Ung, 1896. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1896-02-02 / 5. szám
XXXIV. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1896. február 2 5. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A zerkesztőhóz intézendő minden közié- meny. mely a lap szellemi részét illeti. I velek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap VEGYES TARTALMÚ HETILAP. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 írt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetéseik valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.-i Nyilttér soronként 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A kis gazda pusztulása. i. Még a fülünkbe cseng a hajdani nemzetet és országot fenntartó elemnek, a közép birtoku nemességnek pusztulása miatt immár elhangzó panasz; még nem tud bele nyugodni a szivünk a veszteségbe ; még visszasír a lelkünk az elmúlt szebb napokba, midőn fajunknak egy nagy és müveit osztálya, menten az anyagi gondok és bajoktól, csak Istennek és meggyőződésének engedelmeskedve, szabadon és függetlenül cselekedve tartotta kezében a haza sorsát, és ime uj panaszliang kiáltja túl a má-rmár elhaló régit: nemcsak a közép birtokos, de a kis birtokos osztály is pusztul; szegényedik, és vész az a kemény derekú kis-gazda nép is, mely csak az anyaföld előtt szokott meghajolni. Minden ellenkező állitás daczára is való igaz, hogy a kis gazda, a ki saját és családja kezének munkájával tartja fenn magát, éppenséggel nem gyarapszik, miként a felületes szemlélet mutatja, hanem lassan bár, de feltartóztathatatlanul fogy, pusztul. Pedig hát a. felületes szemlélet azt látszik igazolni, hogy a kis gazda-osztály gyarapszik; a gyarapodás feltételeit bírja saját és családja munkaerejében és életének igénytelenségében; a középbirtokos is csak azért pusztult el, mert nem művelte sajátkeziileg földjét s mert nem tudta a legkisebbre, a földművelő munkás népéhez azonos mértékűre redukálni igényeit. Alaptalan állitás, hiú önámitás! Kétségtelen tény, hogy a közép birtoku gazdaosztály romlását nagyban előmozdította az olcsó és biztos munkás kezek elvesztése a jobbágyság felszabadítása által ; az is tény, hogy a középbirtokos- osztály nem alkalmazkodott kellőképen a megváltozott viszonyokhoz s hogy ezen okok siettettek romlását ; de a romlás valódi okai még sem ezekben keresendők. A megváltozott termelési viszonyok, módok és eszközök voltak a közép-birtokos osztály romlásának fő okai. A szabadverseny, a nagyban való productiv roppant előnyei, a gazdasági gépeknek és a tudomány egyéb vívmányainak a nagy birtokok szolgálatába való fogása ásták alá (főként) a közópbirtokos osztály anyagi existentiáját és függetlenségét. Az előre nem látó és nem számitó életmód csak siettette, de nem okozta a romlást. Ha a megváltozott gazdasági viszonyokkal középbirtoku gazdáink jelleme is megváltozott volna, ez a körülmény — miként sokan hiszik — még nem hárította volna el a romlást, csak meghátráltatta volna azt. Ezen állításunkat sajnosán igazolja a kis birtokos földmivelő helyzete, mely egyre aggasztóbb tüneteket mutat. A romlás oka itt is az, a mi középbirtoku osztályt a gazdasági verseny teréről jórészt már leszorította: a nyilván való hátrány a nagy birtok tökéletesített termelési előnyeivel szemben. Ha a középbirtok tulajdonosa nem volt képes oly jutányosán produkálni, mint a nagybirtok ura, a kisbirtok, a pár hold tulajdonosa még kevósbbó képes. A kis gazda a legkezdetlegesebb eszközökkel dolgozik, neki kétszeres izomerővel, kétszeres gonddal és igyekezettel kell a gyümölcsöt a sokszor mostoha földtől kierőszakolnia. És ha ez egyszer-kétszer csak részben sikerül, vagy éppen nem sikerül, a romlás betette a lábát a kis ember portájára. Nem kell ehhez semmi egyéb, minthogy egy pár óven át rossz termése legyen, elemi csapás érje, egy-két dtTab állatja elhulljon. Ha a kis gazda nem elég erős lelkű, hogy a szenvedést, veszteséget önmegtagadás, nélkülözés által pótolja helyre, ha kölcsönpénzhez folyamodik, ritkán áll meg a lejtőn; addig csúszik iejebb és le- jebb, mig a birtok nélküli proletárok tömegébe zuhan. A kis birtokos-osztály hanyatlása különösen újabb időben nagy arányokat öltött. Ezen hanyatlás szembeötlő jelenségei: a vidéki választókerületekben a választók számának csökkenése s a kis gazdaosztály eladósodása. Az ellenzéki lapok sokat Írtak és imák a választási listák „meghamisításáról,“ ellenzéki választóknak szándékos kihagyásáról. Nem akarunk (hiszen nem is hivatásunk) ezen vádak czáfoiatába bocsátkozni ; mindazonáltal konstatálnunk kell azt a szomorú valót, hogy a választók számának csökkenését általában nem visszaélés, hanem visszaesés, a kis emberek pusztulása okozza. A kis existentiák ezrével mennek tönkre; ekként észlelhető az a megdöbbentően szomorú jelenség, hogy mig a lakosság száma nő, addig a választóké, a helyett, hogy a népességgel aránylagosan növekednék, fogy. A választók számának apadása azonban nem egészen biztos mérője a kis emberek romlásának; vau ennél csalhatatlanabb és biztosabb jele is a romlásnak : a csaknem általános eladósodás. Ennek előtte csak 20 évvel is ritkaság számba ment a köznép körében az eladósodott kis gazda, ma a nem adós képezi a kivételt. A minden rend ü és rangú banki és más fajta váltók kiszivárogtak a nép közé s ma már a falvakban is a ritka gaz dák közé tartozik, a kinek egykét váltója ne voln a. Ha a hitelezőknek érdekűkben állana, hogy egya karatulag felmondják a hitelt, kis gazdáink felét pár bét alatt kiliczitálnák ma még nevükön álló birtokukból. A választói jogosultság elvesztése a vógromlást jelöli s nem a pusztulást; ennek fokát az általánosnak mondható eladósodás mutatja. Ez a kis emberek helyzetének leg- aggasztóbb tünete. A kis gazdák romlása világszerte méltó aggodalom tárgya s a legkitűnőbb elméknek legfőbb gondja. Ez kellene, hogy legyen nálunk is; különösen nálunk, a hoi a jelen társadalmi renddel együtt mindaz, a mi a nemzetnek drága és becses, a kis gazda vállán nyugszik. A kis gazda pusztulásával maga a nemzet, maga a haza vész és pusztul. Ung-vármeg-ye közgazdasági állapota az 1895. évben. Az 1895-iki évet sem sorozhatjuk azok közé, mely eredményében a közv agyonosodást emelte volna. A hosszantartó tél, a nagy havazások miatt a kitavaszodás nagyon későre, márczius hó végére esett: minthogy továbbá még márczius hó vége felé is folyton tartó esőzések voltak: a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat, a szántást és vetést szórványosan és leginkább csak a kaposi járás egy-két községében eszközölhették. Egyáltalában nagy volt az aggodalom a gazdák körében a miatt, hogy a munkálatokhoz nagyon későn, ápFővárosi levél. — Az >Ung< eredeti tárczája. — Irta : Balogh Irma. Ha Budapest, ez a mi remek szép, bájos fővárosunk tudná, hogy a tél mennyit von le szépségéből, bizonyára — vélem együtt — azt tartaná, hogy a tél, a hideg, a természetnek egyik a legbarbárabb találmánya. Gyűlölöm a hideget ! 5—lO irR. hideg, vörösre csípett fülek, amelyek az ez idei divatos, magas prém gallérok közül, mint a telgubbaszkodott vörösbegyek kandikálnak ki; kékesveres, a zsebkendők által zaklatott orrok, siető alakok, zuzmarás fák, melyek a különben piszkos, kőszén füstös fővárosnak valami szűzies kinézést kölcsönöznek — ez most a főváros. A kirakatok tele vannak mindenféle báli szükségletekkel. Báli toilettek, legyezők, virágok, puha prémek, piczi teher selyem czipők s ezer más minden félével s minden olyan ügyesen, annyi Ízléssel van össze állítva, hogy még talán Julia Pastréna is szép lett volna, ha a kiállított toillette tárgyakkal földiszitette volna magát ! Budapest mulat ! minden napra esik legalább is egy léltuczat bál. A protestánsok bálja egyike volt a legelegánsabb s legtéuyesebbeknek. A sok nagyszerű kirakat közül megragadja az embert a virágkereskedések kirakata. A virág a föld poésise, de most Budapesten egy bájos, szép hazugság: a hiacintok, gyöngyvirágok, narcisok s a kedves, kedves ibolyák, nem-e arra vannak a természet által hivatva, hogy a didergő emberiségnek a kikelet verőfényét, melegét hirdessék s ime, ott vannak a nagy ragyogó tükórüveg mögött s oda kint hull a hó, pirosra (agynak a fülek ! Igen, ez egy bájos hazugság. Valahányszor Budapestről beszélek vagy irok, a Duna mindig eszembe jut, mint a hogy a szerelmeseknek eszökbe jut kedvesük, ha szép szemekről, ajkakról vagy tógákról vau szó — mert hát a kedvesek szemei, ajkai s fogai mindég szépek ! — Szeretem a Dunát ! Fájt most látnom, hogy a tél őt is hatalmába ejtette s a fehér, merev szemfedő atatt, minfha csakugyan meg halt volna, oly nyugodtan, fehéren terül el a két part j között. Milyen egészen más nyárban ! Csupa élet és 1 hangulat ! A Duna parton bolyongani, vagy a ragyogó hullámokon karcsú, fehér hajókon himbálózni — úgy j este, egy rekkenő nap után, a csillagok szelíd fényénél s az ezer s ezer gáz és villany ragyogásánál, oh, mily isteni élvezet! A gyönyörű, könnyed s mégis impozáns lánczhid és a Margit hídjának hatalmas ívezetei alatt nyáron, a mikor egy-egy hajó elsiklik alattok, nem egy leány kebeléből hő sóhaj száll az ég (elé ! Egyszer valaki kitalálta, hogy a hidak ivezetei alatt elrobogott kívánságok teljesedésbe szoktak menni ; az effélék nálunk, vászoncselédeknél ezer s ezer hívőre találnak — mert bár a } babonaság a remény koldus botja. . . De most a Duna I alszik, nem lehet rajta hajókázni — pedig a leányok- | nak télen éppen úgy, mint nyáron, vannak hő kívánságaik ! A képzőművészeti társulatot a múlt héten bezárták. Én már csak a tizenkettedik órában láthattam, de láttam s nem tudok rajta megnyugodni, hogy nem csak az irodalomban, de a képzőművészeteknél is be állott a szomorú dekadencia. Miért ? ! Miféle elíestések, miféle szinkeverék s miiéle ideák ! Nagyon természetes, voltak a kiállításnak remek alkotásai is, pl. Pállik állat képei, Innocent, Ferraris és Fülöp portraitja és Repin orosz hires kozákjai. Ez a kép oly erős plasztikával és olyan színekkel van megfestve, hogy ha a vászonnak kerete nem volna s Iejebb függne, az ember szinte várná, hogy azok a vad, tnarezona, kaczagó kozákok felénk jöjjenek. Közel Repin müvéhez Bisenhutnak, a „Mámorban“ czimü plainairben tartott képe függött. Egy kificzamodott tagú, meztelen női alak hempereg lehetetlen szinü mályvák között s még lehetetlenebb színre festett levegőben. Az ilyen képnek — szerintem az a czélja lehet, hogy a formák tökélyét juttassa érvényre, de nem az, hogy megbotránkoztasson. Elvégre lehet meztelen alakot úgy is festeni, hogy a formák tökélye s diskrét elhelyezésnél fogva valóban gyönyörködtethet. A ki látta pl. Siemeriadzki híres Phvnejét, annak bizonyára nem jutott eszébe, hogy megbotrán- kozzon, pedig hát Phryne éppen úgy lehetne úva is — a paradicsomban ! A másik híressé vált kép Stuek német festőnek „Spiné“-je. Ez a kép heteken át minden előkelő szalonnak megvitatási tárgyát képezte. És mi az a Spinx ? . . Egy brutális, csúnyán megfestett Spinx, mely egy férfit csókjaival öl meg, de a melynek még eszméje sem uj ; régen Stuek előtt megfestette azt a renáis- sance kornak két hires festője Correggio és Angeló, de Heine is megénekelte. Megengedem, hogy úgy az, mint a többi nem szép kép, jól van megrajzolva, részleteiben jól kidolL-apunk mai száma 8 oldalra terjed.
