Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-10 / 28. szám
XXX. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1892. vasárnap, julius ÍO. 28. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér 13. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogad latnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden Vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér soronként 20 kr. DNG VÁRMEGYE ÉS AZ „UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Elszigetelési törekvések. Nem kenyerünk a polémia, félévi pályafutásunk a tanú reá, hogy a mennyire a közérdek szempontja lehetővé tette, kerültük a vitázást; mert jobban szeretünk helyi közéletünk előbbvitelének megvalósításra váró kérdéseivel foglalkozni, mint a leggyakrabban áldatlan vitatkozásokba bocsátkozni. Sajnáljuk, hogy laptársunk a „Kelet“ rövid idő alatt másodszor ad okot arra, hogy munkálkodásunk megszabott irányától eltérjünk s közleményeinek ten- dentiájával ellentétes felfogásunkat kifejtsük. Laptársunk folyó évi 28-ik számában „Görög katholikus nevelés“ cim alatt közreadott első cikkében nyilvánuló elszigetelési törekvések, ha visszhangra találnának g. kath. polgártársaink Ielküle- tében, első sorban magoknak a g. katholikusoknak volnának ártalmára. Mielőtt fentebbi állításunkat igazolnók, nem értjük, minő alkalomból beszél a lap rágalmazta- tásról, gyanúsításról ; mi ellen védekezik olyan nagy erólylyel, éppen most, mikor azokat a g. katho- likusokat, kiknek érdekeit a Kelet képviseli, senki egyetlen ujjal sem bántja; sőt (az események figyelmes szemlélőjének fel kell, hogy tűnjék e körülmény) újabb időben úgy az intéző körök, mint a társadalom elismerése és testvéri jóindulata tettekben nyilatkozik a laptársunk által képviselt görög katholikusok iránt. Hogy részletekbe ne bocsátkozzunk, elégnek tartjuk csupán a „Kelet“ alapítójának valóban nagyszerű kitüntetésére és Roskovics visszahelyezésére utalni. A „Kelet“ alapítójának erős g. katholikssságosát, még némely paptársai is sokallották s ime az alkotmányos kormány szemét reá irányítják a közélet emberei, s őt éri a király kegye. A g. kath. nevelésnek „semmi köze sincsen az álliberalizmus divatos nevelési rendszereivel“ mondja a cikk írója. Miután a „Kelet“ által képviselt g. katholikusoknak theologiájukon és tanitóképzőjükön kívül más felső és középiskoláik nincsenek, kiváncsiak vagyunk reá, ugyan hol nevelné laptársunk azt az „erős görög katholikus intelligen- tiát és középosztályt“, melyet meg akar teremteni ? Ha nincsenek iskolák, hát a családban edződjenek meg a liberalizmussal folytatandó nemes tusára ? Kár volna a családot a tusakodási hajlamok fészkévé tenni, mivel hogy a g. katholikus „középosztály“ menthetetlenül a rövidebbet húzná ebben a küzdelemben. A nevelésnek nem az a feladata, hogy görög katholikus t, hanem az, hogy embert, magyar polgárt neveljen, a ki őszinte, igaz hive egyházának s mikor ennek valódi érdeke kívánja, hitsorsosival összeveti a vállát, de a midőn általános emberi eszmékről, dolgokról, a haza javáról vau szó, nem azt nézi, ki minő módon imádja Istenét, hanem minden hátsó gondolatot kizáró őszinteséggel fog kezet bármely fiával a hazának, tartozzék az illető mint egyháztag bármely hitfeleke- zethez, mint polgár bármely politikai irányhoz, vagy párthoz. Ha a g. kath. inteliigentia nemcsak az egyházi természetű ügyek szolgálatában ; de a társadalomban — mint a „Kelet“ cikkírója kívánná — a politikában is külön szervezkednék, (s ha ezt, a miben kételkedünk, kellő sulydyal tudná megcselekedni) veszedelmes példát adna a többi hitfelekeze- teknek arra, hogy hasonlót cselekedjenek, az országot, az egységes magyar társadalmat vallásfelekezetek szerint kisebb-nagyobb darakokra tépjék. A legnagyobb valószínűség szerint azonban a rossz példa nem találva követőkre, az „erős g. kath. közép- osztály“ kásája egyedül a g. katholikusoknak égetné meg a száját. A külön g. kath. inteliigentia és középosztály, mely harcban állana a liberalismussal s a liberális sajtóval, ipso facto elkülönözné magát a magyar társadalomtól, mely őt ezt esetben agyonnyomná. Nem miuden alap nélkül mondja a cikkíró, hogy a magyar társadalomban gyanúval fogadják a g. kath. vallásu oroszt, vagy románt ; de ezt a gyanút csakhamar eloszlatja az illetőnek élete. Ha látja a társaság, hogy az illető hive ugyan vallásának s apái nyelvének, de ezentúl a magyar állam iránti kötelességeket akár mint állampolgár, akár mint a magyar társadalom tagja hiven és becsületesen teljesiti, a gyanú köde szótfoszlik körülette, s őt a méltán megillető közbecsiilés környezi. Ha a görög katholikus inteliigentia úgy a politikai, mint a társadalmi téren külön szervezkednék, „saját körében“ élne, a gyanú kiállhatatlan sulylyal nehezednék reá, az „erős g. kath. közép- osztály“ összejöveteleit az „összebujkálás“ jelzővel illetné a nagy közönség; megszűnnék irántuk a bizalom s egymásután veszítenék el a közéletben már is szép számmal elfoglalva tartott pozíciókat. Miért fogadja a g. katk. vallásu embert tartózkodással, miért illeti némelyiket gyanúval a magyar társadalom ? Ennek is meg van a maga természetes oka Hazai g. katolikusainknak aránytalanul kisebb része tartozik a magyar nemzetiséghez, nagy többségük, vagy román, vagy orosz (elvétve tót); tehát a fajrokonság természetes kapcsa olyan népfajokhoz köti őket, a melyeknek terjeszkedési vágya a magyar állam léte ellen irányul. A társaságba lépő orosz, vagy román polgárt azért fogadja tartózkodással a magyar társadalom, mert még nem tudja, vájjon a fajrokonság köteléke nem erősebb-e lelkében, mint az a fonál, mely őt a magyar államhoz köti. Ha a tapasztalat kedvező eredményre vezet, a g. kath. egyént gyanútlanul öleli kebelére a társadalom, ha a társaság az illetőnek lelkületével nem tudott tisztába jönni, a tartózkodás tovább tart, sőt gyanúvá fokozódhatik, melyet azonban még mindig módjában áll az ifjúnak eloszlatni. Nincsen az a vallás, melynek formailag hívei ne lennének olyan korcsok, kik egy kis társadalmi, vagy anyagi előnyért Intőket, anyanyelvűket megtagadni készek, lehetnek ilyenek a g. katholikusok JULISKA. — Az «Ung» eredeti tárcája. — * Irta Hannus Bellii. Az apja egy szegény vasúti munkás volt, ő maga pedig az Orsolvita zárdaszüzek iskolájának bejáró növendéke. Halgatag csendes leányka. Ócska, kopott, régi divatu ruhákban járt, nem is volt egy barátnője sem. Ót csak az állomásfőnök ur ajánlása folytán vették be ingyenesnek, mig a növendékek legnagyobb része előkelő családok gyermekei voltak. Az állomásfőnök ur szelíd jó szivü ember. Egyszer megpillantó a kis leányt a vonalon dolgozó apja mellett, beszédbe elegyedett vele, s elbámult annak okos feleletein. És mikor arról kezdeti szólni, hogy mennyire szeretné még tovább járni az iskolákat — olyan esdő volt a kis lány hangja, bogy a főnök ur elhatározá kieszközölni további képeztetését s az iskolaév kezdetén be is írták Juliskát a hatod osztályú növendékek közé. Hanem bizony nem vált nagy dicsőségére protek- torának. Folyton panaszhir érkezett felőle, hogy ostoba és lusta. Elejével sokat vesződtek vele a jó apáczák, hanem mikor látták, hogy úgyis hiába, — ha felhívták leütötte lejét és hallgatott, hasztalanul biztatták, bátorították, nem felelt; — hátraültették a legutolsó padba mely büntetésül szolgált a tanulók legutolsójának. Később azután az állomásfőnök ur is felhagyott kérdezősködéseivel. Először rettenetesen csodálkozott ugyan, hogy őt annyira csalódásba tudta hozni a lányka okos beszéde ; hanem mióta észrevevé, hogy az feltűnően kerüli őt, nehogy érdeme szerint megdorgálhassa, annyira megharagudott a hálátlanra, hogy nem is akart felőle többé hallani. A félévi vizsgálat alkalmával sem volt látható a díszes vendégsereg között. Még csak az édesanyja sem ment el Juliskának. Apró gyermekeire nem volt ki gondot vessen távollétében s igy kényleleLapunk mai számához nitve lön otthon maradni, bármint vágyott is látni a szépen feldíszített iskolatermet, apró kézi munkákkal dúsan megrakott falakat és az ajándékokkal telt asztalt, melynél a prépost ur mint igazgató elnököl. Rövid ima reppen el a növendékek ajkiról, mely után megkezdődik a vizsgálat. A névsor kiterítve fekszik az igazgató ur előtt, — egyik másik * kedves Nővér* felteszi a kérdéseket s a lánykák leleltek bátran, szabatosan. —■ Mit tanit a Nőtan ? — hangzik a kedves nővér Ferdinánda kérdése. — Feleljen erre a — a Szerdahelyi Juliska, — mondja az öreg prépost ur, nehezen betűzvén ki a nevet. Kifojtott nevetés, sugás-búgás hallszik a növendékek között >A Szerdahelyi — — a Szerdahelyi felel most — ha tud.* Minden szem a legutolsó pad felé tekint. elcsendesül a legkisebb kuncorgás is, hisz Szerdahelyi felel, még pedig — tud. — A Nőtan tanítja azon önviselet-módot, melyet a leánynak vagy nőnek különösen tanulni kell, s azon kötelességeket, melyekre egyedül a nőnem van hivatva. Magában foglalja az örök törvényt, mely a Nők előtt szent legyen : oltárnak tartassák a családi szentély, melynek papnője az asszony ; áldozat az oltáron a tiszta igaz szeretet. Szelídség, megbocsátás legyen a legfőbb erénye a nőnek, mely erény miként fejlődik erélylyé, megtanít minket a Nőtan további kérdései. A telelet után egy percnyi általános csend. Valamennyi jelenlevő bámul e nem várt csodán, hogy az osztály legutolsója beszélt, még pedig leginkább magyarázat után felelve a könyvből feltett kérdésre, igen okosan. Az öreg prépost ur roszalólag csóválta tejét, s miután még többféle kérdést tesz lel, melyekre a kis lány igen szépen felel, szemrehányó hangon kérdi: vájjon miért ül ez az utolsó helyen ? Zavarodott a szegény apáca. Juliska nem felelt soha jól, egyáltalán nem is lelelt. Leütötte a fejét, mint a dacos gyermekek szokták, és inkább sirt, mint a kérdésre válaszolt volna. Hogy most igy viselte magát, meglep mindenkit és Ferdinánda nővér maga sem tudja mire vélni a dolgot: miért nem tanult eddig is a kis leány jól ? ! Szelíden hangzik a prépost ur szava, amint ismételten kérdi a lánykától: miért, hát miért nem tanulta meg leckéjét eddig soha ? Nagy könyáztatta szemeit félénkén hordozza körül, azután tartózkodva felel, halk zokogás közben : — Oh én tanultam szorgalmasan mindig! Tudtam a leckémet, csak nem akartam felmondani. Nem akartam, mert nem barátkozott velem senki, soha sem volt szabad melléjük ülnöm szentmise alatt a padba, mivel nem voltak ott a Svesterek, a lányok mindig kimertek küldeni onnét, egész télen át a padok melletti hideg kövön kellett térdelnem, s ha jó feleleteimmel kivívtam volna a második helyet, nem lett volna, aki mellém üljön még elsőnek is. A ruhám kopott, foltozott, nem is szeret senki . . . Az elszörnyüködés tetőpontra hágott. Hogyan, ez a kis lány beszél olyan vakmerőn, aki eddig leckéjét sem merte elmondani ? ! Az öreg prépost ur tér leghamarabb magához. Szigorúan kezdi dorgálni a lánykát illetlen magaviseleté miatt. Amit elmondott, az igen valószínűtlen dolog. Itt, ahol e szent falak között az örök szeretet lesz hirdetve, nem férkőzhetik a gyermeki szívbe, csak jámbor oktatás, mely — vallásunk szerint — nem ismer rangkülönbséget; itt lehetetlen, hogy büszke gőggel nézné le egyik gyermek a másikat — lehetetlen. Melyik volt az, nevezz meg egyet is a sok közül, amelyik megbántott? Zokogva felel a kis leány: Oh valamennyien megbántottak már, aki kalapot hord és keztyü van kezén ! A szegény Svester majd hova nem lesz szégyen„Hivatalos Közlemények“ s eg-y fél iv melléklet van csatolva.
