Ung, 1895. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-07 / 27. szám

XXXIII. ÉVFOLYAM. Ung-vár, vasárnap, 1895. julius 7. 27. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám. I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közle­mény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak e'. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelelt minden vasárnap KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ­ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Tollasodás. A vagyon, mint, a legfőbb erkölcsi jónak, a függetlenségnek, biztosítéka bizonyára a becsülésre legméltóbb dolgok közé tartozik és en­nélfogva a vagyon-szerzésre irányuló törekvés bizo­nyos határig igen tiszteletre méltó. A határvonalat a függetlenség, mint czél jelöli ki. Mig a vagyon­gyűjtés a függetlenség biztosítását czélozza, tiszte­letreméltó; ha azonban túllépi- e határvonalat és kapzsisággá fajul, megszűnik becsülésre érdemes dolog lenni. A mohóság, melylyel egyesek az anyagra vetik magukat, az értékek összehalmozása, megszűnik erény lenni ; sőt bűnné silányul ; mert már nem a függetlenség biztosítását, hanem mások szolgaságát eredményezi. A túlságos vagyon, pláne, ha egy ember szer­zeménye, súlyával agyon nyomja a közelállókat s a vagyon urának igájába hajlítja a környezetet. A nagy vagyon összehalmozása erkölcsi szem­pontból, tehát általában is kárhoztatandó, mert embertársaink legfőbb javát, a függetlenséget ve­szélyezteti ; különösen kárhozatossá lesz azonban abban az esetben, ha a közhatalom részesei, leté­teményesei, a közhivatalnokok esnek a gyors meg­gazdagodás bűnébe. A társadalom megbocsátja az állam terheit viselő polgárembernek, ha vagyon­szerzésre irányuló törekvésében túllépi a határt s a nem teljesen korrekt eszközöket is igénybe veszi, csakhogy jövőjét, a munkaképtelenség napjait biz­tosítsa, a közhivatalnokkal szemben azonban sokkal szigorúbb. A közhivatalnok sorsát úgy a hogy biztosítja a társadalom, a munkaképtelenség esetére pedig nyugdijat ad neki; de meg is várja tőle, hogy feddhetetlen életű legyen s ha vagyont nem örökölt, szegény maradjon ; elégedjék meg azzal a hatalommal, melyet neki a közhivatal nyújt s ne igyekezzék azt vagyon összeharácsolása áltál megsokszo­rozni. Minden egészséges társadalom nyugtalanul nézi a közhivatalnok tollasodását és szükség esetén teljes erélylyel lép fel és szorítja le a vakmerőén tollasodó köztisztviselőt. A franczia államférfiaknak egész seregét tette tönkre ez az egészséges vissza­hatás és az ilyen egészséges visszahatásból kelet­kezett küzdelem mérgezi meg az olasz nemzet po­litikai közéletét. A tollasodás, a vagyon összeharácsolás a ma­gyar tisztviselői kart sem hagyta teljesen érintet­lenül, noha olyan pusztítást nem vitt végbe sorai­ban, a minőt némely más nemzetek közhivatalnokai­ról jegyez tel a napi krónika. Egyes, nem éppen elszigetelt esetek bizony nálunk is előadják magu­kat és erősen kihívják a kárhoztató Ítéletet. Hol itt, hol ott látunk embereket feltűnni, a kik csekély fizetésből uras életet élnek és erősen gyarapodnak, pár év alatt minden alap nélkül vagyont gyűjtenek. A társadalom gyanús szem m e 1 nézi ezt a gyapodást; a gyanú előbb titkon lap­pang, majd megnyilatkozik félénken s ha a gyanú­sított nem elég erős arra, hogy a „rágalmat“ csi­rájában elfojtsa, váddá erősödik, mely a köztiszt­viselő reputáczióját, gyakran állását és szabadságát is áldozatul követeli. Az illetőre nézve ilyen vég zetessé csak akkor válik a dolog, ha a pillanatnyi siker által elkapatva, nem ismer határt, sőt vak­merőségében annyira vetemedik, hogy nappal viseli a lopott sapkát. Sajnos, ilyen esetek is előfordulnak, főleg azokon a helyeken, hol a társadalom nem eléggé független, a hol tehát bizonyos ideig a tisztátalan forrásból származó sikerek előtt is kalapot emelnek az em­berek. , .. . • p. 7»i 'I'*' ' r ! ' ' . ' * ' ' ' ' ‘ “* r ' • A tollasodás és a vele összefüggő demoralizá- czió igen sajnos jelenség, mely ellen kétszeres erővel kell küzdenünk, hogy a közhivatalnoki állás lealjasodását meggátoljuk és a kapcsolatos közérde­ket megvédjük. A társadalom ne hunyjon szemet, ha a köz­tisztviselő feltűnő költekezését, vagy nem természe­tes gyarapodását tapasztalja. Értesse meg az illető­vel, hogy ébren van, figyel és kérlelhetetlenül le­sújt a vakmerőre, kiveti kebléből minden úgy neve­zett „bizonyíték“ nélkül is, ha pazar életmódja, vagy tollasodása által szolgáltatja a legerősebb bizo­nyítékot. E mellett a főhatóságoknak is kötelességük szemmel tartani a közhivatalnokot és számon kérni gyanúra okot adó gyarapodását. Ha ekként a tisztviselő ellenőrzésére hivatott mindkét tényező megteszi a kötelességét, a tolla sodás rák-íenéje lassan kiirtatik s a közhivatalnok azon az erkölcsi piedesztálon marad, melyen őt a közérdekek minden igaz barátja látni kívánja. T A községnevek magyarosítása. Az 1892. évi április hó 16-án tartott törvény- hatósági bizottsági közgyűlés az ungvármegyei község­nevek magyarositasa ügyében beadóit indítvány felett akként döntött, hogy ->a községnevek magyarosítása az autonom hatáskörrel biró községek önkéntes elhatáro­zására bizassék.f Azóta három év és nehány hó múlt el anélkül, hogy a községnevek magyarosítása ügyében csak egyet­len egy helyen is történt volna va!amelyes mozgalom, mely arra engedne következtetni, hogy az illetők élni kivannak .autonom' jogaikkal. Tudtommal még csak szóba sem került a név- | magyarosítás a községi elöljáróságok vagy képviselő- testületek ülésein, sőt a legtöbb község lakossága még csak tudomással sem bir arról, hogy a községnevek magyarosítására törekvő óbaj merült fel a törvényható­ság kebelében. Ilyen körülmények között önkéntelen merül (el az ! ügy iránt érdeklődők körében az a kérdés, helyes volt-e az indítvány teljesítését vagy mellőzését a községek, mint autonom testületekre bízni ? csupán azon okból, mert vannak, kik az .erőszakosnak látszó' (tehát még sem erőszakos) magyarosításnak nem barátai, kik minden külső nyomást kerülni óhajtanak akkor, midőn Magyarország egyik vármegyéjében lekvő közsé­gek neveinek magyarosítását különben szivükből és őszintén kivárnák. rok, 'de nyelvben, szokásokban és erkölcsökben' még nem, — ez nem arra bizonyiték, hogy nincs helyén a helységnevek magyarosítása, sőt szerintem épp a >sziv- beni magyarság' megkívánja azt, hogy bizonyos kül­sőség is tudassa az ott lakók magyarságát. Ha apáink is szerénykedtek volna a honfoglalás nagy munkájánál, úgy ma már nem volna e töldön ur a magyar. Ha mi azt akarjuk, hogy Magyarországot, mint külön magyar alkotmányos államot ismerje a küllőid, s ha azt akarjuk, hogy a világ ne egy gyüjtö-nevet lásson akkor, mikor Magyarországról van szó, - úgy itt az ideje, hogy az ország községeknek nevezett részei szintén magyar hangzású nevekkel bírjanak. Vasmegye horvátjai, Mosony és Sopronmegye svábjai épp úgy használják anyanyelveiket, mint a mi (oroszaink és tótjaink, de azért szivvel-lélekkel- hozzájá­rultak ahhoz, hogy a hely, hol >élni és halni kell', külsőleg is kitejezze azt, hogy magyar, hogy az Magyar- | ország területe. Ha Toldi Ferencz a magyar irodalomtörténetet családi nevén irta volna meg, — melyik német j hinné azt, hogy a mit megirt: a magyar nemzet iro- I da lomtörténete. Ha Jászai Mari Krippel-névvel aratná diadalait a színpadon, nem-e a német múzsa felkenljének tartat­nék-e ő ? Ifjuság-unk nevelése érdekében. (Vége ) Hogy az ifiuságerkölcsi satnyuiásának okaival megis­merkedjem, több aggastyánt arra kértem, mondanák meg nekem, milyen lábon állott az erkölcsi élet az ő ilju korukban és mi a véleményűk a mai ifjúságra vonat­kozólag. Valamennyien egybehangzóan azt válaszolták, hogy ifjúságukban, tehát a közelmúlt évtizedekben, ha­tározottan jobb volt az ifjak erkölcse; annyi és oly sok- téle kihágás nem tordult elő, pedig akkor nem fordítot­tak annyi gondot a személy- és vagyonbiztonságra, mint most. A mi pedig a mai ifjúság viselkedését és erköl­csét illeti, erre vonatkozólag az a véleményűk, bogy a czivilizáczió rohamos terjedése, mely szerintük idő előtt éretté teszi az iljut, nem üdvös, hanem káros hatással van az iljak jellemére, mely betolyás pedig szomorú kö­vetkezményeket vonhat maga után. Hajdan, — mondják ők — sokkal szelidebb er­kölcsök domináltak az iljuság között, mint napjainkban ; annak pedig az volt az oka, hogy az ifjúság romlását már csirájában igyekeztek elfojtani s ha mégis elvétve akadtak magukról megteledkezett iljak, azoknak meg­büntetésében egész-szigorral jártak el. Akkor tudvalevő­leg a testi büntetés volt a legszigorúbb fenyitő eszköz, napjainkban ped-g a bírságolás és az elzárás. Korunkban a humánus nevelés tudvalevőleg nem­csak az iskolában, hanem a családban is egeszen mel­lőzni kívánja a testi fenyítés alkalmazását. Hogy meny­nyiben helyes vagy nem helyes a testi fenyítés m ülő- zése, erre vonatkozólag az öregeknek az a véleményűk, hogy a testi büntetés, ha az kellő időben alkalmaztatik, többet használ a börtönnnél, mert az ifjút észretériti ; holott a börtön a helyett, hogy jó hatással volna az ifjúra, megrontja azt. Bármelyek is az okai az iljuság erkölcsi hanyat­lásának, annyi bizonyos, hogy ezen szomorú -állapotokat minél előbb orvosolnunk kell. Hogy ezt tehessük, nem VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Ha Petőfi családi nevét megtartva irta volna meg költeményeit s teremtette volna meg a magyar nép- költészetet, — ki merné róla azt állítani, hogy magyar volt. S ami áll az egyesre, szabály kell hogy legyen akkor is, ha a néplömegek által lakott helyekről van szó. Nem vagyok politikus, nem is czélom a politizá­lás. De azt az egyet el nem hallgathatom, hogy úgy a szlávok, mint a más nemzetségek mindaddig bizonyos jogot formálhatnak Magyarország egyes részeire, mig azok idegen nyelven ismertetnek Magyarország terüle­teként. A mi vármegyénk anyagilag szegény ahhoz, hogy a millennium alkalmából nagy látványos dolgokat mű­veljen; de a hazaszeretetből kijutott fiainak annyi rész, mint a legtősgyökeresebb vármegyének, s e hazaszeretét, Magyarországhoz való ragaszkodását, az együvé tarto­zást nem nyilváníthatná ünnepélyesebb módon, mint a vármegye idegen hangzású községeinek magyarra való felcserélésével. _ És a kérdés (elvetése nagyon is helyén van. Küszöbön magyar hazánk 1001)-ed éves fennállá­sának örömünnepe, mely bizonyítani lesz hivatva széles e világnak azt, hogy a magyar nemzet jó és balsorstól hányt-vetetl hajója eljutott az első ezredév biztos révébe, honnét ujult erővel duzzadtan fog a második ezred­évbe haladni, s mindenről amivel bir, tudatni, hogy: magyar. S midőn általánosságban ez a helyzet képe, midőn országunk minden parányi részéről, mint Magyar- országról beszélünk, mikor nem teszünk már különb­séget vármegye és vármegye között, mert mindegyiknek hivatalos nyelve a magyar, mikor minden várni gyének meg van a magyar neve, sőt a tényleg teljesen idegen nyelvű székvárosok is bírnak magyar névvel, — nem jogos, nem helyes és nem méltányos-e, ha a Magyar- ország területén, s mi ungvármegyeik különösen a mi vármegyénk területén levő községek neveinék magyarosí­tását óhajtjuk, s ezt a kérdést ismételve telszinre hozzuk. Sőt tovább megyek. Nem látnék külsq nyomást abban sem, ha a vármegye törvényhatósága más vár­megyék (Vas, Zala, Maramaros) példájára határozatilag kimondaná, hogy az ungvármegyei idegen hangzású községek nevei magyarral cseréltessenek fel, s a magyar nevek használatát a millennium alkalmából kötelezőleg elrendelné Három év semmittevése, az autonom-jogoknak három év alatti fel nem használása elég ok arra, hogy ez megtörténjék. _ . ~ i Hogy községeink eddig még csak szívben magya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom