Ung, 1895. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
1895-07-28 / 30. szám
30. SZÁM XXXIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, vasár nap, 1895. Julius 28. SZERKESZTŐSEI« : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap KIADÓHIVATAL: Székely es illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ DNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Az igazi becstelenek. A világ a becstelenség bélyegét süti mindazok homlokára, a kik a léiért való küzdelemben letérnek a moralitás egyenes, de keskeny és rögös ösvényéről. Ez a megbélyegzés általánosságban véve helyes és a társadalmi rend érdekében szükséges dolog, mert nagy fegyelmező erőt képvisel, alkalmazásában azonban rettenetes igazságtalanságokkal tetézi a szegény ember ezernyi baját. A világ Ítélete sokszor szerfelett igazságtalan; inéit a világ nem egyonkint mérlegeli az erkölcsi fogyatkozások tüneteit, hanem egy masszában. Nem mérlegeli kellőképen a bűnös cselekedet rugóit, s nem bünteti a bűnt annak nagysága szerint. A fiatal lány, kit a csábitó szavai tőrbe ejtenek, az éhező szegény ember, a ki nem kapván munkát, lopásra vetemedik, hogy éleiét fentarihassa, a tetten ért sikkasztó, a kit talán szintén a szükség, erkölcsi kényszer hajtott a bűnre, a gyilkos, a kit nem szivének aljassága, hanem fékezhe- tetlen szilaj vére kergetett a halálos bűnbe, becstelenek az emberek szemeiben ; pedig nem annyira becstelenek ezek, mint szerencsétlen, szánalomra- méltó emberek, a kiket helyzetük kényszere rántott a sárba. Nem, nem ezek az igazi becstelenek ! A valódi becstelenek azok az embersalakok, a kiket az ördög tart megszállva, a kik tudatosan, megfontolva és kiszámítva cselekszik a gonoszát abból a czélból, hogy embertársaikat megrontsák; a kik azért szállanak le önként a sárba, hogy a piszkot telemarokkal szórhassák embertársukra. Az igazi becsieleneknek egyik jellemző alakja a detiun- cziaus, a Judás-ivadók, a ki annyiban alábbvaló az „ős“-nól, a ki csókkal illette a mestert, hogy az aj Judás nem köti fel magát, nem ébred fel lelkiismerete, a mért „elárulja az igaz vért*1; ellenkezőleg a markába nevet és titokban élvezi munkája gyümölcsét: azt az örömet, melyet az abszolút rosszcselekedet okoz az aljas szivnek. A denuncziáns, a becsület-tolvaj titokban és sötétben, az éj leple alatt „működik“, mint minden más tolvaj. Munkájában mesteri számítással jár el. Mindenekelőtt tanulmánytárgyává teszi az embert, a kit mint reá, önös érdekeire alkalmatlant szép csendesen el akar tenni láb alól. Kifürkészi gyengéit, emberi gyarlóságait s hacsak lehet, azok valamelyikébe köt bele ; az emberi gyarlóságot bűnné fújja fel, vagy ha ez nem megy, a legártatlanabb nyilatkozatot elcsüri-csavarja, ferdíti, hogy titkon vádat koholhasson belőle. Vannak azonban esetek, a mikor a kiszemelt áldozat annyira nyilvános életet él, hogy ilyen módon sem lehet bele kapaszkodni; mert bármit is állítson róla a becsülettolvaj, a nagy közönség annak ellenkezőjét bizonyíthatja. Ám ez a csekélység nem hozza zavarba a „született“ deipiucziánst. Ilyen esetben a titkos rágalommal, a becsületnek ezzel a tőrével másképpen él a becsület-tolvaj. Merész lépésre határozza el magát, kikémleli, melyek azok az eszme-áramlatok, a melyek az elmeket fogva tartják s ha már positiv tényt nem hozhat titkos üzeltne bizonyságául páratlan vakmerőséggel ráfogja a deuuncziáltra, hogy ellentétben van az uralkodó áramlattal, hogy megbízhatatlan. Hogy a merész és hazug vád ellentétben van a rágalmazottnak egész életével, minden cselekedetével, az nem tesz semmit: a fő dolog az, hogy hacsak pár pillanatra is hitelre találjon a titkos rágalom, csak legalább addig, inig az illető eltávo- littatik a helyről, a hol jelenlétét ugyan a közügy kívánatossá teszi, de a hol a denuncziált alkalmatlan a denuncziáns önös érdekeire nézve. A visszahatástól ilyen esetben két fontos ok miatt nem fél a denuncziáns; először azért, mert meg van bújva, nem lehet rá ujjal mutatni s igy a hitvány cselekedet ódiuma őt nem érheti, másodszor azért, mert ha valakit a közórzülettel ellenkező váddal illetnek, a távolabb állók, a dolgokat, a titkos rugókat nem ismerők, hajlandók a denuncziáns pártjára kelni; mert „Nem zörög a haraszt...“ És a denuncziáns megmenekül ép bőrrel. A kinek erkölcsi érzéke végkép el nem tompult, annak be kell látnia, hogy ez így nem jól van. A romlás erősen belevette magát abba a társadalomba, a melyben a becsület-tolvajok megélhetnek. Az állam, a társadalom a gyilkosok, a nagy tolvajok leiére dijakat tűz ki, egyedül egy nagy érték van, nagyobb a többinél valamennyinél: a becsület, a jó hírnév az, melyet a titkos rágalommal büntetlenül lehet megtámadni; minden tolvajt üldöznek az emberek, csak a legveszedelmesebbet, a becsület-tolvajt nem rántják ki sötét odújából. S ezt rosszul teszik; mert jaj annak a társadalomnak, a melyben a sötétség e megvetósre-móltó fiai, az igazi becstelenek, elnézésben részesülnek s e czimen erőhöz és befolyáshoz jutnak! Ung-vár város nyugalma. Ungvár város közönségét még mindig Farkas Ferencz rendőrkapitány ügye loglalkoztatja. Fokozottabb mérvben lordul feléje a közönség érdeklődése most, midőn közszájon forog a hir, hogy Farkas a fegyelmi választmány határozatát megfeleb- bezte az ítélet megdöntése végett; holott mindenki azt várta, hogy be fogja adni lemondását, s ezzel a város nyugalmának helyreállításához nagy mérvben hozzá tog járulni. Magam is azok közé tartozom, kik ezt a megoldást joggal várták és magam is azokkal tartok, kik Farkas felebbezésében a város közönségével szemben nagymérvű paczkázást látnak. Mi lesz ennek a felebbezé-nek Farkasra való következménye, nem tudom. Bruhály. Az »Ungc eredeti tárczája Utazók állítják, hogy a körül-belül egykorú színes emberek nekiek egyformáknak tetszettek, valamint hogy egyforma egy nyáj tinó, csikó, süldő, melyeknek egyedei egy lajtához tartoznak. Pedig hát nagy a különbség úgy a néger legények, mint az ugyanazon fajhoz tartozó állategyedek között is. Eltekintve az egész test különbségeitől, maga az arcz embernél és állatnál egyaránt annyiléle, ahány az egyén, az egyed. A négerek között épugy megvan a szépségnek és csúnyaságnak száz meg százléle változata, mint közöttünk. Az »angyali* szépségek köztük is ritkák s legszámosabb az a qualitás, »a milyen legtöbb van a világon.* A tinók között is vannak szép, takaros, arányos fejüek, okosabb tekintetüek és vannak köztük ugyneve- j zett »marha-polák* idomtalan lapos homlokkal, konya fülekkel és idétlen növésű szarvakkal. Szerencse, hogy a négy lábú ökrök között nem játszik valami nagy j szerepet a testi szépség, különben kevés érné meg közülök fogainak kihullását és a moslékon hízás zavarta-; lan örömeit. A lovak testi szépsége már lényegesebb dolog. De; szemügyre is veszik ám a lovat alaposan s a melyiknek nincs jó ábrázatja, ha még oly szép és arányos j volna is különben a teste, nem kerül valódi úri hintó j rudjáboz. Kár, hogy a disznóknál sem sokat adnak az emberek a szépségre; pedig mennyi »herczig* malacz van a világon! Hanem ha a »szép* ló kivételével az állatok szépségét nem nagyon vizsgálgatjuk, a néger, vagy indián, esetleg kínai vagy japán szépségekben nem gyönyörködhetünk, annál jobban szemügyre vesszük egymást és nem esünk a szerecseny legény hibájába, hogy mind- egyformáknak lássuk egymást. Bizony nem. Alaposan megnézegetjük egymást, jobbára mindegyik nem a másikat és a + és — (plus és minus) szépségeknek annyi osztályát állítjuk tel, hogy belét iradnánk azoknak puszta (elsorolásába is. A szépségek között tagadhatatlanul a legérdemesebbek a tökéletes szépek, a költők és irók kiváltságos alakjai, l'tánok következnek érdekesség tekintetében a tökéletes, (azaz — szépségek), hétköznapi nyelven szólva, a csúnyák, leghátul állanak az úgynevezett csinosak. A tökéletes szépségekről nem szólok, tessenek olvasni a fiatal poéták és régibb irók munkáit ; vagy ha ahhoz nincs kedvük, képzeljenek maguknak akkora szépségeket, aminőket csak tudnak ; a csinosakról megint nem szólok, hiszen bizonyos tekintetben az egész világ »csinos* ; hanem szólok a »minusz-szépségeknek* egy olyan példányáról, mely a lehető 'egtökéletesebb volt a maga nemében ; a ki magában egyesítette mindazt, a mivel a szép rovására a természet az embereket megszokta verni. Szólok egy pár szót Bruhály ró 1, a ki az erősebb nemben maga volt az a megtestesült csúnyaság. Ez a maga nemében tökéletes ifjú Ungvár egyik nevezetessége volt s a kik ismerték, bizonyságot tehetnek azon állításom mellett, hogy ilyen be végzett rútságot ritkán produkál a szeszélyes természet. Kinek-kinek a képzeletére bíznám, hogy rajzolja meg a Bruhály alakját ; de attól tartok, hogy ha legalább a lőbb vonásokat magám nem vetném papírra, sokan kételkedni találnának felfedezésem igaz voltában. A mint már emlitém, Bruhály az erősebb nemhez tartozott. Ungvári származását, valamint nemzetiségét és termetét a neve árulja el. Tehát Bruhály ungvári volt, tót volt és irgalmatlan nagy hasa volt. Ez az utóbb említett része egész testének mintegy a leiét képezte. Ez volt az ő fő büszkesége. Sajátságos körülmények között ismerkedtem meg ezzel a maga nemében tökéletes iljuval. Egyszer csak beállít hozzám az iskolába. — Pán professzor, tessen engem beirnyi ziskolába ! — Nem lehet. Te már vén vagy. — Dehogy vágyom vén, vágyom én mládi pán ; csak 11 éves vágyom. — Tizenegy a menykőt, vagy te már 21 is. — Tessen meghinni, pán professzor. Mikor én megszülettem, jó idő volta, este magának esőcske. Táki doses pádál! Ojoj ! — Hát ülj be a padba és mond, hogy hívnak, mert be akarlak irni. — Sák Bruhály vágyom. — Miféle Bruhály ? — Hát olyan Bruhály, a kinek szépen megnőtte hasacska. Mikor a'»hasacska* szót kimondta, végig simogatta testének azt a főrészét, mialatt elmosolyodott ; szájának két sarka a füle tövéhez húzódott, mintegy 20 czentiméternyi nyílást képezve. Ebben az érdekes poziturában alaposan szemügyre vettem őt tetőtől talpig. Haja ritka volt és kóczos, színe bizonytalan. Homloka alacsony és hajjal benőtt; a hátsó feje nagy, háromszögletű ; a fülei kerekek, laposak és elállók; az arcza lapos és erősen himlő-helyes, fekete pettyes ; a szeme piczi, szürkés zöld szinü ; az orra pisze és hegyes, olyan mint egy kis gúla; ajkai véknyak és egymást tökéletlenül tedők; fogai aprók és rosszak ; az álla előre álló ; a nyaka rövid, de — vékony, a vállai lecsapotVEGYES TARTALMÚ HETILAP.
