Ung, 1888. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1888-01-29 / 5. szám

XXVI. ÉVFOLYAM. I!iií{var ISSS. vasárnap, jannár 29. . in—... ........... . ..la.u. Megjelen: minőin vasárnap A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely » lap irodalmi részét illeti Levelek csak bér- mentesen Fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal Poilaeatk Miki» könyvnyomdája. VKGYJ58TABTALMD HETILAP. 5. SZÁM, Előfizetési feltétstek: Kgész évre . 4 írt — Félévre ... J „ — Negyed évre . . . .1 .„ .—1 F.gyee s/.ám ára !• •' Hirdetéaak szintúgy mint előfizetések W- Okg kiadóhivatalába [Jngvár, Pellaesek M. könyvnyomdájába kitldendék Nyilttér soronként io kr CJngvármegye ém ax ,,uugmeju:.r6Í aazdasáyi egylet^ hivataloK közlönye. Az első igazi győzelem. (T.) Nem leket előre tudni, hogy mi használ. A szabadelvüpárt nagyon szívesen elengedte volna a lefolyt pénzügyi vitát, hatom az ellen - /ék nem akarta elengedni a kormány megsze- kirozását és előállt az ő tetszés szerint csopor-j tositott számtóteleivel és tetszés szerint felemelt! deficitével, mint mindenkor, bízván a maga! szónoki erejében és az ellenfél ütegeinek hall­gatásában, s az ellenzékre nézve ama arany időkben, mikor Ernuszt, Pulszky, Szilágyi, Hor­váth Boldizsár és Lajos, Lukács és még több jeles szónok az ő malmára hajtotta a vizet, és mikor a kormányt nem igen védelmezte más mint Hegedűs Sándor és maga Tisza Kálmán. Ilyenkor aztán nagy demonstráczióval rontottak elő az ellenzék ütegei, és a kormány, a többség sáncai mögé vonulva összevéve két ágyuszóval {ölelgetett. Szerencséje Tiszának, hogy rendesen jól célzott és hogy a többség védfala jól össze volt eresztve s nem engedett. Bizony, bizony, nem egyszer látszott kétségbeesettnek a harc, melyet az ellenzéki indiánus tábor rohanásai­val szemben, ez a sarokba szorított két három fehér elkövetett s Coopernek „utolsó mohikánait* képzelve magunk elé, mi újságírók nem (ehet­tünk egyebet, minthogy szolgáltattuk nekik a papiros fojtásokat. Szavazattal győztünk mindig, de szóval nem, s ha bár a megszavazott költ­ségvetéssel megint csak elvoltunk egy eszten­deig, mi tűrés tagadás, de olyan érzelmekkel voltunk eltelve, mintha jól elvertek volna ben­nünket. j Csak a reménység tartott, mert az volt bennünk elég, és az a tudat: hogy az ellenzék-' nek ha még egyszer annyit beszél is, de nincs! igaza. Ismertük a Tisza Kálmán hazafiságát,1 páratlan tisztalátását és tiszta kezét, s megvol­tunk róla győződve, hogy a ködeloszlását be-; győzzük várni, megfogja ismerni a nemzet is. Mert csak a köd, meg a por volt nagy amit a j szabadelvű pártból kilépett száz elégedetlen kez­dett terjeszteni s arait az orosz-török háború meg „Bosznia“ vert fel. Me t nem minden em- : bér politikus ám, hanem szó után megy a leg­több. Szóval ireggyőzték. Újságírással megcsi- i uálták. Ugv terem az újság az olyan lázas idó- ! ben mint a gomba, s mert legtöbbnyif'e csak üzlet, hát a bizony nem csinál abból lelkiisme­retet hogy a felizgatott szenvedély hol lyukad ki, hanem hogy ilyen hanggal lehet nagy el­terjedésre szert tenni. Azzal, nogy a vezetésre szorult közönséget jó útra vigye, az ilyen üzér­lap nem fogja magát fárasztani, hanem hogy minél nagyobb izgalmat csináljon és minél job bau keljen, azzal igen. Hát igy történt, hogy a rettenetesen felvert portól csati kevesen láthat­tak tisztán s hang után mentek, de bizonyos volt, hogy amint a por leszáll, a tisztán látás ; is bekövetkezik. És talán talán itt volnánk? Én legalább |ugv érzem, hogy a most lefolyt vita alatt uem i mi lettünk megverve. Sőt nagyon komikusnak ! találtam az ellenzéki szónokok ama riadalmát, ben a megfordult harci szerencse következté­inek érte el őket hogy: „Nini ! Hiszen ez offenziva. Ezek uem védekeznek, hanem támad­nak?“ — Kérem kérem! — kiáltá egyik ma­rik ellenzéki szónoic: Önök tévednek! Mi va_ gyünk oz ellenzék és nekünk dukál, hogy rmo­két v< rjük. A hátukat kórnők és nem t szónok­latokat, mert nem fog megegyezni az eddig dívott magyar parlamenti szokással, hogy ..balra át-ot ‘ fordítsunk, mikor a „jobbra-át“hoz va­gyunk szokva. Ez az első országgyűlés 1867 sőt, tahin I. Ferdinand óta. hogy az ellenzék azt kezdi é>zre venni : ó ellene fordult az ország rudja. Égy tizenhárom éves Tisza ciklus kellett hozzá, hogy megértesse a helyzet fordulását, s hogy a ii7 utáni kormány nem a 47 előtti kormány, s hogy a gravamenen kívül egyéb {hazafiság is \ vau a világon. Csak most látom az első parla-J| menti döntvényt arra nézve, hogy a hizafisá- got az elienzóksskedéssel azonosított régi fo­galom köde oszlaui kezd s hogy a mai kor­mány közötti különbség tisztázása btkövetkezett. Ez volt ez első igazi diadal, melyet a többség nemcsak szavazataival, de szónoklataival is, te-' hát erkölsileg is aratott, s mely az ollenzé- keskedésnek eddig mutatkozott előnyeit rendes értékére szállította.. Mától'kezdve könnyebb lesz kormánypá tinak lenni, mert a hazafiatlanság ama árnyékát, melyet az ellenzék a, kormány­pártiság mögé állított, az erkölcsi diadalnak felkelt napja eloszlatta ! . . . Az ,,ül>JGrt4 tárcája. Egy phantom. Irta Bignlo Emília. (Folytatás és vége.) Tompa morajt, dübörgést hallatott a föld; sűrű gőz gomolyogva szállott fel belőle. A föld párája felhőkbe alakult s minden felhő széle fényes szegélyzettel ragyogott. Egyszerre szétnyílt a felhő tömeg, erőteljes ifjú bontakozott ki belőle, homlokán vakító sugárban ott fénylett a dicsőség napja. Felém hajolt s lágy dallamos hanggal szólt: „ne e süggedj, bízzál“, engem Allezi küldött, én vagyok, a génius; a nap, melyet homlokomon látsz, mint fényes csillag fog feletted ragyogni; szemed foly­vást rajta csüggjön, ha netalán a göröngyökbe botlanál, ez újra felemel. Előre hát, bizzál egy szebb, egy jobb jövőben.“ A felhők bezárultak s elfedték a fényes je­lenséget, de ott kelet felől egy fényes csillag biz­tatva küldé hozzám rezgő sugarát. Megindultam feléje, de lábam alatt egyszerre megingott a föld, elenyészett minden ösvény, a csillag elborult, sö­tétség vett körül, s apró villogó szemű fekete gyerkőcök ugrándoztak körül, egy egy éles szúrást ejtettek rajtam s a kétségbeesés apró sátánjai kár­örvendve kacagtak. Az őrület lepett meg, és nyűgözte le lelkemet. Egyik pillanatban tom­boló erővel akartam megtörni a sötétséget, má­sik pillanatban már kimerültén csukhattam össze, Ily hullámok között fel s alá dobatva egyszerre erő­teljes kéz ragadt meg, szinte nyers hangon fülembe zúgta : „gyáva“, mag-adra hagytalak, vergődni hagytalak, mert hivém eljösz hozzám magadtól is ; nem könyörültem volna meg rajtad, ha éretted az ég és föld legkedvesebb leánya — Allezi — nem könyörög. Itt vagyok, ismerj meg, én vagyok a kitar­tás. Kövess, szorítsd meg kezemet erősen, el ne. bocsásd, meg ne rettenj semmitől ; ha megrendülne lelked, nézz fel az égre, arra a csillagra, hisz ismered, egyszer láttad már. Felnéztem, valóban ott tündöklőn az a csillag, delejes lénye megremegtette a lelkemet, átfutotta minden idegemet s görcsösen szorítottam kezembe ; a felém nyújtott jobbot. A kitartás szelleme meg­indult s maga után vont engernet. Mintha a világ egyetem omlott volna össze,. olyan robaj reszkettette meg a levegőt, a robaj J szűnt mentül inkább felfelé szállva távolodtunk a földtől. Alátekintve rettenetes kép tárult elém. Sűrűi kékes fekete gőzben úszott, forgott a föld; néha-; néha vörös lángnyelv gyuladt ki rajta s megvilá­gított egyes keskeny sávokat. Millió s millió ember nyüzsgött a keskeny sávon — küzdve, dulakodva egymással, egymás ellen — a létért. Agyarkodás, irigység, káröröm, roszakarat. hanyagság, csalárd­ság, ravaszság, rágalom, gőg uralkodói méltósággal állottak a dulakodók felett s a hogy a fény villanás ‘ mellett arcukba néztem, megborzadtam tőlük, s ők i sátáni mosolylyal mulattak a földön küzdő millió-, kon s fennhéjázva mondák : a mi páriáink. Uj fény gyuladt, uj kép tárult elém, ezüstös! fehér szinnel világított be beláthattad hosszú sávot ;j egyetlen (mber se volt látható, csak a távolból- elszakadozva hallatszott valamely kápolna csen-1 getyüjének szava ; közbe, közbe mintha közös ima egyöntetű refr inja hangzott volna fel. Itt, ott ; dombocskák emelkedtek, némelyiken mintha em i lékkő vagy kereszt lett volna. A temető ez, az örök nyugalom helye. Felis- J merte lelkem, hisz annyiszor vágyott oda, midőn ; még én i* a millió küzdők sorában voltam. — Álljunk meg, szálljunk oda le, kértem a ve zérlő szellemet. — Miért ? —- Fejem szédül, szive» sajog, lelkem lankadt, pihenni vágyom. — Szép csillagod még fenn ragyog, hol ő van a te helyed ott ; ha ő alászáll, elbocsátlak s követ­heted. Szálltunk tovább, elmaradt a nyugalom hona elhangzott a csengettyű szava. Jelen, múlt, jövő összefolyt. Alattam, felettem, körültem fényes, fehér felhők gomolyogtak. Világosság özönlött körül; e fény özönből egymás után bukkantak elő régi jó barátaim, de mindegyik olyan fakó, olyan sápadt volt. mint a színvesztett virág - némelyik szive tájára inu’atott, egy piros cseppet láttam ott, másik szemében könny rezgett s annyi búval, oly marasztaló, hivó tekintettel nézett reám, mások karjaikat terjesztették felém. Egy pillanatra, egy rövid pillanatra álljunk meg csak! Te gyarló emberi ingadozás, határo­zatlanságból összegyúrt valami, egy pillanatnyi élvért kész vagy eljátszani üdvösségedet. A >zellem átkarolt, sebesebben haladt velem- mind fényesebb árba jutottunk. Visszatekintettem, ott láttam még a messze távolban azokat a kedves alakoka*. Sz íp liget lombos fái alatt mélázva andalogtak. — Ah. az a liget oly gyönyörű volt. mért nem hagytál ott engemet?! — A/ért, mert az a „Hesperidák“ kertjének csupán előcsarnoka s a te csillagod a kert közepén ragyog, odáig kell törekednünk : nem érzed-e mily bűvös áramlat leng már is körül ? — Érzem, de érzem gyengeségem is. adj erőt- hogy e gyönyör súlya alatt lelkem meg n- zavá, ; rodjék. Felelős szerkesztő: Fincicky Mihály-

Next

/
Oldalképek
Tartalom