Ung, 1896. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1896-03-01 / 9. szám
XXXIV. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1896. márczius 1. 9. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti- l ■ velek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEZ: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Ungvármegye és az ezredéves ünnep. i. Kényelemre hajló, nemzetünknek az a hibája, hogy el szokott késni, nálunk ungvármegyeieknél fokozott mértékben jelentkezik. Alig van valami dolgunk, a miben meg ne késnénk s késedelmünknek kárát ne vallanók. Egyszer azonban kivétel történik a szabály alól ; hogy az ezredéves nemzeti ünnep emlékére mindez ideig minden eszmével, minden igyekezettel megkéstünk, e felett a tény felett ekünk van örvendeni. Mert ha meg nem késtünk volna, vájjon mit tettünk volna eddig s mit cselekednénk a közei jövőben? Azt cselekednők, a mit mások cselekszenek : festetnénk valami képet, vagy költenők a pénzünket más múló természetű dologra. És most, hogy meg késtünk? Most egy olyan alapítványt fogunk fenn', mely a nagy nemzeti ünnep emlékét s a mi emlékünket századokon keresztül fogja hirdetni ; mint élő tanú és ható erő akkor is hangosan fog beszélni, mikor a mostani milleniumi emlékünnep mozzanatainak 9/io része csak a könyvtárakban lesz ragy utánjárással feltalálható. Nem gáncsolásképen vetjük e szempillantást a jövőbe; nem hibáztatunk senkit azért, hogy a nagy ünnep java-részét nem emlékezetes tettek, hanem múló természetű külsőségek, s{avak és parádék fogják képezni. Nem A mai világban, midőn egyén és nemzet elveszettnek tekintetik, ha nem látszik valaminek, bizonyára nekünk is mutatnunk kell, hogy vagyunk, hogy élünk. Nem hibáztatjuk a külső fényt, a látva* yosságot; mindazonáltal benső megnyugvással gondolunk arra, hogy mi, ha szegénységünk miatt minden irányban nein érvényesülhetünk, „a jobbik részt“ választottuk. A vármegyének az ezredéves országos kiállításban miként történő részvétele tárgyában e hó 17-én hozott határozata a törvényhatósági bizottságnak az, hogy a vármegye, mint törvényhatóság nem vesz részt a kiállításban, hanem e helyett tesz egy 30 ezer fitos alapítványt egy szeretetház létesítésére, mely szeretetház az elhagyott szegény gyermekeket fogja kebelébe fogadni, hogy a társadalom munkás tagjaivá nevelje, és hogy a munkára képtelen, elagott és gyámo! nélküli szegényeket a végső nyomortól és kétségbeeséstől megmentse, minden melegkebelü ember feltétlen elismerésére méltóA törvli. bizottsági közgyűlésnek ezt a határozatát mi örömmel üdvözöljük. Nem kételkedünk benne, hogy az egész vármegye közönsége általános helyeslés és lelkesedéssel fogja fogadni. Ám, hogy igy legyen, tudjunk kell, milyen lesz az a szeretetház, mi lesz a czólja, mik lesznek az eszközei, hogyan fogja hivatását betölteni? Az intézmény képét lelki szemeink elé kell varázsolni, hogy tudjuk, íni lesz az, a miért lelkesülünk, a miért erőnkhöz mérten áldozatot hozunk. A megalkotandó szeretetház képét mi a következőkben rajzoljuk meg: A szeretetnek ez a hajléka embervódő és emberképző intézet, lesz. Védeni fogja az embert az élet hajnalán és alkonyán, midőn önmagával jótehetetlenül beléje kerül és nevelni fogja a gyermek és ifjúkorban, hogy a testi és lelki erő, az ismeretek és ügyességek fegyvereivel az élet harczába bocsássa. Az emberi élet mely időszakától kezdve vegye a tervezett emberbaráti intézet oltalmába az elhagyatottat, e kérdésre a jövő fog adni határozott feleletet. Az ideális czól az lenne, hogy az elhagyott ember születése pillanatától a sírig otthont találjon, mikor rá van szorulva, a szeretetnek hajlékában, mindazonáltal mi abban a véleményben vagyunk, hogy a kezdő években bölcsődével alig volna az intézet összeköthető. A csecsemőknek szeretházi felkarolása ma még vita tárgyát képező kérdés ; de ha helyeselnék is a csecsemők szeretházi nevelését, kezdetben alig mehetnénk bele, mert a csecsemők lelkiismeretes, gondos és eredményes intézeti nevelése nagy gonddal, fáradsággal s a mi fő, nagy költséggel is jár. Az intézet a nevelést illetőleg kisdedovodát, teljes mindennapi elemi iskolát és gazdasági irányú ismétlő iskolát fog magában egyesíteni. A kisdedovodának az lesz a czólja, hogy az elhagyott 2—5 éves gyermekeket testileg és lelkileg óvja, ápolja, elméjüket és szivüket az iskolai oktatásnak megnyitva, a nem magyar anyanyelviie- ket a magyar nyelvű népiskolai tanitás megértésére képesítse. Ebben a kisdedovodában, mely az anyákat lesz hivatva pótolni, a szó legteljesebb értelmében a szeretet és odaadás lesz a legfőbb nevelői eszköz. A kisdednevelőknek (mert egy nem bírja ki a nagy munkát), miként a leggondosabb anyáknak, szünet nélkül a kisdedekkel kell élniök, munkájukban életük czélját kell feltalálniuk, hogy gyöngédséggel tudják fegyelmezni s minden jóra ráédesgetni a kis elhagyottakat, hogy ha ezek az iskolába átmennek minden zökkenés nélkül beletalálják magukat, az uj helyzetbe. Az igy vezeiett gyermekek anya nélkül sem érzik majd magukat szerencsétleneknek, főleg, ha az iskolában is abban a figyelmes és gyöngéd bánásmódban részesülnek, melyben- a kisdedovódában részesültek. Szolovien SzergTusz Oroszország története. Az orosz eredeti VII -ik kiadás után fordította Ernői János. Ungvár, Lévai Mór. A könyv, melynek cziinét most leírtam, előttem fekszik, most lapoztam át; fordítója paptársam, iskolatársam, barátom, érdeklődtem munkája iránt, és az átolvasás után számon kérem magamtól, minő az az összbenyomás, mely lelkemben Oroszország történetéből megmaradt ? E könyv lapjai elém tárták azt a processust, mely létre hozta azt a nagy conglomeratumot, melyet ma Oroszországnak nevezünk. Ha kérdem, minő erő volt az, mely e roppant sok különböző elemet összetűzte és ma még együtt tartja, valóban nem tudok nemesebb eszmét, indokot rá megnevezni, mint a szó szoros értelmében vett erőszakot. A Rurik-dinasztia alig lép az ott lakó különböző szláv törzsek élére és lesz megalapítójává Oroszországnak politikai orgyilkosságok árán igyekszik mindegyikök az egyeduralmat magához ragadni és az említett könyv első negyven lapján nem kevesebb mint tizennégy oly esetet olvastam meg, midőn az uralTragédia prózában. — Novella. — — Az *Ungi eredeti tárczája. — Irta : Balogh Irma. 1. A sárréti utón két kocsi jön egymással szembe. Az egyik kis ponny-fogat, a másik elegáns Viktória. A ponny-íogaton két fiatal leány, széles peremű szalma - kalapokban, világos nyári toillettekben ül, a fiatalabb hajtja a kis lovat s sokat, élénken beszél. A Viktória lovait magas szőke férfi, gyakorlott kézzel fékezi s a mellette ülő asszony, egy feltűnően szép barna nő, mosolyogva nézi a két pompás ló ügetését, olykor fölpillant a térfira s mosolygása édesebb, szinte megvilágítja arczát, elárulja boldogságát. . . Az idő langy-meleg, csupa napfény és virágillat. A kocsik egyenletes robogása kellemesen zavarja meg a természet csöndjét. — Ki jön ? — kérdé a ponnv-fogaton ülő idősebb leány a fiatalabbtól. — Lebrünnék. — Lebrünnék ? — Azok, hisz1 tudod, a kik Laczi bácsi birtokát megvették. — Persze, hogy tudom, de nevüket elfeledtem. — Lebrünné nagyon szép asszony, mikor nálunk viziteltek, úgy néztem rá, mint egy Rafael képre : csupa élet. Kár, hogy te nem láttad, de a mi halad nem múlik : remélem, hogy a két család, ők és mi, gyakran fogjuk egymást látogatni, a mit én már azért is szeretnék, mert Lebrün > ék-francziák, franczia tudományom sokat nyerne általok. De itt vannak, nézd meg jól őket. A férfi fiatalabb. . . E perczben a két kocsi, mert az ut keskeny mezei ut volt, meglehetős lassú tempóban haladt el egymás mellett. A leány, a ki az imént kérdezősködött s a ki a fiatalabbnak, Csattó Piroskának nevelőnője volt, mikor a Viktóriában ülőket megpillantotta, tompán fölkiálltott s olyan fehér lett, mint a fal. Az asszony ott a másik kocsiban, a ki még néhány másod perez előtt édesen mosolygott, szintén elsápadt, míg a férfinak minden csöpp vére arczába rohant. . . Mikor a kis ponny-íogat haza, egy ódon falusi kastély elé ért, a leány, Arady Hona, alig bírt leszál- lani : minden idegében reszketett. A ház asszonya, Csattóné, a terrasszon várta őket s mikor Honát megpillantotta, megdöbbent : Mióta Arady Ilona, mint leányának nevelőnője nála volt, mindig attól tartott, hogy Ilona egyszer nagy súlyosan megbetegszik vagy megőrül. Megfigyelte s tudta, hogy az alig huszonhárom éves, szép, szellemes leány, valami gyógyíthatatlan sebet visel szivében. Egyszer megkísértette megközelíteni, bizalmat önteni leikébe, azt gondolta, hogy ha megnyilatkozik, megkönyebbül, de a lány finom tapintattal minden bizalmat visszautasított s azon naptól kezdve kötelességét szinte pedantériával végezte s Csattóné jelenlétében mindig élénk volt ; sokat beszólt és nevetett. — Ilon, kegyed rosszul van ? e szavakkal sietett Csattóné a kocsikahoz. Ilona barna szemei: idegesen forogtak s tétovázó tekintettel nézett maga körül, mintha agya elborult volna. — Édes gyermekem — monda Csattóné s a leányt leemelte a kocsiról. Ilona, mikor lábai alatt talajt érzett, hevesen zokogni kezdett s ajkain e pár szó tört ki: ' —Anyámat láttam : — Lebrünnékkal találkoztunk — mondja Piroska magyarázatképpen. Csattóné kezével intett, mire Piroska ismét kezébe vette a gyeplőt s a kocsiszín felé hajlott. — Anyját ? — kérdé Csattóné s a leány kezét megfogta. — Öt. . . Menyasszony voltam. . . Boldog voltam. . . Boldog az esküvőm előtt. . . Igen, akkor anyám azzal az emberrel elhagyott. . . Elárultak. . . A kél nő pillanatig úgy állott. Mi volt az a pár másodpercz ? . . Az örökkévalóság. A szenvedés s a részvét örökkévalósága. Mérhetetlen magasság és véghetetlen mélység. . . Aztán Csattóné széttárta karjait s á leányt, ki négy éven keresztül senkinek sem árulta azt el, a mi fiatal, bűntelen életének tragikuma volt, szorosan magához ölelte s ö is zokogni kezdett. A szenvedés s a részvét könyei összetolvtak. De a részvét könyei meghozták a leány eszméletét, agyáról a leheletszerű borulat eltűnt s tudta, hogy beszélt. A vér arczába csapott, szemeiben egy pillanatra ismét megjelent a tétovázó, bizonytalan tekintet s az ölelő karok közül kirántva magát, fölrohant a kastély lépcsőin. Csattóné minden egyes lépését, a mint a gránit lépcsőfokon megkoppant, hallotta, aztán egy nehéz zuhanást hallott, mire ő rohant föl s a szegény leányt szobájának ajtaja előtt ajultan találta. II. Másnap az egész falu tudta, hogy Arady Ilona súlyosan megbetegedett, de hogy miért ? — azt csak két asszony tudta : Csattóné és Lebrünné. Mikor Lebrünné leányát, a kit oly kegyetlenül elárult, megismerte, néhány perczig teljesen meredten Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
