Ung, 1897. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1897-03-21 / 12. szám

Az ízletes vacsorát Jászay Mihály, Kusnyiry Gyula, Pataky Pál, dr. Tóth Lőrincz, Kubowich Gáspár szép tósztjai fűszerezték. A 64 tagból álló társaság éjjeli 3 órakor kezdett oszladozni. * Az ungvölgyi h. é. vasútnak az or­szág határáig kiépítése kérdését a kereskedelem­ügyi miniszter helyszíni megvizsgálás tárgyává tette. E végből Robicsek Sándor miniszteri tanácsos az ál­lamvasutak építészeti igazgatója, Geduli áll. vasúti főfelügyelő, Dobieczky Sándor a debreczeni .üzletve­zetőség főnöke és egy államvasuti főmérnök, mint a kereskedelemügyi miniszter kiküldöttei utaztak fel az ungvölgyi vasút igazgatója Langer Bódog és Kovács Adolf kíséretében a f. hó 18-án a délutáni vonattal N.-Bereznára, hogy onnan fogatokon Uzsokig menve, a vasút kiépítésének terveit megbírálják. A bírálat ked­vező eredménye esetében kilátás lehet arra, hogy a ki­építést az állam fogja kezébe venni. * Kinevezés. Mandala Sándor nagy-bereznai áll. tanító a nagy-bereznai kerület h. áll. anyakönyv­vezetőjévé neveztetett ki. * Halálozás. Pemberger Gyula, a salamoni uradalom sok éven át volt tiszttartója, e hó 18-án Lincz- ben 52 éves korában meghalt. * Közgyűlés. Az ungvári kerületi betegsegélyző- pénztár évi rendes közgyűlését e hó 28-án, délután 2 órakor fogja a pénztár helyiségében megtartani. * Megjutalmazott tanítók. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister Marosi Pál antalóczi áll. iskolai tanítót a faiskola sikeres kezeléséért 100 frt jutalomdíjban részesítette és oklevéllel tüntette ki. Ugyan­csak ő és Kopa János hlubokai gör. kath. tanító pedig a magyar nyelv sikeres tanításáért 50—50 frt jutalom­díjban részesült. * A 65. gyalogezred zenekarának jóté- konyczélu hangversenyére, mely e hó 27-én, esti 9 órakor fog a társaskörben megtartatni, jegyek már most válthatók; és pedig ülőhely 1 frt, állóhely 50 kr. és diák-jegy 20 krért. Az élvezetesnek ígérkező hangver­senyt ajánljuk közönségünk figyelmébe. * Hid-épités. Az ungvár-uzsoki állami közúton levő „Zsornova“-fahid újból fog épülni e nyáron. Költ­ségelőirányzata 9267 frt 87 kr. * Felség-segélyezés. Dulislcovics Elekné pap-özvegy, bezői lakos 20 frt, Fink Mihalyné, tanító özvegye, f.-rcmetei és Blyasin Bazil tanító, poroskói lakosok egyenkint 15—15 forintnyi felség-segélyben részesültek. * Az ungvári hegyközség meg-, vagy meg nem alakítása ügyében tartandó gyűlésre a következő meghívó bocsáttatott ki: „Meghívó. Az 1894. évi XII. t.-cz. rendelkezése alapján van szerencsém az Ungvár város határában fekvő szőlők tulajdonosait, vagy azok törvényes képviselőit Ungvárt, a városháza gyüléster- mében folyó évi április hó 4-én, délután 4 órakor meg­tartandó hegyközségi alakuló gyűlésre tisztelettel meg­hívni. Ungvárt, 1897. márczius hó 1-én. Dr. Lüley Sándor, polgármester. * Emlékszobor Erdélyi Jánosnak. Beö­thy Zsolt, a „Kisfaludy-Társaság“ nagynevű titkárának kezdeményezésére indult meg a mozgalom, hogy Er­délyi Jánosnak Sárospatakon emlékszobor állittassék. Erdélyi, a kiváló költő, a magyar aesthetikának elő- harczosa, a műkritika megteremtője, a ki vármegyénk­ben Nagy-Kaposon született, mint akadémiai tanár éle­tének javarészét Sárospatakon élte át s hamvai is ennek temetőjében nyugosznak. Érthető tehát, hogy e város főiskolájának ifjúsága, különösen annak magyar iro­dalmi társulata lelkesüléssel karolta fel az emlék esz­• méjét. — Mint Erdélyi tanszékének utódja: Székely György sárospataki akadémiai tanár is leróni óhajtaná — hacsak parányi részben is — kegyeletének adóját nagynevű elődje iránt. Tisztán az emlék-alap remélhető novelese czéljából határozta el tehát magát, többeknek buzdítása után arra, hogy kisebb kritikai, irodalmi dol­gozatait, beszédeit és tárczáit összegyűjtve közrebo­csátja. A tiszta jövedelmet egészen az emlékszobor javafa ajánlja fel. E műre felhívjuk művelt közönsé­günk figyelmét, hogy a nemes czél, Erdélyi János emlékszobrának felállítása mielőbb elérhető legyen. — A mű nyolez, vagy tiz ívnyi terjedelemben április elején kerül ki a főiskola nyomdájából s előfizetési ára egy korona. — Tartalmát illetőleg megemlítjük, hogy az illető czikkek: Greguss, Tompa, Munkácsy, Kazinczy, Kemény, Ibsen, Fitger működését s egyes lélektani problémákat tárgyalnak népszerű modorban. Az elő­fizetők jegyzéke s az előfizetési díjak legkésőbb e hó végéig Székely Györgyhöz (Sárospatak) küldendők. * Nyilvános leszámolás. A folyó évi feb­ruár hó 27-én megtartott tanítói batyubál összes jöve­delme 149 frt 16 kr., az összes kiadás pedig 138 frt 94 kr. volt; a tiszta jövedelem tehát 10 frt 22 kr., a mely összegről az állami iskola tanitó-testülete oly módon rendelkezett, hogy ez az állami népiskolának az elmúlt tanévben gyűjtött „Millenniumi alapijához csatoltassék. — A batyubál alkalmából felülfizettek: Zolnay Béla 2 frtot; Berzeviczy István, Goldner Fe- rencz, Gulácsy Ignácz, Gyulai Endre, Tabódy Jenő 1—1 frtot. Jegyeiket megváltották: Gróf Török József 5, Kende Péter 1.50, Hehelein Karoly 3, Rónay Antal 3, Török Hermin grófnő 2, Rednik Gergely 5, Popo- vics Miklós 3, Bradacs Gyuláné, dr. Levy József, Reis- mann Bertalan, Lévai Mór, lakács Géza 2 -2, He- verdle Ferencz, Medreczky István, Darvas Adolf, Klein Ignácz, Grabovszky Roman, Tábor Péter, Kaminszky Bertalan, Plathy István, Lám Gyula, Mankovics Mihály, Haraszthy Lajos, Csechticzky István, Holländer Adolf, Rochlitz Nándor, Molnár Amalia, Schénkner Antal 1—1 frttal. _ Fogadják mindnyájan a tanitó-testület mély köszönetét. Takács László. * Az ungvái’i állami faiskolában, hogy mily szép s dús gyökérzetü gyümölcsfaojtványokat árusítanak el az elismert legjobb fajokból nagyon olcsó áron, arról alkalmunk volt meggyőződni, miért várme­gyénk gyümölcsfatenyésztését fellendíteni hivatott és szakavatott gondossággal kezelt ezen telepet közönsé­günknek figyelmébe melegen ajánljuk. * Elhaltak névsora. Ungvár városában 1897. márczius 13-tól 20-áig a következő halálesetek történ­tek : Sipos Sándor ev. ref. 5 hónapos, Urbán Irén gk. 1 hónapos, Kriveczky Mariska rk. 1 éves, Király Ferencz rk. ,52 éves faraktári őr, Kuhtanics Ferencz gk. 33 éves napszámos, özv. Pelyus Andrásné, sz. Kovács Mária rk. 80 éves cseléd, Boér Mózes ev. ref. 33 éves m. á. v. kalauz, Schaffer Már izr. 14 hónapos. — Ezen 8 halálesettel szemben a születési esetek száma ugyan­ezen idő alatt 16. Foulárd-aelymet 60 krtól 3 frt 35 krig méterenként — japáni, chinai, s. a. t. a legújabb min­tázattal és színekben, u. m. fekete, fehér és színes Henneberg selymet 35 krtól 14 frt 65 kr méteren­ként sima, csikós, koczkázott, mintázott damasztot s. a. t. (mint egy 240 különböző minőségben, 2000 szin és mintázattal s, a. t. a megrendelt áru postából és vámmentesen a házhoz szállítva mintákat postafordultával küld Henneberg G. (es. és k. udvari szállitó) selyemgyára Zürichben. Svajczba czimzett levelekre 10 kros, és levelező la­pokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztettnek KÖZGAZDASÁG. A szőlők trágyázása. A szőlők trágyázása terén az utóbbi évtizedben igen sok vizsgálat hajtatott végre, a mely vizsgálatok eredményéből a szőlők okszerű trágyázására vonatkozó szabályok ma bár egész általánosságban megállapíthatók. Általánosságban mondom azért, mert a szőlők trágyá­zásánál is épp úgy, mint a kultúrnövények trágyázá­sánál nem lehet oly különleges trágyázási szabályokat felállítani, a melyek minden körülmény közt alkalmaz­hatók, minthogy a trágyázás eredményére rendkívül sok körülmény, igy p. o. az éghajlati viszonyok, a fekvés, a talaj minősége stb. foly be, a mely viszonyok pedig minden helyen mások és mások. Az általános szabályok röviden a következőkben foglalhatók össze: 1. Mily időközben trágyázzunk a szőlők alá? Bégebben az volt szokásban, hogy a szőiőt minden 3 — 5 évben trágyázták meg. A legtöbb helyen azonban a szőlő trágyázását teljesen fölöslegesnek tartották, vagy legfeljebb csak 10—2<> év múlva trágyázták be. A vizs­gálatok eredményéből kitűnt az, hogy a szőlőt minden évben meg kell trágyázni, a midőn is a termések biz­tosabbakká válnak, de egyúttal, a szőlőnek mindig kész tápanyagok állván rendelkezésére, külső kártékony be­lől yások ellen jobban meg lesz védve, minthogy a vessző erősebben kifejlődhetik. 2. Minő trágyával irágyázandók a szőlők? Szőlőket lehet trágyázni elsőben is istálló-trágyával. Az istálló-trágyának a szőlőre gyakorolt kedvező befo­lyását az, a ki már egyszer azzal szőlőjét megtrágyázta, bizonyára ismeri. Sajnos azonban, hogy arra, miszerint a szőlők évente istálló-trágyával trágyáztassanak, rend szerint a szőlőbirtokosnak nem áll elég trágya-mennyi­ség rendelkezésére. Másrészt pedig vannak oly szőlő­hegyek, a hova az istálló-trágyát (elfuvarozni igen nagy költségbe kerül, vagy pedig teljesen lehetetlen a meredek utak következtében. Ily esetekben nem marad egyéb hátra, mint az istálló-trágyát zöld és műtrágyázással pótolni. Zöld trágyázás alatt értjük azt a trágyázási módot, a midőn a szőlősorok közé alacsony növésű pillangó- virágunkat, igy p. o. here-féléket, csillaglürtöt, szeradel- lát, esetleg bükkönyt, borsót vetünk s a zöld trágyánál alkalmazott növényt virágzása idejében alászántjuk, vagy bekapáltatjuk. A zöld trágyául vetett növény sűrűségénél fogva elnyomja a szőlőközt fejlődő gyomokat, másrészt azonban meggátolja a talaj megkérgesedését, megkemé- nyedését. A zöld trágya egyúttal szaporítja a talaj szer­ves anyagait, a humuszt, és minthogy a pillangó-virág a levegőből nitrogént vesznek lel, egyúttal a talajt nit­rogénben gazdagítja. Hogy a zöld trágyázásnak igazi si­kere legyen, szükséges leend a zöld trágyául vetett nö­vény alá foszforvas- és kali-lrágyát is alkalmazni mű­trágya alakjában. Felhasználhatók továbbá a szőlő trágyázására a műtrágyák, is. Számtalan mütrágyázási kísérlet bizonyítja, hogy a műtrágyák segélyével a szőlők termését, továbbá a bor minőségét tetemesen fokozni és javítani lehet. E czélra lehet az egyes műtrágyákat külön is alkalmazni, de legjobb, ha műtrágyázással mind a három legfonto­sabb tápanyagát a szőlőnek, t. i. a kálit, nitrogént és foszforsavat megadjuk Hacsak nitrogén és íoszforsav- trágya lesz alkalmazva, úgy a vesszők erősebbek, a le- véb.et dúsabb lesz ugyan, de a must minősége alig javul. Nitrogén és káli-trágya fokozza ugyan a termést, de is­mét a minőség hátrányára. A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a szőlőnek jó termőerőben való tartására évenkiut egy hektárra 140 kg. nitrogén, 130 kg. kali és 150 kg. foszforsav szükséges. Ezen tápanyagok fedezhetők: chilisalétrom, kénsavas, vagy chlorkáli és szuperfoszfatban. A chilisa­létrom egy részét helyettesíteni lehet szerves eredetű nitrogén-trágyával, p o. vérliszt, szaru-hulladékkal, vagy pedig kénsavas ammoniummil, a mely a kilopásnak kevésbbé van kiteve, m:nt a chilisalétrom. Dr. Vagner Pál 1 arra = 100 négyszögméter ajánl: 3 kg. szuper­foszfátot, T7 kg. chlorkalit, 2 kg. kénsavas ammont és 2-5 kg. chilisalétromot. Dr. Bersch minden 50 darab tőkére ajánl 2'5 kg. szuperfoszfátot, 2 kg. kénsavas kálit és 2 25 kg. chilisa­létromot, Fel kell végül említenem azt is, hogy az oly sző lőtalajon, a melyek mészben szegények, a mésztrágyák is kitűnő hatásnak. Mésztrágyául hekláronkint 20 q. égetett mész ajánlható és minden 3 évben ismétlend i. —a —a. Az Első Eeánykiházasitási-Egylet, m. sz. márczius 14-én tartotta Schwarz Ármin elnöklete alatt XXXIV. rendes közgyűlését. Az évi jelentésből kivesszük, hogy 1896. évben 3321 tag 6062 jutalék- részszel íratott be és nászjutalékok fejében 161,092.69 fizettetett ki. Az 1896 évben elért 315,568.32 üzleti felesleg által a díjtartalék 1.356,492'26 krra, a nász- jutalék-felemelési tartalék 100,315'37 krra, a külön tar­talék-alap 40,966'13 krajezárra emelkedett. A mérleg 1.522,763'34 kr. vagyont mutat ki, mely fedezetét nyeri két négyemeletes intézeti bérházban, takarék-betétekben és elsőrendű értékpapírokban. — A jelentés tudomásul vétetett és a felügyelő-bizottság indítványához képest a felmentvény egyhangúlag megadatott. Az igazgatóság ■ javaslata, hogy a múlt év május havában létesített és >■ ez idő szerint 5561'41 frtból álló nyugdíj-alaphoz 1000 J, frt utaltassák, elfogadtatott. Gerő Károly intézeti tag indítványára Schwarz Ármin elnöknek, Kohn Arnold vezérigazgatónak és az egész igazgatási testületnek jegyzőkönyvileg köszönet szavaztatott. Felügyelő-bizottsági tagokká ismét megválasztat-, tak: Dr. Álexander Bernát, dr. Simonyi Zsigmond, Basch Lajos, Héger József, Leipniker Gyula és Weil Dávid I. A választmányba újólag választattak a kisor­solt tagok: Bauer Sándor, Blazek I. Antal, dr. Braun Fülöp, Fischel Mór, Frank Albert, Goitein Ignácz, Hol­länder Ede, Kendi Antal, Reiner József, Sarkadi Ber­talan, Seemann Károly, Seifensieder József, Schillinge!' Miksa, Strasser Ármin és Wertheimer Albert. Uj tagok: Fon Dezső, Kölbel Ignácz és Salzer Ignácz. Irodalmi értesítő. Még csak egy-két füzetről kell számot adni iro­dalmi rovatunknak a Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) budapesti kiadó-czégnél megjelenő Szalay-Baróti- féle „Magyar nemzet történetéinek s be lesz fejezve a négy kötetre tervezett szép nagy munka harmadik, utolsóelőtti kötete is. Most a hozzánk beküldött ötven- hetedik füzetet mutatjuk be t. olvasóinknak. Az ausz­triai uralkodóház százados harczai a törökök és a ma­gyar „malkotensek“ ellen a szövetséges szomszéd­országi hadak segítségével az egész vonalon győze­lemmel koronázva, végük felé közelednek. A kard és diplomatia tervszerűen késziti elő a százados török­uralomnak magyar földöni megdöntését, a magyar sza- badságharezok megszüntetését és Erdélynek vissza- hóditását az ausztriai uralom alá. A régi Magyarország története nagy drámájának az ötödik felvonását látjuk a jelen füzetben lejátszódni s mindezeket Baróti fényes előadásában elolvasva, valamint az egykorú illustratiokat látva, elfelejthetlen kis tükrét látjuk előttünk ama örök emlékű nagy időknek, melyek az 1711 -ik észtendőhöz képezik az áthidaló utat, — azon esztendőhöz, mely- lyel Magyarország története az ő békés, modern álla­mot alkotó uj-korába lép. — Az érdekesnél érdekesebb képek ezek : Műmelléklet: Bethlen Gábor erdélyi feje­delem, Bethlen Gábor megerősíti a nikolsburgi békét. Képek: Miksa Emánuel bajor választó, Székesfehérvár XVII. századi látképe, Nándorfehérvár XVII. századi látképe, Veterani Frigyes tábornok, Lajos badeni őr­gróf, Harcz a törökökkel, Nagy-Kanizsa XVII, századi látképe, A szalánkeneni csata, Teleky Mihály arczképc és aláírása, Az erdélyiek Károly lotharingiai herczegnek bemutatják hódolatukat, Apaffy Mihály fejedelem arcz- képe és aláírása, Heiszler Donát tábornok, Thököly Imre fejedelem arczképe és aláírása, II. Apaffy Mihály sodrony-inge, A „Diploma Leopoldinna“ első két oldala. Műszaki Hetilap czimmel egy uj szaklapnak fényesen kiállított első számát kaptuk, mely a szak- irodalom terén méltán esemény számba mehet. A lap tulajdonképen nem egészen uj, mert a 20 éve fennál­lott „Gazdasági Mérnök“ átalakításából keletkezett. Szerkesztője Gonda Béla min. osztálytanácsos, régi, hivatott művelője úgy a technikai, mint a közgazda­sági irodalomnak s a midőn régi lapját ekként tágabb és újabb alapokra fektetve, az összes technikai szak közlönyévé alakította át, valóban hasznos szolgálatot tett vele a technikai haladás ügyének. A most meg­jelent első számból a nagy lendülettel megirt program- mot kell legelőbb is megemlítenünk, melyet a technikai haladás minden igaz barátja örömmel üdvözölhet. A lap élén a magyar technikusok két kiváló képviselő­jének, Ludvigh Gyula államvasuti elnök-igazgatónak és Hauszmann Alajos műépítésznek és műegyetemi tanárnak sikerült arczképét és életrajzát közli. Á többi czikkek közül különösen kiemelendőnek tartjuk a most épülő budai királyi palota ismertetését, a palotának a teljes kiépítés után a pesti oldalra néző látképével, mely meg eddig sehol sem volt közölve. Ugyancsak méltó feltűnést kelthet a Bernhard Antal által 1817-ben épí­tett legelső dunai gőzhajóról s az általa alapított gőz­hajózási részvénytársaságról szóló czikk, melyhez ezen társaság egy eredeti részvényének fényképi lenyomata van mellékelve. A lap többi czikkei szintén igen kivá­lóak. Ezek mellett a technika különböző szakmáiba tartozó kisebb közlemények a budapesti és vidéki épít­kezésekre vonatkozó közlemények és vállalati értesíté­sek, találmányok és szabadalmak egészítik ki a lap gazdag tartalmát. A Műszaki Hetilap megjelenik min­den vasárnap, díszesen kiállítva, gazdag és változatos tartalommal, képekkel és szakszerű rajzokkal illusztrálva. Előfizetési ára ez év végéig 10 frt, negyedévre 3 frt. Az, előfizetések a Műszaki Hetilap kiadóhivatalába (Bu­dapest, IX., Lónyay-utcza 11) intézendők. A legmele­gebben ajánljuk e kiváló szaklapot nemcsak a techni­kusok, de általában mindazok figyelmébe, a kik a modern technikai haladás iránt érdeklődnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom