Ung, 1890. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1890-02-23 / 8. szám
XXVIII. ÉVFOLYAM. Ungvár 1890. vasárnap, február 23. 8. SZÁM. Megjelen MINDEN VASÁRNAP. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bér- mentesen fogadtatnak el. Semmit | sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. KIADÓHIVATAL : Pollaosek Miksa könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre — — —■ 4, frt. Félévre — —- — — 2 » Negyedévre —■ — — 1 » Egyes azém ára 10 kr. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések az «Ung» kiadóhivatalába Ungvár, Pollacsek M. könyvnyomdájába küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. VEGYESTAR TALMU HETILAP. UNGVÁBMEGYE ÉS AZ „UNGMEGYEÍ GAZDASÁGI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő: FINCICK Y MIHÁLY. Gróf Andrássy Gyula f a 1823-1890. Gróf Andrássy Gyula e hó 18-áu hajnali fél 3 órakor Yoloscában hosszas és kinos szenvedés útin elhalt. Haláláról városunk az nap déli 12 órakor értesült a tővárosban időző főispán sürgönye utján, melyet alispánunkhoz küldött. A gyászlobogót azonnal kitűzték a vármegye házára és városunk is mély részvéttel osztozik az országos gyászban, mely az elhunyt nagy hazafi iránt országszerte nyilvánul. Andrássy Gyula gróf nevét ismerik széles e hazában mindenütt s az ő előkelő életét, kiváló or- szágos szereplését, mi, igénytelen toliunkkal, nem vagyunk hivatva olvasóközönségünknek részletesen elmondani, mert mindezeket az országos lapok közük, de azon mély gyászban, mely minden magyar ember szivét elborítja, midőn ily nagy embere elhunytét, kesergi, mi is rósztveszünk, mert nincs vármegyénkben, városunkban senki, a ki az elhunyt fölött mély részvétet ne érezno. Az általános részvét nemcsak itthon, hanem a haza határain túl egész Európában is általános. A megszomorodott család gyásza iránt az első részvét nyilatkozatot Ő Felsége, a király küldte s az uralkodó család tagjai. Az országgyűlésen Tisza Kálmán miniszterelnök törvényjavaslatot terjesztett be, Andrássy Gyula grófnak emelendő emlékről országos költségen. A tudományos akadémia elnöke felajánlotta az akadémia oszlopcsarnokát a hazaszállítandó nagy halott ravatalának kitételére. A drága halott temetése Budapesten az akadémia palotájából e hó 21-én ment végbe, Tőke- Terebesen pedig e hó 22-én. Városunkban e hó 21-én, a temetés napján, délutáni 3—5 óráig a hatóság intézkedése folytán minden üzlet zárva volt. Az elhunytnak érdemeiről a hivatalos „Budapesti Közlöny“ ezeket írja : A felséges uralkodóliáz, ő íelsége kormánya, a magyar törvényhozó testület, az egész ország s annak fővárosa teljesen együtt érez a fájdalomban és a gyászban gróf Andrássy Gyula elhunytén. Csaknem emberfölötti nagy inüveK véghezvitele után, mondhatni emberfölötti testi szenvedések között hunyt el Fiume mellett Voloscában, ma, február hó 18-ikán, reggeli 3 órakor, ez a nagy ember, hatvanhat éves korában, miután már tizenegy évvel ezelőtt visszalépett a monarchia legfontosabb ügyeinek vezetésétől. Ki annyit végzett, mint ő, méltán pihenhetett. De nem ez a vágy késztette, hanem már testi gyöngólkedóse, mely most végkép megfosztott tőle. A pótolhatlan veszteség első benyomásai között merő banalitás volna tőlünk hosszú lajstromra szednünk cimeit, kitüntetéseit és órdemjeleit. Olyan volna az, mint a Marcellus sírjára tele marokkal szórt virágokat botanikus nevükön számlálni elő. Elérte mindazt a kitüntetést, a mit egy nem- uralkodóházbeli jeles nagyravágyó elérhet s a menynyinél ő sokkal kevesebbel, jniijt nem nagyravágyó beérte volna. Gróf Andrássy Gyula a régi Magyarországban, 1848 előtt növekedett, midőn a kor fő büszkesége abban állott, hogy a hazafi ékesen magyarul Írjon és magyarul beszéljen, — nem pedig latinul, mint azelőtt. Gróf Andrássy Gyula ezzel •ellentétben az uj Magyarország embere volt. Mint iró is számot tett volna, és mint szónok jeles. De nem ezekben, hanem politikai nagy tettekben és alkotásokban szerzett dicsőséget a magyar névnek. Azonban egy jó tulajdonságot az irodalmi és szónoki korszakból áthozott magával az újba. Azt a törekvést, hogy a mű, melyhez az ember fog, be- végzett s telhetőleg remek legyen. — S ő tettekben klasszikus müveket alkotott. Históriai nagy tények kövébe bevésett epigrammái örökítik meg a király és haza szolgálatában szerzett érdemeit, maradandóbban, mint az ékesen Írott versek és lelkesítő szónoklatok. — íme, nehány epigramm ! A magyar-osztrák kiegyezés tudósa és bölcse Deák Ferenc mellett ő volt a közbenjáró, a végrehajtó, a tettleges megalkotó az ellenkező hatalma* befolyások ellenére. ő volt 1867-ben, ki a régi nádorok rangjában, mint miniszterelnök végrehajtotta a fényes kettős koronázást. Ő vezette Magyarország újkori alkotmányo* szervezetének óriási munkáját, — egy már egévszen uj ország megalkotását. Ő indította meg egy azelőtt hallatlan institúció, a közösügyi delegációk sikeres működését. Ő volt a magyar honvédség inditványozéja, egy részben létesítője ; és Budapest reformátora. Mindezekben és egyebekben, miket elősorolni hosszas volna, gr. Andrássy Gyulának különösen diplomáciái genieje tündőklött. Rendkívül józan, mindenkit meghallgató, mindent latba vető hajlékonysága mellett, a főcélra tört mindig s bizonyos pontokon túl hajthatatlan, makacs volt, — még néha Deákkal szemben is. Ilyen diplomata és államfórfiu, bár jeles, de nem ritkaság. Nem is ebben állott a megboldogultnak kiváló eredetisége, még pedig magyaros eredetisége. Eltérve a Talleyrand, Metternich féle iskola módszerétől, gr. Andrássy a politikai és diplomáciái csatatéren megvetett minden apró cselt és ravaszM JM“ Első és utolsó szerelem.- PÓTLÉK. <A szerelemről» című tanulmányhoz. Irta Dr. WEISZBERG ZSIGMOND Uram ! Örömmel és valódi élvezettel olvastam az «Ung »-ban és « Zemplén »-ben megjelent, és azóta nekem fHódolata jeléül» külön füzetben is megküldött «A szerelemről» irt szellemes tanulmányát. Bár én nem vagyok ama idézett «szép nő», ki magamról f'ültehetném, hogy a z é n kérelmemre és — buzdításomra, szellemi szárnyait még csak »megmozgatná», annál kevésbbé pedig «lebegtetné» ; mégis a tárgy kedvéért és viszonzásul meg nem érdemelt nagyrabecsüléséért, oly bátor vagyok önt valamire felkérni; — illetve, mint szép tanulmányának hívatlan és nem eéhbeli bírálója —- ne tessék kinevetni! — oda nyilatkozni, hogy müve, mint különben minden emberi mű, dacára kimerítő voltának, mégis — fogyatékos! És bár mindent fölemlített benne, ami csak «a szerelem» fogalmának körülírásához, vagyis megértéséhez tartozik: mégis — lehet, hogy térhiányból, de sokkal valószínűbbnek tartom, hogy személyes indokból, kifelejtette belőle a szerelem — osztályozását! Pedig föl nem teszem önről, ki —- a «Zemplén» kritikusa szerint — e tanulmányában, kivételesen «nem a szív, de az ész álláspontjára helyezkedett», és méltán, mint minden eddigi oktató iratában, ez alkalommal is, az oktatást a mulattatásnak tette elébe, hogy figyelmét kikerülhette volna, miszerint a szerelemben, legalább az én női felfogásom szerint, létezik nemcsak egy u. n. «első», hanem még egy «utolsó» szerelem is. Legyen azért szabad reménylenem, hogy e figyelmeztetésemet nem fogja sem női szeszélynek, sem pedig hívatlan tudákosságnak tekinteni; hanem tekintetbe véve a magasztos tárgy iránti érdeklődésemet, és megszivelvén női kíváncsiságomat, legott — megfelelve fennen hirde- detett. szép jelszavának: Amit a nő akar, azt az Isten is akarja! — tollat ragad, és megírja «Pótlék» gyanánt — a hiányzó részletet. De kivételesen — szépen kérem ! — nem kritikus eszének, hanem melegen érző szivének sugallata szerint. Akkoron csak büszke leszek merész bírálatomra; de még büszkébb — szellemi szikrájának meggyújtására! Valahogy el ne árulja megint, kinek «buzdítására» irta meg a fent jelzett és címzett pótlékot! De mivel is indokolhatná? Hisz’, hogy «szép nem vagyok» — azt tudja; és hogy «szellemes sem vagyok» — azt látja; hát legfőlebb —- Blahánéval szólva — «csak egy kicsit — hamis vagyok». — De ezer bocsánat, asszonyom, hogy utóiratában foglalt három rendbeli állítására, határozottan — még pedig háromszoros —- «nem»-mel felelek! Mindenekelőtt tagadom, hogy nem — szép, mert — lelke az ; de továbbá teste is az ; mert nemes szivet hord kebelében, angyali arc képezi kiváló és feltűnő részét és benne oly sugárzó szempár, hogy ugyancsak legény legyen a talpán, ki annyi bajtól — baj nélkül meneküljön 1 S mi szellemét illeti — szellemesebben valakinek az igazai tudomására juttatni, és gyöngédebben hiányait bebizonyítani, mint azt Nagysád tévé, alig képzelhető. De meg az indítványozott titokban tartásra nézve, sajnos, nem felelhetek másképen, mint «nem»-mel; sőt ellenkezőleg, azon szerény véleményben vagyok, hogy mind ama nő, ki befolyása által az irodalom bármelyik termékét létesítette, milsem veszíthet tisztességéből, ha utólag nevét is megtudja a világ 1 Azonban, amint látni méltóztatik, nem leplezem le annyira féltett incognitóját; hisz’ jól tudom, hogy sokkal inkább érdemiem meg -— köszönetét, ha titkát megőrzőm, mintsem ha elárulnám — és a «saisi kép* is csak azért és addig gyakorolta vonzerejét és hatását, mig — fátyolozva volt. Csak egy pontra nézve felelhetek igennel: t. i. arra nézve, hogy «személyes* indoknak kellett lenni, miért hallgattam el a szerelem osztályozását, és kivált a nemcsak lélektani, de irodalmi tekintetben is fölötte érdekes és méltán kiváló helyet foglaló, a szív első és legmeghatóbb költészetének, az u. n. első szerelemnek rajzát. E tekintetben hódolok az igazságnak, és őszintén beismerem, hogy — a következőre hivatkozva noha | mór jogosultnak érzem magam, még az utolsó szerelemre i nézve is, mérvadó véleményt nyilvánítani, mégis tanácsosabbnak tartottam a jelen kedvéért, a múltak emlékét föl nem idézni! Mert kétséget nem szenved, hogy amaz elmélet, mely szerint a költőnek vagy Írónak, hogy élethü legyen, az élet igazságát előbb ö írni a g á n kell tapasztalnia, mindennapi tapasztalaton alapul; mely mellett korántsem buzdító vagy kellemes azon öntudat, hogy az élet hű képének, valaha saját boldogságunk volt a megfelelő ára 1 «Ámha» — a venusiai költővel szólva — «kívánságod asziv küzdelmeit tőlem röviden meghallani, oly nagy» : Bár szivem irtózik 9 emlékét árva kerüli, Tetszésedre leszek! Ha valaki a szív történetét vagy regényét meg akarja Írni, akkor annak előnyeit magán, hibáit pedig másokon szokta tanulmányozni. E szempontból kiindulva, nyilvánvaló, hogy csak az fogjon hozzá, ki már ismeri a szív boldogságát, de egyszersmind félti is. Körülbelül ama korba esik ama tapasztalatok nyilvánításának jogosultsága, melyről a nők maguk azt állítják, hogy abban a férfiak a legérdekesebbek vagyis legveszélyesebb szoktak lenni. Ha ezen kort. elérték, mindenesetre arra már mérvadók, hogy legalább az első szerelemről elfogulatlanul ítéljenek. S ezen ítélet abban összpontosul, hogy: nincs boldogitóbb valami, mint az első szerelem, ha nem — egyszersmind az utolsó 1 Hogy pedig ezen, szemökben t. hölgyeim, minden esetre kárhoztatandó igazságon fel ne háborodjanak, sietünk annak kijelentésével, hogy : nem is valódi szerelem az, melynek van ugyan kezdete, de vége egyáltalán nincsen 1 Mert a természetben — és pedig akár a szervesben, akár a szervetlenben — mi sem tart örökké; vagyis köznapias szólásmódunk szerint: minek kezdete van, annak végének is kell lenni — kivéve magának a természet alkotójának, az istenségnek, mely az örökkévalóság jelképe. Ha tehát a szerelem a szív, ugyan meg nem irt, de annál is inkább átérzett és átélt regénye : akkor bevezető része után, nagyon természetes egymásutánban is következve, kell, hogy valamikor befejező részére is kerüljön a sor. A szerelem ezen bevezető részét: «első»,
