Ung, 1898. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-16 / 3. szám
XXXVI. ÉVFOLYAM. 3. SZÁM. Ungvár, 1898. január 16. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér 1. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti Levelek csak bérmentesen fogadtatnak - el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. j Negyedévre 1 írt Félévre ... 2 > | Egyes szám 10 kr Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér soronkint 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A mi „szocziálistá“-ink. Annak a nagy társadalmi (forradalmi) mozgalomnak, mely Európa minden műveltségben előrehaladottabb államában erőre kapott, tíz Alföldön keresztül hozzánk is elérkezelt egy hullámcsapása: immár nekünk is vaunak szocziálistáink (?). A múlt szombaton gyűléseztek Záhonyban. Bejelentett gyűlésük némelyeket meglepett. A tulajdon ellen való támadástól tartottak, vagy azt hilték, erőhatalommal elnyomhatják a még csirájában levő mozgalmat, azért jelentékeny karhatalmi erőnek kirendelését vélték szükségesnek. Hála az alispán előrelátásának és emberismeretének, ezt a ballépést a hatóság nem követte el. Nem használta a hatalmat egy még leszerelhető mozgalom megerősítésére, — tudott dolog, hogy az üldözött eszme rohamosan hódit; — de nem is kicsinyelte azt, hanem kiment a nép közzé, hogy lássa őket és tőlük hallja, mit kivannak, mit akarnak. És záhonyi állítólagos szocziálistáink, mint, nyílt jellemű, becsületes magyar emberekhez illik, meg is mondták, hogy mit akarnak. 1. Kérvényt akarnak küldeni a kormányhoz az iránt, hogy az egyenes állami adón kiviil semmiféle más adó ne fizettessék, következésképen más adó- és pótadó töröltessék el. 2. Ki akarják vinni, hogy a napszám mennyiségét maguk a napszámosok állapítsák meg és biztosítani azt, hogy a földbirtokosok a tengeri s egyéb terményre szánt földet ne harmadába, hanem felébe adják, minden más szolgálmány kikötése nélkül. 3. A gyűlés fő emberei nem tagadták, hogy kívánják a földek egyenlő felosztását is; tehát ezt a kívánalmat is törekvésük czóljai közé kell számitanunk, sőt jelentőségénél fogva bátran tehetnők az eiső helyre. 4. Kiderült egy kézrekeritett eskümintából, hogy a záhonyi állítólagos szoeziálisták „független szoeziálisták “-nak vallják magukat. Az eskü-minta imigyen szóla : „Mi független szocziálista elvtársak esküszünk az élő Istenre, hogy egymást semmiféle szükségben el nem hagyjuk, királyunkat tiszteletben tartjuk, egymáshoz halálig hívek maradunk, a feljebbvalók határozatjának en> odelmeskedünk. Isten minket úgy segéljen!“ Mj.-lőtt ezen pontokra észrevótoleinket. megten • uők, meg kell emlékeznünk az alispánnak felvilágosító és megnyugtató közbelépéséről, melyért feltétlen elismeréssel adózunk. Felhozta az alispán, hogy a feles, vagy harmados mivelésről általánosságban szólni és határozni nem lehet; a munkabér munkás és munkaadó egyezkedésének tárgya; ha ezen egyezke- kedés megszűnnék, az egyik fél szabhatná meg a munka árát, elnyomná a másikat, a mi békétlenséget, elégedetlenséget, gyülöiséget okozna. Megmagyarázta a különféle adók czéljait, melyeknek eltörlését a nép sinylené meg. Felhozta a Dózsa-féle lázadást, melyet közel 370 esztendeig, tartott erős szolgaság követett. Báutalt végre árrá is, hogy a földfelosztás nyomán támadó egyenlőség,, eltekintve a kivitel gyakorlati nehézségeitől (jó és rossz föld), szerfelett rövid ideig tartó lenne stb Hogy erélyesebb beavatkozásra éppen nem volt szükség, a vármegye első tisztviselőjének ilyen szereplése mellett, az természetes. A mi szocziálistáink nyugodtan és higgadtan viselkedtek. Hogy a hamu alatt a forradalmi érzület lappang-e, vagy nem, erre a kérdésre, mintán a vesékbe nem láthatunk, határozott feleletet nem adhatunk. Mi a magunk részéről — részint a szereplő egyének magatartásából, részint fentebb felsorolt kívánalmakból — azt hisszük, hogy itt forradalmi tűzről szó sincs. A mi szocziálistáink (?) nem szo- cziálisták. Szegény emberek, akik az 1897. mostoha esztendő hatása alatt, kétszeresen érzik az élet súlyát és hogy magukon segítsenek, a levegőben levő szocziálista jelszó alatt egyesültek, a nélkül, hogy a szocziális mozgalmat közelebbről ismernék és azzal összeköttetésben állanának. Ezen véleményünket mi törekvéseikből alkotjuk. Az adózásra és a munkára vonatkozó kívánságaiknak ugyan van egy kis szocziális ize, a földosztás azonban homlokegyenest ellenkezik a szocziá- listák legfőbb elvével, a inagán-tulajdon eltörlésével. A mi „szocziálistáink“ tehát semmiesefre sem szocziáldemokraták; hiszen n'ekik éppen az a legfőbb vágyuk, hogy birtokhoz jussanak. Van a szocziális mozgalomnak egy másik árnyalata, az úgynevezett „független szocziálizmus,“ melynek, a mint olvastuk, dr. Schnitt Jeni sokat tiuult, de hóbortos bölcsész a feje. E'- az árnyalat azonban nem szocziálista, hanem anarchista árnyalat; az ideális anarchisták“ ezek, a kik azt a jámbor hitet vallják, hogy az emberek valamikor békében, szabad csoportokban fognak élni, testvériesen megosztjik egymással a földnek javait minden Külső kényszer nélkül, csupán a lelkek felett uralkodóvá lett szeretet erejének engedve. Mikor ez a tanítás uralkodni fog, semmiféle hatalomra nem lesz szükség; anarchia lesz, vagyis uralkodók, par ncsolók nélkül való állapot; mert mirevaló is akkor a külső parancs, ha miuden ember a szeretet belső parancs-szavának engedelmeskedik és a mennyország a földre száll. Szép ábránd, szép álom; de hogy soha valósággá nem lesz, az bizonyos. Az önző emberi természet, melyet az isteni eredetű kereszténység is csak némileg birt korlátozni, örökre gátat vet az ilyen szép álmok megvalósulásának. Ezek közé a jámbor álmodozók közé a mi józan felfogású záhonyi magyarjaink éppen úgy nem tartoznak, mint a szocziáldemokraták közé. De hogy is tartoznának a szeretet jámbor emberei közé, mikor ők a földosztással a háborúság és gyűlölködés magvait vetnék el. Melyik hát az a felekezet, melyhez a mi szo- cziálistáink tartoznak? Az egy sajátságos felekezet, mely ideig-óráig szokott itt-oít létezni. A nép érzi a terhek súlyát. Szeretne magán segíteni, könnyíteni, szeretne egy kis tulajdonhoz jutni, mely a kenyérnek, függetlenségnek, tisztességnek forrása. Hallja, hogy a szoeziálisták a népen segíteni akarnak s olvassa, a mit a lapok tájékozatlanul hirdetnek, hogy a szoeziálisták földosztók s vágyai és hallomása után fölcsap „szoeziálistának“ a nélkül, hogy valóban az is lenne. Ilyen fajta szoeziálisták a mi záhonyi szocziálistáink is; maguknak jobb sorsot biztosítani törekszenek, tájékozatlan szegény emberek, a kiktől nincs ok félteni semmiféle jogos magán-, vagy közérdeket, annál kevésbbó a társadalmi rendet. A mit ők akarnak, annak az igazságos része megvalósítható a fennálló rend mellett is, csak akarni s a czél érdekében okosan kell közremunkálni. A hűség-. (Rajz.) — Az »Ung« eredeti tárczája. — Borzongós téli délután volt. Künn a ködös ulczá- kon egyhangúan hulldogált a fehér hó, karácsonyi ruhái készítve a haldokló természet számára. Benn kisded szobában a pattogó kályha mellett üldögéltem szótlanul, ábrándaimba merülve. Boldogan szőttem álmaimat, bár tudtam hiábavalóságukat; i(ju keblem csapongó képzelete egymás után építette a ragyogó légvárakat. A közelgő karácsonyi szünidő előtt arról az édes napról álmodoztam, melyen újra az édes otthon körében lehetek. Ott ültem áldott szüleim körében, karjaimat boldogan tűzve nyakuk köré, napjaimat vidáman töltve az édes otthon, a szeretet hajlékában . . . Majd tovább csapongóit csalta képzeletem. Rózsás felhői között, fehér ialu kis ház jelent meg, kisded hajlék, hol én reám várnak. Ott láttam ébren-álmodva azt a íehér kötényes kis leányt, kinek közelében, távol a nagyvárosi sivár élettől, a jogász-élei küzdelmei után boldogan pihenhetek meg. Oly mélyen elmerültem e kedves képben, hogy észre sem vettem az ajtónyitást, é zre sem vettem, hogy legjobb barátom áll előttem : — Servus, édes Bélám, — szólott hozzám azon az édes hangján, mely kellemesen csengett minden fülben, ily deli huszárhadnagy ajkáról. — Hozott, Isten felejthetetlen Kálmánkám ! Ejnye, ejnye, rá sem ismerne az ember arra a kis diákra, kivel ezelőtt pár éve együtt tapostuk az ungvári gymnasium hosszú folyosóit. Hanem hát, hogy kerültél ide a régi pajtáshoz? Én azt hittem, hogy teljesen elíelejletted a régi pajtást, a küzködö civilt. Hanem hát, hála az egeknek, nem úgy van. . . . Végig néztük egymásl tetőtől talpig, majd egymás nyakúba .borulva torró könuyek közölt erősítettük meg a régi harálságot. Boldogan fogadtuk különböző pályánkon is újra oly hű barátságot, mely mint gyermekeket fűzött egykoron össze. — Istenem ! Istenem ! bizony négy év nagy idő ; mióta elszakadtam tőletek, oly hosszúnak látszik. De azért korántsem felejtettem el azt a kedves múltat. Óh ! hányszor eszembe jutnak még azok a boldog karácsonyi napok, melyeket a ki Kaliczával töltöttünk olt abban a iehér Ialu kis házban. . . . — Édes Kálmánkám, —- szólottám hozzá. Mondanék én neked valamit. Ha az időd engedi, töltsünk még egy édes karácsonyt együtt. Gyere el újra abba a kis taluba, látogasd meg még egyszer a te régi ismerőseidet olt. — Mintha szivemben olvastad volna e szavakat, oly édesen hangzottak. Hacsak egy szikra égne még a régi barátságból, még akkor sem utasíthatnám vissza e s-ives meghívást, ily őszinte ragaszkodással, szivemben pedig ezer örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy körötökben időzhesem. Óh ! mily jól log esni az a pár nap is, mit otthon tölthetünk. Felidézünk majd minden emléket Bélám, ugye?!. . . Végig éljük még egyszer azt az édes múltai. Igaz, megnézzük azt a jó kis leány, felkeressük a fehér kötényes Kaliczát is . . . Örvendezve, boldogan csüngtem minden szaván, de ez az utolsó pár szó felforgatta teljes gondolkodásomat. Szorongatott szívvel futottam át rajtuk. . . . Kápráztató gondolataim kegyetlen gyorsasággal száguldtak keresztül képzelgő agyamon . . . Istenem, mennyire szeretem én ezt a régi jó barátot és mégis ... ha elgonLapunk mai száma 8 oldalra terjed. dolom, hogy ez a délezeg hadnagy ur, abban a hóditó huszár-uniformisban beállít abba a kis fehér házba . . . az egykori kis diák végig néz most ezekkel a bolonditó fekete szemekkel azon a szelíd kis angyalon . . . Kegyetlen nehéz volt ez a pár perez, majdnem eszemtől fosztott meg.' De uralkodtam magamon s lelki erőm elűzte e zord felhőket arról a mi nyájas, kék egünkről. Pár perez múlva kész volt az elhatározás s pár nap múlva már utón voltunk. Boldogan közeledtünk az édes otthon télé s még boldogabban értünk el abba a kis faluba, hol a két barátot oly tárt karokkal togadta az az áldott, gondoskodó szülei kéz. Együtt töltöttük szüleimmel az estét, de még e boldog órában, áldott szüleim karjai közölt is, szorongatott szívvel gondoltam a holnapi napra, arra a tehér kötényes kis ártatlan leányra. De hiába, ennek is meg kellett lenni. Már vártak bennünket, tudták, hogy ma régi ismerőst viszek. Ily kis faluban oly könnyen repül a hir egyik házról a másikra. Volt öröm a kis házban, vidám, jókedvű volt mindenki, csak én nem tudtam helyemet találni, aggódva figyellcm minden legkisebb mozdulatra, kínos volt nekem minden röppenő perez is. A téltés ördöge kegyetlenül nehézzé telte a máskor oly boldogan múló időt. De ennek is vége volt, távoznunk kellett. Kikisértek bennünket a kis udvarra . . . pár perezre magamra maradtam Katiczával . . . megszorította rózsás ujjaival kezemet s mosolyogva súgta fülembe azt az édes szót : — Ugye, megpróbáltál Bélám ? Zombory Dezső. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
