Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1895-03-17 / 11. szám
A politikai szabadságról megint nem szólok, hiszen mindnyájunk előtt ismeretes, miként és mennyire érvényesülhet a választásokra jogosítottak szabad elhatározása; azt azonban nem hallgathatom el, hogy milliókra megy hazánkban azon polgárok száma, a kiknek apái életüket áldozták azért a szabadságért, melynek fiaik, unokáik még névizerint sem részesei, (ügy van!) A A szabadság gondolata a politikai téren, fájdalom még mindig csak gondolat, melyet csak az elszánt akaratú erősek tudnak telté változtatni; a gyengéknek csupán a kötelékeik lettek megeresztve. A társadalmi szabadság azonban már nagyobb. Az egyéniség érvényesülésének korlátái részben leomlottak; de csakis részben. A különböző korlátok, melyek az arra nem való elemek kizárására állíttattak fel, rendszerré nőttek; rendszerré tette azokat a bejutottak s a bejutásra anyagi erővel rendelkezők érdeke. Hogy példával éljek, nálunk minden érdemlegesebb szellemi munka sok bizonyítvány felmutatásával járó qualificatiót kíván. A szellemi munka terén czéhrendszer honosult meg s ha valaki a tagsági dijat sok esztendei padfaragással le nem fizette, megáldhatta őt a természet bárminő szellemi erővel, iskolázottságát pótolta légyen bár a legnagyobb fokú önképzéssel, nem érvényesülhet. Mit szólna Magyarország -egy olyan miniszterelnökhöz, a ki valaha a timárság tisztes iparával, vagy a szabó mesterséggel foglalkozott ? Az uj czéhrendszer azonban még nem a legnagyobb akadálya az egyéniség szabad érvényesülésének. Nagyobb akadály az, a melyet a czéheken belül a tagok egymásra törő, egymást elnyomó, egymás ellen titkosan fondorkodó, vagy nyíltan agyarkodó viselkedése képez. Az ember szabadnak képzeli magát s ha elég vigyázatlan arra, hogy szabadon lépdeljen, a kifeszitett háló szálai csakhamar lerántják a lábáról. (Igaz!) Az a tény, hogy a szabadság gondolata ily kevéssé ment át az életbe, rá mutat arra is, minő az a testvériség és egyenlőség, mely közöttünk él. A testvériség alig egyéb, mint egy szépen hangzó üres szó. És ha e szóval az embereknek önzetlen' egymáshoz való vonzódását, áldozatkész cselekvését akarjuk kifejezni, rosszul választottuk meg rá a szót. A testvért a testvérhez nem köti a szeretetnek az az erős láncza, mely a szülőt gyermekéhez csatolja. Emberemlékezet óta a testvérharczok, legyenek e testvérek egyének, családok, vagy nemzetek, a legsötétebb lapjai a történelemnek. Káin és Ábel története képezi az első sötét lapot, a melynél csak az a lap sötétebb, mely az eszmék e szentháromságának megszületése után íratott; a franczia forradalom őrjöngő testvériségét örökíti meg e szörnyű lap; azt a testvériséget, melyet akként proklam ltak az emberek, hogy testvéreik vérét itták és szivét ették. Az emberszeretet fogalmának jelzésére rosszul alkalmazzuk a testvériség szavát; e szó legfeljebb csak arra jó, hogy a tényleges testvériséget, a Káint eltöltő haragot, irigységet és gyülölséget jelképezze. Varjú rendesen varjúnak vájja ki a szemét. Nincs közöttünk test véri-ég s a mi van, érdek-testvériség. Naponkint tapasztaljuk, hogy a testvérek vagy egymás ellen küzdenek, vagy egymás érdekeit védve összetartanak. Sajnos, az egyenlőséggel sem állunk különben. A kasztok első sorban az önzésen, másodsorban a szellemi tehetségek különböző voltán alapulnak. És mert úgy az önzés, mint a tehetségek különfélesége változtathatatlan ősvonása az emberi léleknek, a teljes és tökéletes egyenlőség mindig az ábrándok világába fog tartozni. A mi halhatatlan Eötvösünk (nem Károly, a ki nagyon is a halandók közé tartozik) egy példával, melynek szavaira nem emlékszem ilyen formán fejezi ki az emberek egyenlőtlenségét: hangoztatjuk az egyenlőséget, de melyikünk megy végig szívesen az utczán egy rongyos emberrel ? Nincs közöttünk egyenlőség, s nem is lesz soha; de nem is kívánatos a szó szoros értelmében vett egyenlőség Ha a természetben nincs teljesen egyenlő két falevél, hogy lenne hát egyenlő az ember, a kinek értékesebb, szebb fele az, a melyet nem látunk : a lélek. De hát nem is egyformaságot kívánunk mi, midőn az egyenlőséget hangoztatjuk; hanem kívánjuk első sorban a törvény előtti egyenlőséget és kívánjuk e mondás érvényesítését; kinek-kinek érdeme szerint. De ki legyen a biró, midőn az érdemek összevetéséről van szó ? A lelkiismeret taráim ; ez és csupán csak ez. Vájjon ez a biró itélkezik-e a mi egyenlőségünkben? Fájdalommal van alkalmunk tapasztalni, hogy csak kivétes esetekben; akkor, a midőn az ítélkező ember nincs személyesen érdekelve. Ennek az erkölcsileg jogtalan ítélkezésnek tulajdoníthatjuk, hogy ma is kasztokra vagyunk szakgatva s a kasztok gőgjének vagyunk részesei, vagy szenvedői. Ma történetesen a pénzeszsák, diploma és hivatalnok-gőg van nálunk divatban, miután a kevésbbé visszataszító nemesi gőg sorvadásban múlt ki. Ez után a kis szemle után, önkéntelenül fámád az önök lelkében a kérdés: érdemes-e hát az eszmékért küzdeni akkor, a midőn egy félszázad (sőt több, mert 100 évvel ezelőtt hangoztatták azokat Martinovics és társai) munkája ily kevéssé képes azokat megvalósítani? (Halljuk!). Benső meggyőződésem, hogy érdemes. Az igazi nagy eszmék, melyek világokat mozgatnak,"sohasem mennek át teljesen a valóságba, örökké eszmények maradnak. Ilyenek a szabadság, testvériség és egyenlőség eszméi is. Nagyon távol vagyunk attól, hogy e nagy eszmék csak jórészt is valóságokká legyenek, de közeledünk e czél felé. Szabadságunk nagyobb ma, mint volt 50 évvel ennek előtte ; annyiban legalább is feltétlenül nagyobb, hogy az elnyomás nem jár felemelt fővel; a testvériség az emberszeretet sok, valóban testvéri intézménye által, minők a szeretet és kórházak s a jótékonysági egyesületek, növekszik ; az egyenlőség a tehetségek kitörése és egetj kérése által jut kifejezésre. Napjaink dicsősége, hogy Munkácsy Mihályt kiemelte a gyaluforgácsok közül; a közel napokban ugyancsak a gyalupad mellől szólaltatta meg Rákosi Jenő Kupa Árpádot; Benedek Elek az iskola porából mutatja tel Móra Istvánt. Haladunk, az kétségtelen. Hogy meg ne álljunk, hinnünk kell az eszményekül tekinthető eszmékben; hinnünk kell a szabadság, testvériség és egyenlőség eszmeiben. Azonban nemcsak hinnük, de cselekednünk is kell érdekükben. (Igaz!) Mielőtt cselekednénk, azt kell tudnunk, mitől kell óvakodnunk, hogy oktalan cselekvés által veszedelmet ne hozzunk az eszmékre. Óvakodnunk kell az erősza- kogástól. Aki a szabadság igaz hive, ne akarjon senkit akarata ellenére boldogítani. A történelem legnagyobb katasztrófái az eszmék erőszakolásából erednek. Az erőszakoskodás megingatja az eszmék íidvösséges voltába vetett hitet; innen a visszahatás s a hanyatlás, mely az erószakolást előbb-utóbb feltétlenül követi. Ne a legyőzés, hanem meggyőzés legyen a jelszavunk ; az ácsnak fia, nekünk keresztényeknek Megváltónk, Izraelnek pedig egyedüli, soha néni múló dicsősége, nem ie-győzte, de meg-győzte a világot, (ügy van 1) Mit kell cselekednünk? Akarnunk kell a szabadságot. Ezt és csakis ezt. De csakis a szabadságot és nem a féktelenséget, mely a nagyobbrész szolgaságát jelenti. Az igazi szabadság, melynek ismertető jele a türelem, magában foglalja a testvériséget és egyenlőséget. A ki lelkében s nem csupán ajkán hordja a szabadság igéjét, akkép igyekszik érvényesülni, hogy embertársától a levegőt és világosságot el ne vonja; az igazi szabadságszerető ember elsősorban a fizikai szabadságot is biztositó, a testvériséget és egyenlőséget egyesitő lelki szabadságra törekszik. Ez az igazi szabadság éljen és uralkodjék közöt- tünki; erre űritem poharamat 1 (Éljenzés.) Márezius 15. A kor eszméi megnyilatkozásának e dicső emléknapját az idén is kegyelettel ünnepelték az iskolák, ünnepelte Ungvár város közönsége. Az ünneplő tényezők sorában első volt az I. Ungvári Dalárda, a mely márezius hó 14-én, az ünnepnap előestéjén ren- I dezett dalestélyén lelkesen és igen sikerültén előadott hazafias dalokkal áldozott a nap emlékének. A megjelent kis közönség hálásan tapsolt meg minden egyes darabot, a ^Párisi ifjuság»-ot pedig meg is ismételtette. A programm két első darabjának leéneklése után az est ünnepi szónoka, Mazuch Ede főgimnáziumi tanár a következő, lelkesen, tűzzel és hazafias hévvel előadott | beszédet mondotta: Mélyen tisztelt Közönség 1 Nemzetünk ezer-éves történelmének nem egy lapja van, melyre Clio, a történelem örökszavu múzsája a leggyászosabb események emlékét jegyezte fel sötét betűivel. Mert a Gondviselés, mely a magyart ezer éven keresztül nehéz utjain vezérelte, nem egyszer nagy megpróbáltatásokat mért reánk. E megpróbáltatások napja, a melyek oly számosak, történelmünk gyásznapjainak mondhatók. E napok emlékezeténél fájdalomba merül a honfi lelke, elbornl a | hazafias szív. De a Gondviselés, mely annyi csapással | sujtá e nemzetet, örömnapokról is gondoskodott számunkra. Az a nap is, mélyen t. Hallgatóság, melynek emlékezetére ma itt egybegyültünk, nemzeti életünk örömnapja. E nap emlékére hangosan feldobog ma minden honfisziv, igaz öröm szállja meg minden magyar lelkét. E nap márezius 15-ke, egész történelmi múltúnk egyik legszebb napja, melyhez a megvalósult nagy esz mék egész sorozata fűződik. A miért egymásután következő nemzedékek hosz- szu sorai küzdöttek, a miért tsz, erő és oly szent akarat évszázadokon át hiába sorvadoztanak, a miért annyi szív hiába onta vért, mindazt megvalósította 1848 márezius 15-ke. A lágy tavaszi szellő fuvalma, mely iassan-Iassan felolvasztja a tél. zord jégkérgét, a mely szunyadó téli természetet fölébresztve életet lehet minden élő lénybe, 1848 márezius idusán meghozta politikai életünk régen várt tavaszát. Hogy e nevezetes történeti napnak jelentőségét kellőleg felfoghassuk, hogy e vér nélküli forradalmat tisztán lelki szemeink elé álhthassnk, rövid visz- szapillantást kell vetnünk politikai életünk fejlődésére a múlt évszázad kilenczvenes éveitől kezdve. II. József nemzetellenes uralma megszűntével lázas pezsgésnek indult a nemzeti élei; a hazafias szellem úgy a politikában, mint a társadalmi téren egyszerre erős hullámokat kezdett verni, a politikában az ország függetlenségének, alkotmányos jogainak biztosítása, a társadalmi téren az elhanyagolt nemzeti nyelv művelése, a régi magyar szokások és viseletek felelevenitésej voltak á nemzeti fellelkesülés kitűzött czéljai. Azonban a nemzeti föllángolást a világesemények hátása alatt csakhamar ismét a szunyadás, a téspedés nehéz évei váltották fel. A franczia forradalom hullámai, melyek trónokat és dinasztiákat temettek mélységükbe, csakhamar hazánk határait is elérték. ja IT. Lipót uralmát követő I. Ferencz alatt az uralkodó kormányrendszer a forradalmi eszmék tul- csapongása ellen a teljes abszolútizmuszt hitte legbiztosabb az gyógyszernek. A Martinovics-fé'e összeesküvés elfojtása után a kormányhatalom kitűzött czélja : a nemzetet életerejében megbénítani, jogaiban elnyomni és fejlődésében megakasztani. El van nyomva a társulás, a szabad szó, szabad gondolat. 1812-től kezdve még országgyűlést sem hívnak egybe; ez jutalma azon áldozatoknak, melyeket a nemzet a trón érdekében oly készségesen hozott. A nemzeti életnek a megyén kívül nem lévén működő szerve, nem csoda, ha az lassan-lassan ernyedni kezd és ez évszázad első tizedeiben csaknem teljesen kialszik. A nemzet jobbjai fájdalmasan szemlélik a nemzetre nehezedő ezen kóros állapotot, orvosszert azonban, mely e nehéz bajt meggyógyítaná, nem ismernek. A nemzeti szellem éber őrei, a költők, elfordulnak a sivár jelentől és a múlt nagyság képeivel igyekeznek hatni a tespedt nemzedékre. Árpád és a többi honfoglaló ősök dicső alakjait varázsolják kőitőileg kortársaik szemei elé, azonban ők sem bíznak a nemzet jövőjében. Virág Benedek, Berzsenyi, Kölcsey, Kisfaludy Károly és utoljára Vörösmarty szószólói e hangulatnak a költészet terén. A hazafi bánat, mely ez évszázad elején egész költészetünknek alaphangja, Kölcsey lantján szólal meg a legmeginditóbb erővel, utolsó accordjait pedig a nemzeti romanticismus legnagyobb alakja, Vörösmarty zengi el. Zalánja elegikus bevezetésében epedve kiált az ősi dicsőség után, mely oly soká késik az éji homályban. A nemzedék, melynek énekel, mély álomba merült s vele alszik az ősi dicsőség s midőn a párduezos Árpádot akarja megénekelni, szinte a kétségbeesett fájdalom hangján kérdi: > ... Óh hon 1 Meghallasz-e engem S nagyra törő tehetősb fiaid hallgatnak-e szómra D íme igy énekel a Zalán költője 1825-ben. Azonban az idő már beteljesedék ; a próféta, kinek útját a költők egyengették már megszületett s ugyanabban az évben a nyilvánosság terére lépett. Széchényi István volt az, a ki ez évben történt első nyilvános fellépésétől kezdve csakhamar a nemzet vezére lett; az ő nagy nevéhez fűződik a nemzeti újjászületés megindításának dicsősége és szenvedése. Politikai, gazdasági, társadalmi és irodalmi téren kifejtett működésével a nemzetet lethargiájából felrázza és a már halottnak hitt nemzetbe uj életet önt. Nagy szellemének hatását 1825-től kezdve minden egyes országgyűlésen ott látjuk. A kétségbeesést hit, a pangást lázas munkakedv, a szunynyadást pezsgő élet váltja fel. A legnagyobb magyar mellett csakhamar a szellemóriások egész phalanxa munkálkodik az uj Magyarország megteremtésén. A negyvenes évekkel a szellemi élet vezetése Széchenyitől Kossuth Lajos kezeibe megy át, ki élénk temperamentumával, ideális lelkesedésével gyorsabb menetet ad a haladásnak és a Széchenyi által megindított reformokat más modorral és taktikával a megvalósulás felé viszi. Széchenyi és Kossuth mellett csakhamar feltűnik a reformkor harmadik korszakos alakja: Deák Ferencz, kinek modern jogrendünk megalkotása lesz élethivatásává. E három szellemóriás vezérlete alatt érkezik el közéletünk a 47-iki utolsó pozsonyi országgyűléshez. 1848 tavaszi szellője Francziaországból a szabad eszméket hozzánk is elhozza és a februári párizsi forradalom hatásút megérzik Bécsben és Pozsonyban is. A márcziusi napok mozgalomba hozzák a kedélyeket, az újítás szelleme lengi körül a törvényhozás termét, az ifjúság gyülő- helyeit és az utczákat is. Márezius 3-án mondja Kossuth Lajos hires beszédjét, mely egész Bécset talpéa állítja s lelkesedéssel tölti el a Pozsonyban tanácskozó rendeket ép úgy, mint a pesti fiatalságot is. Pesten az ifjúság veszi kezébe a dolgot, 12 pontba foglalja a nemzet kívánalmait, melyek csakhamar a nemzeti élet politikai evangéliumává lesznek. A 12 pont rövid idő alatt mind megvalósul a soká lenyűgözött sajtó még az nap felszabadul, a politikai mártírok kilépnek börtöneikből s nehány nap múlva a kinevezett felelős magyar minisztérium elnöke, Ratthyányi Lajos gr. öröm- rivalgás közt jelenti ki, hogy a koronás király a nemzet összes kívánalmait teljesítette. íme, ez rövid vonásokban a mai nagy évfordulónak történelmi jelentősége. Nagy nap ez t. hallgatóság, az uj Magyarország megszületésének a napja. Egy régi korszak záródott le e nappal s helyet adott egy másiknak, mely a haza összes részeit egyesítette, a magyar és magyar közt álló válaszfalakat ledöntötte, az osztályuralom helyett a törvény előtti egyenlőséget hozta be, a fővárost az ország szivévé tette s mely kor szaknak kifejezői a 48-ki alaptörvények. A mi ezután következet!, t. hallgatóság, annak felelevenítése megzavarná mai örömünnepünk összhangját. Hisz jól tudjuk, hogy a nemzeti átalakulás derült napjait csakhamar zivatar váltá fel, a nemzeti élet derült ege 10 éven keresztül sötét felhőkbe volt burkolva, a nemzet tűrt, szenvedett az uj megváltás reményében s nem csalatkozott, mert ime, ma újból élünk s ezt legnagyobbrészt 1848 márezius 15-ének köszönjük. Nemzeti életünk tartalmát a márcz. 15-ki eszmék képviselik, ragaszkodjunk azokhoz törhetetlen hűséggel, lelkes odaadással, mert hazánk nagyságát és javát csak igy mozdítjuk elő. Legyen rendületlen hazaszeretelünknek legbiztosabb záloga 1848 márezius nagy eszméinek hű követése 1 * * Másnap délelőtt II. az ungvári állami iskolákban magyarázták meg a tanítók a gyermekeknek, mit köszön a magyar nemzet az 1848. márezius lö-iki eseményeknek és délelőttre a tanításokat beszüntették. Márezius 15-én délután két középiskolánkban, a főgimnáziumban és a tanítóképzőben ünnepelt az ifjúság, a tanári testület és a közönség.
