Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1897-11-21 / 47. szám
November 20-án jelenik meg az Országos Hírlap 5WT első száma. A magyar politikai és társadalmi közélet negyven előkelő fárfia alapította oly módon, hogy ez a lap függetlenségét minden irányban állandóan megőrizhesse. Anyagilag és szellemileg szolidul, jól fundált, erős, igaz magyar lap, mely egyetlen párt szolgálatában sem áll; a kormánytól független ; nincs egyes vállalkozó kezében, tehát nem követ és nem követhet egyéni czélt, üzleti érdeket. Egyetlen ura van, az igazság. Tárgyilagos, komoly bírálatnak tere, a közélet egész mezeje s annak minden szereplője. Modora, hangja erős, de nem durva. ízléstelenség, személyeskedés belőle egyszersmindenkorra száműzve vau. A szerencsés és nagy nemzetközi jelentőségű helyzetbe jutott, modern Magyarország haladásának útja a szabadelvüségnek fokozatos fejlesztése a nemzeti közvéleményben, alapja és czélja a magyarság faji megerősítése. Ennek a nagyszerű, legfőbb nemzeti föladatnak s az akörül forrongó küzdelmeknek munkára, harczra kész bajnoka az Országos Hírlap. Valódi magyar szellemének, tisztességes hangjának, magas irodalmi színvonalának eleve biztosítéka az a körülmény, hogy az Országos Hírlap főszerkesztője Mikszáth Kálmán. Felelős szerkesztő: Lipcsey Ádám. A lap belső dolgozótársai: Kálnoki Izidor segédszerkesztő, dr. Pap Dávid, Keszler József, Lovassy Andor, Papp Dániel, M.érai Horváth Károly, Kabos Ede, dr. Guthy Soma, Lendvay Sándor, Reiniger Simon, dr. Molnár Géza, Lakatos Sándor, Stojanovits Jenő, Hegyi Ödön, Fodor Oszkár, dr. Haller Károly stb. Az Országos Hírlap levelezőket tart az ország minden részében. Kivétel nélkül minden nagyobb városban, azonkívül a külső országok metropolisaiban, úgy, hogy minden nevezetes eseményről gyors, kimerítő tudósításokat közölhet. Mikszáth Kálmán az Országos Hírlap minden egyes , számába fog Írni s körülötte lesz a legjelesebb tárczairók egész gárdája. A lap belső dolgozótársain kívül tárczákat írnak : Tömörkény, Vámbéry Ármin, Ágai Adolf. Kozma Andor, Marczali Henrik, Homo (Pollák Illés), Junius, Gárdonyi Géza, Sebestyén Gyula, Sz. Nogáll Janka, Beöthy Zsolt, Kálnay László, Szabó Endre, Kazár Emil, Vértesi Arnold stb. A Közgazdasági rovat is a legtartalmasabb lesz. Dr. Pap Dávid jeles közgazdasági iró intézi a lapnak ezt a részét, a közgazda- sági rovatot Lendvay Sándor vezeti. A tőzsdéről Keszler József ir naponkint élénk, szingazdag tollával tájékoztató k pet, hótrö 1 -iiétre összefoglaló kritikai szemlét Mezőgazdasági rovatunkat a rendes közleményein kívül főleg tartalmassá teszi Miklós Ödön, gazdag tapasztalataival és széles látkörével. Az erdőgazdaság köréből Bedö Alberttól leszünk szerencsések hozni ezikkeket. Ezen felül dr. Bamberger Béla, György Endre és Szabó Jenő, mind a hárman elismert tekintélyű szakférfiak gazdagítják lapunkat közgazdasági közleményekkel. A jeles erőkre bízott szakrovatokon kívül kedves és vonzó olvasmány is bőven lesz az Országos Hírlapban. A Mindenféle rovatában az olvasó meg fogja találni az érdekességek egész halmazát. Töméntelen kedves és pikáns apróságok idegen országok társadalmából, szintúgy jelentősebb tudnivalók a külföld tudományos mozgalmaiból, számtalan komoly és derűs epizódja a közéletnek, kikapott színes részletek a nagy események kulisszái mögül : megannyi vonzó újdonság, amely nem szenzáeziója bár a napnak, mindenkor friss és kellemes olvasmány. Végül, elhagyva számtalan egyéb apró rovatot, szólunk a Regénytárról. Gondoskodva megválogatjuk a világirodalomból a legszebbeket s művészi fordításban adjuk közzé. Legelső regényünk egy friss, bájos külföldi munka : a „Róka-ut“, mely az egész világon nagy feltűnést keltett. Ezt követi Mikszáth Kálmán-nak „Az uj Zrinyiász“ czimü hosszabb szatirikus politikai rajza. Az Országos Hírlap ez évi november 20-tól kezdve jelenik meg naponkint, ünnep- és vasárnapokat követő napokon is. Az ORSZÁGOS HÍRLAP előfizetési ára : Egy évre 14 frt. fg| Félévre 7 frt. §| Negyedévre 3 frt 50 kr. g| Ejjy hóra 1 frt 20 kr. Az előfizetési pénzek (legczélszerübben postautalványon) a kiadóhivatalba (Budapest, Vili., József-körut 65.) küldendők. Előfizetéseket ezenkívül elfogad minden postahivatal, könyvkereskedés és ujságárusitó. Az ORSZÁGOS HÍRLAP kiadóhivatala Budapest, Vili., József-körut 65. Székely és Illés könyvnyomdája Ungvári. Főszerkesztő: POLITIKAI Felelős szerkesztő: Mikszáth Kálmán, társadalmi napilap. Lipcsey Ádám.