Ung, 1887. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1887-08-07 / 32. szám
176. 1887 Árverési hirdetmény* Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §. értelmében ezennel közhírré teszi, hogy az ungvári kir, járásbíróság 3638.|87. számú végzése folytán KUN" BERTALAN végrehajtató javára GAL00SY GUSZTÁV végrehajtást szenvedő ellen 3000. írt. s járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag lefoglalt és 1293 írtra becsült különféle szoba bútorok és cselekvő haszonbér követelésből álló ingóságok 3000 frt. tőke, ennek 1884. évi novemberhó 1-ső napjától folyó 7°|0 kamatai eddig összesen 37 frt. 80 kr. per-, végrehajtás-, kérési-, és foganatositasi-, továbbá 3 frt. árverés kitűzési költség erejéig nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a 4ll6;1887. számú kiküldetést rendelő végzés folytán a helyszínén vagyis alperes szobráncz-utczai lakásán leendő eszközlésére 1887. évi augusztus hó 16 Ik napjának <1. e. ÍO órá ja határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg: hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881 évi LX. t. ez. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek, becsáron alól is eladatni fognak. Kelt Ungvári 1887. julius hó 25 ik napjan. Rosenstein Dávid, kir. bírósági végrehajtó. Regalejog bérbeadás. A m u n k á c s-s z t. m i k 1 ó s i uradalo m igazgatósága bérbeadja 1888. évi január 1 tői 1893. deczember végéig : a) Italmérési jogot és vendéglőt Szolyván. (A Munkács-Sztry vonal főállomása.) b) A »Szarvas“ vendéglőt Munkácson. „Farkas“ korcsma c) A vásárvámszedési-jogot Szolyván. d) Hidvámszedési jogot Paszikán. e) Több bolti helyiséget Munkácson. Bérelni szándékozók felhivatnak, hogy írásbeli ajánlataikat az évi bérösszeg 25%-ának megfelelő bánatpénz hozzá csatolásával f. évi SZEPTEMBER HÓ 15. esti 6 óráig az uradalom igazgatóságánál adják be, a hol is « tárgyban bővebb felvilágosításokat nyerhetni. Schönborn-Buchheim gróf iiliács-szit-ililósl-nraialidniili igazgatósága. 15162. szám. 1887. Pályázati hirdetmény. A magyar északkeleti vasúttársulat saját, valamint üzletkezelésbe vett vonalain szükséges kéményseprő munkák kiadására ezennel pályázatot hirdet. Az ajánlatok folyó évi julius hó 30-ik napjának déli 12 óráig a magyar északkeleti vasút vezérigazgatóságához (BUDAPEST, II. KERÜLET LÁNOZtUD-UTOZA 1-ső sz.) nyújtandók be. Később, vagy távirati utón érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Ajánlati feltételek a szerződési minta és a részletes feltételek a magyar északkeleti vasút vezérigazgatóságának pályafen tartási irodájában Budapesten, vagy a vonalon Ér-Mihályfalva, Szatmár, M.-Sziget, S.-A.-Ujhely, Kassa, Ungvár, Beregszász, N.-Szőllös és Munkács állomásokon székelő mérnöki szakaszok hivatalos helyiségeiben betekinthetek. Budapesten, 1887-ik évi julius hó. A vezérigazgatóság. (Utánnyomat nem dijaztatik.) Regale bérbeadás A karcsavai regalejog hozzá tartozó korcsma épülettel és földekkel zárt írásbeli ajánlatok utján f, évi november 1-től haszonbérbe fog adatni. Ajánlatok f. évi augusztus hó 3!-ig a kar csávái gazdi;§ági hivatalhoz nyújtandók be. 620.|887.szám. Árlejtést Mrletméttf* Az alólirt m. kir. ispánság közhírré teszi, miszerint a kincstár kegyurasága alá tartozó felnő <!<»monyai r. katli. templom torny ának fehér bádoggal befedése engedélyeztetvén, ezen munkálatnak foganatosítása czéljából a kegyúri kincstárt ter- helőleg 527 frt 76 kr kikiáltási árral s a hitközség részéről 25. kézi és 12. igás napszámnak természetben kiszolgáltatásával, az árlejtés a folyó évi augusztus hó 22-én «lélelőtt ÍO órakor fog az ispánságriál megtartatni, melyre vállalkozni szándékozók 10% bánatpénzzel ellátva azzal hivatnak meg, hogy a szóbeli tárgyalás kezdetéig 50 kros bélyeg és a megfelelő 10%-al felszereli szabályszerű írásbeli ajánlatok szintén elfogadtatnak. A költségvetés és feltételek az ispánságriál megtekinthetők. Ungvári, 1887. évi julius hó 26-án. M. kir. urad. ispánság. HI«DETMÉ]I¥. Méltóságos gr.Sztáray Antal nagy-mihályi uradalma részéről mintegy 50 darab tiszta mágyarfaju fiatal számfeletti teajto-tetoi tojástól jön eladásra, Ezen tehenek a folyó évi augusztus hó LO-án megtartandó Nagy-Mihályi országos vásá- r o n lesznek megtekinthetők, hol azok egyenkint vagy kívánatra kisebb nagyobb csoportokban is eladóvá fognak tétetni. Bővebb felvilágosítással szolgál minden tekintetben az uradalmi igazgatóság. 724 887. számhoz. BlBBanonre. Ezennel közhírré tétetik, mikép a turia-remetei regalejogbér és 1.446|1600 hold belsőségre ............................, . 1833 frt 75 kr. a s z t a v n a i 0.447|1600 hold malomtérre 2 frt — kr. kikiáltási ár mellett, 1887. november 1-től 1890-ik évi szeptember 30-ikáig terjedőre időre a harmadik szó- és Írásbeli árverés 1887. augusztus hó 23<ikán délelőtti 0 órakor Pere csényben fog megtartatni, mely árverésre — érdekelt felek azzal hivatnak meg, hogy a szóbeli árverés kezdetéig kellően felszerelt, 50 kros bélyeggel ellátott, Írásbeli zárt ajánlatok szintén elfogadtatnak. További részletes feltételek alulirt ispánságnál megtekinthetők. Perecsény, 1887. julius hó 15-ikén. Nagy-bereznai m, kir. . i Fleischer és Társa i | > gépgyára és yásöntöáéje Kassán, eperiesi-ut 6- szám. < ^ Aj alja a t. gazdaközönségnek a legújabb tapasztalatok £ szemmel artásával czélszerüen s gondosan gyártott jóhirnevii wá | gépeit a közeledő NYÁRI IDÉNYRE, nevezetesen : CSÉPLŐKÉSZÜLETEIT S könnyű járással, járgány gp vagy gőzmozgony általi m hajtásra, fp KÉZI-CSÉPLŐGÉPEIT, járgány hajtásra is al- jS kalmazva, szalmarázó, készülékkel, vagy anélkül ■ VAKER és MAGTÁR-ROSTÁIT, továbbá mindennemű SZÍ |l| í BATTYUKAT, GŐZGÉPEKET és GŐZKAZÁNOKAT. SZESZ- ! GYÁR-BERENDEZÉSEKET, m. p. HENZE-KÖZÖK, KAVA- g* [ RÓ-KÉSZÜLÉKEK, MALÁTA- és BÜRGONVA-ZUZÓKaT stb. S[ RRF“ Gépgyárunkban gyártmányainknak jelenté- j kény készletét tartjuk állandóan, s Megbízásokat elfogad részünkre : lg j WEINBEBUER 9IÓB úr UNUVÁRON M i Gazdasági gépeink képe s-, valamint fc i öntödénk gyártmányai árjegyzékét ~ 9Ü j ingyen és bérmentve küldjük. 1| Nyomatott Pollacsek Miksánál Ungvári 1887. Lapkiadó tulajdonos Pollacsek Mi kő a Magyar északkeleti vasút.