Ung, 1888. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1888-02-26 / 9. szám
-%£- Áxveeési Msielaéaye Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102 §-a értelmében, ezennel közhírré teszi, hogy az ungvári kir. járásbíróság 1166J883- számú végzése által Kastal István kisvárdai lakos végrehajtató javára Roíh Jakab ungvári lakos ellen 115 frt. s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag lefoglalt és 313 írtra becsült szobabútorok, ágynemüek, és egy zongorából álló ingóságok, 115 frt. tőke, ennek 1873. év julius hó i-sö napjától járó 6°|9 kamatai, eddig összesen 78 frt 50 kr. per, — végrehajtáskéreti — és foganatositási, — továbbá 5 frt. árverés hírlap hirdetési költség erejéig nyilvános árverés útján eladatnak. Mely árverésnek 301. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis ungvári alperes lakásánál leendő eszközlésére 1888-ik évi március llő 5-ik napjának délelőti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 188t. évi LX. t. ez. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. c. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt, Ungvárt. 1888-ik évi február hó 13 napján. Boros József, kir. bírósági végrehajtó. Mirdeiinénj. 617. sz. k. i. 1888. Ungvármegye alispánjától, A vízjogi törvény (1885. évi XXIII. t. ez.) 191. §-a, valamint ezen törvény végrehajtása tárgyában a nagyméltóságu földraiveié« ipar- és kereskedelemügyi és a közmunka és közlekedési m. kir. Minister urak által egyetértőkig 1885. évi december 31-én 45689. szám*alatt kibocsátott rendelet 90. §-a alapján felszólítom a vármegye területén fennálló viziművek és vizhasználati jogosítványok azon tulajdonosait, W az általam 1886. évi 3701. sz. a. kiadott hirdetmény alapján jogosítványaikat igazolni nem tudták, avagy annak határnapjáig igazolás végett nem jelentkeztek, hogy f. évi azaz 1888. évi augusztus hó l-éig a vízjogi törvény 161. és a hivatkozott általános minister! szabályrendelet 4. és 5. szakaszaiban rendezett módon viziműveikre uj engedélyért hozzám folyamodjanak, különben jogosítványuk elenyészettnek tekintetik s viziműveik felett a hatóság fog intézkedni. Ezen engedélyért való folyamodványok, valamint annak összes mellékletei, a vízjogi törvénynek 191. §-a második bekezdése értelmében bélyegmentesek. Az uj engedélyért való folyamodás kötelezettsége kiterjed mindazon hatósági engedélyre szoruló vizimunkálat tulajdonosaira, tehát öntözési, lecsapolási, ármentesitési, ipari vállalatokra és társulatokra ; malmok, nyilvános és magán vízvezetékek, nyilvános és magán csatornák, mesterséges víztartók, védgátak és zsilipek tulajdonosaira, kik az 1886. évi 3701, sz. hirdetményemnek eleget nem tehettek, vagy eleget ttnni «lmulasztották. Kelt Jngvárott, 1888. évi február hó 1-én. KEMDE PÉTEIt, alispán. Az 1885. éli IIII1.1. ez. 1. s-B io szül: Az, a ki vízhasználat vagy vizimunkálat engedélyezéseért folyamodik, az elsőfokú hatósághoz szakértő által készített felvilágositó rajzokkal és torvekkel felszerelt kérvényt tartozik beadni. A kérvényben a következőket kell előadni : 1. A munkálat terjedelmét és czélját, azonkívül vízhasználatoknál azon viz és hely megnevezését és megjelölését, a hol a munkálat terveztetik ás a szükséglendő viz mennyiségét; 2. A bemutatott terv alapján eszközlendő munkálatok létesítésének nemét és módját ; 3. A munkálatból várandó előnyt és azon hátrányt, amely annak elmaradása esetén előáll; 4. Mindazon vizhasználati jogosítvány nyal birók és más érdekeltek megnevezését, kiknek jogai a tervezett munkálat által érintetnek és azoknak netáni nyilatkozatait; 5. Azon területek, vizek és viziművek részletes megjelölését melyek megszerzendők vagy szolgalommal terhelendök, úgyszintén azok, tulajdonosainak neveit. Mis rnflUiL 4. §. A kérvényben a vízjogi törvény 161. §-ában foglaltakat kell előadni, egyúttal megnevezendök mindazon érdekeltek (felső, alsó és szemben fekvő szomszédos birtokosok, községek, társulatok, vasutak vagy más vállalatok), kik a létesítendő munkálat vagy vizhasználat áital közvetve vagy közvetlenül érintetnek. Ezenkívül, ha vizmotorról van szó, leírandó annak természete, megjelölendő a kerekek és kövek száma ; az elvezetendő viz mozgató ereje lóerőben f jezendő ki, 75 kilogramm-métert számítva egy lóerőre. A kérvéay és mellékletei a szabályszerű bélyegekkel ellátandók. 5. §. A kérvényhez melléklendő műszaki leírások, rajzok és tervek két példányban lehetőleg hivatalos irat 'formában (hosszúsága 34 c. m , szélessége 21 c. m.) nyújtandók be. A belyszinrajzok egyik példánya kemény papíron állítandó elő, a hossz és keresztszelvények millimeter papíron is készíthetők. A kérvényt a kérvényező vagy meghatalmazottja, a müsz?ki leírásokat, terveket s rajzokat ezenkívül még azok készítője Írja alá. Minden terv keltezéssel és léptékkel 'látandó el. A tervek és azok részletei oly nagyságban állitandók elő, hogy azokról az egyes méreteket le lehessen venni, ezenfelül a főbb méretszámok a tervbe bevezetendők. Tölgyfa száliitási hirdetmény. A FELSŐ TORONTÁLI ÁRMENTESITÓ TÁRSULAT RÉSZÉRE a folyó évben teljesítendő munkálatokhoz következő tölgyfa anyag szükséges. 2200 darab 6 meter hosszú, 12 centimeter vastag és 20 és 30 centimeter között tetszés szerint változható szélességű fűrészelt tölgyfa szádezölöp. 1600 folyóméter centiméter keresztmetszetű tölgyfa gerenda. Hosszúságuk 6 és 8 meter között változik. 2900 folyóméter 8 centiméter vastag 20 és 30 centiméter között tetszés szerint változó széles tölgyfa palló. A hosszúság 4 és 6 méter közt változik. 700 darab 25 centiméter közép vastagságú, 8 méter hosszú gömbölyű tölgyfa czölöp. Ezen faanyag szállításának biztosítása czéljából F- ÉVI MÁRTIUS HÓ 15-ÉN DÉLUTÁNI 3 ÓRAKOR Nagy Kikindán a társulati igazgatóság helyiségében zárt ajánlati nyilvános versenytárgyalás fog megtartatni. Felhivatnak a vállalkozni kívánók, hogy 5 pecséttel lezárt ajánlataikat „AJÁNLAT TÖLGYFA SZÁLLÍTÁSRA“ felírással legkésőbb f. é. márczius hó 15. délig a felső torontáli ármentesitő társulat igazgatóságánál Nagy Kikindán benyújtsák. Az ajánlatba a vállalkozó neve és lakása, továbbá a faanyag köbméterenkénti egységi ára számokkal és betűkkel beírandó. Bánatpénzül az ajánlathoz a vállalati összeg öt százaléka készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban csatolandó. Eladásra jogosított kincstári és alapítványi hivatalok, valamint nagyobb uradalmak, kötelező ajánlata, bánatpénz csatolása nélkül is figyelembe vétetnek. Ajánlatok a szállítmány egyes részleteire is tehetők. A szállításnál a közmunka és közlekedési m. k. ministerium által a m. kir. államépitészeti hivatalok részére kiadott vállalati általános feltétel fűzet határozmányai irányadók. A szállítandó faanyagnak egyenes növésűnek és tökéletesen egészségesnek kell lennie. A szádczöíöpök és pallók szélességűkben a fenti méretek közt a szállitó tetszése szerint változhatnak; vastagságuknak azonban a száiczölöpöknól pontosan 12 centiméter és a pallóknál 8 centiméternek kell lenni,- legfeljebb ± 3 milliméter külömbsóg engedtetik meg. A pallóknak és fűrészelt szádezölöpöknek egyeneseknek és teljesen derékszögüeknek kell lenni. Szállítási határidő a következő : A szádezölöpökre és pallókra f. évi május hó 15-től junius 10-ig a gerendák és gömbölyű czölöpökre f. évi május 15-től junius 20- ig. A szádczöíöpök és pallók szállítása, akként teljesítendő, h ogy május 15-én az összes mennyiség legalább V* része Szegeden átadandó, a többi része pedig hetenként egyenlő részletekben szállítandó. Az átvitel a szegedi Tisza parton történik. Az anyag I minőségének eiőzetes megvizsgálása, kívánatra a vállalkozó által megjelölendő helyen történhetik. Az igazgatóság fentartja azon jogát, hogy esetleg valamennyi ajánlatot részben vagy egészben visszautasíthasson. Az el nem fogadott ajánlatokra vonatkozó bánatpénzt ajánlat tevők a tárgyalás befejezte után személyesen átvehetik ; a távollevőknek pedig a tárgyalás után 3 napon belül az ajánlatban jelzett ezim alatt postán . visszaküldetik. A felső/torontáli ár mentesítő társulat Igazgatósága. (Utánnyomat nem dijaztatik.) Első osztrák-magyar sorsjegy-ellenőrző iroda Több miliő forintra rugó nyeremény hever kifizetlenül, mert a tulajdonosok nem tudják, hogy sorsjegyük esetleg már rég kihúzatott. A napilapok többnyire elkésve és rendetlenül közük a húzásokat kinek mé°: sorsjegye van, nem ér ily láppal ezéit, ha többször távol van hazulról De m.'S tényleges vesztesség is mindennapi dolog. A kinek a legkisebb nyereménynyei huzatott ki az értékpapi-ja, azzal hogy ki nem cserélheti, elveszti kilátását nagyobb nyereményre. E köztudomású tények oly intézkedés megtételére bírtak, melyet mindenki, a kinek bármily nemi értékpapírja van, bizonyára a legnagyobb örömmel fog fogadni mindÖSSZe 4© ííF«-éPt ‘TRI az összes tudomásomra adott értékpapírok eddigi valamennyi húzását ellenőrzőm és azonfelöl az összes húzásodat egy éven relöl. Méltóztassék tehát a birtokában levő húzásnak alávetett összes értékpapírjait nekem jegyzékben beküldeni vagy személyesen bejelenteni. Az ellenőrzést járó évi 4Ó kr. dijat vagy postautalványnyal, vagy — a mi legolcsóbb — bélyegben vagy egyszeri! levélben tessék beküldeni " Ezért én küldök nyugtát a 40 kr. évi ellenőrző dijrol és egyúttal értesítést, ha valamely papírja a bejelentés napjáig huzatott. Ha valamely sorsjegye évközben huzatik, zárt levél ben küldök értesítést. BANK- és it1, II X V M I 1 II BUDAPEST. V„ VÁLTvHÁZ 11 1 W 1 ü. n. DOROTTYA-U. 5. Prospectusok kívánatra ingyen és bérineutve. “spg Nyomatott Pollacsek Miksánál Ungvárt 1888, Lapkiadó tulajdonos Pollacsek Miksa. Ö GO 1- 9 to- B ® g , ___, ® ® ön' ÖT t> i í, BÍS-5 <8*3 §-8*3*5 í §■! S<8*1*1 E - -3 • & „ a 3-1 g £ & Jt £ g* £ i - s t- ® © '^ K § » !. * g. W-• ^ c ' jr" •T-sapo>'r ® ® S. pí* £ SS 5» < ** =*" S* >* ■ -<* «— CD <1 & rs‘-s:3<r*m2D§? N íz; 3 ír ÍL 55 —« <3 Sr !F 3 45' ° o2 ® ® g crq N oq S 2 2 »; US g e-so Fn g ? . ;j í Síi“?“ Í.-“ ' n1111hIIHIII IfTggiiy -- iíu if