Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1897-07-04 / 27. szám
XXXV. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1897. julius 4. 27. SZÁM. SZERKESZTŐSÉI : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek rsak hérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A I*p megjelen minden vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely es Illés könyvnyomdája. 3LÖFJZETESI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely éí Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Biztosítás. Előrelátó társ ad aló ml) an az elemi csapások nem foglalnak helyet az egyest megrontó tényezők között. Az okos, számitó s tegyük hozzá: humánus társadalom, a maga egész nagy tömegében fogja fel a csapást, melyet az emberi gondatlanság, vigyázat lanság — olykor szándékosság — egyesekre, vagy kisebb csoportokra mér s ezzel a lehető legkönnyebben elviselhetővé teszi azt. Egy előrelátó, okos társadalomban az elemi csapások reális értékek megsemmisítése által szegényebbé teszik ugyan az egész társadalmat, csakhogy az okozott hiányt rendkívül gyorsan eltünteti a dolgozók sokaságának ujra-teremtő nagy produktív ereje. Az elemi csapások, különböző esélyek, különösen olyan országban, mint a mienk is, hol a vagyont és emberi életet meg megtámadó bajok sohasem általánosak, okos előrelátás mellett a nagy társadalmat erősen meg nem támadják, az egyest pedig meg nem bénítják, productiv munkára képtelenné nem teszik, a mennyiben tőke állományában jelentékeny változást elő nem idéznek. Az az előrelátás és okosság, mely a társadalmat a csapásoknak könnyű szerrel való elviselésére képesíti, az erők egyesítésében áll. Az erők összetételének legprimitívebb, de egyúttal legtisztább alakja uralkodik még ma is némely sváb községekben, midőn a kárvallottat társai — eszükben tartva a mondást, hogy ma nekem, holnap neked — kisegítik; ha például leég, építési anyagokat, pénzt, munkaerőt, élelem-neműt adnak össze neki, úgy hogy az elemi csapás nemcsak hogy le nem veri, hanem még csak meg sem szédíti. A bi{tositásnak ez a legkezdetlegesebb s legerkölcsösebb formája ma már végképpen eltűnőben van, és pedig nemcsak azért, mert az egyéni önzés elfajulása nem kedvez az evangéliumi alapokon nyugvó ilyforma intézményeknek, hanem különösen azért, mert az ilyen, igen is szűk körben egyesitett erő, nem oly nagy, nem oly hatalmas, hogy ellensúlyozni bírná a természeti csapásokat. Egyes leégett gazdát könnyű kisegíteni az említett patriarkális módon, hanem ha jég veri el a község határának uagyrószét, tűzvész pusztítja az e^ész községet, akkor a kevés egyesitett erő oly nagymértékben vau megtámadva, hogy az okozott sebeknek begyógyitására képtelen. Ez fő oka, hogy az emberek a biztositó-intózményekbeu nyilvánuló nagy erőkhöz fordulnak, azoknál keresnek menedéket és biztosságot a bekövetkezhető szerencsétlenségek ellenében. A; biztosító-társaságok megszaporodása és nagy arányú forgalma a mellett bizonyit, hogy a társadalom felismerte az egyesülésben levő nagy mentő-erőt s igyekszik azt kihasználni. A biztosító-társaságok kedvező mérlege, nagy osztaléka kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a társadalom megokosodott, nem bízza magát s javait a véletlennek szeszélyére. És ez igen örvendetes jelenség. Kevósbbé örvendetesek azok a tapasztalatok, a melyeket a közönség a biztositó-társaságok működésére nézve szerzett. Ezen intézetek a társadalom erejének egyesítését oly nagymértékben használják ki a maguk önző czóljainak elérésére, hogy a nyújtott kárpótlás alig áll arányban a hozott anyagi áldozatokkal. Ma már a biztositó-társaságok tőke-képző, tökét felhalmozó üzletek, melyeknek igen mellékes czéljuk a biztosítók és biztosítottak érdeke. Bizto- sité-intózet és biztosíték, mint felek, a leggyakrabban mint ellenfelek állanak egymással szemben. A társaság minden lehetőt megteszen, hogy a részvényesek osztalékát növelje, a közönség ellenben azon törekszik. lt gy saját terheit könnyítse s a biztosításból a lehető legtöbb hasznot húzza. Hogy ebben, hol titkos, hol nyílt küzdelemben a tőkét képviselő társaság vast nagy előnyben a közönség felett, azzal mindenki tisztában van, a ki a tőkének nagy hatalmát ismeri, annak természete felől tiszta fogalommal bir. A biztositó-társaságok azonban nemcsak azzal veszélyeztetik az elemi csapásokkal, esélyekkel szemben az erő egyesítésének elvét, hogy érdekeiket szembeállítják a nagy közönség érdekével s a felhalmozott tőke olyanféle nyomást gyakorol az üzletfelekre, mint az iparban érvényesülő tőke a munkás népre, — hanem azzal is, hogy nagy és költséges apparátussal dolgoznak, alkalmazottaikat a felmutatott „sikerek“ alapján díjazzák s ezzel a becsapásokra mintegy ráutalják. A biztositó-társaságok által okozott bajok leküzdésére alakulnak a kölcsönös biztosító-szövetkezetek, melyek a biztositó-társaságok minden előnyét egyesitik azoknak hibái nélkül. A szövetkezeti alapon való kölcsönös biztosítás a jövő intézménye a biztositó-társasággal szemben, mely a múlt intézménye s elvileg immár megbukottnak tekintendő, külsőleg ugyau egyik olyan biztosi tó-intézetnek látszik, mint a másik, hanem a kellő között igeit lényeges különbségek vannak. A biztosító-társaságban a tőke saját nagy arányú gyarapodása végett egyesül, az állítólagos koczkázat czimen az erő-egyesi- tósből származó haszon az övé, a szövetkezetben a tőke és biztosító fél érdekei teljesen azonosak, lóvén a biztosító a tőkés is. A biztosító-szövetkezetnél a haszon nem egy külön érdekcsoportot képező tőkéseké, hanem magáé a szövetkezet tagjaié és ezen hasznot a sokkal alacsonyabb díjtételekben kapja. Annak daczára, hogy a szövetkezeti alapon való biztosi.ás előnyei oly szembeszökőek, a közönség még mindig nem fogadja kellő bizalommal a szövetkezetei. Ennek oka egyrészt a népnek természetes idegenkedése minden uj dologtól, másrészt a társaságok ellenséges actioja, melylyel a milliók nyújtják a biztosságot s nem az a tény, bőgj a biztosítók sokasága elvállalja az egyesek kárának kiűzetését. Van ezen kívül még egy harmadik oka is - a szövetkezeti intézmény lassú téríoglalásának. A „Magyar orsz. kölcsönös biztositó szövetkezet“ például sokkal szükebb körben mozog, mint bármelyik nagyobb társulat. Nem öleli fel az életbiztosítást, a közönség tehát nem találja benne fel mindazt, a mire szüksége van. Remélhető azonban, hogy e fogyatkozáson rövid idő alatt segíteni fog a szövetkezet. A közönség kívánt arányú támogatása azonban csak abban az esetben várható, ha az értelmiség meggyőzi a népet a felől, hogy a biztositó szövetkezetben tulajdonkópen minden egyes önmagát támogatja. Tanítók közgyűlése. Az >Ungmegyei Általános Néptanító-Egyesület* ez évi nagy-gyűlését f. évi junius hó 26-án Szobráncz- fürdőn tartotta meg, mely alkalommal megyénk a kies és jól gondozott fürdőjében a megye minden részéből az egyesület számos tagja sereglett össze, hogy az egyesületi életből reájuk háramló kötelességüknek eleget téve, a napirenden lévő paedagogiai kérdések egy némelyikét megvitassák és megbeszéljék. — Száznál is több nép iskolai tanító vett részt e minden tekintetben sikerültnek nevezhető közgyűlésen, a melynek egy, minden néptanító szívét és lelkét üröminél eltöltő esemény kiváló fontosságot kölcsönzött. Ezen — úgy az ügy érdekére nézve, valamint általában a népiskolai tanítókra nézve oly nevezetes esemény pedig nem más, mint vármegyénk tejének, gr. Török József lőispán ur ő méltóságának a tanítók körében való megjelenése, mely esemény a gyűlésre megjelent tanítók között oly általános örömet és lelkesedést ébresztett, hogy ő méltóságát már a gyűlés helyiségébe való belépése alkalmával is a tanítók viharos éljenzése fogadta. A midőn pedig ő méltósága Ungvár- megye néptanítói karát még azzal is megtisztelte, hogy az elnöki megnyitó után a jelenlévők közt egy lelkes, a tanítói pálya kiváló tontosságát, a tanítók nemes hivatását s e hivatásnak kiváló jelentősegét hangoztató beszédet intézett, akkor a tanítóknak, a haza e szegény napszámosainak lelkesedése a legmagasabb tokra hágott. S a kipirult arezok mindegyikéről egy közös, —• mindnyájunk által egyaránt érzett érzés volt leolvasható az öröm és büszke öntudat érzése a fölött, hogy immáron a magyar néptanító nem az többé, a mi egy-két évtizeddel ezelőtt volt: a legnagyobb fokú lenézés tárgya még a kék mandlis paraszt ember előtt; nem, — mert ma már mi is — a haza szegény és rongyos napszámosai — a társadalomnak számottevő tagjai vagyunk, kiknek munkáját és hivatását már csak a tudatlan kicsinyelheti ; mig ellenben az, ki a tanügy rögös mezején való munkálkodást annak nemesebb oldaláról tekinti, szívesen nyújtja az elismerés adóját nekünk is, ha arra érdemet szereztünk. Hála és köszönet érte ő méltóságának, hogy azok között, kik hivatásunk tontosságát nemcsak ismerik, hanem alkalom-adtán hangoztatják is, — hogy azok között ő méltósága szintén az első kíván lenni. Hála és köszönet nemcsak azért, mert elismerő és buzdító szavaival a tanítói személy tekintélyét mozdította elő, hanem egyszersmind azért is, mert ezen elismerő szavak — tekintélyünk öregbítése mellett — egyúttal az általunk szolgált szent ügy érdekének javára lógnak válni. Magyar néptanítók! Ha a közélet magasabb rétegeiben mozgó és működő vezéríérfiak között sok olyan lelkes jóakarónk és barátunk volna, mint a milyen ő méltósága, vármegyénk főispánja, úgy nem kellene a tanítói tekintély emeléséről hasábokat kitöltő czikkeket Írni, mert akkor erről nem mint puszta s még ezek most teljesedni kezdő óhajról, hanem mint bevégzett tényről kellene beszélnünk. A közgyűlés lefolyásáról különben a következő rövid tudósításban számolhatok le. A közgyűlést Torma János elnök pont féltizenegy órakor nyitotta meg, a midőn a főispán úr ő méltósága a királyi tanfelügyelő kíséretében a tanifók lelkes éljenzése között a gyűlés helyiségébe vonult. — Az elnöki megnyitó egész terjedelmében a következőkképpen hangzik : Mélyen tisztelt Közgyűlés ! ismét egy küzdelemteljes hosszú év repült tova fejünk felett az örökkévalóság nagy tengerében azóta, a mint utolsó közgyűlésünket tartottuk N.-Bereznán. Igen, utolsónak mondom az első évezredben, ekkor zártuk le megyénkben — különösen az utóbbi 2 évtized alatt — lerakott népnevelésünk nagy fundamentumát. Valóban áldom az egek Urát, hogy nekem, mint a nemzet egyik legigénytelenebb napszámosának jutott a szerencse, a második évezred aranyhajnalának első közgyűlésén az igen tisztelt karlársakhez a megnyitót tartani. De áldjuk mindnyáján a gondviselést, hogy az ő véglietetlen bölcsességének úgy tetszett, éppen bennünket kiszemelni arra méltókká, hogy megyénk nagyreményű kis polgárait bevezessük a 2-ik évezredbe, és most mint azok szellemi vezérei, itt kölcsönösen egymást üdvözöljük. Első sorban azonban van szerencsém szivem egész melegével üdvözölni a töispán ő méltóságát, ki kegyes volt magas látogatásával ez alkalommal bennünket szerencséltetni. Végtelenül jól esik nekünk e megtiszteltetés, ebben őszinte zálogát látjuk Méltóságod irányunk- bani rokonszenvének, mely zálogot mint drága emléket visszük magunkkal haza, azt mindenkorra megőrizni. Fogadja Méltóságod hálás köszonetünk nyilvánítását, hogy örökbecsű jelenlétével gyűlésünknek nagyobb fontosságot és ünnepélyesebb színezetet adni méltóztatott. A midőn pedig továbbra is magunkat és iskoláinkat Méltóságod legkegyesebb magas pártfogásába ajánljuk, arra kérjük miszerint gyűlésünk menetét végig hallgatni méltóz- tatnék. Ezután van szerencsém a kir. tanfelügyelő urat, mint megyénk kultúrájának legtöbb őrét és ügybuzgó végrehajtóját üdvözölni, kinek rövid itt léte alatt a tanügy terén minden alkalommal kifejteni szokott tapintatos, Higgadt eljárásaiért, a tanítósággal szemben pedig gyakorló humánus bánás-modoráért mély köszönetünket nyilvánítjuk. Üdvözölve továbbá a mélyen tisztelt tanítónői és a tanítói kart, teljes örömömet nyilvánítván a felett, hogy ily szép számmal e gyűlésen megjelenni szíveskedtek. Mely alkalommal mindnyájan büszkén tekintünk vissza a múltban véghezvitt munkákra, s nyugodt lelki- ismeretlel elmondhatjuk magunkról, hogy kötelességünket híven teljesiieltük. Fáradaltnas munkánkban nem merültünk ki, ügybuzgóságunkut a hazaszeretet Veszta tűzönéi mentettük, és ugyanezen lángoló hévvel léptük át a 2-ik évezred küszöbét tovább tolytatandók a lerakott alapra, a magyar nemzeti nevelés Pantheonjának örök- müépitését. Vesszük észre, hogy S/obráncz vidéke előtt szokatlan jelenség tárul föl a mai napon, hogy megyénkből Lapunk mai száma 6 oldalra terjed
