Ung, 1898. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1898-07-03 / 27. szám
XXXVI. ÉVFOLYAM. 27. SZÁM Ungvár, 1898. julius 3. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér 1. 6znm, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frl Félévre . . . 2 » | Egyes szám 10 kr. Hirdetések, előfizeté. ek. valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér soronkint 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS ÁZ UNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Gazdasági egyesületünk. Lapunk múlt számában közöltük az ungvár- megyt'i gazdasági egyesület alapszabály-tervezetét. A tervezetnek 4 §-a körvonaloz/a azokat a czélokat, amelyeket vármegyénk gazda közönsége az egyesület által el kíván érni. A felsorolt czélok, a melyekre ezen alkalommal is felhívjuk gazdaközön- ségünk figyelmét, egytől-egyig jelentékeny dolgok, legáltalánosabb érdekű azonban közülük az, mely a föld hitelének emelését s a tőkének olcsóbbá, köny- oyebben hozzáférhetővé tételét hangsúlyozza. Az eszközök között legáltalánosabb érdeknek a mezőgazdák és mezőmunkások támogatását czélzó intézmények, u. m. a kölcsönösség elvére fektetett liiy és jégkár elleni biztosító-társulatok, a társulás elvén alapuló földhitel-egyesületek stb. A czélok és eszközök közül azért emeltük ki a legáltalánosabb órduküeket, mert a gazdasági egyesület, felfogásunk szerint, csak abban az esetben lesz életképes, csak abban az esetben vszi előbbre figyelemreméltóbb módon a vármegye gazdaközön sógének érdekeit, ha erejének javát a gazdaközönség egészét érdeklő czél megvalósítására fordítja s az eszközök közül azokat ragadja meg első sorban, a melyeknek alkalmazása gyors segítséget, szembetűnő s a kisebb műveltségű gazda által észrevehető hasznot ígér. Ki kell emelnünk ezeket a czélokat és eszközöket, mert meggyőződésünk, hogy a Gazdasági Egyesület nagy dolgokat csak abban az esetben fog cselekedni, ha a vármegye egés\ gazdaközönségét egyesíti, ha tagjainak nagy többségét a kisga\dák fogják képezni, akiket csak abban az esetben lehet megnyerni, ha tagságukból kézzelfogható hasznuk Ígérkezik. Nem jól mondjuk, — nem ígérkező, hanem tényleges has{on kell a kisgazdának. Kell neki az olcsóbb és könnyebben hozzáférhető hitel, kellenek a mezőgazdát támogató intézmények, a kölcsönösségen nyugvó tűz- és jégkár ellen biztositó társulatok; a termény-órtékesitö, beszerzést közvetítő szövetkezetek; kellenek a minta paraszt-gazdaságok. Ha tehát a Gazdasági Egyesület tényleg megalakul, ezeket a legáltalánosabb érdekű dolgokat valósítsa meg első sorban, hogy széleskörű érdeklődést és bizalmat keltsen önmaga iránt s kebelében egyesítse a vármegye egész gazdaközönsógét. A helyi viszonyok ismerete alapján állíthatjuk, hogy az újjáalakuló Gazdasági Egyesület egyelőre a gazdaközönsógnek csak egy töredékét fogja kebe lében egyesíteni, — azt a töredéket, melynek van akkora intelligentiája, hogy elméleti fejtegetések alapján is be tudja látni az egyesülés hasznát ; a kisgazdák nagy tömege, melyet csak a szemmel látható siker kapaczitál, egyelőre távol fog maradni a mozgalomtól. Pedig ezeknek a megnyerése rendkívüli jelentőségű feladat; mert ezeknek kell a gazdasági egyesülés. A jobbmódu, nagyobb intelligentiáju gazdák magukra hagyatva, elszigetelten is elő tudják mozdítani saját érdekeiket, — a szegényebb, csekélyebb műveltségű kisgazdák erre képtelenek. Ezeket kell tehát kapaczitál ni és pedig a tények szavával. A Gazdasági Egyesületnek meg kell mulatnia, hogy a kötelékébe tartozó kisgazda jobban boldogul, mint hasonló viszonyok között élő, de az egyesület kötelékén kívül álló társa Akkor aztán nagy és hatalmas közgazdasági tényezővé válik a gazdasági egyesület A köznép sokat csalódik, e miatt bizalmatlan. Ebből a betegségéből csak a tények gyógyíthatják ki. Hogy egy példát hozzunk fel, — a nép tudja, bogy a biztosítás általában hasznos és mégsem veszi igénybe ezt az intézményt. Elszorul az ember szive, ha az osztróihoz hasonló szerencsétlenségről hirt vészén. Egy kisded községben elpusztul 42 lakóház, 38 gazdasági épület, több háziállat. Leég a község csaknem egészen; a kár meghaladja az 50 ezer forintot, melyből biztosítás révén 6 — 7 ezer forint térül meg; a többi elveszett! És hiába látja a nép a szomorú példákat, mégsem biztosit. Visz- szatartja a jövendőről való gondoskodástól egyrészt maradisága, másrészt a nagy nyereségre dolgozó biztositó-társaságok zaklató, sarczoló eljárása. - Mennyire másként lenne, ha a nép tettekből értené meg, hogy a kölcsönös biztosítás utján megsarczolva, zaklatva nincs; a mit fizet, magának fizeti. Ha tehát a gazdasági egyesület mindjárt megalakulása után a szeg lejére üt, pár évi erélyes cselekvés után meghódítja a kisgazdák tömegét. Akkor aztán más szervezetet lehet majd adni az egyesületnek. Tanitói gyűlések. Hajnalodik. Közoktalási ügyünk egén a legközelebbi évek alatt aggályos mérvben tornyosuló fellegek végre- valahára oszladozni kezdenek. Biztat a remény, hogy mégis csak eljő a telvirradás napja s felrázza a magyar tanítási ügy napszámosait eddigi sorvasztó tétlenségükből, melybe a társadalom s a hatóság részéről eddig mutatkozó mellőztetés s méltatlan bánásmód kergette őket. Wlassits miniszter áll a magyar népoktatási ügyek élén. Övé az érdem oroszlánrésze, hogy a tanítóságban újra éledni kezd a régi lelkesedés tüze. Az a tűz, melynek éltető melegénél épült eddig minden, mit a magyar, Nyugat czivilizácziója leié va ó haladásának útjában felmutatni képes. Eddigi minisztereink* jó szóval s biztatással tartották a tanítóságot. Fukarak voltak még az elismerés megadásában is. Arra szintén csak nagy ritkán gondolt egyik-másik nagynevű vezér, hogy a tanítóságban az ünbecsérzelet táplálja, a hivatásszeretetet és lelkesedést fokozza s az iskola és tanító tekintélyét megóvja és emelje. Wlassits egészen más ember. Megjelenik a tanítóság között. Közvetlenül szól hozzájuk s munkatársainak nevezi őket. Ez az, aminek hallatára felmelegedik a 27 ezer magyar tanító szive. Ami törvényeink voltak eddig a közoktatásügyre vonatkozólag : azok legnagyobbrészben végrehajtatlanul hevertek, vagy ha végre is hajtattak, annyiféle értelmezést, magyarázatot Iűztek hozzá, a hány iskola van az országban. Tudta ezt Wlassits. Azért is vezéri feladatának legelsőbbjeül a meglevő törvények szigorú végrehajtását tűzte ki. Nem részleges dolgot akar ő ; nem is csavarja ki a §-ok nyakát esetlen miniszteri rendeletekkel. Kiterjed figyelme minden fejezetre, de annál nagyobb tapintatossága azon akadályok elhárításában, melyek eddig a törvényes intézkedés életbeléptetésének útját állották. Nem czéloin ezúttal nyomon követni Wlassits miniszter urnák a magyar tanítási ügy terén eddig kifejtett sikerdús munkásságát; nem jelölöm ki a kőoszloBÚCSU. — Az »Ung< eredeti tárczája. — Ennek is végének kellett lenni. Lekisértük az utolsókat is a lépcsőkön. Mámoros fővel támolyogtunk vissza az elhagyott termekbe. Egy-két csillár próbált még versenyre kelni a ragyogó napsugarakkal. Fáradtsága hasztalan küzdelem volt. A messze kéklő égbolton mára hajnal pirkadó lénye pompázott. A nyitott ablakon át a nyári regg balzsamos illata özönlött a ragyogó falak közzé. Végigmentünk egyszer-kétszer Kálmánnal a termen. Csüggedt (övei, lassú léptekkel. Elvonult előttünk az elmúlt éj minden kedves emléke. Itt egy szalag, amott egy hervadt rózsa, itt egy elfeledt legyező, amott egy elhullott szegíü ötlött szemünkbe: apró emlékei az eltöltött pásztoróráknak. Szótlanok voltunk, még emlékezni se tudtunk Mindkettőnk szivét ugyanazon gondolat töltötte el. Tudtuk, hogy utolsó napunk ez, melyet még együtt tölthetünk s azután a barátság is szétfoszlik, mint a korai köd. Képzelődni próbáltunk, hogy nem igaz ez. Nincs vége még a barátságnak. De hiába, mindig előbbre tolakodott gondolatunkban a való. Még az este, a vakító villanyfényben elkallódott a kedves perczek közölt az elválás ideje. De reggel, a fénylő napsugarakkal valóra ébredőnk. Ami álom volt még a hazug lámpák melleit, a közönséges nappali világításnál rideg színekben állott elöltünk. Vártunk, halaszlgattuk az időt. De egyre közelebb jött a kínos perez. Meg kellett törni a csendet. Gondolkoztam s tudtam, hogy Kálmán min gondolkozik. Nagy tusa ment végbe kebelében, kinos helyzetben voll szegény. Féltve őrzött titkát fel kebelt tárnia s tudta, hogy nekem e titkol rettenetes lesz végig hallgatni Szerettük volna mindketten elpalástolni valami uton- módon a dolgot, de lelkünk kérlelhetlen volt az elválással, végbe kellett menni ennek is. Kálmán erősebb volt, mint én. Nem mertem, nem tudtam könnyíteni lelkének kétségein. Nem voltam egy árva szónak birtokosa sem. S ő legyőzött mindent s felém fordult. Odavonta széles mellére fejemet, átölelt izmos karjaival s egy közeli pamlaghoz vonszolt. Eltemettem arezomat ölébe s szégyenkezve morzsoltam egy könnyet szét szemeimben. Majd reá néztem. S Istenem ! felpillantó arezomra egy meleg könnycsepp hullott. Ez kihozott teljesen sodromból. Odaborultam vállaira s kétségbeesve fordultam hozzá. Gondolataim őrült gyorsasággal czikkáztak keresztül agyamon. Mi lehet ez ? Mit tehettem én, hogy ezek a jóságos szemek könnyekre takadhattak, hogy ennek a nagy fiúnak itt sirni kellett ? Irtóztató helyzetben voltunk. S én hiába szóltam hozzá, könnyes szemei mereven függtek arezomon. Végre nagy sokára, midőn már hideg veríték gyöngyözött arezomon, kihúzott zsebéből egy kis selyemkendőt, megtörülte gyöngéden homlokomat, könnyező szemeit s esdve nyújtotta telém a kis kendőt: »Gyerek! csókold meg!» — szólott hozzám. Megtettem. Mohón emelte ő is ajkaihoz s görcsösen csókolgatta végig. Újra könnyek gyűltek szemébe, de ő is erős volt, most már nem sirt. Még szorosabban magához vont karjaival s halkan, majdnem elhaló hangon susogta: »Hát hiába, meg kell ennek is lenni. Ne sirjunk, gyerek ! ezt Írták tel nekünk a végzet urai, szenvedjük át. Tudom, hogy nem lesz újság, mit mondani fogok s tudom, hogy minden szavam egy sajgó sebet szaggat fel mindkettőnk kebelében, de legyünk erősek.» Újra elhallgatott, nem tudott még ő sem erős lenni. S mennél inkább akartunk uralkodni szivünkön, annál gyengébbek voltunk. Szavai lassan hangzottak végig az üres termen, hol teljesen egyedül voltunk. A seb, mit egy- egy mondata ütött lelkemen, fájt kinosan, de arezomra hulló könnyei enyhítették égető fájdalmamat. Könnyes szemekkel, fuldokló hangon kezdte végre-valahára meg: »Tudod, gyerek! imádtam azt a kis leányt, kihez téged egy csomó édes emlék köt. Nem tudtam ellenállani annak a jóságos léleknek, kiről estenkint. te oly ragyogó L&puak mai száma 6 oldalra terjed. ábrándképet festettél nekem. De minek is kellett neked annyit mesélni róla, miért nem hagytál engem abban a prózai világban, hol eddig éltem. Ez uj világ, hová jutottál, tündéri szép, de lépten-nyomon tövisekre lép az ember. Minek kellett ez nekem! miért kellett ez uj élet! Miért áhítoztam úgy a te életed után. Átkozott perczek,! De nem, nem, áldalak érte, gyerek ! még igy, a szenvedések közt is más, más az ember. Sohasem hittem volna, hogy ennyire más világ táruljon fel előttem. Mondogattad, hogy mi minden van abban a két szemben, csak olvasni kell tudni. Sohasem hittem. De hiszek most, él minden szavad. Imádom azt az angyalt, boldog vagyok, ha reá gondolhatok is. Most, ez egyszer, oh! egek Ura! imádni bűn. Bűn, mert szeretlek téged a legtisztább érzelemmel s maró kinok gyötrik lelkem, ha csak gondolatban is vétenék ellened. Tudom, hogy te is szeretsz engem s ha kétségbeesve győzelem reményében ki akarnám tépni telkemből képedet, soha, soha megnyugvást nem lelnék e földön. Napok óta epedezem egy reménysugárért s ha ábrándaimba merülve, magam elé állítom képedet s látom lelkületűdet, elborul elmém. Sirok kinosan ilyenkor, táj még az is, hogy élünk. Próbáltam elhallgattatni szivem, hisz ez még csak gyermek-érzelem, ezt még ki lehet tépni is a szívből. De mit beszélek én itt annyit, mikor keserű minden szavam. Hagyjuk, mégis könnyebb a lelkemnek, ha nehezen ugyan, de utolsó gondolatomat leltárom előtted. A mai mulatság teljesen megfosztott gondolkozásomtól. Egész este téged figyeltelek s midőn átnéztem egy párszor lelkeden s tisztán állt előttem az, elment bátorságom minden tervtől. Eddig azt hittem, hogy még az én szerelmemnél is tisztább barátság fűz téged a leányhoz, de csalódtam, te is imádod azt. Nincs hát reményem, én Istenem! Ketten szeretjük egymást s ketten szerettünk egy leányt . ..» Görcsösen szorított magához, könnytől ázott arczunk egymáshoz ért, megcsókoltuk egymást s e csók a búcsu- csók volt. Dumi. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
