Ung, 1894. július-december (32. évfolyam, 26-52. szám)
1894-12-09 / 49. szám
XXXII. ÉVFOLYAM. Ungvár, vasárnap, 1894. deczember 9. 49. SZÁM SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-ter I. szám. I. emelet. Y szerkesztőhöz intézendő minden közle- mény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak o'. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap VEGYES TARTALMÚ HETILAP. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Önsegély. Tisztelt Szerkesztő ur! A „Szövetkezés“ októberi füzetében olvasom Károlyi Sándor gróf előadását a szövetkezetek szervezéséről; a meggyőződés melegétől áthatott szavak mély benyomást tettek rám. Az otthoni viszonyokra gondoltam. (Megengedi. hogy a gyermekkori emlékek jogán Ung- megyét is befoglaljam az „otthon“ fogalmába?) Ha ott is akadna egy Károlyi Sándor gróf, milyen boldoggá lehetne tenni azt a vidéket? Hiszen annak a népnek nincs egyéb baja, mint a magára hagyatottság, a szervezetlenség. így, a mint most van, erői javának nem tudja hasznát vonni, mert nem bírja előteremteni azokat az eszközöket, a melyek boldogulásának feltételei volnának. A szövetkezetek utján előteremthetné és rendezhetné lassaukint zilált hitelviszonyait is. Megszerezhetné az olcsó hitelt; convertálhatná felszaporodott adósságait; értékesíthetné terményeit; kedvező feltételek mellett szerezhetné be gazdasági és egyéb szükségletét; alakíthatna házi-ipari munkaszövetkezeteket, melyek keresethez juttatnák a természetadta, ingyenbe eső termékek felhasználásával, a téli időszakban is; és gondoskodhatnék a munkaanyag olcsó beszerzéséről s a kész munka előnyös eladásáról. És itthon is boldogulván, nem menne Amerikába. Én nem értek e dolog részleteihez; de a „Szövetkezés“ fenteinlitett füzetében Bernáth 1st vántól van egy értekezés, mely pontos adatok alapján mutatja ki, hogy a gazdasági életnek mennyi mindenféle ágára terjed ki Európaszerte a szövetkezetek munkássága. A helyi viszonyok ki fogják jelölni nálunk is az utat, melyen — a siker biztosítása végett — haladni keli. Csak ne kicsinyelje ezt a munkakört senki; bizony, méltó tárgya a legnemesebb becsvágynak is. Csak arra gondoljanak azok, akik hivatottak egy-egy falu népének a vezetésére, hogy a mi nagyot az ipar, a közgazdaság, a társadalom mai napig létrehozott, az csaknem kivétel nélkül egyes ember lelkes kezdeményezése következtében jött létre, a ki annak idején szembe mert szállni gúnynyal, közönyösséggel és nem sajnált időt, fáradságot a gyönge palánta gondozásától, oltalmazásától. Csak a sziléziai vászon és csipke, s a Juravidék óraiparát említem, mely gazdaggá tette o vidékek népét. Miért csak ép nálunk ne lenne sikere a komoly, becsületes törekvésnek? Némelyek talán azt az ellenvetést teszik, hogy a mai áramlat az ilyen önzetlen lelkesedést és komoly munkát, kitartást igénylő kezdeményezésnek nem kedvez? Engedje meg, hogy nem mel feleljek erre. Régóta figyelem én a társadalom fejlődését, a családok életét, és mondhatom, korántsem leverő az, a mit tapasztalok, ellenkezőleg, ép e tapasztalatokból merítem a hitet a társadalom jövőjébe. Igenis, volt egy időszak, mikor úri osztályunk átengedte magát az élvezetek mámorának, nem gondolva a következményekkel, nem számolva anyagi viszonyaival. Csakhogy az elmúlt, mert a középosztály balgaságáért meglakolt kegyetlenül. Ez a kegyetlen leczke téritette eszére az úri osztályt. És azóta józanabb csapáson halad; törekszik megmenteni vagyona romjait; a munka áldásait már nagyon is meg tudja becsülni; élvezeteiben mérsékli magát és erkölcseiben tisztább. Sokkal több ma a tiszta családi élet, mint egy-két évtizeddel ezelőtt, s a mai nemzedék komolyabban fogja föl az élet feladatait, s komolyabban veszi főkép a családi élet kötelességeit. Azt nem merem állítani én sem, hogy a léhaság teljesen kiveszett. Ahhoz egy emberöltő nem elég. I)e ki fog veszni. A nemesebb irányban fejlődő társadalom ki fogja vetni magából, mint a meggyógyult szervezet a kóranyagot. Megengedem, hogy lehetnek cziuikusok, a kik ezt az állításomat gúny- tárgyává teszik. Ám tegyék. Fődolog, hogy azt az élet meg ne ezáfolja, hanem tanúságával megpecsételje. Visszatérve a szövetkezetekre, a kezdeményező lépés e részben, azt hiszem, a vidéki sajtót illeti. Hiszen ez a dolog nálunk még annyira uj, hogy a közönséget előbb még tájékozni szükséges felőle. Az évszak kedvező. A hosszú őszi esték sok alkalmat adnak a konzervatív észjárású emberek meggyőzésére, arra, hogy a kérdéssel a közönséget meg- barátkoztassák, s a dolgot előkészítsék és megérleljék. Mire kitavaszodik, -imitt-amott már el is készülnek talán a szervezkedéssel és talán már el is kezdhetik kiszabadítani a népet a tavaszi nyomorúságot kizsákmányoló uzsorások körme közül. Ne sajnálják a vidéki sajtó munkásai a fáradságot; lépjenek sorompóba; drága minden perez, vétek minden napért, a melyet elvesztegetnek; és áldás lesz minden lépésükön, a melyet a nép boldogulása érdekében megtenni nem sajnálnak. Csak még egyet: felekezeti vagy pártkérdést ne csináljanak a szövetkezeti ügyből; nem felekezet, nem párt: a magyar nép érdeke az. Ne protestáns a katholikussal, ne zsidó a kereszténynyel, ne konzervatív a liberálissá!, ne a merkantilista az agráriussal álljon szemben, de egymás mellett, egymást támogatva, jó magyar hazafi a jó magyar hazafi mellett. Ne szenvedjen a felekeZetisóg vagy pártoskodás szírijén törést az a hajó, mely mindnyájunknak drága kincsét: a magyar nép boldogulását viszi drága, féltett teher gyanánt a jobb jövő felé. A szövetkezetek megalkotása lesz a legszebb milléniutni emlék.*) ’ Geocze Sarolta. Mezőgazdaságunk érdekében. Széchenyi István gróf tűzte ki a jelszót e század első felében „tegyük vagyonossá a nemzetet, hogy önálló lehessen s e végből teremtsünk ipart, kereskedelmet.“ Földművelő ország voltunk és vagyunk s nemzeti közvagyonosodásunk feltételeit mégis abban kerestük Széchenyi szavai szerint, a mivel nem bírtunk s annyi törekvés, annyi áldozat s Oly sok idő múltán teljes mérvben ma sem bírunk. E mel lett elhanyagoltuk az édes anyaföldet, melynek sik rónákba vesző lekete dűlői, őserőben tárták meg fajunkat e helyen, ezer éven át. Széles e hazában a Kárpátoktól Adriáig a föld és a földmivelési érdekek védelmének szükségét látjuk ma hangoztatni minden számottevő társadalmi vagy politikai tényező ajkáról. Mintha csak most értettük volna meg, hogy a hatalmas nemzet- gyámolitó ipari és kereskedelmi fejlődés alapja, a virágzó íöldinivelés s gazdasági kultúránk fejlettségének ama foka, mely jó módban tartja a földmi- veléssel foglalkozókat s önerejéből teremti meg az ipar és kereskedelem lehetőségének atributumait, a vagyont, illetve a főket s a vagyonosodással együttjáró intelligentiát. Ha védelmet igényel a föld, a földmives a haza minden részében, mennyivel inkább szorulunk mi erre Ungvármegyóben. A földnek sziklákból alkotott csontvázán itt kevesebb a hús, vékonyabb a humuszos termőréteg, mint a nagy alföld aczélos búzát termő rónáin. Veritékes munkánk után vékony *) Ép e sorok végeztével értesülök azEmber János s.-tan- felügyelő kezdeményezéséről. Az első lépés tehát meg van téve. Bár lémiének nvomáha minél tfihhen mielőhh ! kamatokat huzunk mindenha, de különösen most, a midőn a gazdasági válság súlya talán bennünket nyom legjobban. Szegények vagyunk. A modern gazdasági kultúra vívmányait alkalmazni, egyénenként nem vagyunk képesek. Uj,jövedelmezőbb gazdasági ágakat meghonosítani nem tudunk, mert nincs módunk experiinentálni, mirden talpalatnyi föld hozamára szükségünk van. Ily körülmények között, a midőn gazdasági érdekeink képviseletére sem erővel s szomorú tapasztalatok szerint elég akarattal sem bírunk: kétszeres kötelességünk úgy önmagunk, mint hazánk iránt, hogy egyesítsük szétforgácsolt erőinket és gondoskodjunk hatékony gazdasági érdekképviseletről. Mindenütt és minden téren, hol az egyes ereje kevés, „az erők egyesítése“ a jelszó. Csak mi, Ungvármegye gazdatársadalma tartjuk ezt feleslegesnek. Csak nálunk történhetett az meg, hogy a legválságosabb időben hagytuk fölbomlani gazdasági egyesületünket. De még rosszabbat tettünk ! Éppen azoktól, kik a nagy közönség lankadó érdeklődését föltámasztani, a csüggedőket kitartó munkára sarkalni s lelkesíteni lettek volna hivatva, az egyesület vezetőitől hallottuk folyton, hogy nem ér az semmit, stb., valóságos korteskedés volt az egyesület feloszlatásának érdekében. És mindez mivel volt megokolva? Azzal, hogy immár megalakul a vármegyei mezőgazdasági bizottság. Talán azt várhattuk attól a bizottságtól, hogy az leveszi a munka terhét a gazdatársadalom vál- Iáiról, melyet az önfentartás ösztöne parancsol. Ezt nem várhatta senki. És eltemettük mégis a gazdasági egyesületet. A legnagyobb pessimisták sem hitték azonban, hogy a mezőgazdasági bizottságban már ily rövid idő alatt az a szellem érvényesüljön, bár csak pillanatra is, — mely a gazdasági egyesületet tönkre tette. Panaszkodni tudunk, de tenni nem akarunk, pedig a sült galambok boldog kora lejárt. De nézzük jelenlegi gazdasági érdekképviseletünk, a mezőgazdasági bizottság működését. A vármegye gazdasági politikáját e bizottság a köz- igazgatási tisztviselői karnak' munkaerejével vezeti, a mennyiben intézkedéseit az hajtja végre. Anyagi eszközei csekélyek, mert jövedelme jobbára a kormány által kilátásba helyezett subventióbó! fog állani. Tekintettel a földművelési órdekekuek úgy a politikai, mint a társadalmi életben annyira előtérbe helyezett voltára, annyi subventió remélhető, mely elegendő volna arra, hogy a vármegye gazdasági érdekeiért vele valamit kezdeni lehetne, mi a jövő munkájának képezhetné alapját, vagy legalább halvány kontúrját. — Ha a földmivelési kormányzat subventiót adni hajlandó, nagyon helyén való, ha azt kívánja, hogy azon tevékenység programmját hozzá benyújtsuk, melyet az általa adományozott összeggel kifejteni szándékozunk. A földművelési miniszter ily munka-programm benyújtására szólította föl a mezőgazdasági bizottságot az 1895. évre. És az a mezőgazdasági bizottság, melybe az eltemetett gazdasági egyesület is bele vitte erőit, mely most egyedüli tényező gazdasági érdekképviseletünk terén, mely egyedül vau hivatva tenni valamit — mit csinál ? Sztrájkol, egyszerűen sztrájkol! Kijelenti kategorice, hogy: munka-programmot nem ad. Kijelenti, hogy nincsenek közegei bármily aktio végrehajtására! Sőt tovább megy, mint azt e lapok két hót előtti számában olvassuk, ultimátumot küld a földmivelési miniszterhez fölterjesztés alakjában, melyben kijelenti, hogy mindaddig semmi Lapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva.
