Ung, 1889. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1889-12-01 / 48. szám

1 * Tiszíujit/isi hírek. A vármegye intéző köré­ből hallottuk kiszivárogni a következő tisztujitási hirecskét. Nyugdíjba küldetnének e hír szerint a vármegye tiszti karából : Köröskényi Fer­dinand nagykaposi főszolgabíró, Tr aply Alajos nagybereznai szolgabiró és Csicsery Antal főszátnvevő. Kijelöltettek pedig főszolga- birának a nagykaposi járásba Kusnyiry Gyula jelenleg árvaszéki ülnök, s akkor helyébe jönne Pálffy Béla szobránci szolgabiró, a kinek helyére ismét Minay István közigazgatási gyakornok áliittatnék be ; a nagybereznai szolga- biróságra gróf Sztáray Gábor a jelölt. A Csicsery Antal helyére a főispán nevezné ki azt, a kit akar. Az alispáni szék betöltésénél eleinte egy kis mozgalmat reméltek, azonban B e r n á t Dezső nem hajlandó fellépni, Ta bódy Jenő főjegyző pedig, a ki hajlandó lett volna, visszalépett s igy ha egyéb baj nem történik, nálunk a tiszt- ujitás szerényül, csendes megokolásával az eddigi állapotoknak fog végbe menni. Egyébkint azt is hallottuk, hogy előleges értekezlet fog tartatni már e napokban. * Heverdle Ferenc főgymnáziumi rajztanár mű­termében két jó kivitelű kép jutányos áron eladó. Az egyik kép O Felsége, a királynak, a másik Kossuth Lajosnak jól talált arcképe. * A lél már beköszöntött ; december elsejére a hópelyhek hírül hozták, hogy jön a hideg, az éjszaki szél bömbölése pedig sejtetni engedi, hogy nem sokára csikorgós időnk lesz. * A játékkártyák árusítása tárgyában a keres kedelemügyi miniszter rendeletet intézett vala­mennyi törvényhatósághoz, mely szerint aki a kártyaárusitást üzletként gyakorolja, iparigazolvány váltására köteles. Azok, a kik kellő iparigazolvány alapján oly más kereskedést folytatnak, a melynek keretébe a játékkártyák árusítása is beilleszthető mint pl. papirkereskedők, szatócsok, vegyesáru kereskedők, ezek kereskedésre szóló általános iparigazolványuk alapján minden további külön iparhatósági bejelentés, tehát külön iparigazolvány nélkül foglalkozhatnak játékkártyaárusitással. Ha azonban egy teljesen eltérő külön megnevezett árucikk elárusitására iparigazolványt nyert keres­kedő, pl. vasárus, divatárukereskedő, stb. kívánna játékkártya elárusitásával foglalkozni, a külön iparigazolvány megszerzésének kötelezettsége foglal helyet, mert az 1884. XVII. t.-cz. 47. §-a értelmé­ben egy személy föbbféle ipart űzhet ugyan, tar­tozik azonban minden iparágra nézve mindazt teljesíteni, mit a törvény az 1884. évi XVII. t.-cz.-ben rendel s a megállapított dijakat is lefizetni. A játék­kártya-árusítással foglalkozó dohánytőzsérek ezen üzletág tekintetében teljesen az 1884. XVII. t. ez. intézkedései alá tartoznak. Ebből kifolyólag azon dohánytőzsérek, a kik különben szatócs-, vágy- vegyes-, vagy egyéb kereskedésre iparigazolvány- nyal bírnak, már ezen jogosultságuk alapján, külön iparigazolvány nélkül foglalkozhatnak játékkártya­árusitással. * Gazdáknak. Here Zsigmond miskolci gép­gyáros Budapesten (váci körút 43. sz. a.) raktárral egybekötött fiók telepet rendezett be, melyre gazda közönségünk figyelmét felhívjuk, miután tudjuk, hogy a jó gépek szükségesek minden gazdaságnál, Here Zsigmond gépgyáros gépei pedig jó hírnévnek örvendenek minden vidéken. * Figyelmeztetjük t. olvasóinkat Dietrich ésGottschiig m. k. udvari tea- és rum szállító cég mai számunkban közzétett hirdeté­sére. — A gyermek legkedveltebb játéka. Ez a czime azon előttünk levő könyvecskének, mely mindazon szülök és nevelőknek méltatását megérdemli, kik gyermekeiknek szórakoztató és egyszersmind oktató játékszert venni óhajtanak. Számos felvilágosításul szolgáló ábrát és 'szá­mos tekintélyes egyéntől Ítéletet tartalmaz, melyet kívá­natra bérmentve megküld Richter F. Ad. és társa,Becsben, 1. Nibelungengasse 4. Irodalom. — A Pesti Hírlap, mely ma kétségbevonhat- lanul legnagyobb elterjedésnek örvend a magyar nyelven megjelenő lapok közt, (hogy legnagyobb mennyiségben megy szét a postán. arról hivatalos számadatokból lehet meggyőződni a kereskedelmi minisztériumban), eddig is a saját tudósítóitól nyert ere­deti értesülések egész tömegével szokott úgy.in megjelenni napról-napra, mégis most — a politikai és társadalmi élet uj fölpezsdültével — jónak látta tudósítóinak számát szapo­rítani. Alig van ma már jelentékenyebb város Magyarországon, hol saját külön tudósítója n»m volna a Pesti Hírlapnak : oly európai főváros pedig egyáltalán nincs, honnét eredeti távirat- tudósitásokat nem kapna. Rövid napok múlva pedig telefon -összeköttetés létesül­vén Becs és Budapest között, a Pesti Hírlap a legelső bécsi lapok legutolsó, azaz 1 e g- késöbbi hireit is három perc alatt élőszóval fogja m e g k apni, s igy hir- és távirati rovata aleggyosabb eredeti ér­tesülések leggazdagabb tárházát fogja képezni. Gyors és jól értesültség minden versenyen kivül lesz ez valóban 1 Mindenki meg­győződést szerezhet róla, ha a Pesti Hírlap ki adóhivatal ától (Budapest, Nádor-utca 7. sz.) mutatványszámot kér, melyet egy hétig ingyen és bérmentve küldenek. Ugyanott lehet előfizetni is, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. beküldése mellett ; a mit jó lélekkel magunk részéről is ajánlhatunk mindenkinek. — A „Budapest“ 1890 ik évi képes nagy naptára. mely Wodianer F- és Fiai ismert fővárosi könyv­kiadó cégnél G r a c z a György szerkesztése mellett, --- most jelent meg a XI. évfolyamában — küldetett be szerkesztőségünkhöz. A naptár, úgy külső kiállítás, mint béltartalom tekintetében valóban figyelmet érdemel. A nagy jutalomképea kivül, — mely berámázva kép gya­nánt szobadíszül használható. — több mint 50 szebbnél szebb képet foglal magábaD. Szépirodalmi része gazdag és változatos, a mit előre igazol az is, hogy Ábrányi Emil, D e g r é Alajos, Ilyés Bálint, Reviczky Gyula, Muray Károly, Erdélyi Gyula, Pál agyi Lajos, Sebők Zsigmond. gróf V ay Sándor, K o r o d a Pál, B r ó d y Sándor stb. neveivel találkozunk benne. Tiszti névtára, vásárjegyzéke s egyéb közérdekű része szintén igen poutos. A naptár ára 60 kr. Aki azonban a „Budapest“ képes politikai napilapra egy esztendőre elő­fizet, a szép naptárt ingyen kapja meg ; aki pedig fél^ évre: az 40 kr. kedvezményes áron. Megrendelhető a „Budapest“ kiadóhivatalánál vagy a tenti kiadócógnél, (Budapest, IV. sarkantyus-ulca 3. sz.) 60 krajcárnak előleges beküldése mellett. Különben e naptár kapható minden hazai könyvárusnál. — „Ország-Világ“ legnagyobb és legszebb ma­gyar képes lap már jelzi jövő évre szóló prog­ramját. Az „Ország-Világ“ ma az egyedüli igazán müveit családok számára szerkesztett szép- irodalmi heti lap s találkozója a régibb és újabb írói nemzedéknek. Minden számában 10—15 közle­mény olvasható a városokon kivül s mint eddig, ezentúl is két regényt közöl egyszerre, egy eredetit és egy idegent. Az uj évet Abonyi Árpád, a hirtelen föltűnt fiatal Írónk az „Egyetemes Regény­tár“ pályázatán dicsérettel kitüntetett regényével, (A rajongó) nyitja meg s ezzel egyidejűleg közölve lesz a magyar származású Groller Balduin „U j élet“ cimü regénye. Novellákat, tárcákat, költeményeket a legkiválóbb Íróktól Ígér, s hogy Ígéretét beválja, kezesség arrt tiz éves fényes múltja. A szépirodalmi rész mellett különös gondot fordít a közérdekű ismeretterjesztő cikkére s te­kintettel nagy hölgyközönségre „Nők Világa“ cim alatt külön rovatot szentel a divat, háztartás s egyéb tudnivalóknak, minden héten közölvén több divatképet is. A mellett hogy az „Ország Világ“ irodalmi és művészi tekintetben páratlanul áll hazánkban még oly kedvezményekben is részesíti olvasóit, melyekhez hasonlókban még- a külföldi lapok is ritkán részesitik olvasóikat. Évenkint hat művészi értékű, bármely salonnak dí­szére váló mümellékletet kapnak az „Ország Világ“ előfizetői s 1886 óta, mióta Benedek Elek orsz. képviselő nemcsak szerkesztője, de tulajdonosa is e lapnak, minden év Karácsony ünnepére megjelen egy díszes ünnepi szám. mely, mig nem előfizetőknek 50 krért árusittatik, az e 1 8 f i- zetőknek ingyen jár, sőt a következő évben belépő uj előfizetők is ingyen kapják meg az előző évi karácsonyi diszszámot. Tani tők és tanítónők valamint az „Egyetértés“ és a „Budapesti Hírlap“ előfizetői is 10 frt he­lyett 8 írttal fizethetnek elő az „Ország-Világra“, melyből mutatványt kívánatra bárkinek a küld a kiadóhivata'. Előfizetési feltételek: külön az „Or­szág-Világ“-ra egész évre 10 frt., */» évre 5 frt., l/4-re 2 fit 50 kr., 1 hóra 95 kr., egyes szám ára 20 kr. „Egyetértéssel együtt rendelve: 1 évre 28 frt., Vj évre 14 frt., */4-re 7 frt. „Budapesti Hír­lappal 1 évre 22 frt., ’/, évre 11 frt., V^-re 5 frt 50 kr., 1 hóra l frt 20 kr. — Nemzete» uraímék czim alatt Mikszáth Kálmán összegyűjtött munkáinak füzetes kia­dásából immár a harmadik teljes kötetet birjuk. Révai testvérek e füzetek 14. és 15-ikét is be- küldvén hozzánk, rövid idő alatt oly három kö­tettel gyarapodott könyvtárunk, melyre a világ minden irodalma büszke lehetne. A ki elolvasta a füzetek elsejét, kétségkívül meghozatta a többit is ; a ki nem olvasta, illetve nem birja még, ne késsék megrendelésükkel, mert ritka alkalom az a mi drága könyvpiaczunkon, hogy alig két forintért oly köteteket szerzünk magunknak, melyeket rrfég akkor is szerfelett olcsóknak kellene monda­nunk, ha azokat nem Mikszáth irta volna. De mert ő irta, előre tudjuk azt is, hogy állandó becsű, jeles müveket kapunk, melyeket nem csak a szekrénybe való beállítás, hanem olvasás czél- jából vettünk meg és akár könyvgyüjtő legyen valaki, akár u. n. irodalompártoló, Mikszáth mun­káit elolvasatlanul nem hagyja senki sem. — Révai testvérek kiadóhivatala (Budapesten, IV. váczi-utcza 1.) megérdemli az osztatlan elismerést, a mi elég dicsőségnek, de megérdemli a tömeges | pártolást is, a mi elég legyen aztán arra, hogy jövőben is ily kiadványokkal gyarapítsák eredetiek dolgában oly szegény könyvpiaczunkat. — 15 füzettel 3 kötet van teljesen befejezve és mind a három igazi diszkötet. Gyönyörű nyomdai kiállítás, remek papiros, helylyel-közzel kitűnő illusztrácziók, 3 ives füzetek és mindez füzetenként csak 35 krajezár. Mikszáthban az igazi magyar humoristát ismerjük meg, kit eredetisége tett egyszerre nagygyá és most füzetekben megjelenő össze­gyűjtött munkái kezeskednek arról, hogy nagy­sága törhetetlen marad a jövőben is. A kinek tolla a „Nemzetes uraimék“-at megírta, abban sokkal több van az isteni szikrából, mintsem evvel már kialudhatott volna. És hogy igazunk van, azt a gyors egymásutánban megjelenő további füzetek fogják bizonyítani. — Rendkívüli kedvezmény lapunk előfizetői részére. Legszebb, legolcsóbb karácsonyi, újévi alkalmi ajándék. Három művészi album (20 képpel) csak Ifrt 50 kr. Hogy t. elő­fizetőinknek lapunk iránt tanúsított ragaszkodását megháláljuk, részükre külön kedvezményről gon­doskodtunk s egyik fővárosi könyvkiadótól áldo­zattal beszereztük egy kis készletet legújabb három művészi albumából, melyek a legszebb alkalmi ajándékokul szolgálhatnak s adják ezeket t. elő­fizetőnknek csaknem ingyen, művészi potom áron, hogy az albumok egy lapja is többet ér ennél. Az albumok minden egyes lapja 25 ctm. magas és 20 ctm. széles, a legszebb kőrajzok, Elisher La­jos ismert művészünk rajzai után; keretekben a legszebb szobadíszül, művészi kivitelű borítékokban pedig szalon-asztal diszül szolgálnak. 1) Művész­nők albuma. Jászai Mari, P. Márkus Emília, Pálmai Ilka, Báró Splényiné Blaha Lujza, Sz. Prielle Cornélia és U. Helvey Laura művésznőink nagy arezképeivel. Előfizetőinknek adjuk az egész albumot e hat arczképpel 45 krajezárért 2) Mű­vészek albuma Feleky Miklós, Nagy Imre, Náday Ferencz, Szigeti József, Ujházy Ede és Víz- váry Gyula, nemzeti színházunk jeles művészeinek nagy arezképeivel. Előfizetőinknek adjuk az egész albumot e hat arczképpel 45 krért. 3) Uralkodók albuma és a világ czimerrajza. I. Fe­rencz József királyunk, II. Vilmos német császár, III. Sándor orosz czár, Viktória angol királynő, I. Hubert olasz király, Abdul Hamid török szultán, Sadi Carnot a franczia köztársaság elnöke, Mária Chrisztinia spanyol regensnő a kis XIII. Alfons spanyol királylyal, nagy arezképeivel; — a borí­tékon pedig a magyar, osztrák, német, porosz, orosz, angol, olasz, török, franczia. és spanyol czi- merek nagy rajzaival. Eőfizetőinknek adjuk az egész albumot e nyolez nagy arczképpel és 10 czímerrajzzal 80 krért. Egyszerre rendelve adjuk mind a háromalbumot (20 képpel 1 frt 50 krajezárért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom