Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1893-03-12 / 11. szám
mint egy fejezetéből olvassuk — az általa kijelölt módon az első minta szeretetházat vármegyénkben, Ungváron kívánná létesíteni. A közegészségügynek teendő önzetlen szolgálat mellett a szeretetház eszméjének megtestesítését előmozdító nemes törekvés lesz a szerző fáradozásainak méltó jutalma. 1 nerve főorvosunknak kitartó szívósságát, nem kétkedünk benne, hogy szerencséje ezúttal sem hagyja cserben, a midőn közkórházunk, bábaiskolánk megteremtőjéhez a ragaszkodás, a hála egy újabb szála fog minket kötni, mint az ungvármegyei szeretetház egyik legkiválóbb f érfiához. Szivünkből óhajtjuk, hogy a munka végén ajánlott javaslatát a szerzőnek, úgy a sajtó, mint az intéző körök figyelmükre méltassák. Legyen foganatja amaz ideális törekvésének, hogy a második ezredévet az uj közegészségi törvény nyissa meg, melynek hatása alatt Magyar- országon ne legyen éhező ; a gyógyító kéz hiánya miatt munkaképtelen nyomorult; ne vesszen, ne pusztuljon a védtelen csecsemő, a gyámol nélküli árva! A mű H i e r o n y m i Károlynak, mint a hazai közegészségügy újjá alkotására hivatott szakministernek és Apponyi Albert grófnak, mint a nemzeti fejlődés egyik legkimagaslóbb zászlóvivőjének van ajánlva. E kettős ajánlatban mintegy jelezve látszik szerző azon óhaja, hogy a közegészségügy egy a politikai pártérdekeken telül álló kérdés, melynek érdekében mindenkinek válvetve kell munkálnia. Ezek előre-bocsátása után azt az ígéretet teszszük, hogy a N o v á k művére, ha az közkézen forog, még visszatérünk; belőle legközelebb mutatványt közlünk ; midőn az egészség ügye van a szőnyegen, neki, a leg- hivatottabbak egyikének, engedjük át a szót. A működés kezdetén. — Az ungvári kerületi betegsegélyző-pénztár működésének megkezdése alkalmából. — Az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén segélyezéséről szóló törvény értelmében a kerületi betegsegélyző-pénztár városunkban is megkezdte áldásosnak, s általában a közegészség, javítására jótékony hatásúnak Ígérkező működösét. Örömmel kell, hogy üdvözölje ez eseményszámba menő tényt minden vármegyebeli alkalmazott; ez az első törvényes intézkedés, mely teljesen az alkalmazottak osztályának érdekében s hasznára tétetett. A mi iránt a közvetlenül érdekeltek nem birtak elég hajlandósággal, vagy aminek egységes alapon levő keresztülvivéséhez hiányzott a végrehajtó erő, megtette azt a boldog emlékű s vasakaratu miniszter : Baross Gábor. Létrehozta az ipari, kereskedelmi és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről szóló törvényt, még pedig oly módon, hogy ebből sem a munkaadókra, sem az alkalmazottakra nem háramlik nagy teher, s mégis betegség esetén az alkalmazott tisztességes és megfelelő gyógykezeléshez jut. A törvény életbeléptetése folytán nem lesz egyetlen-egy alkalmazott sem, ki kénytelen lenne betegen dolgozni, nem lesz olyan kit a betegség bevallásától annak a tudata tartson vissza, hogy nincs hely, hol a szülőházit kárpótló gondos ápolásra számíthasson. A betegsegélyző-törvény, illetve a kerületi beteg- segélyző-pénztárak életbeléptetésével a magyar munkások és alkalmazottak osztálya oly intézményhez jutott, melynek a munkaadók is örülhetnének, ha nagyrészükel a minden uj intézmény életbeléptetésével járó bizonyos tartózkodás és elfogultság nem tenné részben ellenzőivé az ügynek. Örülhetnének a munkaadók pedig egyrészt azon okból, mert a kerületi betegsegélyző-pénztárak felállítása által a munkások és alkalmazottak egészségi viszonyainak általános javulása fog bekövetkezni s ez elvitázhatlanul a munkaképesség emelkedését fogja előmozdítani, miből, ha a munkaadóknak egyenkint nem is sok, de az összességnek annál több előny válik javára; örülhetnének másrészt, mert az alkalmazottaknak a kerületi pénztárbai kötelező belépése megszünteti a munkaadók azon terhét, melyet az 1875. évi 111. t.-cz. határozmányai róttak reájuk azzal, hogy alkalmazottjaikért azok betegsége esetén 30 napi kórházi ápolási dijat voltak kötelesek fizetni, ha csak saját lakásukon nem ápoltatták őket. Sűrűn hangzik ezen érvelés ellen azon nagyon sajnos hogy való, és bizony a munkaadók humánus érzelmeit nem éppen kedvezően feltüntető másik érv, hogy az említett törvény jelzett intézkedése csak a legritkább esetben foganatosittatott, s igy a munkaadó költséget nem viselt, mig a kerületi betegsegélyző pénztárakba fizetendő hozzájárulás kész kiadást okoz. Ha a törvény kijátszása vagy meg nem tartása az egyéni önérzet és becsvágy emelését vonná maga után, igazat adnék azoknak, kik igy érvelnek, de mikor az ellenkező a helyes, legkevésbé sem adhatok igazat azoknak, kik az eddigi állapotot jónak, s a kerületi betegsegélyző pénztárakat a munkaadókra nézve újabb tehernek tekintik. Mert a munkások és alkalmazottak osztályának jóléte, s betegség esetén támasz és külsegélylyel való ellátása épugy érdeke a munkaadóknak, mint az alkalmazottaknak, még akkor is, ha az az előbbiek némi anyagi áldozatával is jár. Ez oly igazság, melyet megdönteni nem le iet. Lói a munkaadók ez érdekközösséget tagadják, ott egészséges viszonyok a munkaadók és alkalmazottak között ki nem fejlődhetnek. A szociálista tanok túlzásai nem találhatnak termékeny talajra ott, hol az érdekközösség szüksége a munkaadó és alkalmazott között a munkaadók részéről elismertetik és a gyakorlatban is keresztül vitetik. Ahol a munkaadó alkalmazottját nem csupán a kihasználható munkaerőül tekinti, hanem kenyérkereső munkástársának tudja és a szerint cselekszik is, ott az alkalmazottak is teljes igyekezettel s szorgalommal jobban érvényesülnek: a munkaadók hasznára. S ki tagadhatja, hogy az érdekközösség megteremtését, és ahol meg van, annak megszilárdítását nem logják-e a kerületi betegsegélyző-pénztárak előmozdítani s igy az emberbaráti cselekedetek mellett a társadalmi téren is fontos szolgálatot teljesíteni ? Higgadt megfontolás után a (ejlettebbb emberba ráti érzelemmel biró munkaadó bizonyára elfogja ismerni e szavak igazságát, s a helyett, hogy a betegsegélyző-pénztárak sikeres működése elé a rája rótt köte lességek nem teljesítése által nehézségeket gördítene — bizonyára azon fog lenni, hogy az uj intézmény minél előbb teljes erejével érvényesüljön közvetlenül az alkalmazottak, közvetve saját javára, a munkaadók humánus és józan gondolkozásának hirdetőjeként. Gaar Iván. Fölhívás a közönséghez! • A magyar állam megállapításának ezredik évfordulóját készül megünnepelni a nemzet Hazánk törvényhozása elhatározta, hogy az ezredéves ünnepélyek keretében országos kiállítás tartassák. Ő cs. és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk és Királyunk ezen kiállítás védnökségét elfogadni kegyeskedett. A törvény e kiállításnak 1896-ban, Budapesten, az illetékes ministerek és egyéb szakkörök közreműködésével leendő rendezését reám ruházta. Kettős czélja lesz ezen kiállításnak. Első sorban emlékeztetni a nemzetet az ezredéves múlt nagy eseményeire és alkotásaira és megmutatni a külföldnek is, hogy a magyar nemzet hasznos tagja volt az európai népcsaládnak a haladás együttes munkájában. Második feladata a kiállításnak az lesz, hogy megismerjük a magyar államot alkotó összes erőket ; megismertessük önmagunkkal s az idegenekkel a szellemi, anyagi és erkölcsi téren való munkálkodásnak összes vívmányait. Felhívom az ország minden polgárát, hogy ezen feladatban a kormányt hazafiui lelkesedé-sei támogassa és hozzájáruljon a nagy nemzeti mű sikeréhez. Része fog jutni az ország minden polgárának a munkában, valamint része lesz a sikerben is. A kiállítás sikere által növekedni log hazánk tekintélye és fokozott lelkes bizalommal fogunk haladni a nemzeti megerősödés nagy munkájában A kiállítás programmja felöleli a nemzeti munka minden nyilvánulását; tervezete megadja a kereteket mindazok számára, a kiknek ősei, vagy a kik maguk bármely téren tevékenykedtek. A törvényhatóságok, a városok és a családok, melyekhez történelmi emlékek fűződnek, állítsák ki az okmányokat, műtárgyakat, ereklyéket, melyek nagy események, virágzási korszakok emlékét kelthetik fel ; melyek jellemzik állami szervezetünk, ősi alkotmányunk és önkormányzati életünk fejlődésének menetét, a magán életnek egyre gyarapodott igényeit és a nemzeti erő egyéb megnyilatkozásait. Az egyházak mutassák be működésük és tevékenységük tanujeleit, történelmi emlékeiket, melyekre kegyelettel tekint a nemzet és a művészet remekeit, melyeknek megalkotása, gyűjtése és megőrzése az ő érdemük. A tudósok, a művészek, az irók, a tanférfiak, szóval a nemzet szellemi fejlődésének összes tényezői mutassák be az eszközöket, melyekkel egy évezreden át a felvilágosodást és a nemes Ízlést terjesztették, s a nemzet erkölcseit megnemesiteni igyekeztek. Mutassuk be, hogy Európa éléstárának földjét, hogyan munkáltuk a múltban, mint haladtunk mindig a korral és miképen érvényesítjük ma a tudomány viv- mányait, hogy a nemzeti termelést fokozzuk. Tér jut a hazai ipar összes tényezőinek, melyek a mull ban nem egyszer versenyeztek a nyűgöt legkitűnőbb szaktársaival. Tárják fel szorgalmuk és ügyességük műveit. Az elmúlt századok mestereinek remekeit, a napról-napra izmosodó és gyarapodó modern gyári ipar termékeit állítsuk sorba, hogy tanúságot tegyenek a magyar munka, a magyar vállalkozó szellem erejéről és versenyképességéről. A kormány gondoskodni fog, hogy a nemzeti munka méltó keretben legyen bemutatva, hogy a kiállítók erkölcsi sikerét előmozdítsa. Tárja ki mindenki szorgalma, Ízlése, leleményessége eredményeit. Lépjünk mindnyájunk sorompóba, a kik dolgozunk észszel, kézzel vagy géppel, egyért — a hazáért ! Am lássa a mai nemzedék, miket teremtettek az apák az uttörés súlyos viszonyai között: ám érezzük át, hogy az ősök verítéke árán megtört sima utón milyen feladatok hárulnak reánk és a jövendő nemzedékekre ! Nagy, ritka családi ünnep lesz az, melyet még nem sok nemzet ülhetett meg. Gyűljön a nemzet oda a felséges uralkodó köré, a ki hazánkat oly atyai gonddal és bölcseséggel vezette az áldásos béke utjain, a haladásnak magaslatára és a ki — egy dicső ezredéves múlt hű letéteményese — oda vezeti a magyar népet egy szebb évezred küszöbére ! Budapest, 1893 február havában. Lukács Béla s. k., kereskedelemügyi miniszter. Szükkeblüség1. Egyik tekintélyes napilapunk csak a minap azon valóban figyelemre méltó hirt tudatta olvasóival, hogy egy község .a névre már nem emlékszem) izraelita hitközsége a közel múltban egy magyar könyvtárnak felállítását határozta el, s hogy ezen terv nemcsak hogy teljes sikerrel járt, de számos követőre is talált, úgy hogy ma már több izraelita hitközség magyar könyvtár birtokában van. A szóban lévő hitközségnek hazafias magatartása bővebb magyarázatra nem szorul. E tárgynak felelevenítése különben is csak bevezetés akar lenni azon csinos kis históriához, melynek szomorú hőse a nagy beremai izr. hitközség. Tudvalevő dolog, hogy a regálé megváltása folyton több kincstári korcsmaépület iskolai czélokra való felhasználás végett a vallás- és közoktatásügyi minis- terium birtokába ment át. A többiek között a 7000 Írtra becsült, de terjedelménél fogva talán 10,000 forintot is érő nagy-berez- nai kincstári korcsmaépület, az állással és számos mellékhelyiségével együtt, szintén iskolává lesz átalakítandó, melybe a most három helyen is elhelyezett állami népoktatási tanintézetek (népiskola és óvoda) összpontosítva lesznek. Az izr. hitközség imaháza történetesen a korcsmaépület tőszomszédságában van, s miután az átalakítási tervek szerint az állásban elhelyezendő kél tanterem ablakai részben a zsinagóga udvarára fognak szolgálni, a hitközség ezt, nem tudom mi fontos okokból, nem találja megengedhetőnek, s a kultúra iránti kötelességének akként vél kifejezést adni, ha az állásnak ilyetén v.ió átalakítása ellen kéz- zel-lábbal tiltakozik, illetve, ha az ablakoknak a zsinagóga udvara fele való elhelyező, ét bármi uton-módon megakadályozza. 'v S a tiltakozás módozatain g iolkozva, hirtelenül egy honmentő eszme támadt a hj izség egy nehány tagjának fejében, s az eszmét azon. d tett is követi. Mert a hitközség nem holmi üres, a p isztában elhangzó szavakkal, hanem a szónál sokkal erősebb argumentumokkal akar joga mellett demonstrálni. Házmagasságu deszkafalat épitlet fel közvetlenül az állás fala mellett, ott a hol az ablaknak még se hire, se hamva. E deszkafal, a védekezés ez igazi bástyája, mely egy kisebb ostromot is sikerrel kiállna, most a még láthatatlan vasút mellett N.-Berezna egyik főnevezetessége. Jámbor olvasó ! ha a sorsnak különös kedvezése folytán véletlenül községünkbe vezetne utad, el ne mulaszd ,a köz-' ségnek e nevezetességét, mely az izr. hitközséget dicséri, közvetlen közelségből megtekinteni! — Lehet, hogy a közel jövőben már emléktáblát is találsz rajta, s azon bizonyára e felírás fog díszelegni: ^A kultúra és közmivelődés ellen emelt torlasz ; emelte a hitközség néhány buzgó tagjának áldozatkészsége és hazafisága. <• Ennyi a dolog komikuma, melyet még növel e körülmény, hogy a zsinagóga telke is kincstári birtok volt ta hitközség csak épülettulajdonos és töldhaszon- élvező volt,) s hogy azt a hitközség csak potom 100 írtért még csak a múlt évben vette meg. Komoly oldala az ügynek pedig az, hogy addig, mig az ország számos más községe és városa a tőle telhető legnagyobb áldozatot is meghozza akkor, a midőn egy állami tanintézet felállításáról van szó, addig mig más községek ingyen telkeket meg ezreket ajánlanak fel a közoktatásügyi kormánynak, csakhogy egy állami tanintézethez jussanak, addig Nagy-Berezna izr. hitközsége az Isten ingyenadományát: a világosságot is el akarja zárni a község jövendőbeli díszes iskoíaházá- tól. Pedig hát tulajdonképen ki számára is épül a majdnem 10,000 frt átalakítási költséget igénylő uj iskolai épület ? Első sorban a nagy-bereznai zsidóság részére, mert az állami tanintézeteket látogató tanulók 60 —65°|0-ot zsidógyermekek teszik. Midőn tehát ön-ön vére érdekéről, tanításáról, az élet küzdelmeire való előkészítéséről, stb van szó, akkor a hitközség nem tud a kicsinyes érdekek (mert váljon mely fontos ok szól az ablakoknak a terv szerint való elhelyezése ellen?) köréből fölemelkedni, hanem elég szűkkeblű arra, hogy majd a község külsejét is nagy mértékben emelő iskolai épületnek átalakítása elé akadályokat gördítsen Ha az izr. hitközség e lépést komoly megfontolás után tette, s nemcsak az első lelhevülés sugalmára hallgatott akkor, a midőn e deszkafalnak felépítését elhatározta, úgy ne beszéljen nekünk senki többé arról, hogy a fiatal nemzedék tanításának szükségessége mennyire szivén fekszik a zsidóságnak, úgy ne hivatkozzék többé senki Edvi Illés Pálra annak feltüntetése tárgyában, hogy a zsidóság áldozatot is tud hozni akkor, a midőn gyermekeinek tanításáról van szó, mert mi ezt egyszerűen nem hisszük el. Várjuk a dolog további fejleményeit. Nagy-bereznai. * • Megyegyűlési tudósítás. • A február 28-án tartott törvényhatósági közgyűlésünk oly méltóságos lefolyású volt, a minőt a mi politikai érzékünktől méltán lehetett várni. Mert hát a főjegyző ur által előadott ügyeknek az elejét hallottuk ugyan, a kik közelében ültünk, de a végét csak úgy utána gondoltuk De azért ha az elnökség kérdést intézett hozzánk, mi mindent mUtóztattunk elfogadni. Jobb is az igy! Minek rontanék a tüdőnket és torkunkat feleseléssel. Szinte resteltük a dolgot, midőn Reismann polgártárs megirigyelte a katonáktól a meszet. Pedig tudhatná a jámbor, hogy a katona-szijjakat is mészszel fehérítették — hajdan. Ha gavallér ember volna, még vagy ezer forintot kellett volna indítványoznia . . . meszelőnyelekre. Node Mocsáry kimeszelte őt fehérre. Látszik rajta, hogy -<x onalya volt. Tudja a módját, hogy Kell az igazságot fehérre mosni
