Ung, 1895. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
1895-08-25 / 34. szám
XXXIII. ÉVFOLYAM 34. SZÁM Ungvár, vasárnap, 1895. augusztus 25. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK; Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ONG VÁRMEGYE ÉS AZ DNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A körjegyzőkről. i. Az állatni anyakönyvek behozataláról szóló törvény végrehajtása vármegyénk külső közigazgatásába jelentékeny változásokat hozott be, a menynyiben a körjegyzői kerületek számát csakuem megkétszerezte. Az uj körjegyzői állások most töltetnek be. Mindennap egy-két körjegyző megválasztásának hírét hozza. Ilyen aratásuk még nem volt nálunk a segédjegyzőknek ; a ki jóravaló tisztességes munkaerő, most mind kenyérhez, tisztes existentiához juthat. A közönséget azonban a vármegyei jegyzői kar nagyarányú növekedésében nem a személyi tekintetek érdeklik, hanem a dologiak. A közönség a vármegyei külső közigazgatás jelentékeny javulását várja a körjegyzői kerületek szaporításától, a körjegyzők számának megnövelésétől. S ha ezt várja, ezt követeli, olyat vár, olyat követel, a minek be kell következnie. A körjegyzői kerületek megosztásával a munkamegosztás elve érvényesül s a községi közigazgatás legfőbb baja, a körjegyzők túlterhelése orvosoltatok A körjegyzők túlterhelése köztudomású dolog. A régi beosztás szerint, midőn 5 —11 község esett egy körjegyzőre, kívánni is alig lehetett, hogy a körjegyző kerületének minden ügyét kifogástalanul ellássa. Olyan munkahalmaz mellett a leglelkiismeretesebb legszorgalmasabb körjegyző existentiája is jőrészben fellebvalóinak jóakaratától függött; úgy egyik, mint a másik szivszorongva várhatta a napi postát, mert soha sem volt benne biztos, uincs-e a hivatalos levelek között olyan, mely birsággal sújtja, felfüggesztéssel fenyegeti. S hogy nálunk ilyen munkahalmaz mellett aránylag oly kevés jegyzőnek existentiája esett áldozatul, ezt első sorban főnökeik humánus érzületének s belátásának köszönhetik. A rendkívüli elfoglaltsággal, az egy ember ere- jet meghaladó nagy munkával áll kapcsolatban némely körjegyzőnek túlságos anyagisága is. Hiába van ma már nyugdíjintézetük, ha sorsuk felebb- valóik jóakaratától függ, helyzetük nem biztos. A bizonytalanság érzése lelkűkre nehezedik, a gyűjtés vágya ragadja meg szivüket, szerezni törekszenek, hogy ha a fejük felett függő Damokles-kard le talál csapni, meg legyenek mentve a nyomortól. Hogy ilyen viszonyok között egyikük-másikuk túllépi a vagyongyűjtésben az erkölcs határvonalát és elbukik, alig lehet rajta valami nagyon csodálkoznunk. Mindezek a bajok a minimumra redukáltalak a kerületek nagymérvű szaporodásából eredő munkamegosztás folytán. Igaz, hogy az egyházpolitikai törvények végrehajtása is munkát ad a körjegyzőnek, illetve szaporítja a körjegyzői teendőket; de korántsem olyan mértékben, hogy az uj állások szervezésével járó nagyarányú könnyítést ellensúlyozná. A körjegyzői kerületek szaporítása körülbelül egy harmaddal fogja apasztani minden egyes, előbb erősebben túlterhelt körjegyző munkáját. Ennek a könnyítésnek bizonyára az lesz a következménye, hogy a körjegyzők alaposabban fogják ellátni azokat az ügyeket, a melyeket eddig csak futtában végezhettek; kifogástalanul, minden késedelem nélkül végzik majd a községek közigazgatási ügyeit; a leglelkiismeretesebben s a legpontosabban kezelik a nép anyagi ügyeit s intensiv tevékenységet fognak kifejteni a köznép szellemi és erkölcsi érdekeinek szolgálatában. A körjegyző hivatása a köznép körében egyike a legszebbeknek ; jelentőségében méltán foglal helyet a papé és tanítóé mellett. A pap és tanító kevés érdemleges dolgot művelhet a köznép körében a jegyző hozzájárulása és lelkes segítsége nélkül. Azokhoz a szellemi és erkölcsi czólokhoz, a melyeket a templom, és iskola szolgál, a legtöbb esetben anyagi erő szükséges. A rendezett anyagi viszonyok pedig a körjegyző rátermettségével, lelkiismeretességével és ügy buzgalmával állanak kapcsolatban Az a körjegyző, a ki nem puszta kenyér- kereső mesterségnek tekinti az ő hivatalát, sok minden hiábavaló szellemi és anyagi erőt emésztő zaklatástól, igazságtalan tehertől mentheti meg a köznépet; valóságos jóltevője lehet községeinek. Hogyan? Erről a jövő alkalommal. Ember János búcsúja a tanítóktól Ember János, Pécsre, áthelyezett kir. segédtan- telügyelö folyó hó 19-én búcsúzott el l Ingvármegye tanítóságától. Külön e czélból összehívott rendkívüli közgyűlésen történt a bucsuzás, mely alkalommal a közgyűlés egyhangú lelkesedései tiszteletbeli tagjául választotta meg Ember Jánost s egyúttal elhatározta, hogy maradandó emlékül kiadja a távozó segédtanfelügyelő életrajzát. A közgyűlésen, melya vármegyeháza nagytermében Torma János egyesületi elnök vezetése mellett tartatott meg, számos tanító, tanítónő és tanügyharát vett részt. A közgyűlést Val 1 órakor Torma Janos egyesületi elnök nyitotta meg, sajnálattal jelentette be, hogy a rendkívüli közgyűlés megtartására okot az a tény szolgáltatott, hogy Ember János, kir. segéd-tanfelügyelő, a tanítók igaz barátja, s a vármegyei közművelődés e'ő- harczosa a vármegyéből távozni kénytelen. Tudatta a közgyűléssel, hogy mikor Ember János áthelyezésének meglepő hire megérkezett, 30 egyesületi tag által lelkéretett egy rendkívüli közgyűlés összehívására, melynek czélja lett volna oly irányban hozni határozatot, hogy a nagym. közoktatásügyi m. kir. miniszter telkéressék az áthelyezési rendelet visszavonására. E kérelemnek vétele után értekezni kívánt e közgyűlés összehívása iránt, itt Ungváron azonban azon értesítési vette, hogy Ember Jánosnak Ungvármegyében maradása végett a tanítóknál nagyobb emberek táradnak, s igy a közgyűlés összehívásáról, azon reményben, hogy Ember János továbbra is Ungvármegyéé marad, lemondott. Most azonban, hogy e fáradalmaknak a kívánt sikere nem lett, most mikor már bizonyossá vált Ember Jánosnak távozása, örömmel ragadta meg az alkalmat arra, hogy lehetővé tétessék a tanítók ünnepélyes és együttes bucsuzása attól a férfiútól, akit mindnyájan szerettek, s aki mindnyájukat testvéreiül tekintette. Meleg szavak kíséretében előterjeszti ezután a választmány által tárgyalt és elfogadott azon indítványt, hogy Ember János segédtanfelügyelő a tanügy és a tanítóság érdekeinek előmozdítása terén szerzett édemei- nek elismeréséül az ungvármegyei általános tanítói egyesület tiszteletbeli tagjává választassák. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel tette magáévé az indítványt, s egyúttal az újonnan választott tiszteletbeli tagnak a közgyűlésbe való meghívásra bizottságot küldött ki. Mikor Ember János a közgyűlési teremben megjelent, perczekig tartó éljenzéssel, fogadták a jelenlevők. Az éljenzés csilapultával Óberle János, egyesületi alelnök, mint a közgyűlés szónoka, üdvözölte Ember Jánost. A szónok kifejezést adva a vármegyei tanítóság fájdalmának az áthelyezés ténye miatt, igy folytatta és fejezte be beszédét: »Mi, a kik annyi éven át kölcsönös becsülésben és szeretetben munkálkodva együtt éltünk, látszólag bár két részre volt osztva munkakörünk, de a lényegben mindig ugyanazon egy czél leié törekedtünk, t. i. együttes munkánk a nemzeti népnevelés előmozdítására irányult És ezen munkában, — szívesen elösmerjük, — Ön mindig elől járt. Midőn eszméit, tehetségeit a népnevelés oltárára hozta, szellemének világitó fáklyája volt a mi irányadónk. Ön szerette és becsülte a tanítókat. Lelkének teljes melegével tudott felénk fordulni. Méltányolta a becsületesen teljesített tanítói munkát; emelte önérzetünket. Ön ápolta, fejlesztette és fentartotta köztünk a testvéries viszonyt, vallás és nemzetiségi tekintetek nélkül. A kartársi szeretet, együttérzés és a közszellem fejlesztésére megragadott minden alkalmat; egyik főtörekvése volt, hogy minket közel hozzon egymáshoz. Ilyenkor ép úgy, mint hivatalos kötelességeinek teljesítése közben példát adott nekünk arra, hogyan kell édes hazánkat, hivatásunkat osztatlanul szeretni és hozzá ragaszkodni. Az Ön nevével oly nemes tettek és alkotások vannak összeforrva, a mi egyesületi életünkben és a társadalmi élet egyéb nyilvánulásaiban, hogy Ungvármegye tanítósága bálával, tisztelettel és elismeréssel emel kalapot Ön előtt. Több irányú, de mindenkor a közjót, szolgáló működésével oly alkotásokat hagy itt emlékül, melyekkel a művelődést, a közjólétet előmozdította. Midőn mi most, ezen rendkívüli összejövetelünkkel ünnepélyesen búcsút veszünk Öntől, egyúttal tiszteletreméltó egyéniségét és az alkotásaiban megnyilatkozó eszmék ünnepét üljük. Ungvármegye tanítósága, Ön irányában érzett elismerésének és nagyrabecsülésének az által is kifejezést adott csak ezelőtt néhány perczczel, hogy érdemeinek méltatásául, egyhangúlag és általános lelkesedéssel, egyesületünk tiszteletbeli tagjává választotta meg. Fogadja ezt a megtiszteltetést oly szívesen, mint a minő lelkesedéssel mindnyájan hozzájárultunk. Az egyesület ezen tettével kifejezte nagyrabecsülését Ön iránt és ama törekvést valósította meg, hogy azáltal a jövőben is meg legyen köztünk az összekötő kapocs. De Ungvármegye tanítóságának még egy tartozását kellene leróni Önnel szemben. A hála és köszönet tartozása ez, a mit érzünk Ön irányában, a ki egyesületünk és az egész magyar népoktatásügy érdekében teljesített szellemi tevékenységével oly kiváló érdemeket szerzett. A mi egyesületünk nem rendelkezik eszközökkel arra nézve, hogy kellőleg kilejezést adhatna hálájának, köszönetének Ön iránt. De ha némi értéke van egy eg yesület ama biztosításának, ama fogadalmának, hogy Ön, szellemi munkásságával, önfeláldozó tevékenységével és sorsunk iránt tanúsított nemes érdeklődésével, soha ki nem alvó hálaérzetet keltette bennünk : agy legyen szives annak az igaz, benső és őszinte érzésünknek mostani ünnepélyes megnyilatkozását elfogadni, törlesztéséül ama nagy tartozásunknak, melyei teljesen soha le nem róhatunk. Lelkünk fájdalmával eltelve, veszteségünket egész nagyságában mérlegelve, ismételten kijelentjük, hogy mi, a kik itt összejöttünk, és ineg vagyunk győződve, hogy Ungvármegye összes tanítói, Ön iránt érzett legőszintébb tiszteletünk és ragaszkodásunkból eredő igaz sajnálkozásunkat nyilvánítjuk a felett, hogy távozik körünkből, <s hogy búcsút kell vennünk egy olyan férfiútól, a kire minden körülmények között a legnagyobb bizalommal tekinthettünk. És most, midőn kérjük, hogy tartson meg minket szives emlékében, a kik oly nagyon ragaszkodtunk Önhöz, lelkünk mélyéből kívánjuk : sokáig, nagyon sokáig, az emberi kor legvégső határáig legyen a gondviseléstől megjutalmazva állandó testi és lelki erőkkel, családi boldogsággal, nemes törekvéseinek és kiváló érdemeinek méltó jutalmával.« (Hosszas éljenzés.) A beszéd végeztével Ember János szólott. Megköszönve a vármegye tanítóságának személye iránt tanúsított ragaszkodását s a megtiszteltetést, melyben tiszteletbeli taggá történt megválasztatása által részesítette, a kitüntetést csupán abban a tudatban fogadja el, hogy meg van a felöl győződve, hogy a tanítóság ez által összekötő kapcsot létesített közte és a tanítóegyesület között. Hogy ő a népnevelést és a tanítóság érdekeit minden erejével szolgálta, ezért halát nem érdemel ; mert csak a legbensőbb ösztöne sugallatának engedelmeskedett, midőn jót tenni igyekezett. S ha tehetett olykor-olykor valamit, annak jutalmát elvette abban a boldogító érzésben, mely az ő lelkét minden önzetlen jó cselekedet után eltölti. Majd ekként folytatta s fejezte be beszédét : »Sikerek részint az idő rövidsége, részint állásomnak, hatáskörömnek szerény volta miatt alig fűződnek az én működésemhez. Ha mégis van valami, a mi az én csekély személyemmel kapcsolatban emlékezésre- inéltó, az az a mód, mely szerint a közügyet, mint a népnevelés munkása, szolgálni igyekeztem. Mint a maLapunk mai számához fél Ív melléklet van csatolva. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
