Ung, 1890. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1890-10-05 / 40. szám
T. körjegyző urak figyelmébe! Alulírott nyomdatulajdonosnál a következő uj nyomtatványok kaphatók, u. m. : Nyilvántartás a község területén tartózkodó külföldiekről. Bejelentési lap községben tartózkodó idegenek számára. Pollaesek Miksa nyomdatulaj donos. IRODALOM. — Uj orvostani folyóirat. Folyó évi octóber hóban Dr. Dónáth Gyula szerkesztése alatt és G r i e 11 Károly cs. és kir könyvkereskedő kiadásában, „Klinikai füzetek“ czimü havi folyóirat indul meg, mely az orvostan fontos kérdéseit egyes összefoglaló értekezésekben, főleg a gyakorlóorvos igényeihez alkalmazottan fogja tárgyalni. Hazánk legkiválóbb klinikusai és orvos- búvárai, valamint a külföldön működő jeles honfitársak közreműködése biztosítva van. Csekély ára mely a legszélesebb elterjedését fogja lehetségessé tenni, 12 füzetre 4 frt, 6 füzetre csak 2 .forint. — Pápaszem nélkül czim alatt egy pár elbeszélést bocsátók közre. Alakjaimat a tanítói élet bői szedem. Nem azért teszem ezt, mintha valami aktuális dolog szolgálatába akarnék síegődni, hanem csupán azért, mert a hozzám legközelebb állók között inkább volt alkalmam pápaszem nélkül látni az embert. Elbeszéléseim élénk tollal s keresetlen egyszerűséggel festik a tanítói élet örömeit és bánatait, általános emberi jellemvonásokat emelnek ki, melyek természetük szerint a. tanítót vagy a megnyugvás, lélekemelő csendes munkásság, családi boldogság kikötőjébe vezetik, vagy pedig a megsemisüJés örvéryébe dobják. Az én embereim nem légből apott figurák, hanem köztünk élő, a földön mozgó egyének, kikbe az olvasó ismerősökre talál. A könyv tartalma : „Diós Márton öröksége.“ — „Rangosán.“ — „Aki jól nősült.“ — „Sofi, a jeles nyelvmester.“ — A „Penna“ és a poéta.“ — „Paraszt l-é a paraszt ?“ — „Direktor.“ — „A hol a harangot megfürösztöt- ték.“ — Terjedelme: 10—12 nagy 16-odrét iv. Kiállítása csinos. Ára 60 kr. Megjelen f. é. decz. első hetében. Gyűjtőknek 5 példány után (ha a pénzt előre beküldik, vagy beküldését biztosra Ígérik) a 6-ikat tiszteletpéldányul adom. Ungváron. 1891. szeptember hó 25 én. Ember János. KÖZGAZDASÁG. Gazdaság és üzlet. Ungvár, okt. 4-én. Folyó október 2-án tartott heti vásárról a következő piaci árak vannak a város hiteles jegyzőkönyvében feljegyezve. Búza (100 kilogram 7.—, Rozs 6.20, Árpa 5.50, Zab 6.30, Tengeri 6.—, Burgonya 2.50, Borsó 18.—, Lencse 6.30, P a s z u 1 y 6.00, Köleskása 16.—, Árpadara 5.50, Szesz 24 fokú 1 liter 40 kr. Vaj 70 kr, Sertés-zsir 1 kilóg. 72 kr. Marhahús 40 kr. Szalona 72 kr, Öntött gyertya 44 kr, Széna 100 kilogr.) 1.50 Zsupszalma 1.25. Sertéshús 50 és 41 kr. N y i 111 é r. Farbige Seidenstoffe von 60 kr. bis fl. 7.65 per Meter — glatt und gemustert (ca. 2500 vers. Farben und Dessins) — vers. roben- und stückweise porto- und zollfrei das Fabrik-Depot G. Henneberg (K. u. K. Hoflieferant), Zürich. Muster umgehend. Briefe kosten 10 kr. Porto. Mrkoraktá r eladás. Tisztelettel tudatom a helybeli és vidéki n. é. közönséggel, miszerint; betegségem foly-. tán az eiész nagy sírKüraRíáramat akár egészben, akár csoportokban, akár egyenként beszerzett áron alól is eladom. Tisztelettel Boroi Sándor Deteczen Kisyárafl-ntca 2102 H I R D E T É S E K. “ Árverési Mmilf, Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a ér elmében ezennel közhírré teszi, hogy az ungvári kir. járásbíróság 4554/1887. se végzése által Guttmann Salamon ungvári lakosnak Kirschenbaum Ignácz és neje ungvári lakosok ellen 250 frt s jár. erejéig ilrendelt 1887. év julius hó 29. napján foganatosított biztosítási végrehajtásalkalmával biróilag le és felülfoglalt 394 frt 15 krra becsült életnemű, külünféle szobabútorok, vendéglői berendezés, abroszok, szelvéták és edényekből álló ingóságok 250 frt tőke, ennek 1887. év január hó 25. napjától járó 8°l0 kamatai, eddig összesen 38 frt 33 kr. per-, végrehajtáskéreti és foganatositási költség erejéig nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek az 4772/1890. p. sz. kiküldetést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis alperesek Tárosligetbeni lakásán leendő eszközlésére 1890 év okt. 8-án d. e. 9 órája jhatáridőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel ely megjegyzéssel hivatnak meg: hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t.-cz. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is készpénz fizetés mellett eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-cz. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Ongvárt, 1890. .évi szept. hó 25. napján. Rosenstein Dávid kir. bir. végrehajtó. 1 Háaeladás. f Ungvárt, a főgymnásium tőszomszédságában a káptalan-utczá- 5ban 524. szám alatt fekvő Szerdahelyi-fele, teljesen jókarban levő I pt* ii u & t előnyös feltételek mellett eladó. <&> Bővebb értesítéssel szolgál ^ I* az ungvári kir. közjegyző. T ® | Blrtokeladns* t Néhai özv. Margittay Lajosné. szül. Pongrácz Lujza hagyató- jg* kához tartozó a jenkei 1-ső számú telekjegyzőkönyvben jegyzett W te már kihasított ^ | 123 holdas hlrtokrész % % szabad kézből eladó. fi A venni szándékozók az eladási feltételeket Remeniczky Mihály jjl ügyvédnél (1. Ungvárt a nagy-utczában Fiala házában) megtudhatják. te. Remeniczky Mihály, m m mint néhai özvegy Margittay Lajosné % ^ örököseinek meghatalmazottja. J 4791. sz. Ig7 ÍT89ÖL Birtokeladás. Az alólirt m. kir. jószágigazgatóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint a kerületéhez tartozó, az alant megjelölt ungvári kincstári uradalmi birtokok eladása végett a folyó évi október hó 8-án d. e. ® órakor a m. kir. ispánságnál Ungvárott, a kitett becsárak mellett, nyilvános szó- és írásbeli árverés fog tartatni: hold Ó-öl frt kr. 1. Ungvári kadubecz dűlői földek 80 kikiáltási ár 10,800 — 2- „ „ „ „ 20 „ „ 2,260 - 3- „ „ , „ - 1200 „ „ 192 — 4. Lyutai tagos birtok 1360 „ „ 16,220 — 5. Kis-pásztélyi maradványföld 100 „ „ 840 6. T.-Polenai tagos birtok 7 1339 „ „ 104 80 7. T.-Remetei tagosbirtokföld 259 1523 „ „ 5,200 — 8. Gerényi nazdravezu dűlői föld 26 631 „ „• 7,229 -9. Kereknyei volt erdő irtás 50 377 „ „ 8,500 — 10. Nagylázi földbirtok 207 1153 „ „ 10,000 — 11. Perecsenyi volt ispáni lak 1 1022 „ ,, 3,769 15 12. Petróczi korcsma épület — 466 „ „ 820 90 13. Kereknyei korcsma épület 1 1290 „ „ 1,471 50 14. Lakárti nagy korcsma épület — 1035 „ „ 1,908 87 15. Lakárti kis korcsma épület — 265 „ „ 639 85 16. Kisbereznai korcsma épület — 450 „ „ 702 62 17. Knyahinyai korcsma épület 6 1361 „ „ 821 10 18. Lipóczi korcsma épület — 15 „ „ 151 50 19. Perecsenyi korcsma épület — 323 „ ,. 3,263 40 20. Poroskói korcsma épület — 1001 „ „ 973 60 21. Ó Szemerei korcsma épület 3 840 „ „ 1,486 49 22. Szolyai korcsma épület — 1375 „ „ 1,263 49 23. Sztricsavai korcsma épület — 197 „ „ 217 85 24. Kist úri czai korcsma épület — 736 „ „ 500 — 25. Záhorbi korcsma épület 1 1404 „ „ 344 88 26. Zauszinai korcsma épület 1 18 „„ 100 — 27. Ungvári savanyuvizi fürdő — 1081 „ „21,011 — Ezen árveréshez a vevők azon figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy minden versenyzőnek a kikiáltási ár 10%-át kell bánatpénzül letenni, valamint a szóbeli árverés megkezdéséig benyújtandó Írásbeli ajánlatoknak is, ilyen mennyiségű bánatpénzt kell tartalmaznak, mely utóbbiakban határozottan kiteendő, hogy ajánlattevő a feltételeket ismeri és azoknak magát feltétlenül aláveti. Utóajánlatok nem fogadtatnak el. A részletes árverési feltételek az ungvári ispánságnál bármikor megtekinthetők, mégis tájékozás végett megjegyeztetik, hogy 1000 forintnál nem nagyobb vételárak 5 év alatt, 5000 frtot meg nem haladók 10 év alatt, azon felüli vételárak pedig 20 óv alatt egyenlő félévi részletekben 51 a °/o kamat mellett is törleszthetők. Budapest, 1890. szeptember 5-én. Ö-üníai i. bt. iiszárózeMg. FOGVIZE, FŰGP0RA és FOGPASTÁJ! 2 ARANY ÉREM : Brüssel 1880. London 1884