inkább van szükség arra, hogy a teremtés koronájának, az emberi nevelés-oktatás magasztos hivatásának betöltésére vállalkozott tényezők egymás útbaigazítása- és támogatását igénybe vehessék. Amott baromfiat, méhet, halat, lovat, selyemhernyót s tát slb. nevelnek, itt embert, ki nélkül földisme, csillagászat, halászat, madarászat s több eféiére nincs szükség. Eme szempontok vezérelhették széles látkörü vezérünket, Wlassits Gyula minisztert is, midőn visszaállította az állami tanítók gyűlési luvar- és napdijáról szóló miniszteri rendeletek érvényét; ezek sugalmazása alatt szülemlett meg a tanitó-egyesületi munkásság irányítására vonatkozó 1896. évi decz. hó 14-én 67,369. sz. a. kelt miniszteri rendelet is, melyben nagynevű miniszterünk annak kijelentésével, hogy „a tanító-gyűlések munkásságát a maga részéről erkölcsi és anyagi támogatásban részesíteni szándékozik*, a tanitó-egye- süleleket úgy kiváltja tekinteni, >mint a magyarországi népoktatásügyi közvélemény szószólóit és kifejezőit, a hol az eszmék és irányzatok leglonlosabb nevelési és didaktikai elvek kijegcczesedéséhez szükséges tényezők együtt működnek«. Mi sem természetesebb, minthogy a tanítóság örömmel üdvözölte a minisztert sokoldalú figyelméért s mintha újból visszatérni látnok a régi jó időket, az egyesületi életben is fokozódik a munkakedv. Látogatotlabbak a laniló-gyülések s azokon a nemes vetlékedés foglalja el az eddigi nyomasztó tespedis helyét. Van mégis egy lehangoló körülmény, mit épp a tanítói gyű esek életképességének kér ése juttat felszínre A tamto-egyesületek ugyanis csak úgy felelhetnek meg a hozzájuk kötött várakozásnak, csak úgy lehetnek a népoklalásügyi közvélemény szószólói és kifejezői, ha erős alapon nyugszanak s minél számosabb tagot sorakoztathatnak zászlójuk alá. A frakeziókra szakadozás, a vallás, nemzetiség és jelleg szerint való különválás óriási akadályokat gördít az egészséges egyesületi élet kifejlőd- hetésének útjába. Barátok lesznek ellenségekké, tanító tanító elten veszi fel a küzdelmet a helyett, hogy vállvetett erővel törekednének a közös czél kivitelére s gyakorlati jelentőséget igyekeznének biztosítani a tanítói világ által annyiszor hangoztatott ama jelszónak: «Egy mindnyájáért és — mindnyája egyért!« Nagy akadálya a tanítók tömörülésének a többek Közt az is, hogy a gyűlési luvar- és napi dijak nincsenek egyöntetűen rendezve. Mondhatjuk ezt különösen a felekezeti iskolák tanítóiról. Ezek vagy egyáltalán nem kapnak fuvar- és napi dijat, vagy pedig csak nagy utánjárással nyernek hébe-korba, hol a község, hol pedig az egyház pénztárából némi kegyelemdijat. Ez nem maradhat igy. Ha fenn akarjuk tartani a lanitó-egyesületekel; ha megköveteljük, hogy a tani ló haladjon a korral, lelkesedést, ügybuzgalmat mutasson az iskola iránt : elkerülhetetlenül szükséges, hogy a társadalom minden rétege úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetekből támogassa a tanítót. De támogassa különösen oly ügyekben, melyek a tanító szegény anyagi erejét veszik igénybe s igy hozzájárulhatnak ahoz, hogy az amúgy is száraz kenyérhéjat mégi nkább megkeserítsék. Rendezni kell a tanítók gyűlési fuvar-és napi diját. Rendezni kell ezt különösen vármegyénkben, hol az általános tanítói egyesület rendes tagjainak csaknem 2/s-a a telekezeti tanítók sorából kerül ki s igy, ezen virágzó egyesület létalapjában támadtatnék meg, ha a felekezeti tanítók kiválnának a gárdából. Van ugyan már vármegyénk törvényhatósági bizottságának egy régebbi határozata (1883. ápril hó 10-en 68. (392 ) sz.), inelylyel >A szolgabirák ismételve utasittatnak : miszerint hatályosan intézkedjenek, hogy a néptanítók az 1868 : XXXVIII. t.-cz. 147. §-a értelmében a községek által a néptanítói általános közgyűlés alkalmával fuvarral látta sanak ei«. E határozat azonban egy felmerült eset alkalmával úgy lett magyarázva, hogy a felekezeti tanítók nem részesíthetők a község által fuvar- és napi díjban, maga a felekezet pedig szintén igen sokszor helyezkedik tanítójával szemben a szűkmarkúság álláspontjára. Reméljük, hogy vármegyénk törvényhatósági bízott sága nem log elzárkózni a tanítók méltányos kívánalmai elől s talál módozatot, melylyel a gyűlési fuvar- és napi dijak régóta vajúdó kérdése véglegesen rendezhető lesz. Béke vHür.k ! . . . . Marosi Pál. A „Védegylet^-ről. Midőn a letünőben levő század első felében el- hagyatottságának, hátramaradottságának tudatára jutott a nemzet; midőn nagy fiai megértették vele, hogy ha továbbra is a taposott utón halad, sírja felé közeledik: a felocsúdott nemzet kebelében egy hatalmas mozgalom keletkezett, melynek eredményét .Védegylet“ névvel nevezi nemzeti történelmünk. E nagyszerű mozgalomnak az volt a czélja, hogy a hazai iparnak társadalmi utón nyújtson védelmet; a közönséget rábírja, hogy a hazai, vagy mint akkor mondták, a „honi“ ipari termékeknek vásárlását, azoknak a külföldi termékek felett feltétlen előnyben részesítését hazafias kötelességnek ismerje. Tudjuk, hogy a nagyok szózata nem volt a pusztába kiadóknak szava. A nemzet lelkesedett, tettre és áldozatra buzdult, a „honi“-nak vás'rlása hazafias kötelességgé, divattá lett, melynek hatása alól a népnek legegyszerűbb fiai sem vonták, sem nem vonhatták ki magukat. A legelha- gyatottabb falu szegény jobbágy-leánya is „honi“ szoknyában járt. A ki meg nem értette a „honi“ szó által kifejezett gondolatot, annak a lelkes vezetők az értelméhez igyekeztek hozzáférni; megmagyarázták neki, hogy amennyiben a honi drágább valami csekélységgel, mint a külföldi, sokkal jobb enne!; hogy a ki a drágább honit vásárolja, olcsóbban vásárol. A köznép körében a „honi“ fogalma éveken át egy jelentőségű volt a jónak fogalmával. A felbuzdulás, a lelkesedés, a gyorsan tűnő lelki jelenségek közé tartoznak úgy az egyesek, mint a nemzetek életében. Az úgynevezett „szalmatüz“ nem magyar, hanem általános emberi jellemvonás. A nagyszabású mozgalom iránt megszűnt komolyabban érdeklődni az értelmiség, utána a nép is. Az összetorlódott nagy események elfeledtették a védegyletet, pár év mulvacsak a „honi“ szó maradt fenn az egészből. Ám azért nem volt hiábavaló a mozgalom; mert lökést adott a magyar iparnak s mert nevelte a nemzet szélesebb rétegeinek fogékonyságát a közdolgok iránt. Most, a századnak végnapjaiban, az első védegyleti mozgalomnál czéljaiban nagyobb védegyleti mozgalom van keletkezőben. Az első védegyleti mozgalomnak az volt a jelszava : „Teremtsünk magyar ipart I“, a másodiké, a maié: „Mentsük meg a magyar népet a pusztulástól!“ A magyar földmives-munkásnép sanyarú helyzetéről világszerte ismeretessé lettünk. Az Ínség csaknem állandó azon széles, nagy népréteg kebelében, melynek nincs egyebe, mint dologra képes két keze. E népnek, mely a nemzet nagy többséget teszi, semmi sem jut mindabból, ami jót a czivilizáczió felmutat. A maga egész tömegében napról-napra tengődik; szükséget lát ma s a holnapi megélhetésnek súlyos gondja aszalja lelkét. A földmives-munkásnép nyomor g, sat- nyul az egész vonalon. Betegségében, a munkanélküliség szükségeiben, munkára képtelenségének üreg napjaiban, elnyomorodott állapotában nincs, a ki megsegítse ; nem törődik vele sem Isten, sem ember. És ő magára hagyatva cselekvésre képtelen ; — az önsegély eszméjét nem az ő részére találták fél. így volt eddig, igy van ma is. Hogy másként legyen a jövőben, azt czélozza az a védegyesületi mozgalom, melyről ezúttal megemlékezünk, amelyre vár megyénk értelmiségének és népének figyelmét felhívjuk. A „Védegylet“ czélja tagjait betegség esetén pénzbeli, orvosi és gyógyszer-segélyben díjmentesen részesíteni ; munkanélküliség esetében pénzbeli segélylyel támogatni, munkába helyezni. Ezen czélból az egylet elhelyező-szakosztályt állít fel. A kitűzött czélok elérésére szolgálnak a rendes tagok beiratási dijai, a rendes és rendkívüli tagok illetékei, az alapitó-tagok adományai, az egylet vagyonának jövedelme, egyéb vegyes bevételek. A „Védegylet“ hatásköre Horvát-Szlavonország kivételével a magyar királyság egész területére kiterjed. Vidéken „élőhelyek“ (fiókok) szervezhetők. Az egyletnek -rendes, rendkívüli, alapitó és tiszteletbeli tagjai vannak. A rendes tagok két csoportba tartoznak; az elsőbe a 18—55 évesek, a másodikba az 56 éven felüliek tar toznak. Rendkívüli tag az, aki az egylet rendes tagjai illetékének egy évi összegét lefizeti, de a rendes tagokat megillető segélyezésről a belépés alkal naval lemond. Alapitó-tag az, a ki 50 forintot adományoz az egylet czéljaira. Az I. osztályba tartozó rendes tagok heti 12 kr. illetéket, a második csoportba tartozók heti 15 ki t fizetnek be. Ezért ingyenes orvosi és gyógyszer-segélyt és 2 frt heti segélypénzt kapnak. A tag elhalálozása esetén örökösei 25 frt temetési járulékot kapnak. A munkanélkülieket segélyező és munkát közvetítő szakosztálynak egyelőre csak ipari munkások lehetnek tagjai. A munkanélküliek heti segélyösszege legfeljebb 10 egymásután következő héten át 4 frt. Azt, hogy az egylet csak az ipari munkanélküli munkásokat segélyezi s a munkaközvetítést csak ezek részére vállalja magára, az egylet nagy fogyatkozásának kell tekintenünk. Reméljük, hogy ha majd az egylet megerősödik, a foldmives-munkásokat is körébe fogja venni e tekintetben is. A mint a fentebbi, pár szóba foglalt ismertetés mutatja, a „Védegylet“ tényleg nagy feladatok megoldására vállalkozott s hogy figyelemreméltó tevékenységet fog kifejteni, biztosítéka annak az a körülmény, hogy az állam és társadalom egyiránt nagy jóakaratra 1 van iránta. A miniszterek közegeik figyelmébe ajánlj ik, a társadalom kitűnőségei felkarolják az ügyet. Ungvármegye soha sincs hátul, ha nemes, jó dolgot kell cselekedni. Biztosra vesszük, hogy az első „előhely“-ek egyikét mi adjuk a nagyszerű feladat megoldására hivatott „Védegyletinek. Az ungvári állami reáliskola évzáróünnepélye. Az ungvári állami reáliskola tu. hó 29-én tartotta az 1897/98-iki tanév ünnepélyes befejezését. Reggeli 8 órakor a r. k. és a gör. kath valla.su tanulók és a tanárok hálaadó isteni tiszteleten jelentek meg. 9 órakor iskolai ünnep volt, melyen Hancsin Mihály, Blei Lipót és Preisz Náthán tanulók szavaltak, majd Dortsák Gyula igazgató mondotta cl következő alkalmi beszédét: Kedves tanuló ifjak ! Igen tisztelt ^vendégek ! Az ifjúkort az élet tavaszának nevezik, és méltán I Ártatlanság, üdeség, fejlődő tehetségek, az erők izmosodása jellemzik éppen úgy, miként a zord, a kietlen lelet felváltó tavasz enyhe tuvalma kifakasztja a természet szunnyadó erőit, csiráit, megolvasztja a bérezek hókoronáját, ünnepies, vig lepelbe öltözteti a tájékot és termőképessé teszi az édes anyaföldet . . . Boldog vagy, oh ifjúkor, nemcsak mert rózsás édennek taposod téréit, nemcsak mert az életszakok leggondtalanabb s mindenesetre legboldogabb korát éled, hanem főleg azért, meit a te korodban kell megművelni a jövő tevékenységének talaját, tehát egyszersmind lelkismeretes, buzgó és szerető vezetés, vallásos és hazafias nevelés és irányzás mellett csupán a te jóravalóságodtól és tevékenységedtől függ, hogy jövő boldogságod alapjait szikla- szilárdan lerakjad, falait fel is építsed ! Isten jóvoltából befejeztük az első tanévet. Törekedtünk hűen gondozni benneteket, nem sajnálva időt és tevékenységet, nem kiméivé fáradtságot, hogy titeket a vallás-erkölcsös és hazafias szellemű nevelés áldásaiban részesítsünk, ismereteiteket gyarapitsuk, kedélyeteket nemesítsük, értelmeteket, lelketeket kiműveljük. S talán teljes tárgyilagossággal hozhatom emlékezetbe ama készséges törekvést is, mely már kezdettől lógva egyik irányeszmém volt, hogy ez intézet és a szüiővilág s általában az iskolaügy nemeslelkü barátai között egymás tiszteletén alapuló benső, jó viszony legyen. Kedves tanulók! Elérkezett a számadás ideje. Ki mint vetett, úgy aratott. A törekvő és jómagaviseletü tanulók elveszik a 3 as szép és kedves jutalmat: a jól megérdemelt érdemsorozatot, szülőik megelégedését és örömének nyilvánu- lását és tanáraik szeretetét, készségét. Bensőmbe szállva idők hálát a minden áldások kútfejének, a jóságos Istennek, hogy jószándéku munkánkat megáldotta sikerrel; mert hisz az osztály legnagyobb része úgy magaviselet, mint előmenetel tekintetében eredménynyel megállotta helyét ... és ez a mi legnagyobb örömünk és jutalmunk mindnyájunknak, akiknek gondozására bíztak titeket, kedves ifjak, szerető szülőitek és gyámjaitok. A lefolyt tanév folyamában több ízben intéztem hozzátok intelmeket e helyről, kedves ifjak. Megemlékeztem azon erények gyakorlásának szükségességéről, melyek igazán boldoggá és megelégedetté teszik az embert. Ha máskor is, úgy a jelen alkalommal mindenesetre kérnem kell titeket, hogy azokhoz az eszmékhez, melyeket vezetéstek- és képzésiekben ajkainkról hallottatok, mindig hűek maradjatok, hogy nyugodt önelégültséggel gondolhassunk amaz örvendeztető tudatra, hogy igéink, intelmeink jó termőföldbe hullottak és gyümölcsözni lo0nak a ti önnönjavatokra s az egyház és a haza javára. Jegyezzétek hát meg most is magatoknak, hogy aki igazán, a szó nemes értelmében férfi, még hozzá boldog és megelégedett egyén akar lenni, annak ugyancsak erényesnek, vallásosnak és szerető, hű honfiúnak kell lennie. De mind a hármat tettekben kell megmutatnotok! ügy legyetek hát erényesek, hogy egész életeteket helyes és meghatározott elvek szerint intézzétek, sohasem téve mást, mint amit az erkölcsiség kivan. Ezt az arany-tanácsot nemzetünk angyalszelid bölcse: Kölcsey Ferencz adja nemzetének Parenezisében. Igazán vallásos úgy leszesz, óh ifjú, ha hű fia lészsz egyházadnak s azáltal bizonyítod be iránta való hűségedet, hogy szent tanait megszívleled, megtartod és kö-
