Ung, 1898. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1898-02-13 / 7. szám

Melléklet az „UNG“ 1898. évi 7-ik számához. melyben a rügyek megduzzadnak, a bimbók kinyílásuk­hoz készülnek és a törzs életműködését megkezdte. Ezen korai trágyázás a hajtások növekedését is jelentékenyen (okozza. Harmadik trágyázás szükséges junius és julius hó­napokban. Ezen időben fejlődnek a jövő évi virágrügyek és ez okból a trágyázás ezen időkben nemcsak aján­latos, hanem szükséges is. A trágyázás csak az esetben előnyös, ha e czélból idősebb és egyedül álló fáknál ott ásunk csatornákat a földbe, a hol a gyökérzet szívó készüléke és a gyökér­héjak vannak elhelyezve, miután ezek veszik fel a talaj­ból a táplálékot, inig a törzs alján levő idősebb gyökerek táplálék felvételére már nem alkalmasak. Ez okból nem czélszerü a trágyalevet a törzs tövéhez önteni. Igen czélszerü a szivógyökerek közelében agyagcsövekel beásni és pedig oly módon, hogy csak nehány czentiméternyire álljanak ki a földből. Hogy a forró nyári hónapokban a gyors elpárolgást megakadályozzuk, czélszerü a csöve re cseréptéglákat, vagy paladarabokat rakni". Fiatal iák körül keskeny árkot is áshatunk és azt töltjük meg trágyával. Jól készített komposzt ez esetben is nagyon ajánlható. Ha a gyümölcsfákat mesterséges trágyában akarjuk részesíteni, legczélszerüb, ha Wagner tanár sokszor ki­próbált utasításai szerint járunk eh Wagner egy hek­tárnyi gyümölcsre ajánl 400 kg. 16"/o-os szuperloszíatot, 1(50 kg. chiorkaliumot, 200 kr. kénsavas ammóniákul, — vagy 130 kg. toszvorsav káliumot, 70 kg. salétrom­savas káliumot, 150 kg. kénsavas ammoniakot. Egy négyzetméterre : 40 gramm 17°/o-os szuper foszfátot, 16 gramm chiorkaliumot, 20 gramm kénsavas ammoniakot, — vagy 18 gramm foszforsavas kálium, 7 gramm chlorkalium, 15 gramm kénsavas ammóniák. Ezen műtrágyákat tavaszszal szórjuk e. egyenlete­sen és felásás által a talajjal elegyenlitjük. Május hó közepén adhatunk hektáronkint 300 kg. chilisalétromot (= 30 gramm négyzetméterenkint), a salétromot egyen­letesen szórjuk el és kapával, vagy ásóval a főid alá huzzuk. Junius végén, vagy julius elején m gismételhetjük, fenti chilisalétrom-lrágyázást, vagy a mi még ajánlato­sabb 300 kgnyi tápsó-lrágyázá'st adhatunk hektáronkint (= 20 grámm négyzetméterenkint), hogy a gyümölcsök és a gyümölcsnedv kiképződését fokozzuk. A tápsó a következő összetétellel bírjon : 30 rész foszforsavas mész, 25 rész chilisalétrom, 25 rész kali- saiélrom, 20 rész kénsavas ammóniák ; — ezen keverek 100 részben tartalmaz 13 rész foszforsavat, 13 rész nitrogént, 11 káliumot. Ezen tápsó-e egyet vagy magunk készítjük, vagy pedig már készen műtrágya-kereskedésbői szerezzük be. Ezen tápsó úgy vau megválasztva, hogy különféle műve­leti növényeink közepes trágyaszükségleléuek meglelel, azonkívül a trágyasók megválasztásánál arra is voltak tekintettel, hogy abban a savak és bázisok egymásl kiegészítő arányban foglaltassanak. Igen czélszerü ezen tapsót oly töménységű oldatban alkalmazni, hogy egy liter vízben 1 gramm tápsó foglaltassák. Ily módon alkalmazva, rendkívüli eredményeket értek eh Minél nagyobb terméshozamot ad 1 gyümölcslé, annál jobban kell azt megtrágyáznunk, mert nemcsak a gyümölcsét akarjuk táplálni, hanem a jövő. évre kép­zett termőrügyeket is, hogy nagy terméshozam után ne jöhessen oly esztendő, melyben a fa egyáltalán nem ad hozamot. Gyenge hajtásokkal biró gyümölcsfák igen hálásak az iránt, ha 2—3 hetenkint ily lapsó-oldatlal megtrágyázzuk őket. Idősebb Iákat czélszerü augusztus­tól kezdve már nem trágyázni, mivel ily esetekben fejük már nem érik be tökéletesen. KÜLÖNFÉLÉK. * Vármegyei közgyűlés. Ung vármegye törvényhatósági bizottsága e hó 24 ik napján, délelőtt 10 órakor tartja törvényhatósági bizottsági, ez évi első rendes közgyűléséta következő tárgysorozattal: 1. Alispáni jelentés a törvényhatóság és a közigazgatás állapotáról 2. A törvényhatósági közúti alap 1891. 1892., 1893., 1894., 1895. és 1896. évi zárszámadásai, melyek áz 1890. évi I. t.-cz. 28. §-a értelmében köz­szemlére ki vannak téve. 3. Miniszteri leiratok és ren­djeletek. 4. Ungvármegye igazoló-válaszfmánya elnöké­nek jelentése az 1897. évi decz. 28-án megtartott tör­vényhatósági bizottsági tag-választások eredményéről. 5. Községi költségvetések és számadások. 5. Különböző jelentések, felebbezések, kérvények, átiratok s más előfordulható ügyek. * Közgyűlés. Az ungvári Társaskör f. hó 6-an tartotta meg évi közgyűlését, a melyet gróf Török József elnök nyitott meg. Megnyitójában felemlíti, hogy habár a Társaskör múlt évi kiadásai felülmúlták is a bevételt, a minek oka az, hogy a kör termeinek re­noválása sokat emésztett föl a bevételből, — de a kor tagjai bizonyára szívesen veszik tudomásul, mivel most ők is jobban érzik magukat a díszes helyiségben. Mazuch Ede tette meg ezután titkári jelentését, a mely­ből megtudjuk azt, hogy a körnek 139 egész — és 64 féldijas tagja voll a múlt évben ; a tagok közül 2 meghalt: Gébé Viktor és Pólanyi Iwwe; 8 eltávozott városunkból, 1 pedig kizáratott. A jelentes közlése után Török József gróf, a kör elnöke úgy a maga, mint tiszttársai nevében beadta lemondását, mire — a tisz­tikar a körtől jegyzőkönyvi köszönetét nyerve — Po- povics Miklós kir. táblabiró elnöklésével a tisztujitás czéljából megejtetett a szavazás, a melynek eredménye a következő: elnök: gróf Török József, Ungvármegye főispánja, alelnök: dr. Novák Endre, felügyelő: Ha- raszthy Gyula, pénztáros: Lám Sándor, könyvtáros: Lám Vilmos, jegyzők : dr. Virányi Sándor és Mazuch Ede; a választmány tagjai: Dőri József, Grabovszky Román, Hodoly László, dr. Ivantsy László, Kecskés Dezső,'Kende Péter, Kornstein József, Lám Gyula, dr. Lüley Sándor, Nehrebecz'-y György, Popovics Miklós, Schürger P^erencz, dr. Spiczer Sándor, Seidler Lipót. * Diszülés. Az ungvári papnevelő-intézet egy­házirodalmi köre az intézet emeleti, csinosan diszitett s a meghívottak által zsúfolásig megtöltött nagytermé­ben, védőszentjeinek ünnepe alkalmával e hó 11-én, esti fél 5 órakor kitünően sikerült s általános elisme­rést aratott diszülést tartott, melyen Firczák Gyula püspök, a káptalan tagjai, a grémiumi és a közel vidéki papság, városunk előkelőségeiből többen, s nagyszámú közönség vett részt. A diszülés kezdetén a növendék­papság zenekara a pápai hymnust játszotta, majd Damjanovics Béla tartotta meg sok értelemre valló sikerült elnöki megnyitóját. Után a növendekpapsag zenekara az „Orpheus az alvilágban“ czimü operetté­nek nyitányát adta elő, lelkes tapsokat aratva a kitűnő játékért. Majd az énekkar nyert alig csillapulni akaró eljenzést Huber Károly „Szabadság-dal“-ának elének- lésével. Ezt vonós négyes követte, mely, hogy köztet­szésben részesült, bizonyítja az, hogy meg kellett uj rázni. Mitró Dezső felolvasása, melynek czime „Lour­des“, mindvégig feszült figyelem targya volt s a szerző­felolvasónak szintén meghozta az elismerést. Ismét a zenekar játszott, utána Puza Sándor Neumayer „Szent- Ágnes“ czimü költeményét szavalta, igen szépen Hu­ber Károlynak „A harmónia dicséneke“ czimü szerze­ménye az énekkar legsikerültebb előadasa volt. A zenekar áltat előadott „Alpesi ibolyá“-t Damjanovics Béla kör-elnök befejezője követte s ezzel a szép ünne­pély az induló hangjai mellett bezáródott. A zene- és ének-számok szabatos s valódi mű-izléssel történt előadása leginkább Jaczkovics Mihály hittanhallgató, karmester érdeme, aki finom hegedüjátékával, mint szólista külön kiemelendő. Örömmel jegyezzük fel, hogy az ünnepélyen az eddigi szokástól eltérőleg, — rutlién nyelvű szavalat nem volt. * Ujonczáliitási határnapok. Vármegyénk­ben a folyó évi fősorozás márczius 2-án fog kezdődni. A sorozás a kaposi járásban márczius 2., 3., 4. és p-én, az ungvári járásban 7., 8., 9., 10. és 11-én, a n.-bereznai járásban 13., 14., 15., 16. és 17-én, Ung- vár városban 19-én, a szobránczi járásban marcz. 21. és 22-én lesz- megtartva ^Ungvári dalegyesület — nagy-mihályi kirándulás. (Felelet a Nagy-Mihályban megjelenő „Felső Zemplén11-nek) Az ungvári dalegyesület meg­bízásából a dalegyesület egyik tagja arról értesíti la­punkat, hogy „Felső Zemplén“ ama jövendőmondása, mintha a dalegyesület nagy-mihályi kirándulásából s d.ü-előadásából valószínűleg semmisem lenne, emberi számítás szerint a be nem teljesedő jóslatok közé fog sorakozhatni. A dalegyesület azóta, a hogy hirt vett ama lelkes érdeklődésről, melylyet a derék nagy- mihályiak a dal-előadásuk iránt viseltetnek, — szorgal­masan tanul uj darabokat A szabatos begyakorlás időbe kerül; idő előtt pedig határnapot tűzni, még pedig rövidesen, nem lehet, hanem csak akkor, a mi­kor az előkészület már megtörtént. Azért a nagy- mihályiak szíveskedjenek továbbra is megtartani kitün­tető jóindulatukat és érdeklődésüket: a dalegyesület nagy-mihalyi kirándulása elhatároztatott s a tagok ré­széről közkedvvel fogadott dolog. * A protestáns szeretetház sorsjegyei­nek a f. évi február hó 10-ére és április hó 10-ére tervezett húzása bizonytalan időre elhalasztatott és az elhalasztott húzás nehány nap múlva lesz közhírré téve. * A kaszárnya-ügyben hozott törvényható­sági határozat ellen Csuha Mihály biz. tag felebbezést adott be, — melyhez csatlakozott özv. gr. Sztáray Antalné is, mint ungvármegyei nagybirtokos. * Felolvasó est. A kath. kör tizenkilenczedik felolvasó-estéjét vasarnap, f. hó 13-án, délután 5 óra­kor tartja a tanítóképző-intézet földszinti nagytermé­ben a következő műsorral: 1. Induló Hűbéritől. 2. Keringő Ivanovichtól. Jatsza a tanítóképző zenekara. 3. A király. Máthé Miklóstól. Szavalja Szemár László 111. éves tanítójelölt. 4. A király és történelmünk nagyjai. Felolvassa Dudinszky István képzőintézeti tanár. 5. A királyról;, szövegét irta Máthé Miklós, ze­néjét szerzetté Dudinszky István. Előadja a tanító­képző énekkara. 6. Árpádházi szent Erzsébet. Le­genda. Felolvassa Zoltsák János ny. főgimnáziumi tanár. 7. Nemzeti zászló. Huber Károlytól. Énekli a képzőintézeti énekkar. 8. Az ókori és a keresztény nő. Felolvassa Blanár Ödön főgimnáziumi tanár. 9. Honfidal. Wuschingtól. 10. Magyar dalar-induló. Hu- berttől. Énekli a tanítóképző énekkara. * Az ungvári népbank e hó 11-én tartotta rendes évi közgyűlését, amikor is az elhalt Nyisztor István és az ismert Wlassics-té\e rendelet miatt kilepni kényszerült tanárok igazgató-tagsági helyeire Dolobács Pál, Szabó Endre minaji ev. ref. lelkész és Thirmann Samu választattak meg igazgatósági tagokul. * Uj városi ingatlanok. Úgy a pénzügy- miniszter a Minaji-utczán levő fináncz-kaszárnya telkére beadott megvételi ajánlatot, valamint a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter, a regi gymnasium épületének a város által történő megvételére vonatkozó ajánlatot el­fogadták s igy most már csak a képviselő-testület határozata van hátra, hogy Ungvár v'rosa két uj ingat­lannak birtokába jusson. * Az ungvári iparos-szövetkezetnek e hó 6-án tartott ülésén Novák Endre dr. ig. elnök be­jelentette, hogy a kereskedelmi miniszter áltál a szövet­kezet czéljaira kilátásba helyezett 25,000 frtnyi segély elmarad, mert egyrészt a tagok számát kevésnek találják, másrészt pedig az e czélra szánt összeg a múlt év folyamán elköltetett. Az ungvári szövetkezetnek haj- lardó azonban évi 600 frtnyi segélyt nyújtani, mely az árucsarnok helyiségének béréül volna felhasz­nálandó. * A nyomdászok bálja, mely a jövő szom­baton fog a Pannónia dísztermében megtartatni, a a közönség általános érdeklődésével találkozik s igy biztosra vehető, hogy minden tekintetben sikerülni fog az. A 600 példányban kibocsátott meghívó egytől- egyig elfogyott .s minthogy meghívók iránti jelentke­zések még mindig érkeznek, második kiadást kellett készíteni. * A vereskereszt-egylet ungmegyei fiókja, miként már jeleztük is, e hó 21-én a „Pan- nonia“-szálloda dísztermében élőképekkel egybekötött zene- és tánczestélyt rendez, a cs. és kir. 65. ezred zenekara közreműködésével. Az élőképekeket táncz követi. A jövedelem a budapesti Erzsébet-kórházban egy ungvármegyei beteg részére alapítandó ingyenes ágy alapjára fog fordittatni. Az élőképek sorrendje : I. „Mózes feltalálása“ Dóré után. Szereplők: Szieber Margit, Hódoly Erzsi. Kovalóczy Ella, Kollmann Haj­nalka, Mijó Etelka, Sirokay Anna és Bene Bella kis­asszonyok. 2. „A hold tündére “ Kaulbach Hetmann- tól. Mihajlovics Ibolya kisasszony. 3. „A két világ között“, Styka Jan. után Szereplők: Cornidesz Anna, Nyomárkay Loli, Vuics Margit. Grabovszky Jolán, Kollmann Hajnalka és több urak. 4. „Niebelung.“ Doepler tanártól. Szereplők: Kőrössy Margit, Gra­bovszky Berta, Szieber Margit. Manajló Anna. 5. „Örök titok“ * „ * 6. „A három szép művészet.“ Szereplők: Mijó Etelka, Nyomárkay Ilona és Grabovszky Berta. Kezdete 8 órakor. Belépődíj: az első három sorban 1 frt 50 kr., a többi 1 frt. Állóhely és karzat 60 kr. Fe- lülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyug- taztatnak. A ki tévedésből meghívót nem kapott, szí­veskedjék az egylet elnökéhez: Nehrebeczky Györgyné ő nagyságához fordulni. Belépti-jegyek a pénztárnál kaphatók. * Katonáink Szabolcsban. A szabolcs- megyei szocziális mozgalom elnyomására városunkból a 65. gyalogezred három százada Szabolcsvármegyébe és pedig Mándokra vezénveltetett. * A kath. legény-egylet e hó 6-án megtar­tott gondüző-estélye jól sikerült. Az előadott monoló­gok és Both Mellini bűvészete egyformán megnyerték a nagyszámú közönség tetszését, akik azután egész hajnalig a legjobb kedéiylyel tánczoltak. A mulatság összes bevétele 130 frt 75 kr. volt, melyből tiszta jöve­delem 51 frt. Felülfizettek: Firczák Gyula püspök 5 frt, Hampel János, Hehelein Károly, Jäger Bertalan 2—2 frt, Tabódy Jenő, Dier Lajos, Flach Jakab, Csolinszky András 1 — 1 frtot, Grünberger Herman 1 frt 20 krt, Beregi László 80 krt, Dubró József 50 kr. és N. N. 30 krt. — Mondanunk sem kell tán, hogy a mulatság jól sikerültségében a legnagyobb része Veszprémy Sándor egyleti alelnöknek van, aki a monológok beta­nítására s általában a rendezésre nagy gondot fordított. * Dohánygyár — Munkácson. Miként hírlik, Hagara Viktor dr. beregvármegyei főispánnak siket ült kieszközölni, hogy a feloszlatandó s.-a.-ujhetyi dohány­gyár Munkácsra helyeztessék at. * Iskolasegélyezés. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter a kis-kaposi róm. kath. elemi iskolá­nál a tanítói fizetésnek 400 frtra való kiegészítésére az 1897/8. tanévtől kezdve két egymásután következő tan­évre. tanévenkint 47 frt államsegélyt engedélyezett. * Eljegyzés. Fried Salamon Munkácsról elje­gyezte Wohl Mór leányát, Reginat, Ungvárról. * Ungvármegyeiek házassága Ameri­kában. Az Amerikai Nemzetőr legutóbbi számában olvastuk az alábbi hirt, melyet ereditéségénél fogva közlünk, hadd lássa közönségünk, hogy Amerikában nemcsak a házasságot kötőkről emlékeznek meg a lapok, — de arról is, hogy mit fogyasztottak a ven­dégek a lakodalmon, — a mi úgy látszik, — az ottani vendégekre sokkal fontosabb, mint maga a házasság- kötés ténye. A hir igy szól: Bridgeporton, Conn., Gajdos József honfitáisunk, ámbár még elég fiatal, de már is megunta a le­gényéletet és meg is találta szive választottját a szép és kedves Répássy Mariska kisasszonyban, kinek e hó 9-én esküdött örök hűséget a római kath. tem­plomban. Mindketten ungm. császlóczi illetőségűek. Az esketési szertartást főt. Csaba György katholikus plébános ur végezte. Násznagyok voltak Lengyel Imre és Kiss György urak. Nyoszolyó-leányok Rolyak Mariska és Fazikas Erzsiké kisasszonyok. Vőfélyek Varga István és Bukszái' Mihály urak, kik a ven­dégeket a legfinomabbul szolgálták ki. Szakácsnő volt Várkonyi Andrásné és Varga Józsefné asszony­ságok, kik a paprikás csirke és töltölt káposztával remekeltek. A talp alá valót M. Károly east bridge- porti jónevü bandája húzta s igy nem csoda, ha a mulatság csak reggel ért véget. Sok szerencsét az uj párnak! * Ungvármegye közoktatásügyét közel érintő határozatot hozott a zsidók egyenjogúsítása al­kalmával létesített országos magyar izraelita kulturális közalap bizottsága, a napokban tartott ülésén. A köz­alap segélymunkája megkezdésének kérdését tárgyal­ván, a bizottság kimondta, hogy addig is, mig a köz­alap munkásságát szélesebb mederben folytathatja, első sorban Ung-, Bereg- és Máramaros vármegyék területén magyar tannyelvű felekezeti iskolákat alapit, illetve az ezen varmegyék területén levő izr. hitköz­ségek kebelében fennálló iskolákat hathatósan segé­lyezi, még pedig olykepen, hogy e közalap álul léte­sítendő, vagy szubvenczionálandó iskolákban végzendő rendszeres vallás-oktatás az illető hitközség rabbijának állandó gondja és felügyelete alá helyeztessék. Kimon­dotta továbbá a bizottság, hogy a közalap ez iskolák alapításánál, illetve segélyezésénél a hitközségek között létező szervezeti különbségeket tekintetbe venni nem fogja, mivel a közalap működésében kizárólag a haza­fiasság kötelességei és a zsidó vallásos érzület áltál ve­zérelteti magát. Ehhez képest felhatalmazta a bizottság a tisztikart, hogy ily értelemben az aiteziót kezdje meg és eljárásinak eredményéről a bizottság elé ha­tározatok hozatal ira alkalmas konkrét javaslatokat mu­tasson be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom