Ung, 1894. július-december (32. évfolyam, 26-52. szám)

1894-07-15 / 28. szám

sülét“ az 1868. évi 38. t.-cz. a maga egészében fenntartani kívánja, annak szabad szellemét helyesli. A részletekre vonatkozólag az egyesület véleménye, hogy :

1. A népoktatási törvény első fejezete, mely a tanítás kötelezettségéről és szabadságáról szól, akként módosítandó, hogy a kötelezés inkább közvetetté tétessék; a közvetlen kötelezés elméletben enyhittessék, de a gyakorlatban, a kivitelben teljes szigor alkalmaztassák. A mentő okok a törvénybe iktattassanak és kibővíttessenek. A törvénynek az iskola megválasztására s a magántanulásra vonatkozó §§-ai változatlanul lenntartandók. A tanítás a 7-ik életév betöltésével vegye kezdetét.

2. A törvény II. fejezete, mely a népoktatás körét és a népoktatási intézetek felállithatását szabályozza, lényegileg érintetlenül hagyandó. A népnevelés ugyan nemzeti közügy, de a nemzet a népnevelést illető jogait nem csupán közvetlenül az állam által, hanem az összes erkölcsi és társadalmi tényezők közrevonásával gyakorolja. Az állam kitűzi a czél egységét, de az eszközök megválasztásában áldozataikért szabadságot biztosit a fenntartó hatóságoknak.

3. A hitfelekezeti iskola állithatási és fenntartási joga épségben hagyandó; csupán az állami ellenőrzés hatályosabbá tétele biztosítandó.

4. A magánosoknak és társulatoknak iskola állításra és fenntartásra biztosított jogai épségben hagyan- dók ; az erkölcsi és anyagi biztosítékok azonban meg- követelendők.

5. Az állami és községi iskola ügyeit szabályozó 5-ik fejezet elvi intézkedései fentartandók. A részletekre tartozó főbb kívánalmak: 1. egy tanítóra 60 gyermeknél több ne essék; 2. a tanterem 4 m. magas legyen s olyan területű hogy 1.50—2 m. alapterület jusson egy gyermekre ; 3. fiuk és leányok az alsó osztályokban együtt neveltessenek; 4. az ismétlő iskola tovább kép^ő intézetté alakittassék ; vezetéséért a tanító arányos külön díjazásban részesüljön; 5. a tanítási órák száma apasztandó, de a szorgalomidő növelendő; 6. a tantárgyak száma kevesbítendő; 7. a felső népiskolák megszüntetendők ; 8. a polgári iskola az elemi iskola folytatása legyen; 10. az oktatás nyelvére vonatkozó § így módosítandó : minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, a mennyiben ez a nyelv a község lakosai nagy többségének nyelve; máskülönben a magyar nyelv a tannyelv. Az iskolai adminisztráczió hivatalos nyelve azonban a magyar.

6. A tanítóképzés terén biztosított felekezeti jogok továbbra is tenntartandók, a képesítés azonban koncentrálandó s lehetőleg az állam hatáskörébe vonandó. A tanítóképzés mai keretben hagyandó.

7. A tanítók az állami tisztviselők módjára dijaz- tassanak s az államiak a hivatalnokok statusába felvétessenek.

8. A tanítók gyűlésezése szabad társadalmi ténykedésnek hagyandó.

9. A tanfelügyelők kizárólag a népoktatási ügykörből neveztessenek ki. Legyen egy iskolai kerületben egy főfelügyelő és legyenek szakfelügyelők. A népnevelés minden ága a maga munkásaiból kapja a maga önálló munkakörrel és felelőséggel működő szakfelügyelőjét.

A népoktatási intézetek helyi hatóságaiul az iskolaszékek és gondnokságok továbbra is meghagyandók. Szakdolgokban azonban befolyásuk csak a megfigyelésre korlátozandó. A gondnokság jogköre a tanitó-ajánlás jogával kibővitendő. Emher János.

II.

Az ung-beregmegyeí r. k. tanítóegyesület közgyűlésén tarlóit előadás (némi kihagyással) és elfogadott határozati javaslat:

Negyed század óta fennálló népoktatási törvényünk előtt a legnagyobb tisztelettel hajiunk meg és igaz há[ Iával adózunk bölcs megalkotói emlékének. Ily hosszú J idő bő alkalmat nyújt a népnevelés terén szemlélődők- j nek a tapasztalatszerzésre. S épen azért országunk kormánya nem is teszi magáévá egyes, bár hozzá legköze- j lebb lenni látszó tantestületek radikális javaslatait, me- | lyek a haza vallásos érzületü — tehát nem kevésbbé [ hazafias — úgynevezett felekezetei tekintélyének csorbi- I tására tétetnek. A szóban levő munkálat I. részével, mely ! j a törvény 9 fejezete közül 8-at ismertet, ismeretes volta j ! miatt nem foglalkozom. A II. részszel is csak annyiban, [

I a mennyiben említi, hogy az 1. egyetemes gyülé en ha- j tározatilag adatott kifejezés ama nézetnek, hogy jó volna a felekezeti iskolákat — a többi között vallásos szem- j pontbői — egyéb czimü iskolákkal helyettesíteni. Ennél tovább kelle menniük. Kívánta ugyanis a kisebbség a j J népiskolai vallástanitás eltörlését. Az orsz. bizottság tit- | j kára e tényt fölemlitésre érdemesnek tartja. A II egyetemes t. gyűlés, okulván a czélra nem vezető vitákon,

J hasznosabban tölté az időt. A 111 egyetemes gyűlés határozatához a közoktatási tanács 18 pontban a saját mérséklő javaslatát csatolja, melynek 7-ik pontjában a megszűnendő felekezeti iskola vagyonát a helyette felállítandó más iskolára kivánja fordítani A 11. pont pedig igy szól: «A tanképesitő vizsgálaiok alkalmával a hittanból tartandó külön vizsgálat elengedendő, s ez az illető hitoktató vagy egyházi elöljáróság bizonyítványa ál- | tál pótlandó.« E pontot a r. k. egyház el nem fogadhatja, [mert az ö fiai bárki előtt is készek nyilvános vizsgálatot tenni a hittanból. A más vallásuak vizsgálatát is kár nélkül meghallgathatják, s abból gúnyt űzni soha sem | hajlandók. Már e két pont is elég bizonyságot szolgáltat az egyházunk iránt érzett jóindulatról. A III. rész szól a törvény bírálatáról. Erre nézve véleményem a következő:

Valamint már a közoktatási tanács, úgy mi is a i j törvényben általános revízió nélkül is elég biztosítékot látunk. Csakis némely kisebh-nagyobb hézagokat kívánunk pótolni. Lényegében ugyanis a törvény alapját j kivánja lerakni a népoktatás szép épületének S ez alapot az általános tankötelezettség kimondásával le is tette. Csakhogy a végrehajtás még a legújabb időben is nagy nehézségekbe ütközik. A tankötelesek pontos összeírása J is alig végezhető el, mert sok idegen származásúnak életkoráról az adatok nehezen szerezhetők meg ; ha pedig tanév közben elköltözik, uj lakhelyén nem bírnak róla tudomással, mit a szülök közül sokan nem is bánnak, mert a tandíj fizetéstől szabadulnak. Az igazolatlanul mulasztók egy félnapi vagy két heti mulasztásért egyenlő fokozatos bírságot tartoznak fizetni, amit leg- többnyira a nyomorban sinlődö szülők nem képesek leróni. Inkább elvárnák a község ez irányú segélyét, mely gyermekeinek felső ruhával és tanszerekkel való ellátásából állana. A szegény földmivelő (napszámos) és iparos osztály érdekeinek megteielöleg, valamint a népiskolai tanügy érdekében is igen kívánatosnak mutatkozik a teljesen ingyenes népoktatás. Az iskolák fentartásáról a közadó utján kellene gondoskodni. Ezen intézkedés által meg volnának kiméivé a telekezetek az aránytalan iskolaadók és azok behajtásának terheitől.

Véleményem szerint iskoláink kivétel nélkül most is államiak, azaz nemzeti iskolák ; csakhogy mig az egyik felekezeti, a másik felekezetnélküli. A felekezetieknek több helyen az a hátrányok, hogy önerejökböl nem képesek az állami erővel fentattott más iskolákhoz hasonló lényben úszni.

De mihelyt az állam legfőbb felügyeleti jogát a mostohább sorsban levő polgárai fölött is segélynyújtás kíséretében gyakorolja, az iskolák sokat emlegetett színvonala egyenlő lesz. Hozzá merem tenni, hogy a felekezetiekben mindenkor a vallásos magyar nemzeti szellem fog uralkodni. Hiszen a magyar nemzet pogánysága korában is vallásos volt.

Az intéző körök be is látják az említettek jogosultságát; azért olvashattuk nemrég a kormány nm. elnökének ama kijelentését, hogy az iskolák államosításának nem barátja. S jelenlegi közoktatási miniszterünk pedig határozottan kilátásba helyezi az összes népiskolák segélyezését. A taníttatás szabadsága és az iskola nyilvános vagy magánjellegére vonatkozó ag a törvény módosításra nem szorul, mert a tanfelügyelő minden iskola működéséről egyformán személyes tudomást szerezhet. Mindössze azzal volna pótlandó, hogy a családi körben taníttató szülők csakis hazai okleveles tanerőt alkalmazhatnak. A taníttatás ezen szabadsága ősjogokon alapszik. Jól tudta ezt a törvényhozó állam, a mikor tagjainak önmagával egyenlő jogot osztott iskolák állítására és fenntartására, magának természetes folyományként a legfőbb felügyeleti jogot tartván fenn. Fáj ez a felekezeteket számba nem venni akaró törvénybiráló urnák, ki e fölötti neheztelését a 8. lapon megvetőleg zárjel közé szorítja: gondolván, hogy a nemzeti szempont a vallásit magától elkülönítheti. Kivánja is nyomban, hogy a törvény tisztán és világosan mondja ki a népoktatásügynek az állami feladatok sorába tartozósá- gát. Hiszen ezt még senki kétségbe nem vonta.

De tekintsük csak Erdélyt, hazánk ama részét, hol a katholikus egyház tág önkormányzattal rendelkezik. Nem virul-e ott a népoktatás ügye? Nem volna-e nemzeti érdek a nemzet anyagi erejével állítani iskolákat és a telekezetek, valamint egyesek tanügybeli áldozatkészségét mint eddig, elismerőleg elfogadni; de egyúttal a hol nem képesek a törvénynek megtelelni, őket megsegíteni. Ezt az álláspontot, vagyis az iskolák és népnevelésügy ilyetén államosítását, mi édes magyar hazánk hithű fiai nemcsak eflogadujk, sőt sürgetjük is, kívánva még hozzá a Krisztus Urunk anyaszentegyházá- nak keretébe beilleszthető s Kolozsvár tájékán már jelenleg is élvezett kath. autonómiát! — No de minek is kérünk mi efféléket, mikor még az ez idő szerinti önrendelkezési jogunk is túlságosnak látszik az orsz. bizottság titkára szerint. De miután belátták, — akik beláthatják, — hogy nemcsak állami czégér alatt árulják a tudományt és hazafiságot, hanem ott van az a legtöbb templom tövében álló iskolában is: reményünk van arra, hogy ez óhajunk teljesülni fog és akkor a jelenlegi de fokonkint fejleszthető intézményekkel többre halad népnevelésügyünk, mintha a javaslat szerint egyetemi készültségű tanár urakkal boldogitanók a szegény tudatlan falusi nép ismeretet szomjazó gyermekeit! Az ilyen túlképzett tanerők alig volnának képesek katedrájukból a gyermekhez leereszkedni, kik tőle sokszor ugyan szép, de felesleges, érthetetlen dolgokat hallanának. Az érdemes tanítót most is előléptetik. Nem szükséges tehát a törvénynek oly nagyszabású átalakítása, mert a jelen állapot eléggé tűrhető ; hiszen ott vár a tanítóra a korpótlék. Jól esett volna ugyan a kántor- tanitóknak, ha tisztán kántori fizetésűknek csak fele vétetik tanítói fizetés gyanánt s a külömbözet pó- toltalik; de belenyugszunk a mostani állapotba is, mert tudjuk, hogy nem lehet egyszerre minden mulasztást pótolni.

'I'. közgyűlés! Az elmondottak után még percznyi szives türelmet kérek javaslatom megtételére, mely röviden ebből áll: «Miután az országos bizottságtól hozzánk érkezett munkálatban foglalt bírálat s a javaslatok több pontja homlokegyenest ellenkezik kath. álláspontunkkal, e pontokat közgyűlésünk visszautasítja; ellenben a javaslatnak ama pontjait, melyek — a hatalmi kör szempontján felülemelkedve — a népiskola fejlesztését a nemzeti czélok nagyobbtoku megvalósítását vannak hivatva előmozdítani, elfogadja.«

így mentegetőzött a szegény ember, a ki belátta, hogy elszólta magát ellenséges hangulatú morgásával.

Pár perez múlva, mikor azt hittem, hogy elvesztettem őt szemeim elől, megugrott.

Én utána iramodtam s gyanútlanul követtem. A ligetben egy sörmérésbe menekült s ott pihente a bejövetel végig nézésének fáradalmait.

Mikor meglátott és észrevette, hogy feléje közeledem, összerezzent; mikor pedig hozzámentem, felugrott székéről:

— Kérem, én békés polgár vagyok, nem loptam, nem csaltam ; miért üldöz az úr engem ?

— Bocsánatot kérek, uram, én önt nem üldözöm ; csak egy kis beszélgetés végett követtem. Ne titkolja, én észrevettem, hogy önnek kifogásai vannak a Feszti-féle körkép egyes részletei ellen ? . . .

— De uram, biztosíthatom, hogy én rendkívül el voltam ragadtatva . . .

— Ne tartson kérem semmitől. Hiszen magyarok volnánk tán, vagy mi a kő. Legyünk őszinték. Valljuk be legalább egymásnak, hogy bizony van azon a képen kritizálni való is. Hát beszéljük meg együtt. Más ember fiához nem merek közeledni észrevételeimmel. Kérem, hallgasson meg legalább.

Az öreg úr jól végig nézett s miután megbizonyosodott róla, hogy nem vagyok agent provacateur, felengedi bizalmatlanságának jege.

— Jól van öcsém, hát üljön ide mellém, aztán beszéljen.

— Kifogásom van a kép ellen a tárgyhalmaz miatt. A művészetnek nem az a feladata, hogy história legyen; hogy olyan részleteket adjon, a melyek egy szempillantással át nem tekinthetők. A mely képet órákig kell nézegetni katalógussal a kézben, hogy az ember a részletek labirintusában eligazodjék, a mely képet «tanulmányozni« kell, azt az ember nem tudja élvezni. Én belefáradtam a kép szemlélésébe a nélkül, hogy a nagy lovas rohamon kívül bármi is erősebben megragadta volna figyelmemet

— Igaza van. Az a legjobb, legszebb része; de annak is van hibája.

— Annak is?

— Igen, annak is. Még pedig nem kis hibája. Nem vette ön észre?

— Nem én

— Csudálom. Pedig szembeötlő. Nem vette ön észre, hogy az a nagy gyújtogatás, meg az a nagy lovas roham, melyet annyira megbámulunk, czéltalan dolog. Miért perzselnek, kire rohannak a magyarok ; kiket seper .el az a nagy fergeteg ?

— Kiket, hát a Szvatopluk ivadékokat.

— Csakhogy azok nincsenek megfestve. Van a képen, az igaz, egy pár szálas tót legény, de ezek ellen kár olyan beláthatatlan sokaságot vezeini. Látva azt, mikép állja útját pár bocskoros tót a «rohanó fergeteg«- nek, az ember kedvet érez magában reá, hogy tót legény legyen. Az erkölcsi diadal ezeké a szálas tót legényeké.

— Nem úgy áll a dolog uram. A tótok már megfutottak, eltűntek ; az eltűnteket el kell képzelni. Az a pár tót legény a tartalékból maradt hátra.

— Hm. Miért rohannak hát a magyarok? Ha az ellenséget a képzeletünkre bízza a festő, bátran rábízhatta volna a rohanást is. Én például még nagyobb szerű rohamot is el tudtam volna képzelni.

— Mond valamit, uram.

— Sohse urazz öcsém, szólíts bátyádnak.

— Legyen. Mit szól bátyám az ökrökhöz ? Az csak nagyszerű jelenet s kor és élethű, ngy-e?

— Az ökrök ? Hát biz azok szép, nagyszarvu ökrök és jó húsban vannak. Húsukért szép pénzt kapna az ember (kilóját egyre-másra forintjával mérve ki);

hanem hogy mit keresnek, mint diszlovak a képen, azt nem értem. Igazán nem tudom, hogy egy tüzes lovakhoz szokott nomád nép, mely kanczatej-pálinkát iszik s a nyeregben lakik, hogyan bízza asszonyait a lassú, jámbor ökrökre. Vagy talán ráuntak az asszonyokra s nem féltették őket attól, hogy a jámbor ökrökkel együtt az ellenség kezébe kerülnek? — Hallod-e öcsém! Bolond dolog az, mikor a szép asszonyokat czimeres ökrökre bízzák !

Azt mondják, hogy a régi magyart a mai magyar megfigyelése után alkotta meg Feszti Lehet. És sok tekintetben igazsága is van; de az ökörtkultuszt illetőleg nincs. A magyar ember csak gulvás-hús és csizmatalp alakjában szereti az ökröt; mindenütt lovat tart. A czi- pószáju paripát még a hegyes vidéken is, a hol rá van utalva, kevésre becsüli. A magyar . . .

— A körképről tetszenek beszélni? — szól közbe egy kellemetlen éles hang a szomszéd asztaltól.

— Igen. El vagyunk ragadtatva — válaszol az öreg ur. Azután hozzám fordul :

— Öcsém, fizessünk és menjünk.

Úgy cselekedtünk. Útközben aztán több apró kifogást emelt még az öreg ur a kép más részletei ellen. Mikor a fasor végére értünk, s egymástól elváltunk, annyira neki bátorodtam, hogy a Lövölde-téren egy-két barátom előtt, kikkel a véletlen összehozott, hangosan ki mertem mondani, hogy elragadtatásom szerfelett megcsappant ,

Azok sokat mondó tekintetet váltottak egymással melyből én ezt olvastam ki:

— Szegény Donga barátunknak elment az esze.

Meglehet, de az sincs kizárva, hogy a körkép nem

olyan világraszóló műalkotás, mint a minőnek a lapok hiresztelték.

Vékony Donga.