Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-03 / 27. szám
általános erkölcsi törvényekbe ütköző elvek, minden bajnak, melyek a zsidóságot érik, ezek az ősforrásai; boldogulásuk — általában — a jó elveken alapszik. Egyeseket ideig-óráig, talán egy-két emberöltőn át is, felszínen tarthat a bűn ; de népeknek és nemzeteknek biztos sírja; a bűn sohasem lehet az élet forrása. Hogy Izráel ma is él és — bár szétszórva — gyarapodik erejében, ezt a bibliában és thalmudban levő jónak köszöni. Nem vagyunk egyházi lap, de midőn a helyi sajtóban olyan kérdés képezi megbeszélés tárgyát, a mely a magyar politikai helyzet miatt általános érdeklődésre tarthat számot, s a mely olvasóink egy részét közelebbről érdekli, helyén való dolognak találjuk a fentebbi megjegyzéseket közrebocsátani. Helyi érdekű vasutaink. Ungvármegyében közelebb két helyiérdekű vasút kiépítése iránt tétettek meg a kezdeményező lépések. A N a g y-B e r e z n a felé vezető vasút közigazgatási bejárása a múltkor történt meg, — a Szobránc irányában tervezett vasúté pedig most van folyamatban. Ha ezek egyike, vagy mindkettő kiépíttetnék, ez a helyi forgalmi érdekekre minden esetre nagy befolyással lenne. A jövedelmezőséget illetőleg ezúttal nem kívánunk üzleti számitgatásokba bocsátkozni. Tény azonban, hogy a helyi érdekű vasutak a hazai forgalomra is kiváló fontosságúak s ép azért kívánatos, hogy ilyen helyiérdekű vasutból mi nékünk ungvármegyeieknek is jusson. Mikor építtetnek ki, lesz e valami belőlük, arról ma még egészen bizonyosat nem mondhatunk. Bár az engedélyesek kedvezően biztató nyilatkozatokat tettek, azonban a közel jövőt illetőleg igen halvány remény kecsegtet a vasút kiépítése tekintetében. Nem csak nálunk, de más helyütt is újabb időben igen nehezen megy a vállalkozó pénzemberek elhatározása, e nélkül pedig egy lépést nem tehetni előre. Ösmertessük meg azonban a vasút létesítésénél követni szokott eljárást. Egy helyi érdekű vasútnak létesítését kezdeményezni mindenkinek jogában áll és igy az előmunkálati engedélyt majdnem minden kérvényezőnek megadják. Vett előmunkálati engedély után az engedményes elkészítteti a részletes terveket és azokat benyújtja a kereskedelmi miniszternek. A miniszter felülvizsgáltatja ezeket, a közigazgatási bejárás alkalmával tekintetbe veszi az érdekelt lakosságnak óhajait és a megejtett tervváltozások és helyesbítések után meghatározza az engedélyezési tárgyalásoknak határidejét. Az engedélyezési tárgyalásokon a miniszter, illetve helyettese, az államtitkár nominálja az állami segélyt, a postaszállítási hozzájárulását, megállapítja az elsőbbségi részvényeknek mennyiségét és árfolyamát, mely árfolyam mellett azonban elsőbbségi részvény még el nem kelt. — A tényleges engedélyezés azonban csak akkor történik meg, ha az engedményes az effektiv építési költségeknek 35°70-át a jóváhagyott költségvetés alapján — kimutatni képes és a szükséges kauciót letétbe helyezi Minden engedményes, a ki a fentemlitett 35°/0-át törzsrészvényekben kimutatni képes, engedélyt nyer egy részvénytársaság alakítására és egyúttal jogot a hiányzó 65°/0 fedezésére közönségesen 75-ös árfolyam mellett elsőbbségeket (prioritásokat) kibocsátani. Ez röviden az eljárás teoretikus része, melyhez ugyan a gyakorlati hozzáfüződik, de amattól lényegesen elüt. A legtöbb esetben sikerül az engedményesnek az érdekeltektől a szükséges 35 százalékot összeszedni, is teheti, másnak nincs annyi képessége, mint nekem. Kacsingattam is rájok amúgy diákosan. Ott volt a házi gazdám és a házi asszonyom; hogy ne ? hiszen ők is büszkék voltak reá, hogy ilyen humoreszket írtam; ott voltak hitelezőim is. Jaj neked szerencsétlen piku'ás. No ezekkel meggyűlt kissé a bajom: egyik közelebb tolakodott a másiknál: a szabó megfogta a rokkom ; dejszen erre a kalapos uram meg mind a két kezem megragadta, hogy valahogy meg ne szökjem ; alig bírtam lecsillapítani egy kissé, azzal érvelvén, hogy csak egy pár percet várjanak, mindjárt vége lesz. Szerencsémre a közönség mindebből mitsem hallott, se nem látott, annyira elvette figyelmét a humoreszk; kacagott, hahotázott, nevetett mindenki. Remek mü is volt biz az ; kitett magáért az öreg ; olyan derültségben tartotta a közönséget, hogy eszembe jutott a plébános, az egyházfi, kik olyan jót nevettek bácsim adomáin. Én nem tudtam hová legyek az örömtől, izegtem, mozogtam jobbra-balra, leültem, majd felálltam, keztyüm egész vándor utat tett, megfordult minden zsebemben, még a mellény zsebben is ; a cvikker egyszer az orromon, majd a zsebemben volt; ittam vizet, hozattam sört, bonbont, fagylaltot .............. Én nem tudom, önök úgy vannak e dologgal, de engem a diadal érzete őrültté tesz ; nem tudom mit tegyek magammal, elvesztem gondolkodó képességemet. El hangzik az utolsó szó is. Felálltam a székre, hadonáztam kézzel-lábbal, kacsingattam a leányokra, — gúnyosan integettem vetélytársaimnak. A közönség tapsol, éljenez, a karzat tombol ; a szerző nevét követeli mindenki, a tanítványaim már előre is ordítják: éljen Szalmagáthy Adorján a szerző éljén. — De csit ! Előveszik a névrejtőt. Mély csend — Minden szem rajtam függ, a közönség kíváncsisága határtalan. — — — — — — — — — — — mely hozzájárulás fejében az illetők törzsrészvényeket kapnak, t. i. oly papírt, mely csak akkor hoz kamatot, ha a még hiányzó 65 százalék tőkének megfelelő névértéke 5 százalékos kamatozást már élvezi, a mi kö rülbelül annyit jelent — a mint ezt a tapasztalat bizonyítja — hogy a törzsrészvények holt tőkét képeznek Ha már most az engedményes sok banket, dikció és személyes befolyásának sulybavetésével valahogyan ösz- szehozta a 35 százalék törzsrészvényt és igy azt a jogot is, hogy immár a többi 65 százalékról is szabad gondoskodni, — akkor jön a financirozás. Mindenki, a ki valaha h. é. vasúttal foglalkozott, ismeri ezt a rémszót, mert [egy h. é. vasutat a jelenlegi viszonyok között fmancirozni valóságos bravournak deklarálható. A financirozás lényege abban áll, hogy az engedményezés az elsőbbségi részvényeket értékesíti, melynek legközönségesebb módja lombadirozása, t. i. elzálogosítása, ha ugyan valaki zálog gyanánt elfogadná. E sajnos körülménynek főoka a hazai .pénzintézeteknek indolenciájában gyökerezik. Vidéki pénzintézeteink között egyetlen egy sem találkozik, mely igyekeznék iparvállalatok által a reá bízott pénzeket hasznosittatni, a fővárosi pénzintézetek között pedig alig van egy-kettő. Ezen tünetnek, mig egyfelől a h é. vasutaknak létesítését majdnem lehetetlenné teszi, minthogy a h. é. vasúthoz szükséges tőke oly nagy, hogy ez csak bankok által teremthető elő, másrészt ijesztőleg hat a külföldi tőkének telepedésére. A legutóbb kiépült vasutak majdnem kivétel nélkül magánosak által lettek felépítve, — kik felfogva ezen vállalatoknak reális voltát — úgy segítenek magukon, hogy az elsőbbségi részvényeket 50—55 írttal saját egyéni hitelképességük lekötése mellett elzálogosították. Nézzük most már ezen tényeknek következményeit Egy példa fogja legjobban illusztrálni: A—B helyiérdekű vasút, hogyha készpénz rendelkezésre állana, úgy, hogy árlejtést lehetne kiírni, egy millió frtba kerülne. Az érdekeltség hozzájárulása mondjuk 450 ezer forint, hiányzik még 550 ezer for nt, minthogy azon- ben a prioritások csak 50 frttal értékesíthetők, de az is csak a vállalkozónak magán garanciája mellett, szükséges a 450 ezer írton kívül még 1,100.000 frt névértékű prioritásokat kibocsátani. Igaz ugyan, hogy a miniszter 75-be állapítja meg az árfolyamot, de az engedélyezési tárgyalásoknál a költségvetés oly magasan állapittatik meg, — mert meg kell állapítani, minthogy jól tudja a kereskedelmi miniszter ezen körülményeket, — hogy fenmaradjon 1,100 ezer frt névértékű prioritás. Első pillanatban közömbösnek tűnik fel ugyan, hogy a tőkepénzesnek 600.000 vagy 1.100.000 frt elsőbbségek vannak engedélyezve, de közelebbről tekintve, a törzsrészvényesekre nem közömbös. A törzsrészvények tudvalévő csak akkor kapnak osztalékot, ha már az elsőbbségek élvezik az 5°/0 kamatoztatást. Igen természetes, minthogy a tőkepénzes által tényleg befektetett tökének 9—107,,-on túl kell kamatozni, hogy a törzsrészvények is kaphassanak némi osztalékot; igy azon általános hit, hogy a h. é. vasutak meg nem hozzák 5°/„-ot, téves, mert ha a tényleg befektetett tőke 9, egészen 10°/0-ot valóban kamatoz — csak akkor mutat a mérleg a névértéknek 5°|0-os kamatoztatását. Ezek oly tüntetek, melyek nem egy hibás törvényben gyökereznek. A kereskedelmi miniszter megtesz mindent, a mit tehet, törzsrészvényeket vesz, posta hozzájárulás címén ád előleget és túl magas költségvetéssel igyekszik a financirozást megkönnyebbittetni, sineSemmi hangot sem hallani, csak a discipulusaim köszörülik torkukat előre az éljenzéshez. Ekközben bontják a levelet, kiveszik belőle a névjegy-kártyát és a felolvasó harsány hangon a közönség elé tárja a névrejtő tartalmát: — — Szerzője kardhegyi Szalmagáthy Dömötör, sárköz-vágányi körjegyző. — — — — — — — Aforizmák. Hamar elfeledjük a kis bajokat, ha nagyobbak érnek bennünket. Az ember akkor szeretne talán legjobban a jövőbe látni, midőn hirtelen kell magát fontos lépésre elhatároznia. Saját gyengéink által vagyunk legkönnyebben mások szolgái. A tapasztalat a múlton alapszik s hű társa az embernek az élet utain. Ne hirtelenkedjünk ítéleteinkkel: ami első pillanatra tetszetős, alapos vizsgálat mellett undort kelthet. Valamint a föld gyomrában elrejtett arany csak a felfedezés után bir értékkel, úgy jelesebb tulajdonaink is csak akkor nyerhetnek becsülést, ha azokat érvényesíthetjük. A kimondott szó nem a mienk többé : ügyesség kell ahoz, hogy kellő időben hozzászóljunk valamihez ; aki akkor is hallgat, midőn nemesebb érdekeket védelmezhetne, az árulója a jó ügynek. Ki folyton máskép beszél mint cselekszik, annak az élete hazugság. D. E. két ád hitelbe, de ezek mint olyan körülmények, melyek engedetlennek bizonyultak A hazai pénzintézetekre hárul ezért a felelősség. Községi közutaink. Vármegye és állami úthálózatunk kiáltó ellentétét képezik községi közutaink. Mig amazokon nagyobb megerőltetés nélkül viszen 10—12 mázsa terhet egy pár jó erőben levő igás jószág, addig emezeken, különösen a községi úttesteknek a község belterületén levő részén, őszszel és tavaszszal * hatökör«' legyen, a mely csak az üres szekeret is tova vonszolja. Minő hátrányokkal jár az illető községek lakosaira nézve ez a nyomorúság, nem szükséges részletezni ; elég rámutatnunk arra a fatális helyzetre, melybe a sáros időszak alvidéki falvainkat szorítja. Elzárja őket a világtól s megfosztja annak lehetőségétől, hogy a piacokra kerülő terményeiken az év minden szakában szabadon rendelkezhessenek, bent pedig nyomorúságossá, terhessé teszi a társas életet. Mikor a sár bokáig ér, lépten-nyomon önkéntes csizmahuzóként működik, nem éppen megvetendő elszántság kell hozzá, hogy az ember valamelyik távolabbi jóismerősét meglátogassa. Ha erre az elszántságra rá nem adja fejét az ember, y senyved, penészedik a szellőzetlen szobában, ha mozog, csizmája a felfagyásig, vagy a tavaszi szélig ki nem szárad, s mivel az átázott csizmákat tisztán tartani f áradságos dolog, a nép ezáltal is megszokja tisztátalan- ságot. A felvidéken nem járnak az ősz és tavasz csendes esőzései ilyen kellemetlen következményekkel; ezekben a tél és a nyár időjárása tetézi a nép nyomorúságát. Télen a hófúvások gyakran járhatatlanokká teszik a keskeny hepe-hupás utacskákat, nyáron az égi háborúk záporai métermélységü gödröket vájnak az úgynevezett útba és nincs kéz, mely azokat betömje, a viz járásának más utat jelöljön. Ember és állat csak ügygyel-bajjal kerüli ki rajtok a nyaktörés veszedelmét. Fekvésére nézve Ungvár város is a felvidéki községek közé tartozik. Hála a város fejlődöttségének, itt a záporok, ha csak jegükkel a veteményes kertekben és ablakokban kárt nem tesznek, több hasznot hajtanak, mint amennyi kárt az utakban okoznak : alaposan végigmossák a sepert utcákat, a város nagy részét pedig sep- rik is, mossák is. Az idei <■ seprés»-ek ellen azonban komoly kifogások merültek fel; több úttestet alaposan megrongált a rohanó zápor, némelyiket csaknem hasznavehetetlenné tette ; különösen a Nagv-ulca végét s a Pincesor-utcát, melyeken a közönség a Széchenyi-ligetet látogatja. Ezek az utdarabok egy patak által mosott felvidéki falu ut- 4 cájának emlékét keltik fel a rajtok járó emberekben. Nagyon itt volna már az ideje annak, hogy a hatóság a város egyetlen közel fekvő üdülő helye utjának rendbehozása érdekében is tenne valamit; miután a város főbb utcái immár rendbe hozattak, azon az útvonalon van a sor, a melyet a közönség leginkább igénybe vészén, s ez a liget útja. Mióta a vasárnapot a szó szorosabb értelmében vett munkásnép is megünnepli, nincs Ungvár város társadalmának olyan rétege, mely a * vadaskert »-et fel ne keresné. Legközelebb fekvő közérdek tehát, hogy a liget útja mielőbb rendbehózassék. Ki kellene építeni, jobb oldalon befásitani és tisztántartani ez utat, hogy a liget üdülő helyévé válhassék a város népének. Mint az esztendő egyik felében legnagyobb forgalmú utdarab megérdemelné, hogy aszfalt járdát kapjon ; egyelőre azonban olyan gyalogjáróval is megelégednénk, a minőt a vasút csináltatott a pályaháztól a Radvánci-utca végéig. A befásitás és tisztántartás is sürgős teendő, mert a mig nyaktörö gödrökön, porban, szemétben, a nap erősen letüző sugarai által gyötörve lehet csak belejutni a kertbe, a közönség csak a kora reggeli vagy késő délutáni órákban látogathatja a ligetet, a mikor a városban is hűvös a levegő. Most, mikor a kert rendezése, jobbkarba hozatala napirenden van, tanácsosnak véltük az útra is felhívni úgy a buzgólkodók, mint a hatóság figyelmét. A városban, hol a megkívánható anyagi eszközök rendelkezésére állanak a hatóságnak, csak szilárd akarat kell hozzá, * hogy a még elhagyatott utak is rendbe hozassanak ; a falukon azonban, hol az anyagi erő igen csekély és sok felé van igénybe véve, bajosabb dolog segíteni a községi utak nyomorúságain. Bajos, de nem lehétetlén ; okkal- móddal a legszegényebb község is segíthet magán, rendbehozhatja nyomorúságos útjait. Szózat a magyar nemzethez ! Több, mint negyven éve múlt már dicső szabadságharcunknak. A harc már a történeté, keserűsége, haragja nem tölti már el azok szivét, akiket a végzet akkor nehéz mérkőzésre késztetett. Az elfogulatlan ítélet előtt világos immár, hogy hosszú, majd három százados félreértések és lappangó tusák nagy, viharos válsága volt á harc. Bármi véget ért is, lezajlása után majdnem két évtizeddel meghozta a teljes békét, a teljes bizalmat s a teljes magyar nemzeti öntudatot, mely a szent korona felséges viselője iránt érzett rendíthetetlen hűséggel és hódolattal párosul. Sok és nagy oka van tehát a magyarnak kegyelettel emlékezni vissza 1848—49-iki szabadságharcára. Minél jobban meg tudja becsülni a nemzeti fejlődésre annyira áldásos jelent, — annál mélyebb hálával kell visszagondolnia azokra a hősökre, akik életüket, vérüket és minden földi javukat bátran kockára tették, bsak- hogy kivívják — nem is önmaguk, hanem az utánuk következő nemzedékek részére a »jobb kort, mely után buzgó imádság epedt százezrek ajakán.*
