Ung, 1895. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-07 / 27. szám

XXXIII. ÉVFOLYAM. Ung-vár, vasárnap, 1895. julius 7. 27. SZÁM.

SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám. I. emelet.

A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak e'. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön.

Kéziratok nem adatnak vissza.

A lap megjelelt minden vasárnap

KIADÓHIVATAL:

Székely és Illés könyvnyomdája.

ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK:

Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. félévre — 2 » Egyes szám 10 kr.

HIRDETÉSEK

előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Tollasodás.

A vagyon, mint, a legfőbb erkölcsi jónak, a függetlenségnek, biztosítéka bizonyára a becsülésre legméltóbb dolgok közé tartozik és ennélfogva a vagyon-szerzésre irányuló törekvés bizonyos határig igen tiszteletre méltó. A határvonalat a függetlenség, mint czél jelöli ki. Mig a vagyongyűjtés a függetlenség biztosítását czélozza, tiszteletreméltó; ha azonban túllépi- e határvonalat és kapzsisággá fajul, megszűnik becsülésre érdemes dolog lenni. A mohóság, melylyel egyesek az anyagra vetik magukat, az értékek összehalmozása, megszűnik erény lenni ; sőt bűnné silányul ; mert már nem a függetlenség biztosítását, hanem mások szolgaságát eredményezi.

A túlságos vagyon, pláne, ha egy ember szerzeménye, súlyával agyon nyomja a közelállókat s a vagyon urának igájába hajlítja a környezetet.

A nagy vagyon összehalmozása erkölcsi szempontból, tehát általában is kárhoztatandó, mert embertársaink legfőbb javát, a függetlenséget veszélyezteti ; különösen kárhozatossá lesz azonban abban az esetben, ha a közhatalom részesei, letéteményesei, a közhivatalnokok esnek a gyors meggazdagodás bűnébe. A társadalom megbocsátja az állam terheit viselő polgárembernek, ha vagyonszerzésre irányuló törekvésében túllépi a határt s a nem teljesen korrekt eszközöket is igénybe veszi, csakhogy jövőjét, a munkaképtelenség napjait biztosítsa, a közhivatalnokkal szemben azonban sokkal szigorúbb. A közhivatalnok sorsát úgy a hogy biztosítja a társadalom, a munkaképtelenség esetére pedig nyugdijat ad neki; de meg is várja tőle, hogy feddhetetlen életű legyen s ha vagyont nem örökölt, szegény maradjon ; elégedjék meg azzal a hatalommal, melyet neki a közhivatal nyújt s ne igyekezzék azt vagyon összeharácsolása áltál megsokszorozni. Minden egészséges társadalom nyugtalanul nézi a közhivatalnok tollasodását és szükség esetén teljes erélylyel lép fel és szorítja le a vakmerőén tollasodó köztisztviselőt. A franczia államférfiaknak egész seregét tette tönkre ez az egészséges visszahatás és az ilyen egészséges visszahatásból keletkezett küzdelem mérgezi meg az olasz nemzet politikai közéletét.

A tollasodás, a vagyon összeharácsolás a magyar tisztviselői kart sem hagyta teljesen érintetlenül, noha olyan pusztítást nem vitt végbe soraiban, a minőt némely más nemzetek közhivatalnokairól jegyez tel a napi krónika. Egyes, nem éppen elszigetelt esetek bizony nálunk is előadják magukat és erősen kihívják a kárhoztató Ítéletet. Hol itt, hol ott látunk embereket feltűnni, a kik csekély fizetésből uras életet élnek és erősen gyarapodnak, pár év alatt minden alap nélkül vagyont gyűjtenek.

A társadalom gyanús szem m e 1 nézi

ezt a gyapodást; a gyanú előbb titkon lappang, majd megnyilatkozik félénken s ha a gyanúsított nem elég erős arra, hogy a „rágalmat“ csirájában elfojtsa, váddá erősödik, mely a köztisztviselő reputáczióját, gyakran állását és szabadságát is áldozatul követeli. Az illetőre nézve ilyen vég zetessé csak akkor válik a dolog, ha a pillanatnyi siker által elkapatva, nem ismer határt, sőt vakmerőségében annyira vetemedik, hogy nappal viseli a lopott sapkát.

Sajnos, ilyen esetek is előfordulnak, főleg azokon a helyeken, hol a társadalom nem eléggé független, a hol tehát bizonyos ideig a tisztátalan forrásból származó sikerek előtt is kalapot emelnek az emberek. , .. . •

p. 7»i 'I'*' ' r ! ' ' . ' * ' ' ' ' ‘ “* r ' •

A tollasodás és a vele összefüggő demoralizá- czió igen sajnos jelenség, mely ellen kétszeres erővel kell küzdenünk, hogy a közhivatalnoki állás lealjasodását meggátoljuk és a kapcsolatos közérdeket megvédjük.

A társadalom ne hunyjon szemet, ha a köztisztviselő feltűnő költekezését, vagy nem természetes gyarapodását tapasztalja. Értesse meg az illetővel, hogy ébren van, figyel és kérlelhetetlenül lesújt a vakmerőre, kiveti kebléből minden úgy nevezett „bizonyíték“ nélkül is, ha pazar életmódja, vagy tollasodása által szolgáltatja a legerősebb bizonyítékot.

E mellett a főhatóságoknak is kötelességük szemmel tartani a közhivatalnokot és számon kérni gyanúra okot adó gyarapodását.

Ha ekként a tisztviselő ellenőrzésére hivatott mindkét tényező megteszi a kötelességét, a tolla sodás rák-íenéje lassan kiirtatik s a közhivatalnok azon az erkölcsi piedesztálon marad, melyen őt a közérdekek minden igaz barátja látni kívánja. T

A községnevek magyarosítása.

Az 1892. évi április hó 16-án tartott törvény- hatósági bizottsági közgyűlés az ungvármegyei községnevek magyarositasa ügyében beadóit indítvány felett akként döntött, hogy ->a községnevek magyarosítása az autonom hatáskörrel biró községek önkéntes elhatározására bizassék.f

Azóta három év és nehány hó múlt el anélkül, hogy a községnevek magyarosítása ügyében csak egyetlen egy helyen is történt volna va!amelyes mozgalom, mely arra engedne következtetni, hogy az illetők élni kivannak .autonom' jogaikkal.

Tudtommal még csak szóba sem került a név- | magyarosítás a községi elöljáróságok vagy képviselő- testületek ülésein, sőt a legtöbb község lakossága még csak tudomással sem bir arról, hogy a községnevek magyarosítására törekvő óbaj merült fel a törvényhatóság kebelében.

Ilyen körülmények között önkéntelen merül (el az ! ügy iránt érdeklődők körében az a kérdés, helyes volt-e az indítvány teljesítését vagy mellőzését a községek, mint autonom testületekre bízni ? csupán azon okból, mert vannak, kik az .erőszakosnak látszó' (tehát még sem erőszakos) magyarosításnak nem barátai, kik minden külső nyomást kerülni óhajtanak akkor, midőn Magyarország egyik vármegyéjében lekvő községek neveinek magyarosítását különben szivükből és őszintén kivárnák.

rok, 'de nyelvben, szokásokban és erkölcsökben' még nem, — ez nem arra bizonyiték, hogy nincs helyén a helységnevek magyarosítása, sőt szerintem épp a >sziv- beni magyarság' megkívánja azt, hogy bizonyos külsőség is tudassa az ott lakók magyarságát.

Ha apáink is szerénykedtek volna a honfoglalás nagy munkájánál, úgy ma már nem volna e töldön ur a magyar.

Ha mi azt akarjuk, hogy Magyarországot, mint külön magyar alkotmányos államot ismerje a küllőid, s ha azt akarjuk, hogy a világ ne egy gyüjtö-nevet lásson akkor, mikor Magyarországról van szó, - úgy itt az ideje, hogy az ország községeknek nevezett részei szintén magyar hangzású nevekkel bírjanak.

Vasmegye horvátjai, Mosony és Sopronmegye svábjai épp úgy használják anyanyelveiket, mint a mi (oroszaink és tótjaink, de azért szivvel-lélekkel- hozzájárultak ahhoz, hogy a hely, hol >élni és halni kell', külsőleg is kitejezze azt, hogy magyar, hogy az Magyar- | ország területe.

Ha Toldi Ferencz a magyar irodalomtörténetet családi nevén irta volna meg, — melyik német j hinné azt, hogy a mit megirt: a magyar nemzet iro- I da lomtörténete.

Ha Jászai Mari Krippel-névvel aratná diadalait a színpadon, nem-e a német múzsa felkenljének tartatnék-e ő ?

Ifjuság-unk nevelése érdekében.

(Vége )

Hogy az ifiuságerkölcsi satnyuiásának okaival megismerkedjem, több aggastyánt arra kértem, mondanák meg nekem, milyen lábon állott az erkölcsi élet az ő ilju korukban és mi a véleményűk a mai ifjúságra vonatkozólag. Valamennyien egybehangzóan azt válaszolták, hogy ifjúságukban, tehát a közelmúlt évtizedekben, határozottan jobb volt az ifjak erkölcse; annyi és oly sok- téle kihágás nem tordult elő, pedig akkor nem fordítottak annyi gondot a személy- és vagyonbiztonságra, mint most. A mi pedig a mai ifjúság viselkedését és erkölcsét illeti, erre vonatkozólag az a véleményűk, bogy a czivilizáczió rohamos terjedése, mely szerintük idő előtt éretté teszi az iljut, nem üdvös, hanem káros hatással van az iljak jellemére, mely betolyás pedig szomorú következményeket vonhat maga után.

Hajdan, — mondják ők — sokkal szelidebb erkölcsök domináltak az iljuság között, mint napjainkban ; annak pedig az volt az oka, hogy az ifjúság romlását már csirájában igyekeztek elfojtani s ha mégis elvétve akadtak magukról megteledkezett iljak, azoknak megbüntetésében egész-szigorral jártak el. Akkor tudvalevőleg a testi büntetés volt a legszigorúbb fenyitő eszköz, napjainkban ped-g a bírságolás és az elzárás.

Korunkban a humánus nevelés tudvalevőleg nemcsak az iskolában, hanem a családban is egeszen mellőzni kívánja a testi fenyítés alkalmazását. Hogy menynyiben helyes vagy nem helyes a testi fenyítés m ülő- zése, erre vonatkozólag az öregeknek az a véleményűk, hogy a testi büntetés, ha az kellő időben alkalmaztatik, többet használ a börtönnnél, mert az ifjút észretériti ; holott a börtön a helyett, hogy jó hatással volna az ifjúra, megrontja azt.

Bármelyek is az okai az iljuság erkölcsi hanyatlásának, annyi bizonyos, hogy ezen szomorú -állapotokat minél előbb orvosolnunk kell. Hogy ezt tehessük, nem

VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Ha Petőfi családi nevét megtartva irta volna meg költeményeit s teremtette volna meg a magyar nép- költészetet, — ki merné róla azt állítani, hogy magyar volt.

S ami áll az egyesre, szabály kell hogy legyen akkor is, ha a néplömegek által lakott helyekről van szó.

Nem vagyok politikus, nem is czélom a politizálás. De azt az egyet el nem hallgathatom, hogy úgy a szlávok, mint a más nemzetségek mindaddig bizonyos jogot formálhatnak Magyarország egyes részeire, mig azok idegen nyelven ismertetnek Magyarország területeként.

A mi vármegyénk anyagilag szegény ahhoz, hogy a millennium alkalmából nagy látványos dolgokat műveljen; de a hazaszeretetből kijutott fiainak annyi rész, mint a legtősgyökeresebb vármegyének, s e hazaszeretét, Magyarországhoz való ragaszkodását, az együvé tartozást nem nyilváníthatná ünnepélyesebb módon, mint a vármegye idegen hangzású községeinek magyarra való felcserélésével. _

És a kérdés (elvetése nagyon is helyén van.

Küszöbön magyar hazánk 1001)-ed éves fennállásának örömünnepe, mely bizonyítani lesz hivatva széles e világnak azt, hogy a magyar nemzet jó és balsorstól hányt-vetetl hajója eljutott az első ezredév biztos révébe, honnét ujult erővel duzzadtan fog a második ezredévbe haladni, s mindenről amivel bir, tudatni, hogy: magyar.

S midőn általánosságban ez a helyzet képe, midőn országunk minden parányi részéről, mint Magyar- országról beszélünk, mikor nem teszünk már különbséget vármegye és vármegye között, mert mindegyiknek hivatalos nyelve a magyar, mikor minden várni gyének meg van a magyar neve, sőt a tényleg teljesen idegen nyelvű székvárosok is bírnak magyar névvel, — nem jogos, nem helyes és nem méltányos-e, ha a Magyar- ország területén, s mi ungvármegyeik különösen a mi vármegyénk területén levő községek neveinék magyarosítását óhajtjuk, s ezt a kérdést ismételve telszinre hozzuk.

Sőt tovább megyek. Nem látnék külsq nyomást abban sem, ha a vármegye törvényhatósága más vármegyék (Vas, Zala, Maramaros) példájára határozatilag kimondaná, hogy az ungvármegyei idegen hangzású községek nevei magyarral cseréltessenek fel, s a magyar nevek használatát a millennium alkalmából kötelezőleg elrendelné

Három év semmittevése, az autonom-jogoknak három év alatti fel nem használása elég ok arra, hogy ez megtörténjék. _ . ~ i

Hogy községeink eddig még csak szívben magya-