Ung, 1888. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1888-04-15 / 16. szám

ismételve a vállalat utjáni kezelést ajánlja. Ezen­kívül elhatározta, hogy egy állandó utcai burkolót fogad fel évi 300 frt. fizetéssel, kinek egyéb teen­dője nem lesz, mint a már kikövezett utcádon a hiányokat kijavítani. * A boldogulás Amerikában. A kivándorlók nem veszik többé utjokat Oderberg felé, hanem Galícián keresztül utaznak. Hogy pedig szándékuk észre ne vétessék, s tőlük a vasúti jegy meg ne tagadtassék, valamely galíciai állomásig váltanak csak jegyet, a hová az utazást észszerüleg meg nem lehet ta­gadni, s a honnan azután ismét tovább indulnak. Még azon eshetőséggel szemben is óvatosak, hogy tőlük az útiköltséget, a p ínzt el ne szedhessék. Nem visznek magukkal, csak annyit, hogy az első állo­másig juthassanak, a hol azután vagy egy napig pihenőt tartanak, s a hová táviratilag utalványoz- tatják maguknak a többi utravalót. A mi ottani boldogulásukat illeti, tagadhatlan, hogy sok ember­nek jól folyik dolga a tengerentúl, s minthogy ezek gyakran Írnak, s pénzt is küldenek, másokat is elcsábítanak. Igen sok pórul jár azonban s életével is lakói. Csak legközelebb történt, hogy egy füzes- séri embert agyonvertek az ir munkások, s hasonló sorsra már számtalanon jutottak. Felesége, a mint e gyászos esemény értésére jutott, nem a férjé, hanem csak a nála levő pénz elvesztése fölött so­pánkodott. Sokan fotográfiát küldenek, igy történt, hogy egy fiatal tói paraszt, ki feleségével van Amerikában, fényképet küldött, melyen ő frakban van levéve, felesége pedig francia kalapban és úri ruhában. Nevezetes, hogy milyen gyorsan tanulják meg a mi tót parasztjaink Amerikában az angol nyelvet. Két év alatt megtanul annyit, hogy egé­szen jól eligazodik vele, sőt van sok olyan, ki ezen idő alat írni is megtanul. — Móhner Vlimos budapesti könykiadó válla­latában folytatólag megjelentek a következő érde­kes müvek „V as Gereben összes m u Il­káinak“ 41 52-ik füzete, mely „Egy alispán“ cimü korrajzot egész terjedelmébe adja. Ára egy füzetnek 25 kr. továbbá : „Garay János összes munkáidnak 20-24 füzete. Ára egy füzetnek 35 kr. Ajánljuk mindkét érdekes könyvet olvasóink figyelmébe. — Ifjusági-lap. Beküldetett a „Hasznos Mulat tató“ képes gyermeklap 7-ik füzete, mely, mint a többi füzetek átalában, telve van ismert nevű Írók­tól hasznos olvasmányokkal, szép képekkel. Ez ifjúsági lap Dolinay Gyula gondos szerkesztése mellett, immár 16-ik évfolyamát futja. A vallás és köroktatásügyi miuisterium több ízben ajánlotta a tanuló ifjúság között való terjesztésre, és az isko­lai könyvtárak számára. Minden füzethez fel iv melléklet van csatolva. Előfizetési ára, negyedévre 1 frl, fél évre 2 frt. — „Lányok Lapja.“ Dolinay e másik vállalatát is vettük. Kizárólag a leány világnak nyújt hasznos olvasmányt. E gonddal szerkesztett lap már 14 éve hogy fent áll minden anya megnyugvással adhat­ja leánya kezibe. Pompás cikkeit jobbára ismert nevű Írónők írják, képei gyönyörűek. Minden füzethez fél iv melléklet „Tizenkét hónap“ c. re gényes műből, melyet Szabóné Nogáll Janka ked­velt Írónő ir, s mely év végén önálló kötet lesz, ezek mellett még van a lapnak képmelléklete is. E sok előny dacára előfizetési ára : fél évre 2 frt. A lapot a kultusminister is több ízben ajánlotta. — A gazdakczönségnek nélkülözhetetlen uj törvény jelent meg az állategészségügy rende­zéséről betűrendes tárgymutatóval ellátva ára 40 kr. Ezen törvény a gazdaközönségnek valamint általában kereskedőknek oly fontos és nélkülözhetet­len, hogy annak megszerzését külön, ajánlani tán fő lösleges is. A könyv kapható Lévai könyvkeres kedésében Ungvárt. toll által okozott nyomás nemcsak hogy határozottan káros de oly fájdalmat okoz, hogy a szenvedő inkább el hanyagolja baját és veszélynek teszi ki magát, sem­hogy a nyomás által okozott fájdalmat eltűrje. — A második fentemlitett eszköz kényelmes ugyan, amennyi­ben semmiféle nyomást nem gyakorol, de azért még teljesen ki nem fejlődött bajnál sem sokat használ, előrehaladottabb bajnál pedig inkább árt. Most azonban Keleti J. ismert fővárosi kötszergyáros Ungváron is Uj tér 3. szám alatt gyárt alapított egy oly találmányra nyert kizárólagos szabadalmat, mely az eddigi ily gyárt­mányok hátrányaival nem bir. Ez tökéletesen a testhez simul, a sérv irányához és alakjához idomítható, kitűnő szolgálatot tesz még a legavultabb bajoknál is anélkül, hogy kellemetlen nyomást okozna. E mellett feltaláló e kötőket két külön könnyen felváltható pelotával látja el, az egészet pedig izzadás elleni védővel vonja be, mely az izzadást és eszköz romlását meggátolja és mindig tisztán és szárazon tartja. Ez eszköznek ára daczára sok előnyének, egy oldalra 8 frt, kettőre 1G frt. Ugyancsak Keleti urnái kaphatók az általa kitünően javított és fölötte czólszerii úgynevezett, köldöksérvkötők, aranyérkötők, melyek e fölöttejkellemetlen és elhanyago­lás esetén veszélyessé válható bajnak elejét veszik, továbbá végbél-esés elleni kötők, haskötők, hátegyene- sitők hanyag felső testtartás ellen, görcs-érharisnyák, mülábak, szóval minden oly eszköz, mely a séivkötószet. betegápolás és orthopaedia terére tartozik. Keleti ur szívesen ad felvilágosítást bármely szakba vágó ügyben és árjegyzékét kívánatra bárkinek megküldi. Csak természetes az, hogy az élénk járadék vásár­lásokból a bankoknak van hasznuk, de különben sem panaszkodhatnak bankjaink, és azért a bankrészvények szintén jelentékenyen emelkedtek, ámbár másrészt az árvizek miatt igen sok halasztást kell adniok. A közlekedési vállalatok részvé­nyei ma a kedvenc papírjai a tőzsdének és ezek jobbára csak üzérkedési szempontokból emelkednek. Időközben a helyi iparvállalati értékek egyné- melyikét is megszánják és itt is szilárd az irány. Sorsjegyek a befektetési értékek természe­tével bírnak és ezért szintén jelentékenyen javultak. A valuták kissé javultak, a mennyiben valuták és ércváltók valamivel olcsóbbak. * * Értékpapír és sorsjegybirtokosoknak felvilágosítás­sal készséggel szolgál a „Magyar Merkur“ kiadóhiva­tala. Bpesten hatvani utca 17 sz. Gazdaság és üzlet. U n g v á r, április 14-én. E hó 12-én tar­tott heti vásárról következő piaci árak vannak a város hiteles jegyzőkönyvében feljegyezve. Búza (100 kilogram) 6.—, Rozs 4.80, Árpa 5.—, Zab 4,10 T e n g e r i 5.40, Burgonya 1.50 Borsó 12.— Lencse. 8.—, P a s z u ly 6.— Köleskása 16.— Köles. 12.—, Szesz 24 fokú i liter 24 kr. Vaj — 80. S e r t é s z s i r egy kilóg. 72. kr. M a r h a- h u s 44 kr. Szaloné 72. Öntött gyertya 48 Széna (100 kilogr.) 1.70 Zsúp szalma 1.80 HIRDETÉSEK, Cznkor-.jutái utazások. Ezen tárgy legutóbbi időben az általános figyelmet vonta magára. Hogy az ily jutalmazások praktikusak-e vagy sem, azt nem vitatjuk itt, de annyi tagadhatat­lanul áll, hogy a czukorbetegség és hugyszorulás igen veszélyes betegségek. Az eddig egyedül ismert gyógy­szer Warner Diabetes Safe-Curé-je és Eppstein D. asz- szouy Miltenburgból következőleg ir: „Már több évig szenvedve, néhány holnap előtt oly jelenségek mutat­koztak, melyek azon gondolatra jutattak, hogy czukor- betegségben szenvedek. Oithatatlan szomj, mohó étvágy, szokatlanul nagy hugyszorulás, homályos látás, száraz bőr és nyelv, úgy elvették kedvemet, hogy a legeseké" lyebb alkalomnál könnyekbe törtem ki. Többféle vegy' elemzés kimutatta, hogy a hugyszervek czukortartalrauak. Ekkor egyik baratném, ki vesebetegségben szenvedett^ és Warner Diabetes Safe Curó-jét jó sikerrel alkalmazta, figyelmessé tett ezen gyógyszerre, és mivelhogy még ekközben mindezen szenvedéseimhez idegfájdalmak is csatlakoztak : ezen gyógyszert kezdém használni. Már az első pár üveg elhasználása után állapotom egészen megváltozott. Évek óta most lettek ajkaim és nyelvem nedvesek, a bőr visszanyerte rugganyosságát, a rend­kívüli szomj és mohó étvágy enyhült, a hugyszervek fájdalma alább szállott, az idekfájdalraak, melyek ezelőtt sem nyugodni sem pihenni nem hagytak, teljesen eltűntek. Megköszönve az elért eredményt, ezen gyógy­szert minden szenvedőnek ajánlhatom és szives kész­séggel adok felvilágosítást.“ —Eladás és szétküldés csak gyógyszertárak által eszközöltetik. Ara 2 frt 80. Ungvár- eladási hely: Hofliuann Béla gyógyszertára. Főraktár: Az „Egyszarvú gyógyszertár“, (Fanta M.) Prága. Uj találmányok a sérvkötészet terén. Pápay Ernő dr. fővárosi orvos úrtól a következő sorokat vettük : A vidékén lakók, kik valamely oly bajbau szenvednek, melyet csak sérvkötészeti és orthopaediai köt- és mű­szerek által lehet gyógyítani, tudvalevőleg niucsenek abban a helyzetben, hogy a bajuk gyógyításához szük­séges ily eszközöket úgy ismerjék, mint pl. a fővárosiak- Kőnek aztán az a hátránya van, hogy legtöbben a 7 egész életükön át kínoz tátják magukat valamely ily eszközzel, anélkül hogy egy jobbnak létezéséről tudná­nak és e körülmény indított arra, hogy az e téren felmerült kitűnő újabb találmányokat röviden megismer­tessem. Eddig p. o. csak a primitiv, úgynevezett toll­es gummi vagy ruganyos sérvkötőket ismerték. Az első hiányos és ha még kifogástalanul vau is elkészítve, a Közgazdaság. A budapesti értéktőzsdéről. (A „Magyar Mereur“ heti tudósítása.) A tavasz hasadásával a tőzsde is uj életre ébredt; egy hosszú téli tespedésből uj virágzás keletkezett és mindazokat az apró és nagy gondokat, melyek a vilá­got foglalkoztatják mellőzve, a tőzsde mint egy kalit­kájából kiszabadult madár röpdös előre, előre. Óriási területeket elöntött az árvíz, Németországban kancellár válság van, Franciaországban a Boulanger hajsza mind­inkább nagyobb mérveket ölt, de ezek a körülmények semmi hatással sincsenek most a tőzsdére, ellenben az angol konzulok óriási kiterjedelmü konverziója és al roppant nagy pénzbőség, valamint a kilátásba helyezett pénzügyi műveletek igen jó hatással voltak a tőzsdére és e héten a hausse már nagyobb terjedelmet nyert. Első sorban j á r a d é k o k és befekteté­si értékek emelkedtek, mert a sok tőke felesleg itt keres gyümölesözést. A külföldi tőzsdék véleménye a magyar aranyjáradék iránt jelentékenyen javult és mohón vásárolják össze azt a mit csak kaphatnak, úgy hogy a Rothschild-csoport a pénzügyministertől legutóbb átvett húsz milliónyi aranyjáradékot már teljesen eladták és legközelebb ismét ujabbi 10 milliót fog átvenni a mi kétségkívül pár nap alatt elkel. ltodé fc«to*zat. F. hó 16 és 17-én azaz hétfőn és kedden alulírottnál háló, ebédlő és szalon bútorok szabad kézből, készpénz fizetés mellett eladók. TALAPKOVICS EMIL. X Legfinomabb kiviteli ^ í palaczhsörök | X csakis a A Dr élter-féle I ták aerfőződéből ^ (so szilárd és pontos szállítással megren- ¥ dőlhető jp f KAR.U1K SAMU $ «p serszállitónál. ® Pinczék és töltő raktárak Y Kőbányán, Budapest mellett á» S Árjegyzékek kívánatra ingyen. A LEGJOBB ARKAPAp/p az eredeti LE HOUBLON Franczia gyártmány CAWLEY és HENRY tél PÁRIS-ban. Utánzásoktól óvakodjunk 1 Ezen papír Dr. J J Pohl, Dr. E. Ludwig, Dr E. Llppmann bécsi egyetemi vegytan tanárai által ajánltatik, és pedig kitűnő jó tu ajdonsága s teljes tisztasága miatt, mert az nem tartalmaz az egészségre nézve sem minemü ártalmas anyagot. _______ ilSÖll I I C o g pu;*1— *—gj SKfTSMíi FAc-BiMiLE de i.’étiquhttb 17,rne Béraajar, á PARIS mindennemű törvényes sorsjegyek el árusításává) 5 részletfizetésre 5 évenkint legkevesebb mint 1200 irtot szerezhet. Ajánlatok FUCHS H. váltó­házához Budapest, Doroty­tya ut sz 9. intézendők. Posztók és posztómaradékok jó minőségben férfi- és fiuöl- töny, női jopka és esőköpe­nyekre ez idényre eszközöl ol­csó gyári árakon utánvét mel­lett a „Concurrenz“ fzimü gyári rau tár : & Mint4k Vw kivanatra In­f)’«** bériucntre. hústartalmú minták sza- bök és eladók sz&mkra, Ügynökök kerestetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom