Ung, 1895. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
1895-08-18 / 33. szám
Melléklet az UNG 33. számához. TOLLHEGYGYE L. Uborka-idény. A mai posta Szerkesztőségünkbe egy levelet hozott. Levelet, melyben hivatkozás történik az uborkaidényre, közlemények hiányára, a szerkesztőségi tagok „szorultságára“ stbi, s ezen okból,a levél Írója bátorkodik „dalocskákkal“ bekopogtatni hozzánk, hogy mi azt — tekintettel az uborkaidényre közöljük. Szívesen teszünk eleget „titkos munkatársunk“ óhajának, — előre bocsátjuk azonban, hogy a dalocskákat nem az uborka-idény ténylegessége miatt hozzuk nyilvánosságra. .Mert nekünk tulajdonképeni uborkaidényünk nincs, amint az Giri-Gári munkatársunk alábbi, megbízásunkból irt bizonyításából kitűnik. De közöljük buzdításul, hogy a jövőben alkalmunk legyen a szorosabb ismeretségre, a komoly munkásság látható jeleinek lapunkban való tér engedésére. Aki azonban azt hinné, hogy maguk a dalocskák, valamint a hozzá irt kisérő-levél tényleg „megszorult“ állapot miatt s talán épen általunk íródtak volna, kijelentjük, hogy úgy a kisérő-levél, mint a dalocskák eredeti kézirata szerkesztőségünkben megtekinthetők s mi szívesen vesszük, ha titkos munkatársunk személyét, a levél és dalok íróját előttünk felfedezi. A levél és a versek minden viznyomástól ment papíron a következőkép hangzanak : „Igen tisztelt Szerkesztő Úr ! Javában dühöng az uborka-szezon, az újságírók, szerkesztők réme. Nincsen semmi jóravaló dolog, a mit akár vezérczikk, akár tárcza alakjában fellehetne dolgozni ; kézirat tehát nem igen van, ergo a szerkesztő urak keményen megvannak szorulva, úgy, hogy talán még a papírkosár tartalmára is reá kerül a sor. A t. Szerkesztő Úr e megszorult állapotát (különben nem tudom, vájjon az „Ung“-nál is igy állnak-e az ügyek) használom fel arra, hogy nehány dalocskával kopogtatok be. Ne ijedjen meg Szerkesztő Űr, nem szerelmi dalokról van szó, nincs bennük sem csillagsugár, sem holdfény, sem virágfakadás. Ilyennel nem mernék bekopogtatni, mert tudom, hogy elolvasás nélkül irgalmatlanul a papírkosárba vetné őket. Csupán olyan versekről van szó, melyeket unalmamban faragtam a helyi viszonyokról s miután azt ' gondoltam, hogy a t. Szerkesztő ur felhasználhatja, itt közlöm őket. Ungvári divat. Fodrászlegény s varróleányka Örök hűséget esküsznek, úgy ám! S bár pénzük nincs —- de hát divat ma — Nászúira kelni mindkettő kivan ; S a szép menyasszony és A vőlegény Nászúira mennek ők — Az ungvölgy h. é.-jén . . . Hja ! kérem immáron Divat ez Ungváron. * Kopácsy-öv az uj divat most, Tehát magára ölti ifjú, vén; A kis Ninuska is jónak találja S kezével egyre babrál az övén. Szobráncz-fürdő. 1895. augusztus 15. Kitünően érezzük magunkat, igenis kitünően, bigy- jék el; sokkal, nagyon sokkal jobban, mint önök ott a poros íülledt városban. Oh nekünk itt igen jó dolgunk van ! Nagyszerű levegő, gyönyörű vidék ! Szép közönség, kitűnő czigányzene, páratlan jó élelmezés ! Hát mi kell még több ! ? Ezek mellett még nagyon szép kirándulásokat is teszünk. A minapában is lenn voltunk a tengerszemnél. Egy kedélyes kis társasággal, paraszt szekereken mentünk, ehhez volt kedve mindenkinek, erre vágytunk. Az ember mindig olyanra vágyik ami szokatlan vagy ami nincs; bezzeg, ha mindig paraszt szekereken kellene járnunk akkor ugyancsak vágynánk egy jó ruganyos kocsiba ülni. Tehát felmentünk a tengerszemre. Hogy az mily szép helyeh fekszik, azt megközelítőleg ’eirni nem, csak megfesteni lehetne. Igen magasan és merészen égbe nyúló fás hegyek között van a jó nagy terjedelmű tó, kilátással a háttérben a szninai hegy órman levő óriási nagy koczka alakú kőre. A tónak a hegység, zöld lombját visszatükröző szép vizét nézve, a lelket csudálatos érzelmek töltik el, érzi az ember egy fensőbb erőnek a hátaimét, érzi, eszébe juttatja a természet e remeke, hogy az élet sivatagságában, ahol oly ritkán találunk egy-egy oázra, hol megpihenhetünk, egyedüli mélázható barátunk csak ő, a nagy természet ! S minthr a tó mélyéből suttogni halianók : «ne bízzál az emberikben, ha valami bánatod van, jer hozzám, panaszold *1 itt fájdalmadat, ha már ki van fáradva, pihentesd meg itt lelkedet, a mindennapi küzdelmektől«-. Úgyis van az’ e földön csak a természet az igaz barátunk, az emberik között mindenki csak a saját érdeke után futkos és f> gondja, hogy jól legyen mindenképen lakva ! Ha valami szép pontot pillantunk meg a természetben, a lélek rendesen elgondolkozik, s hol jól eső, hol fájdalmas dolgok töltik el. Ott a tengerszem partján Jól tudja, mit csinál A kis hamis, Van ám az övben egy —- Levélke is . . . Hja! kérem immáron Divat ez Ungváron. * Jó András bácsiék örülnek: Uj mezbe bujt ungvári policzáj; Kapott szép uj ruhát és kardot, Miért? mert röndnek lönnyi kell, muszáj. András örül, hibát Rajt’ mégis lel: Nehéz a hosszú kard, —- Ha futni kell .... Hja! kérem immáron Divat ez Ungváron. * Két ifjú ur sétál az utczán, Miért — mért nem, a két ur összevész. Két csattanás . . . segédek . . . aztán Kard vagy pisztoly ... s a pisztolypárbaj kész. S önök most azt hiszik, Egy ott maradt; Az ám! a Koronán — Egy szék alatt .... Hja! kérem, immáron Divat ez Ungváron. * Halad előbbre az idővel Városunk is (nem füllentek ón.) Rebesgetik, hogy koczkakővel A város utczáit kirakni kén’. Hisz nem is lesz ám Abban hiány, Ott, hol majd lakni fog — A kapitány.............. Hja! kérem, immáron Divat ez Ungváron. „ . , Ferko. * * * Igen tisztelt „Ferkó“ ur! Szerkesztő uramtól a mai napon azon megbízást nyertem, hogy önnek fenti soraira válaszolólag bebizonyítsam, hogy az „Ung“ szerkesztősége uborkaidényt nem ismer. Könnyű munkával bízott meg, s ép ezért ne vegye tőlem rósz néven, ha a hosszú általánosság helyett azonnal a bizonyítás terére lépek, s csak annyit jegyzek meg, hogy jó szerkesztőségnél a találékonyság kimeríthetetlen forrás, mit kiszárítani egy-kót hónap eseménynélkülisége nem képes. Ezért nincs nálunk uborka-idény. Különben ha esetleg mégis „megszorulnánk“, úgy segítünk magunkon, hogy mindent bővített kiadásban adunk, a mint következik: * Baleset. Tegnap * Szörnyű baleset. Tegnap délután az újonnan szombaton, e hó 17-én, délutáni épülő Fehér-hajó épü- 2 és 3 óra között megrendítő léténél baleset történt, baleset történt. Olvasóink előtt is Egyik téglahordó fiú bizonyára tudott dolog, ho'gy a leesett az állványról, város tulajdonát képező Fehér- s kezét törte. Hajó épületet újból ópitik s ott nagyobb számban vannak munkások alkalmazva, kik a szédítő magasságban dolgozva, folyton életükkel játszanak. Ezen munkások között dolgozott Nehidd Jóska kőműves-tanuló is, a ki az első emeleten téglarakással volt elfoglalva, a ki azonban nem törődve a szédítő magassággal, itt is játszással töltötte idejét. A baleset idején is Csalfa Jancsival ingerkedett s ez ingerkedése közben egyensúlyt vesztett s az első emeleti állványokról lezuhant az utcza kövezetére, illetve mert a kövezeten homokhalom volt, a homokra. És ez volt szerencséje. Mert ha a homok helyett a puszta kövezetre esett volna, most már bizonyára kiterítve feküdne szegény özvegy anyja lakásán, kinek ő kenyérkereső társa s a (S testvér között a legidősebb. így azonban, hogy a puszta kövezet helyett a homokhalomra esett, csak a jobb karját törte. A szerencsétlen kőműves-tanulót beszállították a közkórházba Klein Jakab fiakkeres 37. számú kocsiján, hol az orvosok azonnal ápolás alá vették, s ■ felgyógyulása, ha csak az esés közben a nemesebb testrészek sérülése nem történt, több mint bizonyos. Na édes Ferkó uram! Azt hiszem, e sorok olvasása után most már teljesen hitelt, ad ad azon szavaimnak, hogy szerkesztőségünk nem ismer uborkaidényt. A viszontlátásig! Giri-GAré. KÜLÖNFÉLÉK. * A király születésnapja. Ő Felsége a király ma ünnepli születésének 65. évfordulóját. Ez alkalomból városunk katholikus templomaiban ünnepélyes hálaadóistentisztelet lesz, melyen a polgári és katonai hatóságok képviselve lesznek. * István király ünnepe. E hó ÍO-án, István király ünnepén a helybeli rk. plébánia-templomban istentisztelet és egyházi szent beszéd fog tartatni. — Minthogy azonban Hehelein Károly prépost-plébános minden valószínűség szerint csak e hó 25-én tér visz- sza Ungvárra a szent-misét Zoltsák János, az egyházi szent beszédet pedig Fölkel Béla fogja mondani. — István király ünnepe mint nemzeti ünnep a törvényszerinti munkaszünettel is meg lészen ün- neplendő. * Királyi adományok. Ő Felsége a király a hunkóczi gör. kath. egyházközségnek, temploma, plébánia-lakja és mélléképületeinek helyreállítására 200 frtot, — a tihai gör. kath. hitközségnek pedig tem- plomépitésre 100 frtnyi segélyt adományozott. * Előléptetés és kitüntetés^ A király a földmivelésügyi miniszter előterjesztésére, vármegyénk szülötte : Buday Zádor főmérnöknek a műszaki tanácsosi czimet és jelleget adományozta. * Adomány a Fehér-Kereszt czéljaira. Klein Albert záhonyi nagybirtokos 50 írttal a Fehér- Kereszt-egyesület ungvármegyei fiókjának pártoló tagjai közé lépett. * Halálozás. Özv. Fekésházi Fekésházy Józsefivé szül. csabai Dókus Terézia úrnő, e hó 13-án életének 75. évében Bodzás-Ujlakon elhunyt. Temetése nagyrészvét mellett Vajánban a f. hó 15-én tartott meg. is néhány perczig mindnyájan elmerülve álltunk, s elgondolkozva gyönyörködtünk a festői szép tájképben. Pár pillanat után már a legkedélyesebben élveztük a szép kirándulás örömét. Hazaérkezve, tatán azok bosz- szuságára kik nem vettek részt a kirándulásban nem győztük a tengerszem szépségét eléggé dicsérni. Tudok a tengerszemről egy regét is : >Réges-régen, volt a szninai magas hegyen egy hatalmas vár ; abban a várban lakott a kegyetlen várur, az egész vidéknek a zsarnok réme, volt egy igen szép fiatal leánya, aki jó szivüsége és szellemessége miatt, kegyetlen atyja gyűlöletének tárgya volt. Ott tartotta a várban a. tündérszép hajadont fogva, egy sötét torony-szobában, ne hogy akarata ellenére, jót tegyen a környék szegényeivel, ami rontaná a várur tekintélyét. Egyszer messzi vidékről érkezett a várba, egy deli ifjú ; ki valamiképen meglátván a tündérszép hajadont, tüstént beleszeretett. A leánynak is megtetszett a fiatal ember, ámde kegyetlen atyja észrevette ezt, s az ifjút egy szolgája által meggyilkoltatta, s hulláját a vár mellett elterülő hegyek közötti völgyben elásatta ! A szegény búslakodó leány mindennap eljárt a völgybe s ott patakként folyt a könnyű szép szemeiből; itt sirt, búslakodott mindennap s hervadt napról-napra jobban, mint a letört virágszál, inig lelke elszállt messze messze, túl a csillagokon, hol nincs bánat, nincs szenvedés, hol ismét föltaláljuk azt kit ide lenn oly nagyon szerettünk ! És a leány könnyeiből, fakadt egy kis forrás, amely nőttön nőtt.«Ma már a várnak nyoma sincs, elenyészett, elpusztult mint minden a loldüu ; hanem a leány könnyeiből eredt kis forrásból képződött a tó, «a tengerszem mely még ma is létezik. Most már elmeséltem a tengerszem regéjét, vissza- jtérek e kedves kedélyes fürdőhelyre. Eddig már 1607 | »endég fordult meg itt, de még mindig nincs holt idény, I vendégek még most is sokan vannak, s még mindennap érkeznek nehányan. Szobráncz számos előnyei között van az is, hogy mig más fürdőhelyen szenvedő gyenge egyéneket, itt többnyire jól táplált, kövér embereket látunk, akik súlyúkból veszíteni jöttek ide. Tudvalevőleg a kövér emberek általában kedélyesek. A kedélyesség tehát a fürdőben általános. És annálinkább mert a kövéreknél a test súlyának csökenése, és a soványoknál pedig annak emelkedése fokozza azt. A kedélyesség gyógyító hatása elismert dolog. Aztán itt mindent lehet tenni amire áz embernek kedve kerekedik, tehet nagy sétákat, hallgathat igen jó czigányzenét, azonkívül a vendégek mulattatására van itt kuglizó s lawn-tennis játék ; a mi rendelkezésre áll. Maga a hely igen szép, az erdő, a szép nagy fák, a gyönyörű kilátás, sok élvezetet nyújtanak mindazoknak kik fogékonyak a természet szépségei iránt, amit alig lehet valahol jobban élvezni mint itt Szobránczon. Akik szeretik a kedélyes életet, a szép természetet; azok jöjjenek Szobránczra ! Pitypang. Gondolatok. Az embert megöli az élet. Milyen merész ellentmondás ez, — nem az pedig, csak annak látszik. Az élet az a mindennapi egyforma élet, számtalan gondjával, nehézségével, 'mindig megújuló fájdalmával, az elfárasztja a lelket, sivárrá teszi a szellemet s igy lassan megöli az embert, az embernek azt a részét a ini isteni, a mi gondolkozni, érezni képes, — nem marad belőle más, mint a test, a mely létezik, de nem ól, nem küzd, de meghajol. * A dal, az ének, szomorú szívnek vigasztalás, enyhülés, boldog embernek élvezet; jó mindig, lélekemelő, magasztos. Ez is Isten jóságának bizonyítéka, — ez is egy szál mely minket hozzá köt. Ha nem tudnánk énekelni, ha nem tudnánk a dalban örömet találni, rosz- szabbak volnánk. S.
