Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1897-11-28 / 48. szám

Melléklet az „UNG“ 1897. évi 48-ik számához. i Cuaont, mit imádkozva olvasni kell, a szlávnyelvii iturgikonbol olvastam.<■ Világos tehát ebből, hogy a budapesti magyar nise sem volt teljesen magyar mise ; mert hisz a Ca- iont ebben is szláv nyelven imádkozta a hajdú-dorogi 3tkész. És Rómát e szerint iníormálta Firczák és Vályi. A ruthén püspöki kar különben már több mint záz esztendeje a legnagyobb jóindulattal támogatja és édi a magyar mise ügyét. Városi közg-yülés — Nov. 2á. — Ungvár város képviselő-testülete e hó 26-án rend- ivüli közgyűlést tartott, melynek első tárgyát Jäger ertalanné kéményseprési díjhátralékok czimén a vá- as ellen támasztott követelése képezte. Jágerné ugyanis már három év óta seperted a áros összes házainak kéményeit, anélkül, hogy ezért bármi fizetésben részesülne. Minthogy pedig a vármegye közigazgatási bizott- íga kimondotta, hogy a város régebbi szabalyrende- tében megállapított dijak csak egyszeri seprésre unatkoznak s mert e határozat alapján ő a dijat igy <arja szedni, számláját ez év első feléről 400 s éliány frtnyi összegben a várostól a városi épü- tek kéményeinek sepretése czimén akarta kifizettetni. A képviselő-testület a számla kifizetését meg- gadta, azzal, hogy szerző és az ily díjfizetésre nem uttetett. Mi e határozatot helyesnek tartjuk ugyan, — de ért az senkitől sem követelhető, hogy három-négy ren teljesittessen felelősség-terhes munkát anélkül, agy érte meg is fizetnének — kívánatosnak tartot- ik volna, hogy a tanács egyúttal javaslatot terjesz­ti volna elő arra vonatkozólag, hogy mi is legyen it a kéményseprő fizetése a 95. 96. és 97. évekre? Moskovics Vilmos városi irnoknaK a könyvelői endők ellátása czimén 150 frt fizetési pótlékot sza- izott meg ezután a közgyűlés. Brenner József szólalt fel a folytonos pótléko- is ellen, mely az adófizetőket súlyosan sérti. Lendvai Ignácz és neje kövezetvám és helypénz- irlők azon a czimén, hogy a sertésvásárok ez év­in ismét mintegy 7 hónapon át szüneteltek, bérle- igedést kértek. A közgyűlés azonban a kérelemnek ilyet nem adott. A városi szemét, tüzoltószerek és egyéb szálli- si vállalatokra vonatkozólag Keszler János. 1399 os, Matyasovszky János 1380 frtos és Reismann :ó 1355 frtos ajánlatot nyújtottak be. Minthogy azonoan eismann Leó a kiirt feltételeknek meg nem felelt, tanács és a pénzügyi bizottság Matyasovszky nősét ajánlotta elfogadásra. Brenner József az ajánlatok egyikét sem óhajtja, így elfogadtassák, hanem uj árverés kiírását kéri ty, hogy a fuvarozó egyúttal vegye bérbe a város ztántartását is. A közgyűlés névszerinti szavazással 26 szóval • ellen Matyasovszky ajánlatát fogadta el, Bren- )rt pedig megbízta, hogy a város tisztántartásának Halat utján történőségére vonatkozó indítványát a ltségvetés tárgyalása alkalmával tegye meg. A városi rendőrség ruházatának szállításával 27 50 krnyi díjjal, mint legjobb szövetet bemutató, a •hulmann Jakab és Fia czég, — a rendőrség láb- li szükségletének elkészítésével pedig Lajcsák Fe­lez, mint legolcsóbb ajánlattevő fejenkint 15 frt 40 . bízatott meg. Több közmunka-leirás iránt benyújtott kérvény árgyalasa után Glück Jakab városi fogyasztási adót zelő ügyvivőnek régi óvadékát utalta ki a közgyü- í névszerinti szavazás utján 32 szóval 2 ellen. Az 1898. évre érvényes legtöbb adót fizető kép- ielő testületi tagok névsorának összeállítására hiva- t bizottságba Hampel János elnöklete alatt Reis- inn Bertalan és Zoltsák János választattak meg. Utolsó tárgynak maradt a kötelező tűzoltói in- ményre vonatkozó módosított szabályrendelet tár- alása. A szabályrendelet elfogadtatott a már régebben lar Iván által és Mocsáry Gáza v. ügyész és tüz- ó-parancsnok ál al pedig jelenleg tett módosításokkal. A módosítások a következők : A szolgálat nem 20, hanem 10 évig tart, és pe- ; 25—35 éves korig. Az összes szolgálatot vállaló tűzoltók úgy a gyá­riatok, mint a tüzeseteknél előfordulható baleset és áleset ellen biztosítva lesznek. A szolgálat alól a tanárok, tanítók, allami, városi megyei hivatalnokok és szolgák felmentetnek ugyan, a hadmentességi dij felének megfelelő megvál- i dijat, mely azonban 10 írtnál magasabb nem le- , tartoznak megfizetni. A szolgálat alól nem minden arra jelentkező fog nentetni, mert miként a gyakorlat mutatja, minden mtkezőnek felmentése esetén a tűzoltóság nem jut elemhez, mely a tiszti teendők végzésére alkal- s lenne. Mindenki a ki a megváltási dijat pontosan be n fizeti, szolgálni lesz köteles. KÜLÖNFÉLÉK. * Hivatal-vizsgálat a városnál. A hét ,'amán a városházán hivatalos vizsgálatot tartott nde Péter alispán, több vármegyei tisztviselővel. * A főigazgató ünneplése. Szieber Ede tanácsos, tankerületi főigazgató, az elmúlt héten osunkban időzött a főgimnáziumi és a reáliskola ■menetének megvizsgálása czeljából. Ez alkalmat a cbeli társaskör felhasználta, hogy Szieber Edét it a társaskör érdemes volt elnökét ünnepelje. E i 20-án a Korona-szálló éttermében társ is vacsorát < dezett, melyen a kör választmánya míjdnem teljes t i számban, azonkívül pedig a tagok közül is igen sokan megjelentek. Az első tósztot a kaszinó elnöke: Török József gróf főispán mondotta, szép és hatásos sza­- vakkal vázolván azon tiszteletet, melylyel az ungvári i társadalom az ünnepelt főigazgató érdemeinek adózik és melynek bizonyítékát adta a főigazgató arczké­- pének a társaskörben való kifüggesztésével is; — mint hálás egykori tanítványa éltette őt. Utána a társaskör alelnöke, Novak Endre dr. közkórházi igazgató-tanár = azon nagy szeretetet emelte ki szép beszédben, mely­ben Szieber Ede mindenkitől részesül. Azután maga az ünnepelt főigazgató Szieber Ede szólalt fel és egyikét mondotta a tőle már megszokott gyönyörű . beszédeknek, melyben a társaskör részéről ért kitün­tetésért köszönetét mondva, éltette a társaskört. Tósz- tokat mondottak még Schiirger Ferencz főgimn. tanár, Dortsák Gyula reáliskolai igazgató, Hódoly László ez. főigazgató és Minay István tb. vármegyei főjegyző. A késő éjbe nyúlt társasvacsoran mindvégig kitűnő hangulat uralkodott. * Iskola segélyezés. A vallás és közokta­tásügyi miniszter a petróczi róni. kath. elemi isko­lánál a tanítói fizetésnek 400 fftra való kiegészítésére az 1897—8 tanévtől kezdve két egymásután követ­kező tanévre tanévenként 157 frt és hasonló czélból a kis-turiczai gör. kath. elemi iskola javára az 1896— 7. tanévnek 9 havára 183 frt 75 krt., az 1897— 8. tan évtől kezdve pedig két tanévre tanéven ként 245 frtállamsegélyt engedélyez ett. * Az ungvári közkórháznál megüresedett gondnoki állasra 8-an adták be pályázati kérvényei­ket, és pedig: Okolicsny János, Durcsák Dezső, Vincze Dániel, Pajor Tamás, Kis Alfréd, Literáty Mór, Rózsa Samu és Holländer Adolf (Nyíregyháza). * Rorate coeli! . . . A templomokban ma fölzendült a zsolozsma : Rorate coeli d super! Har- matozzatok egek . . . Ma reggel kezdetét vette az advent, mely előkészületül szolgál a Messiás születési évfordulójának méltó megünnepléséhez. Tart pedig négy hétig s ez a négy hét azt a négy évezredet jel- ; képezi, ameddig várni kellett a bűnbe sülyedt emberi- < ségnek a Megváltó eljövetelére. A négy hét alatt na- . ponkint hajnali miséket szolgáltat a kath. egyház, | melyekre a hívők ezrei zarándokolnak áhítattal szi- vökben, hogy lerakják a hit s a legbelsőbb szeretet [ adóját a szühtendő Messiás 3 4ilmiv.il bélelt jászola | elé. Nagy a ünnep, szép ünnep a karácsony ünnepe. , Vallásos ihlettel telik meg az ember szive, lelke már csak a közeledetre is. A Jézuskát köszöntő iskolás . gyermekek, a bethlehemesek, a pásztor-játékosok mind-mind bájos, idyllikus ouvertőrjét képezik annak a szép ünnepnek, melynek neve karácsony. Az ara­nyos diók és karácsonyfák ünnepköre tehát a mai nappal kezdetét vette. Rorate coeli . . . * Halálozások. Özv. Aschenbrier Lászlóné szül. Kovács Katalin, e hó 23-án, élete 73-ik évében elhunyt. — Petriedesz János agyagipar-iskolai tanár­nak 8 éves Vanda leánya e hó 23-án meghalt. Béke hamvaikra 1 * Népfölkelő élelmez ő-j ár ülnöki állás. A m. kir. honvédelmi miniszter pályázati hirdetményt i adott ki népfölkelő élelmező-járulnoki állás elnyeré- 1 sére, mely szerint a népfölkelő kötelezettségben álló i azon állampolgárok, kik népfölkelő kötelezettségüket ‘ háború idején élelmező tisztviselő minőségben óhajt- ‘ ják teljesíteni, ezen hadi szolgálatra már békében meg- < felelő kiképzést nyerhetnek. A pályázati feltételek az alispáni hivatalban megtudhatók s az e tárgybani í folyamodványok a honvédelmi miniszterhez czimezve i jövő évi január hó 20-ig ugyancsak az alispánhoz terjesztendők be. i * Nyugtatványozás. Kádár Ferencz, lues- 1 kai tüzkárosult tanító felsegélyezése érdekében f. évi I szeptember hó 1-én egy gyűjtő-ivet bocsátottam ki, 1 melyet a mai napon lezártam s melyre összesen 36 i írt és 60 kr. gyűlt össze. Az általam kibocsátott £ gyüjtő-iv szerint a következő emberbarátok voltak f szívesek a tüzkárosult tanitó-család szerencsétlen sprsán £ segíteni: Torma János zaricsói tanító 5 frt, Budai István zavatkai áll. tanító 5 frt, Biedermann Jónás 50 v kr., Feuerman Herman 50 kr., Szabó Endre s.-revis- e csei tanító 50 kr., Moskovics József 20 kr., Nehre- 4 beczky Endre s.-reviscsei gk. lelkész 1 frt, Kolb s Károly fekésházai közs. tanító 1 frt, Sárik Mihály za- 3 vatkai földmivelő 3 frt 60 kr., Mészáros Károly za- fi vatkai földbirtokos 1 frt, Horváthy György vinnai rk. tanító 1 frt, Szniscsák Nándor urad. tiszttaftó 2 frt, Barnai Andor n.-mihályi vendéglős 1 frt, N. N. 3 frt, n Csurgovics János kuszini tanító 1 frt, Répái Mihály t, bunkóczi közs. tanító 1 frt, Ubrezsi 2 frt, N. N. Cse- j csehó 50 kr, Kopin Péter gézsényi tanító 60 kr., ^ Fischer Henrik Kuszin 20 kr., Juró Mihály 20 kr., Pirkovszky János 20 kr., Gocsala János Gézsény 10 s, kr., Egy tárnái 1 frt, Fodorószky Jenő sztrajnyáni ^ áll. isk. ig. tanító 1 frt, Pillich Mariska vinnai óvónő 1 frt, Menykő Mihály hornyai tanító 50 kr., Onczay q Sándor tibai rk. tanító 50 kr., Fetkovics János hun- ^ kóczi gk. tanító 50 kr., Gonda János benetinei tanító ^ 50 kr., Mocskos Mihály váraljai gk. tanító 50 krt. Összesen: 36 frt 60 kr. Fogadják e nemes keblű adakozók a tüzkárosult kartársunknak ez utón kife­jezett hálás és őszinte köszönetét. — Megjegyzem, hogy az általam megindított gyűjtésnél Kolb Károly g fekésházi és Révay János baskóczi kartársaim teljes t; odaadással voltak szívesek engem támogatni, amely ti fáradtságukért ez utón mondok nekik hálás köszöne- n tét. Zavatkán, 1897. november hó 21-én. Budai István, e járásköri elnök. g * Kútba dobott csecsemő. Lebeda Mária s helybeli cselédleány mintegy 3 héttel ezelőtt fiugyer- k meket szült, s hogy bűnét elpalástolja, a gyermeket n azonnal megfojtotta s ágyába dugta, honnét masnap z este a ház udvarán levő kútba dobta, ahol e hó 24-én ti talaltak meg. A leányt elfogtak. n * Szándékos gyújtás következtében égett : el f. hó 17-én Láner György lyutai lakos lakháza, a ■ hozzá épített csűr, istállóval együtt, — 33 szekér zab, 18 szekér széna, 70 zsák krumpli, különféle gazda­sági eszközöK, ruha nemű és 5 frt készpénz lett az emésztő tűz martalékává. A szegény ember körülbelül 1400 frtig károsodott, mivel még az említetteken kívül 5 drb szarvasmarhája, 3 tyúkja, nehány kacsája lett a lángok áldozatává. Minden gyanú arra vall, hogy a tűz gyújtogatásból eredt, a gyújtogató pedig: Bodeda Iván lyutai lakos, ki tudta, hogy a karos biztosítva nincs. * Az ungvári társaskör estélyt tart deczetnber hó 7-én. Ezen belépő dijak nélküli zárt­körű estély műsora értesülésünk szerint igen válto­zatos és érdekes lesz. A meghívók e napokban kül­detnek szét. * Sertéseknek szállítása. A földmivelés- ügyi m. kir. minisztérium sertéseknek Ausztriába való szabadon szállítását Ungvarmegyéből engedélyezte. * Tűz. E hó 24-én, esti 5 óra után tűz kelet­kezett a szobránczi-utczai Fendrich-féle ház egyik szobájának mennyezetén. A tűz oka a rosszul építés volt s igy a kémény meggyulasztotta a gerendázatot; szerencsére azonban nagyobb baj nem történt, mert a kéményseprők a tüzet gyorsan elfojtották. * A szegények kenyere. A dél-francziaor- szági Toulon városában már 7 év óta fennálló „Szt.- Antal-persely“-nek egy kis fiókja létesült Ungváron. Az intézmény megteremtője: özv. Juhász Jánosné. Adományok és levelezések a következő czimre inté- zendők: Szabados Emil Ungvár. Akik az ügy iránt érdeklődnek, szívesen szolgál részletes ismertetéssel, illetve a „Szegények kenyere“ czimü füzettel, az ado­mányok intézője. * Az ungvármegyei nőegyesület far- sangi mulatsága a jövő 1898-ik évi január hó 8-án lesz megtartva. * Az „öreg nyul“ ismét panaszos sorokat intézett hozzánk Azt panaszolja megint, hogy nagyon sokan járnak pusztításukra, vadászati engedély nélkül, — s hogy erre a pénzügyőrök kellő figyelmet nem' fordítanak. * A Pannonia-szálló helyiségei is vil­lany világítással lesznek ellátva a legközelebbi napok­ban. Ugyanez épületben nyer elhelyezést a 66. gyalog­ezred itt állomásozó zászlóaljának tiszti-étkezője is. — A szálló bérlője a közeledő farsang alkalmával a díszes nagytermet jótékonyczélu mulatságok tartá­sára díjmentesen engedi át. * Betörés a fogyasztási szövetkezetnél. A keddre virradó éjjel ismeretlen tettes betört a hely­beli fogyasztási szövetkezet bolti helyiségébe és a pénztárban volt 16 frtból 12 frt 89 krt ellopott, mig a fiókban levő 4 frt áru uj 2 filléres pénzt, valamint az árukat is teljesen érintetlenül hagyta. A betörés a rostélylyal ellátott ablakon át történt. * Házassági statisztika. Ungvár város anya­könyvvezetői hivatalában 1897. nov. 21—28-ig a kö­vetkező házasságok köttettek: Kvics János városi rendőr és Kopcsa Maria, Malecz György műmalmi napszámos és Hrynczák Mária, özv. Lyalyócsák Péter műmalmi napszámos és Derevjánka Anna, Szafko András cs. és kir. őrmester és Simko Mária. — Ki­hirdetés alatt állanak: Pollacsek Sámuel önálló bá­dogos és Sternberger Margit. * Országos vásár. Vármegyénk területén or­szágos vásár deczember hóban Csapon 1-én és Szob- ránezon 29 én. * Elhaltak névsora. Ungvár városában 1897. nov. 21—28-ig a következő halálesetek történtek: Haluska András rk., 3 hónapos, özv. Aschenbrier Lászlóné rk., 73 éves, Petrides Vanda rk., 8 éves, Labanecz Mária gk., 1 hónapos, Szalmanovics Háni izr., 2 hónapos, özv. Szabó Gáborné ev. ref., 82 éves, Klein Jónás izr., 4 hónapos, Andrejko Irén rk., 5 hónapos, Szalai Ilona rk., 4 éves korában. — Ezen 9 halálozási esettel szemben a születések száma 12, * Ungvári vásár, E hó 22-én megtartott'^ ungvári vásár, habár a felhajtás csak középnagy volt, eléggé élénk mondható. A felhajtás szarvasmarhában 450Ö—4709 drb. lóban 2403 —2500 drb. lehetett. A szarvasmarha meglehetős jó árban kelt el I. oszt. ökör 380—420, II. oszt. 340—360, III. oszt. pedig 289—300 frton kel el. Foulárd-selymet 60 krtól 3 frt 35 krig méterenként — japáni, chinai, s. a. t. a legújabb min­tázattal és színekben, u. m. fekete, fehér és színes Henneberg selymet 45 krtól 14 frt 65 kr. méteren­ként sima, csikós, koczkázott, mintázott damasztot s. a. t. (mint egy 240 különböző minőségben, 2000 szin és mintázattal s. a. t.) A megrendelt árukat posta­bér és vámmentesen, házhoz szállítva, valamint mintákat postafordultával küldenek Henneberg G. (cs. és le. udvari szállító) seiyemgyárai Zürichben. Svájczba czimzett levelekre 10 kros, és levelező-lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztettnek Köszönetnyilvánítás. Wilhelm Ferencz gyógyszerész urak Neukirchenben (Alsó Ausztria), fel­találója a reumatikus és vértisztitó teának. Vértisz- titó köszvény és reumatikus bántalmaknal. Ha itt a nyilvánosság elé lépek, úgy azért történik, mivel én először is kötelességemnek tekintem, Wilhelm Ferencz gyógyszerész urnák Neukirchenben legbensőbb kö- szönetemet nyilvánítani, azon szolgálatokért, melye­ket vértisztitó teája fájdalmas reumatikus bántalmak- nál tett, és azért, hogy másokat is, kik ezen bor­zasztó bajban szenvednek, ezen teára figyelmessé tegyem. Nem vagyok képes kínzó fajdalmaimat, — melyeket 3 teljes évig minden időváltozáskor t ig-

Next

/
Oldalképek
Tartalom