Ung, 1898. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-09 / 2. szám
mielőbb kielégítést nyer, vagyis ha látja, hogy már van valami. Emberi gyengeség, hogy a legtöbben csak akkor áldoznak, ha szemük előtt kész tényben áll a dolog, melynek czéljaira áldozatkészségük igénybe vétetik. Tamások vagyunk, nem hiszünk, mig nem látunk. Kívánatos volna tehát, hogy a daróczi szeretetház bármily szerény viszonyok között s bármely kis arányban mielőbb megnyitlassék. Örömmel értesültünk arról, hogy a törekvés valóban az, hogy a mire a fecske megjő, a közönség szeretetére ráutalt szegény gyermekek, magukkal jólehetetlen felnőtt szegények nehányának már a daróczi telepen helye legyen. Némely' szerzetrendek követésre méltó példákat adnak arra nézve, miként lehet a mustármagból terebélyes fát nevelni. Munkához fognak a legkezdetlegesebb eszközökkel, Istenben s a jó emberek segítségében bizakodva. És bizalmukat igazolja az eredmeny. Alig telik el egy emberöltő, a mustármag már szemet gyönyörködtető és árnyat adó fa. Ez a példa helyesel teli velünk azt az eszmét, hogy a daróczi szeretetháznak, mint szegény otthonnak vezetése apáczákra bízassák. Mi éppenséggel nem idegenkedünk ettől a gondolattól. Az apáczák önfeláldozó munkát végeznek, minden tekintetben megbízhatók és kevéssel beérik. Olyan ajánló levelek ezek, a melyek a kezdet nehézségeire való figyelemmel, döntő sulylyal nehezednek a serpenyőbe. Apáczák alkalmazása annál inkább indokolt lenne, mert a szeretetház legalább egyelőre csak internatus lehet, legfeljebb óvodával kapcsolatos. Az iskolás gyermekek pár évig, mig az intézet megizmosodik, a községbeli iskolában nyerhetnek oktatást. Bármiként határozzon is a vármegye érdekelt közönsége az intézet irányát és vezetését illetőleg, nagyon kívánatos, hogy ne késlekedjünk a cselekvés terére lépni. Ungvár ivóvize. Napról-napra élvezhetetlenebb lesz az Ung vize, melyből városunk lakosságának legnagyobb része meríti az élet nedvét. Az élvezhetlenné válás okát már közöltük, t. i. hogy a m. kir államvasutak perecsenyi talpj'a- lelitőtelepéből a talp fatelitésnél elömlő bükkfa-olajat vehetik be a nagy Ungba oly mennyiségben, hogy a vizet teljesen szagossá s élvezhetetlenné teszi. Mikor mi erről a közönség érdekében hirt először adtunk, Ungvár város rendőrkapitánya felhívta a. városi t. orvost, Oesterreicher Jakab drt, hogy adjon véleményt, vájjon a creosot-nak az Ungba való vezetése megferíőzteti-e annak vizét, vagy nem ? A város t. orvosának véleménye ez volt: „Van szerencsém hivatalos tisztelettel jelenteni, miszerint f. hó 17-én (1897. jíov. hó) úgy a nagy Ung, mint a kis Útig vizét aj helybeli Hoffmann Béla gyógyszertárában, Ungvári József okleveles gyógyszerész közreműködésevei vegyileg megvizsgáltam és ennek eredményét ezennel beterjesztem: „A kátrány erdei bükkfából száraz átpárologtatás utján előállittatik, folyékony, nyúlós és a víznél nehezebb, olajos, fekete-barna, félig átlátszó, füstös, creosot-szagu, undorító, keserű izü. A vegyi próba negativ eredményt adott, amennyiben üllepedés nem mutatkozott, a viz nem sárgult meg, savas kórhatást nem mutatott, a viz pedig a kátrány szagát és izét nem vette íel, ellenkezőleg a viz teljesen szagtalan és íztelen volt; egyúttal megjegyzem, hogy a kis Ung vizében sok a szerves anyag és egyáltalában használatra alkalmatlan.“ E vélemény szerint tehát a város tiszti orvosa nem érezte meg a vegyileg megvizsgált Ung vizén azt a kátrányslagot, ami kiál hatatlanná teszi az Ung, de különösen a kis Ung vizében való mosdást, annak akár ivását, vagy főzésnél való felhasználását. Úgy látszik azonban, hogy a város rendőrkapitánya vegyi vizsgálat nélkül is megérezte ezt, s a városi orvos véleményét nem találta kielégítőnek, s ezért Gu’ácsy Árpád drt, perecsenyi tb. járásorvost is vélemény nyilvánításra kérte íel. Gulácsy Árpád dr. a creosotnak az Ung vizébe vezetését nem találta olyannak, hogy azáltal az Ung vize megfertő{tetnék, de azt Gulácsy nem állította, hogy a creosot egyúttal nem teszi-e élv élhetetlenné az Ung vizét, sőt azt ajánlotta, hogy a Bantlin-gyárból és a perecsenyi m. kir. állainvasuti talpfatelitő-telepből elfolyó kátrányos víz kavics- és szénrétegen vezettessék le az Ungon. Állította volna azonban mindkét orvos azt, hogy az Ung vizét nem teszi élveihetellenné a kátrányolaj-folyadék, mély abba beomlik, -- megczá- fólva még nem lennénk, — mert hisz napról-napra több a panasz a kátrány-izü viz ellen; sőt most már nemcsak az Ung vizében érezhető ki a kellemetlen szag, hanem még a kis Ung mellett levő házak kutjainak vize is kátrányizü. Ennek pedig természetes magyarázata az, hogy nemcsak a viz veszi magába a kátrány-izt, de már a\ Ung partja is, ai Ung mellett levő talaj is, át van hatva vele. Hogy azután ez ilyen virx élvezhető-e, azt hisszük, ezt állítani már egy orvos sem vállalkoznék. Minthogy pedig az bebizonyított dolog, hogy z Ung vize élvezhetetlen, kérdjük, történt-e lépés hatóságunk részéről arra, hogy Ungvár város kö- lönsége élveiheto ivó- és konyhai ciélokra hasy nálható viihei jusson? Úgy tudjuk, hogy nem! Hogy miért nem, azt most nem kutatjuk, ezért szemrehányást senkinek nem teszünk, — de hogy a legköielebbi jövőben történjék valami, — erre felhívjuk a város elöljáróságának figyelmét. Szerintünk a város elöljáróságának oda kellene hatni, hogy a creosottai telt viz a Gulácsy Árpád dr. által ajánlott módon legyen megszűrve, s ha ez nem vezetne a kellő eredményre, a creosotos víznek az Ungba való vezetését teljesen el kellene til- tatni. Ha pedig bármi okból az államvasutak, mint a talpfatelitő-telep tulajdonosa ezt nem tehetné, gondoskodni kell olyan köikutakröl, melyek a közönség igényeit teljesen kielégítenek. Igaz, hogy a viz kérdés Ungváron való megoldásának leghelyesebb legjobb és legegészségesebb módja az lenne, ha viive\etékből nyerné a közönség ez élet-elemet, —- de hogy a uzvezeték berendezése ebben a században Ungváron megtörténhessék, — erre még gondolni sem merünk, — mert ez időszerűit nélkülözzük az erre szükséges tényezőket. Pedig a már szintén majdnem egy évtized óta húzódó villanyvilágítás ügyének a vi\veietékkel való összekötése esetén úgy a villanynyal való vilá gitás, mint a város közönségének jó és egészséges vízzel való ellátása igen jutányosán volna keresztül vihető, tetemes költség megtakarítással járna, — s mindazok, akiknek e két intézmény megalapítása körül érdemei lennének, — nevei a város évkönyveiben örökké élnének, — egyéniségük iránt pedig minden nemzedék hálával tartoznék. Segélyt könyörgök az egyetemi szegény tanulóknak. Tapasztalat tárgya, hogy a szocziálisták újabban az egyetemi polgárok között iparkodnak párthiveket toborzani, hogy ezeket és a munkásokat egy táborban, karöltve nagyobb tekintélylyel és befolyással szerepeltessék. Azokra a szegényebb sorsú ifjakra számítanak, kik a fényes fővárosban a sötét nyomorral küzdenek; kétségbeesettek, mert kenyeret adó munkát nem kereshetnek. Százakra megy száma az ilyen nyomorultaknak az egyetemen. Nagyon közel a veszély, hogy a munkásokéhoz hasonló életharcz, önfentartási szükség hasonló vonzalmat és rokonszenvet ébreszt, és hogy a szocziálisták izgató vezérei valamint a munkásokat, úgy az ilyen szorongatott helyzetben levő egyetemi hallgatókat is elcsábítják, hatalmukba fogják. Bármenynyire érezzék is különben, hogy egyetemi polgárnak tanulás a dolga és semmiképen sem valók a szocziálisták táborába. Ezt a fenyegető veszélyt tétlenül nézni, semmibe sem venni: határos az önönmagunk iránti rosszakarattal, határos a legvétkesebb könnyelműséggel. Nekünk sok, igen sok tanult emberre van szükségünk. A kellő szám a gazdagokból úgy sem telik ki. A szegényeket kell tehát istápolnunk, elősegite- nünk. Ezeket az éhező egyetemi polgárokat kell gyá- molitanunk, kik egytől-egyig a munkából élő nép fiaiból emelkedtek föl az „alma mater“ magaslatára, — izzasztó fáradtság, vasszorgalom, virradtig tartó tanulás és ernyedetlen kitartás áltál. Hazánk és nemzetünk legizmosabb, legkipróbál- tabb, legmegedzettebb ifjú sarjadékait, legmunkabiróbb fiatalságát, az állam jövendőbeli leghatalmasabb őserejét semmisítjük meg : ha akkor hagyjuk őket magukra és akkor engedjük elzülleni, elpusztulni őket, mikor már oly közel vannak a czélhoz, oly közel vannak az önálló életfentartáshoz. Hisz ez borzasztó, lesújtó, kétségbeejtő ! Ezt nem engedheti meg egy olyan társadalom, melynek szive dobogni és lelke még lángolni tud az idealismusért; — egy olyan társadalom, melynek annyi szüksége van minden egyes hű fianak buzgó tevékenységére. Nem szeretek minduntalan a külföldre hivatkozni, mert sok van ott olyan, mely nem czélravezető a mi viszonyaink között. De ha a nyugat-európai országok kormányai hatóságilag gondoskodnak arról, hogy az állami szolgálatba lépők állami költségen is képeztes- senek: annyival inkább kellene hasonló eljárást követni nekünk, kik szegények vagyunk és alkalmas tisztviselőkre jobban rászorulunk. Kis városokban egyes jóltevők, emberek, intézetek állanak össze és úgy etetik az éhező diákokat, a tehetséges és szegény ifjakat. Kiszámithatlan jót, hasznot árasztva ezáltal nemzetünkre. A fővárosb n ez már nem lehetséges, vagy legalább is bajosabban megy. Mert itt már az ilyen szomorú, szenvedő alakok igen nagy számmal vannak, kik elzüllenek, féltudósok maradnak, proletárok, a társadalom legveszedelmesebb elemei lesznek, ha idejekorán nem segittetnek. Olyan tény ez, olyan megdöbbentő valóság, melyet első sorban a i agybirtokosnak, milliomosnak, általában a vagyonos osztálynak kell tudomásul venni. Ezek részéről a segélynyújtás nem egyszerű jó cselekedet márhanem szigorú kötelesség,' a mely elől el nem zárkózhatnak. Noblesse oblige. Az a szívtelen elv, hogy éljen mindenki úgy, a mint tud : nem válik be. Az erősségnek a gyöngét, a gazdagnak a szegényt támogatni, védelmezni kell. Ezt követeli az állami élet egységes allapota Különben az egyensúly megbomlik és az egész vonalon beállarak a felforgató törekvések. Hazánk érdeke, nemzetünk java, az emberi és felebaráti szeretet kívánja, hogy érdeklődjünk, bajlódjunk, gondoskodjunk a jövő nemzedék nyomoráról. Bizony-bizony alig van boldogitóbb tudat, mint ezen nyomor enyhítése, vagy eloszlatása, mint a szenvedők könnyeinek letörlése az irgalmasság cselekedetei által. Az inteligens ifjúság nyomora egyiránt veszedelmes vallásra, erkölcsre, hazára, nemzetre és társadalomra. Felkérem azért a tekintetes Szerkesztő urat, mél- tóztassék a szerkesztése alatt álló lap utján ezen nyomorral küzködő szegény egyetemihallgatók részére segélygyüjtést indítani, hogy megkezdett tanulmányaikat folytathassák, bevégezhessék, abból megélhessenek, hazánk és nemzetünk kárára el ne veszszenek, el ne pusztuljanak. Megjegyzem egyben azt, hogy amennyiben 100 frtot meghaladó összeg gyűlne be, úgy arra nézve kiköthető azon feltétel, mely szerint csakis az ungvári kir. kath. főgymnasiumból kikerült egyetemi polgárok czéljaira használtassák fel. Emberbaráti üdvözlettel : Herczegh Mihály, a tudomány-egyetem rectora. (Tisztelt olvasóinkhoz! Az „Ung“ szerkesztésében kifejtett munkálkodásunknak mai napon kibocsájtott terméke hét éves ciklusába lépett. Immár hetedik éve annak, hogy az „Ung“ szerkesztését átvettük, s munkatársaink ügy- buzgóságával, azok segítségével, tőlünk telhe- tőleg minden alkalmat felhasználtunk, hogy az „Ung“ harezosa legyen egy-egy üdvös eszme, vagy hasznos társadalmi intézmény kivívásának. Toliunkat s törekvésünket a lefolyt hat év alatt mindenkor a köijó, a köiérdek önzetlen szolgálatának vágya irányította. -- A vármegye lakosságának szellemi s anyagi javát előmozdítani, s a hol a szükség úgy kívánta, annak védelmére kelni, — ez volt, a minek teljesítését mindenkor kötelességünknek ismertük. Az „Ung“-nak az utóbbi hat év alatt megjelent számjai tanúskodnak a mellett, hogy nem szolgáltunk magán érdekeket, — hogy lapunkat tényleg a köiönség érdekében szerkesztettük. A napi eseményeknek lehető teljes és mindenkor hű közlése is állandó gondoskodásunkat képezte. Minden közfigyelmet érdemlő eseményről hirt adtunk, hogy az „Ung“ ezáltal is nélkülözhetetlenné tegye magát mindazoknál, a kik a vármegyénkben történtekről tudomást akarnak szerezni. És ma, midőn az elmúlt hat év záró-kövét tesszük le, az odaadással végzett munka által szerzett önérzet nyugalmával emeljük fel szavunkat a t. közönséghez, hogy pártolásában továbbra is tartsa meg a szerkesztésünkben megjelenő lapot: az „Ung“-ot. Arra kérjük a közönséget, hogy nemcsak tömeges előfizetésével, hanem még nagyobb arányú szellemi hozzájárulásával is adja meg nekünk a módot arra, hogy lapunk tartalmát a jövőben még változatosabbá és nagyobb terjedelművé tegyük. Az „UNG“ szerkesztősége. KÜLÖNFÉLÉK. * A pápa gyémánt-miséje. Ungvár város róm. kath. közönsége is kegyelettel ünnepelte meg XIII. Leo pápa ő szentségének hatvan éves áldozó - papi jubileumát folyó évi január elsején. Előző napon, Sylvester-estéjén Hehelein Károly prépost-plébános az ó-estei szent beszéd végeztével fölolvasta a szószékről Meszlényi Gyula szatmári püspök ő méltóságának a pápa gyémánt-miséje alkalmából az ünnepség megtartására vonatkozó főpásztori körlevelét. A hálaadó esti istenitisztelet után az összes harangok egy negyedóráig szólották. Újév napján Veszprémy Sándor segédlelkész ünnepi szent beszédében megemlékezett a jubiláns szent Atyáról; szent beszéd után Hehelein Károly ünnepies pontificalis misét mondott „Te Deum“- mal, mise végeztével az oltári szentség kitétele mellett a hivek közösen elimádkozták az előirt imákat .a pápáért való könyörgéssel, mely után az egybegyült buzgó hivek áhítattal énekelték a pápáért szóló éneket: „Tartsd meg Isten szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját.“ — Ugyancsak XIII. Leo pápa Ő Szentsége 60 éves áldozópapságának jubileuma alkalmából a püspöki székesegyházban e hó 2-án ünnepélyes Te űeum tartatott. A szent misét fényes segédlettel Jako vies János kanonok s papneveldéi igazgató celebrálta. Az alkalmi szentbeszédet magyar nyelven dr. Suba György theologiai lyceumi tanár tartotta, mesteri vonásokkal ecsetelve abban a pápaság jelentőségét, kiemelve
