Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1893-05-28 / 22. szám

czélba véve. Ez a biztosító kijelentés, nem csak mondom, úgy is érzem, tiszteletre méltó s őszinte szándéknak volt nyilatkozata; de e szándéknak hajótörést kellett szenvednie, mert lehetetlen czélokat kívánt egye- sitni. Hogy valóban is nem sikerült, azt már is látjuk az egyik e nembeli törvényjavaslatban, mely az összes keresztény vallások azon tanával szemben, hogy a fölvett keresztség eltöriilhetetlen, hogy lehet ugyan valaki rossz keresztény, de keresztény marad, azt kívánja megállapítani, ellenében az ország eddigi törvénybeli felfogásának, hogy a fölvett keresztség daczára lehet valaki nem kereszténynyé. És hogy sérelme nélkül, mondhatnám, az összes vallásoknak, de csak inkább otthonomra szorítkozva, tehát hogy amannál még nagyobb sérelme nélkül a kath. vallásnak nem jöhetne létre a kötelező polgári házasság, azt az eddig erről mind a két oldalról köztudomásra jutott aucloritativus kijelentések után ezen liszt, közgyűlés előtt fölösleges bizonyítgatnom. Mert a kötelező polgári házasság, ha valóban házasságkötés, e kötés érvényességére vonatkozó rendelkezéssel, és nem az előbb vagy utóbb vallásilag megkötött házasság világi vonatkozású vagyoni viszonyait szabályozó szerződés, teljes erővel támadja meg a kath. vallásnak azt a sarkalatos hitelvét, dogmáját, a mely szerint az ő híveinek házassága Krisztustól rendelt szentség, ehhez képest kiszolgáltatása, érvényessége, föltételeinek megszabása csak ahhoz tartozhatik, a kire van a szentségek kiszolgáltatása bízva, — hogy a házasság szentségét a házasulok beleegyezésének az egyház előtt történt kijelentése és rnegáldása együtt képezi, a miért is házasság-kötés és szentség nem szétválasztható két dolog, hanem egy és ugyanazon tény és a mihez képest a köt. polgári házasság mellett kilátásba helyezett az a meglepően szabadelvű engedmény, hogy a polgárilag megkötött házasságot a házasfelek, ha éppen akarják, vallásuk szerint is megáidat hatják, ezt a vallási actust valóban üres formaságnak decla- rálná, — végre a mihez képest a kath. ember lelkiismeretében föltétlenül összeütközésnek kellene támadnia. mikor a polgári törvények házasságának olyan kötését követelik tőle, a melyeket vallása elvei szerint semmisnek kell tartania és megtehető vagy elhagyható cerimoniává szállítják le azt, mit egyedül tekinthet ka- tholikus létére házasság-kötésnek; és hogy ez összeütközésből kifolyólag hánynak lelkében vesztené el úgy a polgári, mint a vallási házassági actus ethikus erejét, ehhez a bizony félelmetes vállalathoz annyira szükséges erkölcsi támogatást, ki mondhatja azt meg ! Katholikus vallásu ember gondolhatja és mondhatja, ha úgy tetszik neki, hogy a kötelező polgári házasságot nem találja vallási, az ő vallási meggyőződésébe ütközőnek ; de az ellen szót emelek, hogy azt állítsa, hogy a polgári házasság nem ütközik a katholikus vallásba, annak sarkalatos dogmájába. (Helyeslés jobbról, ellenmondás balról.)

Azzal okolgaíják a polgári házasságot, hogy azt szükségessé teszi a felekezetek külön házassági jogából származó törvénykezési nehézség megszüntetése és a lelekezetek közötti béke, ajánlja pedig a nyugati civilisatióhoz való mentül szorosabb csatlakozás szüksége.

Azok atörvén y ke zési nehézségek megvannak, elhiszem, mint a hogy megvannak a törvénykezések bizonyára más tárgyában is. Elhárításuk jó módját kieszelni áldásos feladat. De hát mig ez sikerülne, ugyan mi akadályozza a bíróságokat abban, hogy a törvényesen kötött házasság constatált tényére építhessék ítéletüket. Mindenek fölött pedig egyes esetekbeli nehézségek elhárításának lehet-e megfelelő ára az az általános nehézség, melyet a köt. polgári házasság az ország lakóinak oly nagy részéről, a katholikusok részéről elkerülhetetlenül előidézne. Hogy a fele kezetek közötti békére mily hatású lenne a polgári házasság, azt csak abból gyanítom, hogy mig a kormány kötelező ígérete szerint a polgári házasság behozatalával egyidejűleg megszűnnék az 1868. évi 53. t. ez. 12. szakaszbeli intézkedése, addig az ország olyan jelentékeny része, melyet a két evangélikus felekezet képviselt, minden eddigi nyilatkozatában hirdeti, hogy annak a 12 szakasznak megváltoztatásába semmi áron sem fog megnyugodni. A nyugoti civilizatióval lépést tartanunk valóban szükséges. Azonban a civilizatió is nem önczél, ép úgy, mint a reform és szabadelvűsé?, csak eszköz, eszköze annak a nagy czélnak, hogy az emberek mentül boldogabbaknak érezzék magukat; a mi erre a czélra nem válik be nekünk, micsoda okosság volna azt beplántálni hazánkba, csak azért, mert a nyugoti cvivilizatióval < gyütt találjuk. Én el nem hiszem, hogy a nyugoti civilizatió egyik főképviselőjének, Francziaor- szágnak a polgári házasság behozatala óla az állami és társadalmi életben szakadatlanul tartó, befejezést még mindig nem ígérő fájdalmas convulsiói csábíthatnának valakit közülünk a polgári házasság meghonosilására. Többször találkoztunk már az utóbbi időben gr. And- rássy Gyulának a főrendiházban 1883 évben a polgári házasságra vonatkozó nyilatkozata idézésével, de ez a nagy ember annyira hazát szerető és bölcs államférfi, annyira teljesen szabadelvű vala, hogy bizonyosan mindnyájan megnyugvással tehetjük ismételten is megfontolásunk tárgyává azt a nyilatkozatát, a melyet franczia- országi hosszú tartózkodásának tapasztalatául s ebből származó meggyőződéséül elmondott a polgári házasság- rőt. »Tapasztaltam — úgymond — hogy ezen intézmény a családokban, a társadalomban a türelmetlenséget, a vallási viszályt a legnagyobb mérvben fokozza, s azért őszintén megvallom, hogy én az intézmény behozatalát nálunk nem csak ma, de soha nem kívánom. A polgári házasság egy harcz szüleménye, melyben van egy győztes és van egy legyőzött fél. S bár minden ily harezban az utóbbi időkben az állam

győz, az én meggyőződésem mégis az, hogy vallási kérdésekben a legrosszabb egyezség is sokkal jobb, mint a legfényesebb győzelem. Uraim 1 ki ézezheti magát hivatottnak, hogy gróf Andrássv Gyulát akár hazaszeretetben és a haza viszonyai és szükségletei megítélésének bölcseségében, akár, hogy a Deák Ferencz nevének köz- beszólóiag történt fölvetésére válaszoljak, a polgári házasság eredményeinek megítélésében, ott abban az egy nyelvű és egy vallásu Francziaországban jó félszázad óta fennállott polgári házasság eredményeinek hoz vetetlenül szerzett ismerele tekintetében felülmúlja? Kicsoda vállalja el a felelőséget annak az elkerülhetetlen harcznak következményeiért, a melyben igen sokat szenvedhetnek a legyőzők, nem keveset a győző, s mind két félnek szenvedéseit együttvéve viselné a haza ? Miért kellene eltaszitui magától, sőt ellenesévé kényszeritnie e hazának első ezredéves élete hűséges ápolóját, szerencséje és szerencsétlenségei állandó részesét, s igy menni bele a második ezredévbe, az előbbi szövetséges minden kipróbált helyettesitője nélkül ? Én azt hiszem, csak valamely elkeseredés tanácsolhatná ezt, de az elkeseredés volna bár okadatolt, nem lehet jó tanácsadó magán ügyekben sem, annál kevésbbé a haza ügyében. És ha volna talán ok keserűségre, magára az annyi századon át híven támogató és szolgáló institutiora csak tévedésből vonatkozhatnék az emberek helyeit.

Ahhoz képest, a mit elmondanom megengedtek Uraim, én nemcsak nem javasolhatom a kormány mostani egyházpolitikájához való hozzájárulást, sőt azt találnám a megfelelőnek, hogy ennek a vármegyének bizottsági közgyűlése annál a bizodalomnál fogva, melyet a kormány iránt olyan egyhangúlag kifejezett annak idején, kérje meg a kormányt, hogy mivel az itteni megfigyelés szerént is a tervbe vett törvényi intézmények szerencsés éleibe lépletésének hiányzanak a föltételei, tegye azokat további megfontolása tárgyává. De mivel erre vonatkozó indítványomnak éppen nem merek szá- mitni sikerére, ahhoz kell járulnom, mit igen tisztelt tagtársunk, Nehrebeczky György oly megokoltan javasolt, hogy tudomásul vevén Budapest főváros átiratát, hagyjunk fel e kérdések további vitatásával, a melyből semmi esetben sem eredhet annyi jó az- ország közügyére, a mennyi kár vármegyénk életére. (Hosszas éljenzés és taps jobbról, nagy mozgás balról.)

*

Hehelein beszéde után ismét kifejezésre jutott a mérkőzés vágya; ezúttal — érthető okokból — erősebben az ellenzék részéről; de a liberálisok még meg akarták hallgatni Berzeviczy Istvánt, ki pártja nevében fejezte ki a liberális elvekhez való hozzájárulását. Beszédét, melyből egy részletet közlünk, figyelemmel hallgatta a közgyűlés és végül a többség zajosan megéljenezte.

Igen t. közgyűlés ! (Halljuk !) Midőn a napirenden levő kérdést elvbarátaimmal megbeszéltem, egy önálló indítvány beadása volt szándékunkban ; de mert kon- cedáltuk az általunk forgalomba nem hozott állítást, hogy az egyházpolitikai javaslatok tárgyalása a társadalmi közbékét megzavarja, elállottunk az indítvány megtevésétől. (Helyeslés.) Azonban most, a midőn a mi befolyásunk nélkül ez ügy itt incidentaliter tárgyalta- tik, méltóztassék megengedni, hogy ehhez az ügyhöz mi is hozzá szóljunk. (Közbeszólás: nem incidentaliter.) Igen is, incidentaliter, mert Budapest és Zemplén vármegye átirata tárgyaltatik, a melyet csak nem mi kezdeményeztünk ? (Úgy van.) Szó férne ahoz, tek. törvényhatósági közgyűlés, hogy mi, a kik szerencsések vagyunk e vármegyében a 48-as és függetlenségi párt tagjai lehetni (Éljenek), hogy jövünk ahoz, hogy azon kormány tényeit támogatjuk, mely kormánynyal szemben nem viseltetünk bizalommal, sőt attól teljesen más elvi álláspontot foglalunk el. A függetlenségi párt programmja ennyi: „Önállóés független Magyarország, a personál unió alapján !“ Fis minthogy a kormány javaslata igen nagy lépés azon arányban, hogy Magyar- ország nemzeti konsolidációjának gyümölcseit élvezhessük, és miután mi abban a nézetben vagyunk, hogy a mi programmunk önként ténynyé válik, mihelyt a nemzeti önérzet nyilvánulásai egyöntetűek lesznek, és mihelyt a magyar állami eszme kérdése nem lesz többé vita tárgya Magyarországban ; épen azért a kormánynak ezt a lépését, a melyre a függetlenségi párt több évtizeden keresztül ösztönözte a váltakozó kormányokat, nemcsak örömmel üdvözöljük, hanem annak megvalósítását sürgetni kötelességünknek tartjuk (Hosszantartó éljenzés), nemcsak úgy mint a függetlenségi párt tagjai, de különösen úgy, mint magyar emberek. T. közgyűlés ! Ha ezzel a kérdéssel mint magyar ^mber ember tisztába jöttem, azt helyesnek ítéltem és elfogadtam, én a kérdésnek más szempontból való bírálatát magamnak meg nem engedem, mert végtéie is Magyarország állami létének, belügyének, belső igazgatásának kérdésében kell, hogy mindig a magyar szempont legyen irányadó. Minthogy azonban e teremben a szőnyegen levő kérdés más szempontból, más érdekekből is biráltatik, méltóztassék nekem megengedni, hogy e bírálatok jogosultsága szempontjából pár megjegyzést tegyek. Különösen megragadta figyelmemet, hogy az előttem szólott t. bizottsági tag ur beszédének tenorja az volt, hogy az egyházpolitikai programúi a katholikus állásponttal össze nem fér. E felett a nézetek lehetnek különbözők, az igazság azonban csak egyik oldalon lehet. Minden attól függ, hogy mikép fogjuk fel a katholicismust ? ha úgy fogjuk fel mint öncélt, mint egy kosmopolitikus világhatalmat, a melyért fel kell áldozni, másodsorba helyezni mindent, a miért lelkesedni, a miért küzdeni, a mit szeretni tanultunk, akkor ezzel az állásponttal az egyházpolitikai programm össze nem fér, mert ez csak a magyar állameszme megerősítését és az igazságszolgáltatás egyöntetűségét

célozza csupán a házassági jog terén. Ha azonban úgy fogjuk fel a katholicismust, a hogy azt felfognunk kell, mint az egy örök Istenben való hitünk egyik formáját, akkor ezzel a katholicismussal, a mely az enyém is, a melyet végtére is azoktól tanultam, akik velem szemben állanak (Felkiáltások: Rosszul tanulta), akkor ezzel a katholicismussal az állami lét semmi erőkifejtése ösz- szeütközésbe nem jöhet. (Úgy van. Éljenzés.) Beszéde további folyamán hatással polemisált a szónok különösen előtte szóló Hehelein Károly biz. taggal és az állandó választmány véleményét élénk éljenzés között elfogadásra ajánlotta.

A szavazás.

Sztáray István gróf és Szabó Endre ev. ref. esperes szólalt még fel; mindkettő röviden szólt a napi- rendretérés, illetőleg a vita bezárása mellett, mialatt szavazást kérő aláírások érkeztek mind a két párt részéről az elnökhöz, ki a szavazást el is rendelte.

Rendkívüli érdeklődés mellett folyt aztán a névszerinti szavazás. A kormány reformjavaslatait pártolók igennel, az ellenzők nemmel szavaztak. A „nem“-es Adamkovics Jenő kezdte a szavazást, utána is egy pár nem-mel szavazó következett; de az „igen“-ek csakhamar túlsúlyra emelkedtek s e túlsúlyúkat mindvégig megtartották. A „nem“-eseknél a lelkesedés pótolta a szám kicsiny voltát. A kiválóbb állású bizottsági tagokat, a kik velők szavaztak, zajosan megéljenezték. E kitüntetés érte Kende Péter alispánt, Sztáray István gróf, képviselőt s az öreg P o g á n y t. H u s z á r Flóris f.-domonyai plébános meg áldást hintett a szintén nem-mel szavazó Mislinszky fejére.

Nagy éljenzést és nagy derültséget keltett a T a h y Ábrahám plébános szavazata, ki szórakozottságában „igen“-nel szavazott.

A szavazás eredménye immár ismeretes. 139-en az állandó választmány javaslata mellett, 59-en ellene szavaztak; a többség 80 szavazat.

A választások.

Az egyházpolitikai vitához csaknem hasonló érdeklődés mutatkozott a választások iránt. Az ungvári járás főszolgabírói állására hárman pályáztak : M o k- csay Béla, h. főszolgabíró, Deák Bertalan és Sztáray Gábor gróf szolgabirák. Mind a hárman kijelöltettek. 'Alig hangzott el a_ főispánnak a szavazásra felhívó szava, hatalmas „Éljen Sztáray Gábor“ felkiáltás vonult végig a termen, melyre szintén erőteljes „Éljen Mokcsay“ volt a válasz. A hangulatból ki lehetett venni, hogy Deák Bertalan sok szavazatra nem számíthat. Úgy is történt. Sztáray Gábor gróf kapott 90, Mokcsay Béla 57 és Deák Bertalan 33 szavazatot. Központi főszolgabíró lett tehát Sztáray Gábor gróf, ki a nagy többséggel (133 szavazattal Kovássy É. 16 és Dr. Blazsovszky Miklós 2 szavazata ellen) bereznai szolgabiróvá választott Tomcsányi Istvánnal a közgyűlés színe előtt az esküt letette.

Nagy érdeklődés mellett folyt a szavazás a Lu- dovika-akademiába felküldendő ifjakra is. Az eredmény az lett, hogy rendes tagokul L u ká c s Béla V. és Smrecsánvi Adorján VI. oszt. tanulók választattak meg; póttagokká lettek: Both N. és Tabódy Elemér.

Ä választások befejezése után a gyűlés 3|42-kor berekesztetett s folytatása másnapra halasztatott.

Második nap.

A zajos lefolyású és rendkívül látogatott közgyűlés folytatása és befejezése a második napon felette csekély, alig 20-nál több bizottsági tag részvétele mellett is eléggé élénk lefolyású volt.

Miután az előző napi közgyűlés jegyzőkönyve hitelesíttetett, a tárgysorozatnak még el nem intézett ügyei vétettek tárgyalás alá.

A mileniumi kiállítás ügyében kereskedelmi és földmivelésügyi miniszterek által intézet leiratok folytán a kiállításban a vármegye részvételének előmozdítása és sikeresitése érdekében fekvő munkálatok foganatosítására az alispán javaslata és elnöklete alatt egy bizottság küldetett ki, melybe beválasztattak: Árky Fülöp, Berzeviczy István, Czibur Vilmos, Dier Lajos, Farkas Ferencz, Fiala Károly, F'incicky Mihály, Guttmann Izidor, Groszmann Péter, Hehelein Károly, Hodoly László, Hoffman Béla, Ivántsy László, Kende Zsigmond, Krausz Adolf, Lám Sándor, Markos György, Molnár József, Nehrebeczky György, Seidler Lipót, Rónay Antal, Thuránszky Tivadar Weinberger Albert, Widder Albert és a főszolgabirák.

Összesen 68 törvhat. bizottsági tag által aláirt kérvény folytán, a kérvénybe foglalt azt az eszmét, hogy indítson a vármegye országos mozgalmat az iránt, hogy a milleniumra Ungvári Bercsényi Miklósnak egy hozzá méltó szobor állíttassák, — a közgyűlés lelkesedéssel egyhangúlag magáévá tette az indítványt és a sikeres működés további mozdulatainak megállapítása, az azzal kapcsolatos teendők ellátása és ügyek sikeres vezetése czéljából az alispánnak vagy helyetessének elnöklete alatt egy bizottságot küldött ki. A bizottság tagjaiul megválasztattak: Benkő József, Bernáth Dezső, Berzeviczy István, Farkas Ferencz, Gebe Viktor, Hehelein Károly, Hódoly László, Ivántsy László, Kende Mihály, Kende Zsigmond, Lám Gyula, Lám Sándor, Lasztókay Béla, Markos György, Mocsáry Béla, Mocsáry Géza, Nehrebeczky György, Novák Endre, Orosz Mihály, Reismann Bertalan, Rónay Antal, Spitzer Sándor, Szabó Endre, Sztáray István gf, Tabódy Jenő, Thuránszky Tivadar, Tihanyi Domonkos, Tomcsányi László, Virányi Sándor, Weinberger Albert, és Zoltsák János.

A törvényhatóság kebelében alakítandó mező- gazdasági bizottság szervezését és működési körét megállazitó szabályrendelet szövegezésére kikül