Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-08-14 / 33. szám
Melléklet az UNG 33. számához. Gazdák lóversenye. Tudvalevőleg Ungvármegye lótenyésztési bizottsága és a megyei gazdasági egyesület a lúdijazást, illetve szarvas- marha kiállítást a folyó év augusztus 26-ára Nagy- Kapósra tűzte ki. Ezen kedvező alkalmat felhasználva a minden szép és nemesért lelkesülni tudó kaposvidéki értelmiség, augusztus hó 7-én a n-kaposi «Etelka* fürdőben megtartott értekezleten kimondta, hogy a ló- és szarvasmarha díjazással kapcsolatban gazda-lóversenyt rendez, melyre a dijakat közadakozás utján teremti elő. A gyűjtéssel Kusnyiry Gyula, Felföldy Ödön, Bernáth Zoltán, Berzevicy István és Dr. Mijó Kálmán bízattak meg. Nyomban erre megalakítottak az ünnenségek rendszeres keresztülviteléhez szükséges bizottságok és pedig: 1. A versenybizottság, melynek elnöke Hadik Barkócy Endre gróf lett, tagjai pedig: Kende Péter, Bernáth Dezső, Thuránszky Tivadar, Bernáth Zoltán, Berzeviczy István, Bornemissza Zoltán, Mokcsay Sándor, Felföldy Ödön, Jászay Mihály, Somogyi György, Körös- kényi Ferdinánd, Pribék József és Kovács Árpád. 2. Az ellátási bizottság elnöke: Dr. Mijó Kálmán, tagjai: Pólányi Endre, Szőllössy Gyula, Csonka Béla, Varga Sándor, Dr. Karos Adolf, Nagy József, Fekésházy Miklós és Soltész Imre 3. A vigalm i bizottság elnöke : Porhajós Ferenc, tagjai: Bernáth Zoltán, Bornemissza Zoltán, Deák Bertalan, Szentimrey Mihály, Somogyi György, Schuller József, Köröskényi Lajos és Virág Árpád. E bizottság kiegészíti magát a vidéki fiatalsággal. 4. A rendfenntartási bizottság elnöke: Kusnyiry Gyula, tagjai : Deák Bertalan, Köröskényi Lajos, Szabó Dezső, Fodor János, Sulyok János, Csengery Kálmán, Kiss János és Kocsis József. A futtatás programmja a következőleg lett megállapítva :- I. Sikverseny: távolság 1000 méter, futhat minden megyebeli gazda állami méntől származó lova 1. dij 30 frt 2. dij 10 trt. II. Sikverseny: távolság 1000 méter, futhat minden kaposi járásbeli gazda állami méntől származó lova. 1. dij 20 frt. 2. dij 5 frt. III. Csikóverseny: távolság 800 méter, 4 évnél fiatalabb, de 2 évet már betöltött járásbeli csikók számára 1. dij 20 frt. 2. dij 5 frt. • IV. Vigaszverseny: 800 méter távolsággal a nyeretlen vagy a fenti futamokban részt nem vett összes lovak számára I dij 15 frt 2. dij 5 frt. Jelentkezések a futtatás napján a versenybizottságnál, vagy a futás előtt egy negyed órával a helyszínén is elfogadtatnak. A lóverseny délután 4 órakor veszi kezdetét a n -kaposi legelőn, hol a hölgyek részére kényeim« ülőhelyekről lesz gondoskodva. A ló- és szarvasmarha díjazás befejeztével délután 1 órakor közebéd lesz az «Egyetértés« vendéglő kerti- helyiségében. Az igen mérsékelt árban kialkudott ebédre előjegyzéseket elfogad Dr. Mijó Kálmán, mint az ellátási bizottság elnöke. Figyelmeztetünk mindenkit, hogy a ki kényelmesen és jól akar étkezni, el ne mulassza az idejekorán való jelentkezést, mert csak a jelentkezők igényei kielégítése után kaphatnak ebédet azok, a kik nem jelentkeznek előre. A vigalmi bizottság oda törekszik, hogy a hölgyek részére is élvezetessé tegye e napot, illetve az estvét, a mulatságra vonatkozó meghívókat azonban csak pár nap múlva adhatja postára. Reméljük, hogy e sok szórakozást és a gazdaközönségre tanulságos élvezetet Ígérő ünnepélyen nemcsak a gazdaközönség fog teljes számban megjelenni, de a vármegye értelmisége is igyekezni fog a kaposi s kaposvidéki értelmiség buzgó törekvését tömeges megjelenése által a siker révébe juttatni. Dr. Mijó Kálmán. Pályázati hirdetmény. Ungvár város tanácsa által közhírré tétetik, miszerint az elhalálozás folytán megüresedett városi rendes állatorvosi állás betöltése céljából Ungvármegye alispánja a választás határnapjául 1882. év augusztus hó 24. napjának délelőtti 9 óráját Ungvár városházánál kitűzte. Ezen állás évi 500 Irt fizetéssel van javadalmazva. Felhivatnak ennélfogva mindazok, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy szabályszerűen felszerelt s 50 kros bélyeggel ellátott pályázati kérvényüket a város polgármesteréhez augusztus hó 23-áig bezárólag nyújtsák be. Elkésetten beadott kérvények figyelembe vétetni nem fognak. Kelt Ungvár városának 181(2. ,évi augusztus hó 13-án tartott tanácsüléséből. Eó'ry Elek s. k. Fincicky Mihály s. k. v. főjegyző. polgármester. Különfélék. * A király ő felsége születése napján e hó 18 án, az ezred tábori diszmisét rendez. Az oltár — mint halljuk — ismét a Széchenyi-téren lesz felállítva. * Szemle a honvédség fölött. P á p a y Sándor tábornok, honvéd dandárparancsnok, tegnap városunkban időzött s az itteni honvédzászlóaljat megvizsgálta. Az eredmény kedvező volt s a dandárparancsnok a legénység képzettsége felett megelégedésének adott kifejezést. * Drohobeczky Gyula, körösi püspök, e hó 15-én, hétfőn, végleg elutazik Ungvárról, hogy püspöki I székét elfoglalja. A püspök, aki a mi társadalmunknak | sok éven át kiváló alakja és vezérférfia volt, hasznos i tevékenységét most már egyházmegyéjében fogja kifejteni. A városi képviselet határozata folytán a búcsúirat ma délben fog neki átadatni a tanács tagjai és a képviselet küldöttei jelenlétében. A búcsúirat meleg hangon emlékezik meg Drohobeczky tevékenységéről, kiemelve minden nemes tulajdonait, melyek a püspököt Ungvárt kedveltté és tiszteltté tették. Ma este pedig végbe megy a fáklyás menet, mely alkalommal a város lakosai vesznek búcsút a főpaptól. Ezen ünnepély alkalmával a dalárda is énekelni fog. A fáklyás menetet a megyeháza erkélyén logadja a püspök s a közönség érzelmeit Eőry Elek városi főjegyző fogja tolmácsolni. A menet a sastérről indul el s az eddig szokásos fáklyák helyett 100 petróleum-lámpa gyujtatik meg. A menet alkalmával a rendet a liizoltó-egylet fogja fentarfani, melynek tagjai teljes díszben vonulnak ki. A fáklyás zene után a dalárda — zászlója alatt -— a püspök lakása elé vonul és szerenáddal vesz búcsút feledhetetlen emlékű volt karnagyától. * Dr. Novak Endre az ungvári közkórház főorvosa, ki idülés végett Gasteinba, onnan Feketehegyre ment, holnap haza érkezik. * Szép reményekre jogosító fiatal ember. Huszár (Fisch) Vilmos, volt nyomdász-segéd, a múlt tanév folyamán a gymn. 4, 5, 6, 7 és 8. osztályáról tett nálunk magánvizsgálatot s az érettségit «jó« sikerrel állotta ki, e mellett tanított, nyelveket tanult s a helyi sajtónak is szorgalmas munkatársa volt Lapunk is hozott tollából dolgozatot. A tehetséges, törekvő fiatal ember a budapesti egyetemen a bölcsészeiét fogja hallgatni. * Az ungvári ügyvédi kar e héten dr. Ivántsy László elnöklete alatt értekezletet tartott a győri ügyvédi kar kezdeményezése folytán tartandó országos ügyvédi gyűlés tárgyában. Az értekezletre összejött ügyvédek magukévá tették az országos gyűlés programmját s elhatározták, hogy e gyűlésen képviseltetni fogják magukat annál is inkább, mivel a m.-szigeti ügyvédi kamara az ügyvédeket érdeklő ezen országos mozgalom felől s a kamara képviseltetése tárgyában az ungvári ügyvédi karral mitsem tudatott. Az értekezlet egyúttal Popovics Miklós járásbirónak táblai bírói rangba történt előléptetése teletti örömének adott kifejezést és közelebb testületileg lógja őt üdvözölni — Igen helyes dolog volt, hogy az ungvári ügyvédek egyszer valahára összejöttek, hogy megbeszéljék a testületet érdeklő ügyeket Az, hogy a kamara székhelye nem itt van, ez a testületi szellem fenntartását és ápolását legkevésbé alterálhatja, ameny- nyiben az ungvári ügyvédek száma és szellemi ereje elég tekintélye- ahoz, hogy a jogszolgáltatás érdekei és ezzel kapcsolatos ügyek megbeszélése végeit, olykor ösz- szejöveteleket tartsanak ; meg azután az ungvári ügyvédi karnak vannak még olyan érdekei is, melyek kívánatossá teszik, hogy néha értekezletre összejöjjenek. * Ellenőrzési szemlék. A közös hadseregbeli tartalékosok és póttartalékosok katonai ellenőrzési szemléi a következő helyen és időben fognak megtartatni: Ungvár város részére okt. 11-én Ungvári” Az ungvári járás ungvári csoportja részére Ungvárt, október 12-én. Szobráncon 14- és 15-én. Nagy-Kaposon 14-, 15- és 16-án Nagy-Bereznán ! 9- és 20-án. Az ungvári járás szerednyei csoportja részére Szerednyén, 23-án. Az utóellenőrzési szemle Ungvárt, a hadkiegészítési kér. parancsnokság székhelyén, november 16-án. * Északi fény volt látható e hó 12-én, pénteken este városunkban, zóna-idő szerint s/4 9 után ; a pólusból hatalmas sávkévék sugaraztak ki, középen vör- henyes, egyéb részein világos fénynyel úgy, hogy az estszürkületet, mely most már ez időben egyenlő a rendes éjsötétével, egészen világossá tette Az egész tünemény mintegy 5 percig volt látható egész szépségében. * Megjelent «Az Ung vármegyei általános néptanító-egyesület első évkönyve.« Szerkesztette Ember János. Tartalmazza a folyó évi közgyűlésen tartott beszédek bő kivonatát, a felolvasásokat, agyülésekről szóló tudósítást, a vidéki körök munkásságáról szóló értesítést, a tisztviselők s a tagok névsorát. A 64 oldalra terjedő füzet az Ring vármegyei szeretetház* alapja javára bocsát tál ik áruba Tekintettel a nemes célra s arra, hogy a tartalmas lüzet különben is méltó a néptanítók s a népnevelés barátainak érdeklődésére, a legmelegebben ajánljuk azt olvasó-közönségünk figyelmébe. A füzet K a r d o s Ignácz, tanitó-egyleti pénzlárnoknál rendelhető meg, honnan a 30 kr beküldése után bérmentve log megküldetni. * Nyári mulatság. A tűzoltó-egylet e hó 7-én nyári mulatságot tartott a Széchenyi-kertben. A kedvező időjárás folytán igen sokan keresték lel a, mulatság színhelyét s a népszerű egylet iránt ez által is kifejezték a figyelmet. A kert egészen tömve volt vendégekkel, akik jóval éjfélutánig mulattak; különösen a tánc! áv 'Tuit zsúfolva. A mulatság jövedelme 123 frt 50 krt tesz. * Nyomda-megszüntetés. Ifj. Fésűs József könyvnyomdájának működését Ungvári beszünteti s a jövő héten Tasnádra (Szilágy m) teszi át lakását, hol nyomdát rendez be. * Időjelzés. A íöldmivelési minisztérium és a kereskedelmi minisztérium együttes intézkedése folytán e hó l-töl a helybeli posta- és táviró-hivatalban külön e célra szerkesztett táblán naponta közzé van téve a központi meteorologiai intézetnek időjelzése. Ezen életre való intézkedésnek különösen a gazdálkodó közönség nagy hasznát veheti. * Bakkancs-szállitás. A m. kir. honvédség .részére nagyobb mennyiségű bakkancs készítése log a| kis-iparosoknál megrendeltetni. Ungvárra 1000 pár készítése van előirányozva. * A Kohn Abrum szakálla. Pénteken egy pátriárka külsejű ember állít be szerkesztőségünkbe. Köszöntés helyett igy szól hozzánk : — Nézzen csak rám az úr ! — Látom. — Nem vesz rajtam észre semmit ? — Nem én. Látom, hogy derék megtermett ember, az Isten tartsa soká ! — Köszönöm a jó kívánságot, de én egyébért jöttem. Nézze csak a szakállomat! — Látom. Szép hosszú, deres szakáll, megirigyelhetné bármelyik rabbinus. •— Volt, uram volt szép szakáll, ma már nem az, meg van csúfolva, meg van csonkítva. Még most sem látja ? — De látom. Egy helyen mintha rövidebb volna. — Úgy van. Rövidebb. Meg van tépve. Meg vagyok csonkítva. Egy gonosz ember megcsonkított. — De hát mi közöm nekem az Ön szakállához ? — Megmondom. Elmegyek a járásbírósághoz és panaszt emelek a gonosz testcsonkitó ellen. Nem elutasít a biró ? Azt mondja, ez nem festcsonkitás. Vágjam körül és lesz szép korszakában). Ezt a bírót akarom az újságba kitenni. Tegye ki az úr, de írja meg keményen ; mindjárt megyek megtudom a nevét. — Mielőtt a biró nevét tudakolná, mondok én önnek egy más tudni valót: az ön szakállát csak pénzéri lehet az újságba kitenni. Nyilttérbe, minden sort 20 krért. — Tegye ki. kérem, ingyen. Szegény ember vagyok; hát a szegény embernek még az újság sem ad igazságot ? — Sajnálom, ez úttal ugyan nem. Személyes támadásért fizetni kell. — Jó. Szegény ember vagyok, de a szakállamért hajlandó vagyok áldozni : adok egy sorért 3 krt; de aztán szabad lesz 5 sorral többet írni! Ne r lehet. 20 kr egy sor ára. 7 — Adok négyet.- Nem lehet ! — Adok 5-öt. — Nem lehet ! — Többet nem adok. Inkább Pestre megyek s ott teszem ki, hogy itt még az újság sem ád igazságot a szegény embernek. — Csak siessen, mert kinő a szakálla ; már is alig látszik a csonkítás. — Igaz, válaszol Kohn Abrum, mélabus ábrázattal. Már is nagyon kinőtt. Megsimogatta a szakállát és elindult igazságot keresni Pestre. * 14 éves öngyilkos. Sternberger József, Sternberger Mór, az «arany perec« vendéglősének 14 éves fia, pénteken délután 4 órakor a ház padlásán felakasztotta magát. Még életben vágták le, de */4 óra múlva, dacára az orvosi segítségnek, meghalt. A fiú öngyilkosságának oka felől két verzió kering. Az egyik az, hogy nem engedték anyjához a szobránci fürdőbe, a másik — s ez látszik valószínűnek, ■— hogy apja megmutatta a világ négy táját a vásott fiúnak. * Kérelem a tűzoltókhoz. Ma vasárnap Drohobeczky püspök ur ő méltóságának a város fáklyás zenét ad, melynél a tűzoltóság is képviselve lesz. Felkérem a baj társakat, hogy vasárnap este 7 órakor sisakban és teljes felszereléssel a városházán megjelenni szíveskedjenek. Mocsáry Géza, főparancsnok. * Az „Etelka“-fürdő mulatsága. Folyó hó 7-én a kaposvidéki fiatalság által az «Etelka« fürdőben rendezett, de a hüs éjjeli időjárás miatt a «Korona« vendéglő termében megtartott nyári táncmulatság fényesen sikerült, a mennyiben nemcsak a járásbeliek fiatal hölgy tagjai voltak jelen azon, kik még ez ideig nagyobb bálokban fel sem léptek, de Zemplén vármegye is fényesen volt képviselve; a második négyest 24 pár táncolta, fiatalság is igen szép számmal vett részt, úgy hogy táncosa minden hölgy résztvevőnek minden táncra jutott. Tudósitónk a következő névsort küldte be hozzánk: Asszonyok: Berzevicy Istvánné, Csonka Béláné, Deák Bertakinné, Fekésházy Miklósné, Felföldy Ödönné, Füzesséry Boldizsárné, Füzély Gyuláné, Görgey Pálné, Gergelyi Jánosné, Horváth Gyuláné, Dr. Karos Adolfné, Koch Gáborné, Kusnyiry Gyuláné, László Kálmánná, Malonyay Gyuláné, Dr. Mijó Kálmánná, Németh Péterné, Réday Gyuláné, Schuller Józsefné, Simon Atidorné, Szabó Dezsőné, Szemere Gyuláné, Szőllősy Gyuláné, Szilágyi Ferencné Leányok: Csonka Matild, Felföldy Malvin, Füzesséry Ilona, Füzesséry Margit, Görgey Irén, Könyves Irma, Kövér Jolán, Kun Blanka, Koch Olga, Laudon Laura, Mijó Sarolta, Mijó Etelka, Molnár Margit, Szemere Margit, Szilágyi Ilona, Szilágyi Erzsi, Szabó Juliska, Tömör Mariska, Vékey Piroska. * Jutalom. Vármegyénkből Masztelyák Pál, antalóci tanító kapott jutalmul kertészeti eszközöket a töldmjvelésügyi minisztériumtól. * A mödlingi cipőgyár ungvári képviselőjének az ungvári fiók-üzlet megnyitására vonatkozó körlevelét, mely lapunk mai számához van mellékelve, — ajánljuk olvasóink figyelmébe. * A nagy-kaposi iparos-ifjúság augusztus hó 20-án táncmulatságot rendez. Belépti dij: tetszés szerint (nem rossz) Kezdete délután 4 órakor. * Tüzeset Pálóczon. A pálóczi tüzoltó-pa- rancsnokságtól kaptuk a következő sorokat: E hó 10 én délelőtt 10 óra tájban eddig ismeretlen okból tűz ütött ki és 7 házat melléképületeivel és az illetők terményeivel elhamvasztott Igen szerencsés véletlennek köszönhető, hogy az egész falu nem lett a tűz martaléka, inert azonfelül, hogy a falu azon része, hol a pusztítás kéz-