Ung, 1886. január-május (24. évfolyam, 1-20. szám)
1886-04-18 / 16. szám
Irodalom. — A kis-Lexikon (egyetemes ismerettár 12 füzetben) g-ik füzetje most jelent meg „Nyilméreg“ tői a „Polyporus“ czikkig, 5 tömör nyomású íven (az 1448-ik lapig.) négy lap képes mellékle.tel (Országos címerek, Lombos dísznövények, Boszorkánytivornya, és vasipar), melyek művészi kivitelre nézve a munka díszére válnak. Különös figyelmet érdemel az a következetesség, melylyel e munka „csekély téren oly rendkivüli anyagbőséget összehalmoz,“ hogy szabatos és fővonásokban kimerítő tartalma által a tudni kívánót rövid modorban a világ minden ismeretébe beavatja. Közművelődésünk érdekében kívánnék, hogy a t. olvasó közönség e magyar nyelven és magyar szellemben az ismeretek universumát képviselő munkát minél átaláno- sabban családilag is felkarolná, annál inkább, mivel megszerzése mindenkire nézve lehetővé van téve azáltal, hogy e 12 füzetből álló munka egyes füzetjei 30 krjával minden hazai könyvkereskedésben kaphatók — Megjelent az „Ovlasókör“ szépirodalmi regény folyóirat 9. 10 füzete, mely Richebourg Emil francia regényíró „A rejtélyes kéz“ cimü érdekes regényét tartalmazza. Előfizethetni Fülöp Györgynél Budapesten stáció utca 31. sz. a. negyedévre azaz 6 füzetre 1 frt. 50 kr, félévre 12 füzetre 3 írtjával. — Deák Ferenc beszédeinek II. kötete 1848-1861. épen most hagyta el a sajtót. Alig jelent meg munka, mely oly osztatlan általános várakozások és érdeklődések közepette jelent volna meg mint Deák beszédei. Irodalmi becse ép oly nagy mint politikai értéke. Jelen második kötet ára 2 frt. 40 kr. Az első kötet is még folyton kapható Lévai Mór ungvári könyvárusnál. A magyar néptanító anyagi helyzete. E cim alatt Ember János állami népiskola igazgató-tanitó kartársai részére egy kis könyvecskét irt, melynek tendentiája a néptanítók fizetéseinek javitása iránt egy országos mozgalom meginditása. A könyvet előfizetés utján szándékozik kiadni s e végből felhívja előfizetésre kartársait. A munka 5 ivre fog terjedni s ára 50 Í r. lesz. Az előfizetést junius 15-ig kell megtenni. Ajánljuk az érdekeltek figyelmébe e jó iránynak mutatkozó müvecskét. Gazdaság és üzlet. Ungvár, április 17-ikén. A folyó hó 15-ikén tartott heti vásárról következő piaci árak vannak a város hiteles jegyzőkönyvében feljegyezve. B e z a (100 kilogram) 7. 50 Rozs 6. 50 Árpa 4.80 Zab 5.40 Tengeri 5.— Burgonya 1.50 Borsó 13’ Lenese 10. Paszuly 7.— Köleskása 10.— Köles 5.50 S z e s z 24 fokú egy lit. 17 kr. V a j 80 kr. Sertészsír egy kilóg. 60. kr. Marhahús 44 kr. S z a 1 0 u a 56. Öntött gyertya 52. Széna 100 kilóg. 3.60 Zsupszalnaa 1 frt 50 kr. Leggyorsabb és legolcsóbb utasszállitás-A. m e r i le á b a kétszer hetenkint a legkitűnőbb csász. német posta és gyorsposta gőzhajójával az északuéinet „L L 0 Y D“ vállalatnak B r é 111 á I» a 11 a bécsi cs. kir. magas kormányszék által engedélyezett Fő-űgynök S o c k I ÁL 6 r i t z. BÉCS I., P 0 s t g a s s e 6. Minden kérdésre rögtöni válasz. Nyilttór,*) Nyilatkozat. Alulírottak ezennel kijelentjük, miszerint Reis- mann Bertalan ügyvéd ur felkérése folytán Saá- rossy Károly ügyvéd ur lakásán megjelentünk hogy tőle az „Ungvári gyöngyélet“ cimü röpiratban foglalt sérelmekért megbízónk nevében lovagias elégtételt kérjünk, mire Saárossy Károly ur kijelentette, hogy addig mig Reismann Bertalan ur a röpiratban megjelent, s közzétett vádak alul magát kinem tisztázza, — neki lovagias elégtételt nem adhat. Kelt Ungvárt, 1886. ápril 15-én. E ő r y Elek, Reis man Bertalan ur, megbízottja. Mihalkovich József Reisman Bertalan ur _________ megbízottja. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelőssége* a szerk A fenti nyilatkozatból világosan kitűnik, hogy Saárosy Károly — ki rendkívül fájlalja, hogy a S. H féle csődtömeg gondnoki tisztétől panaszom folytán de önhibájából, elmozdittatott, — kibúvó ajtót keresett. — Én a régi gárda tiszttől szigorú feltételek alatt elégtételt kértem és a régi gárda tiszt gyáván meghátrált. — Okosan cselekedtek Budapesten, hogy az általa kért honvéd nyugdíjban nem részesítették, mert ő nem sorolhatja magát a dicső honvédek közzé. — Keressen magának kenyeret 5 kros röpiratokkal. — (Ennyibe került a röpirat egy példánya.) — Az ügyvédkedésből úgy sem élhet meg, mert a kinek a jogról oly vad fogalmai vannak, mint Saárosy Károlynak, a ki azt sem tudja, hogy a ki valamit állít bizonyítani is tartozik, az bizony nem számolhat kliensekre. — Saárosy például, azt állítja röpiratában, hogy az általam képviselt hitelezőknek követelései hamisak s tőlem követeli, hogy az ellenkezőjét bizonyítsam be ; miután pedig én azt sohsem bizonyíthatom, mert az álköveteléssel biró hitelező nem bolond azt előttem elárulni és én nem rendelkezem Saárosynak röpi- ratos eszével, hogy másnak veséjébe beláthassak, — úgy hát Saárosy nekem soha sem adhat elégtételt. Ilyenek a röpiratnak többi állításai és követelései. Egy szóval, Saárosy Károly nyalcacsavart elve szerint, „a tolvaj“ kifejezéssel sértett egyén addig nem számolh „t lovagias elégtételre, mígnem bizonyítja az ellenkezőjét; tehát járja be szegény feje az egész világot és kérjen hiteles bizonyítványokat annak igazolására, hogy nem tolvaj. — Láthatja tehát a tisztelt közönség, hogy Saárosy Károly mint jogász vad fogalmak betegségében, mint volt gárda tiszt pedig a gyávaság lázában szenved. — Miután pedig Saárosy Károly a rajtam elkövetett sértésért elégtételt adni vonakodott, mindaddig mig az őt méltón megillethető és gyávasá" gánalc megfelelő személyes elégtételt magamnak meg nem szerezhetem, az „ungvári gyöngyélet“ cimü röpiratában foglalt állításait a legaljasabb rágalmaknak nyilvánítom. — Kelt Ungvárt 1886 évi ápril hó 15. REISMAN BERTALAN. Hirdetések. Tánc^taiiitilsl jelentés. Van szerencsém a naj^y érdéin is közönségnek jelenteni, hogy a táneztanfttast Kedden, f. hó 27-án d. u. 5 órakor ii MOISOMA telemében megkoízdeiía. Bátorkodom továbbá a nagyérdemű közön seggel tudatni, miszerint az itteni tartózkodási időm 6 hétnél tovább nem terjedhet, ennélfogva felkérem a tanítványokat, miszerint a bei- ratásokat lehetőleg a kezdetben eszközöljék. Ungvárt, 1886. április hó 17-én. Mély tisztelettel (ÍIjÜCK JENLLJVl tánezmester. | Imii nil POLO AI fű L E if Y A. 1 I savanyúvizek, valamint I Ja UIII - Id K 35 H É lg E T I! gyógyforrás vize, — mindannyian kitűnő üdítő ita- ! Ij lók s járványos betegségek alkalmával is nagyhatá- I suak, — megrendelhetők (j MAISíöAEMé SÁIinLY [j munkácsi uradalmi ásványvizek bérlőjénél JSj'iregy- íj H lmzán. s kaphatók országszerte minden nevezetesebb ji n gyógyszertárakban, füszerkt-reskedésekben és vendég- ■, jj lökben is. J % Htelütmitty. Van szerencsénk a t. ez. építkező közönségnek tudomásra hozni, hogy helyben Weinberger Mór vaskereskedő czégnél, Homtlfi és .Portland Cémentniiknek raktárt alapitattunk és mindenkor friss minőségben gyári árban kapható teljes tisztelettel Benzur Cementgyára Mogyoróskán sssaegaBaBSCffrara s^si^ssss&assB^iiisBsrxsPSB^s^m^ snaas«aas-ras* ssässskässsssssssr Hamisítások eilen minták es^ódjegy által biztosítva Schaumann Gyula, Stockerubau a vidéki gyógyszertár tulajdonosának (Emésztési por). Jiddiseié íelülmulhatlan tintásaUhui kiváltképen a nehéz emésztem ételek könnyebb feloszlatására, az emésztés és vérlisadiíds, a (est táplálása és erősítésénél. Ezáltal a naponta kétszeri s hosszabb időn át étrendiszer gyanánt való használat mellett számos, még a legmakaosabb "bajokban is segít, úgymint emésstést gpngeségSyoiüJíégés, a kas halainak íaegdagaása, a belek reny- keságe, isgyengesag mindeaneinfi aranyeres bánfaiam, gür- trely, gaija, sápkár, sárgaság, idült börkűtegek, időszak fejfájások, giliszta és köbántalmak, elnyákosodás. a megrögzött köszvény- és güma-kórná!, — Az ásványvíz pyógyhasz- nálat mellett, úgy azok használat előtt, mint használata alatt mint szintén ntógyógy gyanánt is kitűnő szolgálatokat tesz Kapható a készítőnél, mezőgazdasági gyógyszerész Stoc- keruban és vtagyarország valamennyi előbbkelő gyógyszertárában s a következő raktárhelyiségekben. Budapest: Török József Sernhoffer, Koronyley gyógyszerészeknél Thalmayer és Seitz drog. Koehmeister utóda drog. Arad: Kiss István Rozs- nyay M. gyógyszer-széknél Arán yos-Maröth: Simonides P. gyógysz Njgy-Ssoskerek: Kellner József. Menczer L. és Vá- rady fst. gyógyszerészeim I Bozovics: Kirtner M. gyógyszerész Czacza : Benesath F-gyógysz. Debreczen. Dr. Rothschnek E. gyógsz. Pécs: Kovács M. és Sipőez 1st. gyógyszerészeknél. Esztergom: May r Sándor gyógysz. Nagyvárad: Nyiry G. gyógysz. Nagy-Szeben : Teutseh Ág. gyógysz Zsombolya: Buckón L. és Mayernig K. gyógyszerészeknél Nagy Kanizsa: Prager B. gyógysz. Karansebes; Müller P. J és Seitz Jordán gyógyszer széknél. Kassa: Wondraschok 0. gyógysz. Komárom: Kirchner M. gyógysz. Keszthely: Laokner F. gyógysz. Késmárk: Molnár L. gyóysz. Szabadka : Joó Ign gyógysz. Miskolcz: Dr. Ráez. G. és Dr. Csatlii Szabó gyógyszerészeknél. Újvidék; Maximovies M , Piavsies G és Gross inger 0. B. gyógyszerészeknél Nagy-iíikinda: Bretter E. gyógysz. Nagy-Károíy: Fü- ieky P. gyógysz. Sopron: Molnár L, Kudy J. Mezey A., Osatlió J. és Grauer Eng. gyógyszerészeknél. Pozsony . Soltz R., líeimmci F., Pisztory F. és Hóim V. gyógyszerészeknél Hrubanth 1st. drog. Pancsova: Bauer Perelte és Graff H. W gyógys/.részeknél Palota: Gombos L. gyógysz. Putnok : Fe kethe F. gyógysz. Győr; Mehlsehmidt J., Simon Ferenez és Lippóe/y Miksa gyógyszerészeknél. Székesfehérvár: Dieballa J. ós Braun J gyógyszerészeknél. Szeged: Baresay C. gyógyszerész. Sikló: Telcky Antal gyógysz. Szombathely: Simon. Gyula gyógysz Szolnok: Keeskéssy ,T. gyógysz. Temesvár Faykiss, Tarezay Ist. es Jahner 0. M gyógyszerészeknél. Trencsén: Simon Béla gyógysz. Nagy-Szombat. Dobó 1st. és Pauer 0. gyógyszerészeknél. Ungvár: Frankl M., Lám A gyógyszerészeknél, Fehértemplom: Bauer F, Bo- scliitz J. gyógyszerészeknél. Magy.-Hradis: Stand Józs gyógysz, Vág-Ujhely: Keller Em. gyógysz. Vág-Seiye: Zeller 1st. Zala- Egerszeg: Hollósy Ede. Továbbá Ausitria-Magyarország valamennyi hirnevesb gyógyszertárában. Ára egy doboznak 75 kr. Megküldés legkevesebb 2 doboz utánvéttel mellett történik, A t. ez. közönség kéretik, hogy csakis a valódija Schaumann J. által előállított gyomorsót kérje, j---------------legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégsbajoknál, gyomor- és hólyaghurutnál. Míittoni Henrik, Karlsbad és Budapest