Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1895-01-27 / 4. szám
XXXIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, vasárnap, 1895. január 27. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap meyjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEZ: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ GNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Részleges tisztujitás a városházán. Ungvár város képviselő-testületére az a feladat vár a közel jövőben, hogy a városházán, általánosan ismeretes, szomorú okokból megürült tisztviselői állásokat választás utján betöltse. Ezek a választások olyan széles körre fognak kiterjedni, hogy bátran nevezhetjük tisztujitásnak. Betöltendő lesz a polgármesteri, pénztárnoki, ellenőri, számvevői, közig, tanácsosi és árvaszéki ülnöki s a fogyasztási ellenőri állás ; hat hivatal, melyeknek miként való betöltésétől a város polgárságának legvitalisabb érdekei vannak függővé téve. A város polgárságára nézve tehát nem közöm bős dolog, miként gyakorolják majd a város-atyák szavazat-jogukat; vájjon rést nyitnak a jogosulatlan ambitióknak, a személyes érdekeknek, vagy pedig sarkukra állanak s a közérdek magas színvonalára emelkedve, minden melléktekintetet félrevetve, olyan emberekkel töltik be a fontos állásokat, a kiknek jelleme teljes biztosítékot nyújt nemcsak arra nézve, hogy ilyen szomorú tisztujitásra többé alkalmat nem szolgáltatnak, hanem tehetségükkel, szorgalmukkal, feltétlen megbízhatóságukkal annyira megerősítik a város ingó erkölcsi alapjait, hogy bármely tehetséges tértin ambitiójának tárgyát fogja képezni a városi közügyek szolgálata. Első, a mit a város képviseletének keresnie kell a tisztviselő-jelöltben: a puritán becsületesség. A megingott erkölcsi hitel helyreállítására olyan férfiak kellenek, a kik az igazságtalan krajezárnak még a gondolatától is irtóznak; olyan férfiakra van szüksége a városnak, a kik, miként a városnak egy köztiszteletben álló polgára szokta mondogatni, ha egy idegen buzaszem hull a csizmájuk szárába, szépen lehúzzák a csizmájukat s átadják a buzaszemet tulajdonosának. A föltótien megbizhatóság után első kivánalom, hogy a megválasztandó tisztviselők tehetséges emberek legyenek, hogy no csak akarják, de tudják is szolgálni a város közügyéit s hivatalos teendőik ellátásában — szükség esetén - - megszabadíthassák magukat bármiféle illetéktelen befolyás hatalma alól. Sőt nemcsak ennyi tehetséggel kell birniok különösen a vezetés munkájára hivatottaknak, hanem a mostani nehéz helyzetből való kibontakozás eszközeit is meg kell találniok és eszméiknek életrevalósága, kivihetősége felől a közönségben hitet kell ébreszteniük. Nagy követelések, a mikkel itt előállunk, az tagadhatatlan, és nincsenek azokkal arányban azok az anyagi javadalmazások, a melyekkel a város tisztviselőit díjazhatja. De hát az illető tisztviselő aspiránsok ne nézzék csupán a szomorú jelent, tekintsenek a jövőbe is, melynek megteremtői s javainak részesei lesznek. A hála érzelme sohasem hal ki az embernek szivéből és Ungvár város közönsége, mihelyt a helyzet jobbra fordul, nem lesz szűkmarkú azok iránt a férfiak iránt, a kik az előnyösen változott viszonyoknak legelső tényezői. Valószínű, hogy a mostani viszonyok között nem igen lesz minden üres állásra a hangoztatott lelki és jellembeli tulajdonságokkal ékeskedő pályázó. Ha a legjobbak között nem válogathat a képviselő-testület, válaszsza a pályázók közül a legméltáUvakat; sőt, amennyiben egyes befolyásos tagjai révén teheti, igyekezzék alkalmas erőket nyerni meg, lehetőleg minden állásra. A küszöbön levő részleges tisztujitástól íügg a város jövője! Halász Ferenez az Alföldön. Sokunknak élénk emlékezetében van még az az élénk szellemű, minden téren cselekvésre kész fiatal ember, a ki a 70-es években Talapkovics Emil akkori kir. tanfelügyelőnk mellett a tollnoki tisztet töltötte be. Nem egészen jól mondjuk : a tollnoki tiszt betöltése lett volna a hivatása; de ő ennél sokkal többet tett. Része vala neki már akkor a tanügyi tekintetben egyesitett két vármegye (Ung és Rereg) minden jelentékenyebb kulturális alkotásában. Tehetségével s a közügyek szolgálatában tanúsított lelkesedésével, önzetlenségével, párját ritkító megnyerő modorával mint kishivatalnok annyira feltűnt, hogy midőn a két vármegye Tanügyi különválasztása elodázhatatlanná vált, mindenki természetesnek tartotta, hogy a közokt. miniszter őt állította a beregi tankerület élére. A mióta tőlünk elkerült, a fiatal emberből testi és lelki erejének teljében levő férfiú lett, ki a magyar népnevelés alkotó munkásai között a legelső helyek egyikét foglalja el, becsületet hozva annak a helynek is, a hol közérdekű munkásságát megkezdette. Halász Ferenez elég fiatal ember arra, hogy őt még mindig a jövő emberének tartsuk; mindazonáltal az általa megfutott pálya olyan jelentékeny, hogy annak méltatására akár köteteket szentelhetnénk. Ez azonban nem czélunk, abból az alkalomból, a melyből ezúttal róla megemlékezünk, csupán az általa jelzett irányokról óhajtunk pár szóban megemlékezni. Halász Ferenez Beregben a hóditó magyar művelődésnek volt vezérmunkása; gondolatainak, érzéseinek, vágyainak legjavát az iskola által erőssé, nagygyá váló nemzeti állam eszméje foglalta le. S e tekintetben a hazában páratlanul álló sikereket mutatott fel; hite, lelkesedése, melynek olyan szépen tud hangot adni, mint kevesen az országban, megsegítették őt minden szándékának keresztülvitelében. Beregben már olyan embernek ismerték, a kinek semmi sem lehetetlen. Messzeható terveit valóságos hadtudományi művészettel hajtotta végre; az ügyeket előkészítette, megérlelte; vaktába sohasem puffogtatott, mindig biztosra ment. S a mit minden köz- tisztviselőnek az íróasztalába szeretnénk bevésni, sohasem erőszakoskodott. Sikereinek a meggyőzésen s nem a legyőzésen alapuló, az állandóság biztosítékaival biró igazi sikerek. Ha ő azt mondta s bizonyítgatta valamelyik vallására és nemzetiségére féltékeny g. kath. papnak, hogy az állami iskola nem fenyegeti legkisebb veszélylyel sem a vallást és az anyanyelvet, ezt neki elhitte az illető. Álnok beszédre öt mindenki képtelennek tartotta. Ennek előtte hét évvel mindazoknak őszinte sajnálatára, a kik tevékenységét értékelni tudták, Halász megvált Beregiül, alkotásainak színterétől, megvált a hóditó munka terétől, leköltözött az Alföldre. .»Eljátszotta játékát, már nem ludna többet tenni s hogy a stagnálást az eddig hálás közönség észre ne vegye, elmenekül*, — mondogatták irigyei; »elfáradt, pihenésre vágy, azért megy a nyugalmas Hevesbe», — vélték jó barátai. A következmények csakhamar megmutatták, hogy mind a két fél rosszul vélekedett Halász felől. Se irigy, se jó Egyéni védekezés a betegségekkel szemben. Felolvastatott az ungmegyei orvos-gyógyszerész-egyesület 1894-ik évi decz. hó 22-én tartott kezgyülésében. Dr. Erismann Feodor moszkvai egyetemi tanár, a folyó évben Budapesten tartott Vili. nemzetközi hygieniai és demográfiái congresszuson egy nagyszabású előadását azzal kezdte: »A halál, a meghalás, az emberiségre nézve szégyen, «■ bátran oda tehette volna, hogy a betegség, a megbetegedés, bizonyos körülmények között szintén az. Az emberiség szégyene csakugyan, hogy a betegség rajta annyira erőt vesz, hogy a cultura haladásával a betegségek száma is szaporodik ; hogy a társadalmi tényezők fejlődésével, az emberi intézmények egyes téreni óriási lökéi yesbülésévei, az ember maga a megbetegedéssel szemben gyengébb, kevéssé ellentállóbb lett. Egy szellő fuvalma, egy fokozottabb testi vagy szellemi munka képes az emberi beteggé tenni. S ha mai nap nem is küzdünk ezreket és százezreket gyilkoló s egész nemzedéket kipusztitó középkori fekete döghalállal, eltorzító himlővel s bélpoklossággal, mindazonáltal el nem tagadható tény, hogy daczára napról-napra tökéletesebbé váló hygieniai intézményeinknek, az orvosi tudomány óriási haladásának, különösen az utolsó évtizedekben, a megbetegedések száma egyáltalán nem fogyott, sőt azok alakgazdagsága növekedni látszik; a halálozás pedig nagyjában véve alig csökkent, a gyermek- halandóság éppen soha nem tapasztalt mérveket öltött. Az ember élete egy ügydarab, mely az ember születésekor vétetik tárgyalás alá; s a mint az ügydarab befejeztetvén, a poros irattárba kerül, úgy kerüi az ember is abba a nagy irattárba, melynek temető, vagy inkább Schopenhauer szerint az örök megsemmisülés, nirvana a neve. De ez a természet örök rendje; a hol élet van, olt megsemmisülésnek, halálnak is kell lenni. A halált tehát meg nem akadályozhaijuk, de tehetünk róla, hogy betegség és halál kevésbbé garázdálkodjék köztünk. Az állam a betegségek s ezzel a halál elleni küzdelemben első sorban harczol; intézményeivel, üdvös rendeletéivel dicséretes buzgalmat s tevékenységet fejt ki. Sajnos! az eredmény eddig még nem igen biztató; a cholerát kivéve, melynél nem tudhatni, hogy csökkenése, számbeli apadása, hogy úgy mondjam megszelidülése, mennyiben róható tel a kormányintézkedéseknek s óvó rendszabályoknak, s mennyiben ereje természetszerű önkéntes csökkenésének, a járványos bántalmakat eddig apasztani alig volt képes. De ez ne legyen vád az államra nézve; a mit a jelen meg nem ád, meghozhatja a jövő. A mai felolvasásban nem is az állam által elrendelt s létesített prophylacticus s hygienikus intézkedé- désekröl és intézkedésekről kívánunk szóllani, hanem azon kórmegelőző tényezőkről, melyek minden embernek rendelkezésére állanak, az úgynevezett egyéni védekezésről a betegségekkel szemben. S ez az egyéni pro- phyiacticus védekezés az, mely kellőleg még nincs kul- tiválva ; pedig számos oly betegség van, melyet az egyén szilárd akarattal, erkölcsös viselkedéssel, igaz! sokszor önmegtagadással, de a következmények megfontolásával képes elkerülni. Hány ember vétkezik — sokszor tudatosan — egészsége ellen, annak reményében, hogy doc- tora majd úgy is kikurálja; bányán szereznek sokszor — az orvos jóakaratu figyelmeztetése daczára — évekre terjedő gyomorhurutot és aztán ugyancsak évekig zaklatják orvosukat, hogy alaposan megbetegedett gyomrukat hozza rendbe, sokszor talán csak azért, hogy újra dőzsölhessenek. Másrészt nem tagadható, hogy a társadalmi viszonyok, előítélet, a foglalkozás, a hiányos és egészségellenes, de jobbal nem pótolható lakás, ruházat, élelmezés, sokszor belekényszeritik az embert a betegségbe ; az ember tudtával van az egészségére káros okoknak s azokat még sem kerülheti el, a helyzet kényszerítő voltánál fogva bele kell abba nyugodnia, hogy beteggé lesz, mert nem áll módjában s hatalmában a betegitő viszonyokon változtatni. Egy serdülő hajadonnak első báljában nem szabad ülve maradnia, mert hiszen ez szégyen számba megy ; tánczol tehát és ismét tánczol, mig ziháló mellel, kipirult arczczal, dobogó szívvel aléltan ül le, de csak azon pár pillanatra, mig újabb gavallér tánezra nem ragadja s ez igy tart reggelig; a mamának pedig örömtől sugárzik az arcza, hogy leánya mily sikereket arat; ezen sikertől el van vakítva annyira, hogy a ködös, de talán közeli jövőben feléje meredező fejfát nem látja meg. Tengernyi könynek vétetnék eleje, ha a házasulandóknál nem csak a telekkönyv és wertheim-cassa — no meg néha a szerelem, — hanem az egybekelendők egészségi állapota is figyelembe veendő szempont lenne. Hányszor lesz a házastársak remélt édene, söté- tebb a pokolnál s szomorúbb a sivár pusztánál, mert nincs gyermekök, nincs, a ki szomorú óráikat gyermeki csevegésével felvidítaná, s miért ? mert egyikök, vagy talán mindketten betegségben szenvednek, mely ezen örömtől — a legtöbb esetben mindenkorra megfosztja őket. Hány házasság lett szerencsétlenné, mert az egybekelendők egyike vagy másika, vagy talán inkább a szülők eltitkolták vagy talán nem is ismerték egyik vagy másik félnek szunnyadó gümőkóros vagy görvélykóros bántalmát, mely vagy a házasélet folyamán lesz nyilvánvalóvá s egyik házas félről ragályozás utján a másikra terjed, vagy ha nem is lesz nyilvánvalóvá, de beoltatik a gyermekekbe, kik talán legszebb reményekre bizonyos kort elérnek s egymásután magukkal viszik szülőik reményét s örömét a sírba. Ösmertem egy családot, melyben mindkét részről gümőkóros szülőktől származott 7 gyermek közül, kettő maradt életben a VEGYES TARTALMÚ HETILAP. 4. SZÁM.
