Ung, 1884. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1884-08-24 / 34. szám

igazgatói irodában megjelenni. A szülök vagy j gyámok, ha nem laknak helyben, gyermekük vagy ! gyámoltuk fölvételekor kötelesek alkalmas helyet­test megnevezni, hogy az iskolai törvényeknek elég tétessék ; kötelesek továbbá a növendékek születési évét hónapját s napját pontosan beiratni a * fölvételi naplóba. A tanoda első osztályába [ minden kezdő fölvétetik, a többi osztályokba való [ fölvétel az azelőtti osztályból bemutatott legalább j elsőrendű bizonyitvány, vagy ennek hiányában külön vizsgálat alapján fog eszközöltetni. Az iskolai év September ii-én kezdődik. Kelt Ungvárott, 1884. augustus hó 23-án. (i e I) é Viktor, intézeti igazgató. Különfélék. ( • * Ö Felsége, a király születése napján e hó ‘ 18-án a rom. kath. és a gör. kath. székesegyház­ban fényes isteni tisztelet tartatott, melyen a me­gyei és városi tisztikar és az összes kir. hivatalok tisztviselői jelen voltak. E nap előestéjén a város fényesen ki volt világitva. Szent István ki­rály ünnepét szintén igy ünnepelte meg a város. * A városi tiszti!jitás, mely kezdetben csak magán értekezletek utján lett hangoztatva, most, hogy a választás napja már közeleg, mind nagyobb érde­keltséget kelt az összes polgároknál, de különösen a választásra jogosított képviseleti tagoknál. A tiszti­karban létező ' állásokra pályáznak a következők : a polgármesteri állásra L e h ó c k y Béla; a tisztiügyé­szire : Fineieky Mihály es Mocsáry Géza; a kapitányi állásra ; Farka s Ferenc es Szó in­i’á ky István; a rendőrtanácsosira; Pieré Hen­ri k ; a közigazgatási tanácsosiia : EöryElek;ár- vaszéki iilnökségre : T erestó nyi I) ä ni e 1 és Mi­hal k 0 v i c s József; a közgyámságra.: Lukács János és Szamóvolszky Lőrinc: adó­ügyi tauácsosságra : S á n d 0 r y József es T i m k 0 László; pónztárnokságra : Barcs Fái 4és üerbery í Antal; elleuőrségre : Keményesy Ferenc; gazda es utmesteri állásra : Katona Sámuel, Vince Béni és Csé- csy József. * A megyei törvényhatóság tegnap rendkívüli gyűlést tartott, melyen jóváhagyta Ungvárváros képvi­seletének azon határozatát, melyben miután a tisztuji- tásra vonatkozó szervezés alkalmával az aljegyzői ál­lás helyeit szervezett titkári állast a megyei törvény- hatóság jóvá nem hagyta, hanem az aljegyzői állást íenurtani határozta, ezen állás helyett utólag egy köz- igazgatási tanácsosi állás szervezését helyesebbnek találván, erre kérte a jóváhagyást. * Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Ná tolya Antal helyettes ta­nárt az ungvári kir- kath, íőgymnáziumnál meg­ürült ó-klaszika biológiai tanszékre rendes tanár­rá nevezte ki. * Állami iskolák Ungvárott. A közoktatási mi niszter ur, túl a hidon és a savanyuvizen magy ar tannyelvű állami elemi népiskolák megnyitása iránt, a kir. tanfelügyelőhöz rendeletet intézett A tulahidi, üiskola, a Makay házban fog elhelyez ‘ tetni, a savanyuvizi pedig, vegyes hu és leányis­kola, Kaidl Rozália, férjezett ióth Györgyné épü letébenjállittatik fel. Az épületek iskolai célra fog nak átalakíttatni. A tantermek Liekroth féle vaspadokkal, mint a milyet a tanfelügyelő a gaz* dászati kiállításon bemutatott, fognak felszereltet­ni. ügy tudjuk, hogy a tantermek, úgy butorza mint lanszerelés. tekintetében, mintaszerüleg lesz * nek beruházva. A tanítók évi fizetése rendszeres lakáson kivül, egyelőre 500—300 írtban állapít­tatott még. Az iskola felügyeletét egy külön gond­nokságra fogja bízni a minisztérium, ezt azonban mint értesülve vagyunk, a városi iskolaszék fog- ná pótolni ? Az iskolák csak november i-jével nyílhatnak meg, miután városunkban a la kbérek ez idővel változnak. * Pályázat. Az ungvári újonnan szerve* Zett magyar tannyelvű állami elemi népiskolánál túl a hidon és a savanyuvizen, két tanítói állomás iránt pályázat nyittatik. Folyamodók, tanképes- ségi okmány, szolgálati és egyéb bizonyítványok­kal felszerelt, rendszeresen bélyegzett és a nm> vall. és közokt. rnkir. minister úrhoz címzett kér­vényüket. f. évi szeptember 10-ig Talapkovics Emil kir. tanfelügyelőhöz adják be. * Értesítés. Az ungvári izr. elemi fiiskolában a folyó évi szeptember i-én kezdődő 188R tan- • évre a beiratások folyó évi augustus 26-ától szep­tember 2-ig tűzetvén ki, felhivatnak mindazon t. c. szülők vagy gyámok, kik gyermekeiket; illetve gyámoltjaikat beiratni szándékoznak, miszerint a fennt kitűzött napokban mindig d. e. 9-től 12-ig, d. u. 3-tól 5-ig az izr. jegyzői hivatalnál jelentkezze­nek. Ez alkalommal van szerencsénk köztudomásra hozni, hogy az uj kidolgozott tanterv szerint, az iskolaév kezdetével az 5-ik elemi osztályt is élet* be fogjuk léptetni. Az iskolaszék megbizásából Reinitz Herman, isk. sz. jegyző. * A budapesti állami közép-ipartanodában (VIII. kerület, Bodzafa-utca 28 sz.) a beiratások f. évi szeptember hó i-én kezdődnek s 14-kéig tartanak. Az uj iskolai évben az intézetnek hat szakosztálya nyílik meg, úgymint: az építészeti, gépé­szeti, két vegyészeti, a fém vasipari és a faipari szakosztály, a melyekben építő mesterek, pallérok, a különféle gyáripará­gak számára művezetők és oly iparosok képez- tetnek, a kik műhelyeket, kisebb gyárakat alapí­tani s önállóan vezetni tudnak. Az intézetbe ren­des tanulókul felvétetnek azok: a.) kik az iparos tanulók számára szervezett iskola három évi tan­folyamát bevégezték s legalább is „jó“ osztály­zatú bizonyítványuk van. b.) a kik a gymnasium polg’ári, vagy reáliskola négy alsó osztályát jó sikerrel elvégezték, c.) iparos-segédek és mind­azok, a kik kellő készültségüket felvételi vizsgá­lat utján bizonyítják. A felvételi vizsgálatok szep­tember hó 13-dik és 14-dik napján lesznek. * A világ leggyorsabb szedője. Egy amerikai lapban a következőket olvassuk: New-York város egyik tekintélyes nyomdájában a legutóbb tartott szedés versenynél az első dijat, 150 dollárt, egy nevv-yorki születésű, de bevándorlott magyar szü­lők 19 éves fia nyerte el. Bottyán Mátyás — igy hivják a dijat nyert szedőt — óránkint 60 sor petitet szedett 16 ciceróra, még pedig 5 óra hosszáig, tehát 300 sort. Szedésében csak 30 lényegtelen hiba volt. Az első 60 sorban 3 [ hiba volt, 60-tól egész 180 sorig 2 hiba, 180-tól 24o-ig hiba nélkül szedett, a többi ,.25 hiba pedig I az utolsó 60 sorban volt. Az eddig tartott verse­nyeknél, úgy Európában mint Amerikában, ez a legfényesebb eredmény, s ezért bátran mondhat­juk, hogy a magyar Bottyán Mátyás a világ leg­gyorsabb szedője. * A 12-ik nemzetközi gabonávásár Bécsben f- hó 25. és 26 napjain tartatik meg a világkiállí­tási palota köröndjében, a práterben, s egybe lesz kötve az osztrák malátagyárosok árpamag-kiálli- tásával, valamint az osztrák molnárok és malom­részvényesek nagygyűlésével. A programm szerint 25-ike az európai gabonatermelő államokra vala­mint Amerika és Indiára vonatkozó aratási tudó­sításnak, 26-ika pedig az üzletnek szentelteltetik. Jelentkezhetni a bécsi gabona- és liszttőzsde titká­ri hivatalában, ahol értesítést is adnak azon me- netdijmérséklésről, melyeket minden nagyobb szál. litó intézet a bécsi gabonavásárra utazóknak nyújt. Egyidejűleg nemzetközi mozgony- és szerszámgép- kiállítás is lesz akisiparosok számára. * Conradi jó nevű lovartársulata a jö­vő héten városunkba jön s az ujtéren épült lovardájában már kedden megkezdi előadásait. Irodalom. Az „Ország Világ“ XVI-ik füzete következő érdekes tartalommal jelent meg : Bartay Ede. (Arcképpel) Nagy István-tól — A havasok király­nője. Történeti regény. P. Szathmáry Károly-tól. Zajos napokban. Költemény Prém józsef-től. — A fehér rózsás leány. Elbeszélés. Balázs Sándor­tól. — Az ábránd utjai. Elbeszélés Majthényi Fló- rá-tól. — Likava vára Liptóinegyében. (Képpel.j Három rózsa. Költeménv, Szakáll István-tól. — • Diderot emléke. (Képpel.). — Az eső indiában. — Falun. Költemény. (Képpel.) S. Szabó József-től. — A Tegethoff-féle háromszögű hadállás. (Kép­pel.) — Louis Pasteur. (Arcképpel.) — Ujdon vív­mányok. Szatíra. Csalomjay-tól. — A szabadság- harcz emlékei Aradon. (Négy képpel.) Fürdői karcolatok. Molnár György-től. — A csók. Költe­mény. Ford. Rónay Károly. — Mercedes. Spa­nyol történeti beszély. Boréi D’ Hauterivetől. — A kiállítás iparcsarnoka. (Képpel.) Toldy Ferenc­itől. — A hét története. Adorján Sándor-tól. —­Az emberevők szigete. (Képpel.) — Öcsai tem* plom (Képpel.) — Irodalom. —Színház. Művészet. — Hymen. — Gyászrovat — Hasznos tudnivaló. — Kegyelet. — Balesetek. — Kertészkedés. — Különfélék. — Sakk. Rejtvények. — Naptár. — Hirdetések. A füzetben kiváló irodalmi eseményt képvisel Csalomjay régi írónk satirája az „Az uj­don vívmányok.“ A lap illustrátiói között van „Az emberevők szigete“. Az eredeti fényképet Grünn Artur hazánkfia küldötte Ausztráliából az „Egyetértés“ számára ; ezt a tudomány szempont­jából óriás vívmánynak tarhatjuk, hogy magyar lap hozza először. Az „Ország-Világ“ ebben a számában az „Ócsai templom“, az „Aradi szabad­ságharc emlékei“, „A kiállítás iparcsarnoka“ is foglaltatnak. Az „Ország-Világ“ nagymérvű ál­dozatai megérdemlik, hogy a közönség tömegesen pártfogolja. Előfizetési ára egész évre 10 írt, fél­évre 5 frt, évnegyedre 2 frt 50 kr. A „Képes Családi Lapok“ 47. sz. tartalma : Ki volt hát ? elbeszélés, irta V. Gaál Karolin. (vége.) — költői elbeszélés, irta Szomory Károly, (vége.) — El­vira ; beszély, irta ifj. Vánca Mihály, (folyt köv.) — A renegát; beszély, irta Wirtzfeld Béla. (vége köv.) — Heti tárca. Kispest községházának felavatása; irta kg. — Krim félsziget körül; közli Váci J. (folyt, köv.) — Az őrültek házából; ogy párisi orvos előadása. — Képmagyarázat. — Mindenféle. Kó- peink : Idyll. — A rozmárok. — A sebesült. M e 1. I é k 1 e t: A „San Sebastian“ eimü regény 97—112 oldala. A borítékon: Heti naptár. — Sakk*ta. lány. — Betürejtvény. — Talányok megfejtése. — Megfejtők névsora — Kérdések. — Feleletek. — A kis lutri húzásai — Hirdetések. Előfizethetni : Mébuer Vilmosnál, Budapest IV. kér. papnövelde utca 8. sz. Egész évre 6 írt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. A magyar Salon cimü, áldozatokkal szerkesz­tett és becses képekkel illusztrált havi folyóirat utolsó, 4-ik füzete gazdag tartalommal imént látott naprilá. got. A jelen füzetben is örvendve látjuk, hogy szer- i kesztői a hazai rajzoló művészeknek elég dolgot adnak s másrészről a rajzolók muukái is vetekednek egymás­sal a jó fölfogás és ügyes kivitel dolgában. A füzetet dr. Molnár Antal történelmi vázlata Dyitja meg az első magyar királyról, képekkel s a Bozóky féle régi ének hangjegyeivel. Az ének dallamát Bogisich Mi­hály irta át vegyes karra. György Aladár nőneveié* sünkről ir. Margitay Tihamértől képpel illusztrált me‘ sét s Jókai Mórtól „Az apja fia“ folytatását közli a füzet Jókai Róza eredeti rajzaival. Ezután következik egy Dóci Lajoshoz iutézett költői levél Falusi álnevű ismeretlen szerzőtől. A nagyobb költői műből, mely irodalmunknak kivált erkölcsi viszonyaival foglalkozik, kiemeljük a következő szakokat : Kézművesek, kik céhbe álltak össze, S egymásnak osztják a mester nevet, Irigy, sivár nép, jólétben fürösztve, Csak hasznot ismer s bölcs mérsékletet, A szenvedély, a szárnyal is, az eszme Fölösleges lom, mindenek felett Józan középszerűségére büszke: Vize kevés, de mégis sok a lisztje. S e céh fennen kiáltja : nyilt a verseny ! S tolong a síkra a poéta nép. A verseny nyilt; — de hát, — kimondva. nyersen, -— A jutalom családi osztalék ! S a megcsalódott, sirjon vagy nevessen ? Midőn a biró, a hires, derék, Az igazságot igy oldalba rúgja, Lehet*e szó, ezt jellemezve, durva? Ezután Kenedi Géza saison-rajzai következnek a iiü.sölő Budapestről, Kimnach László, Mirkovszky G.i Krieger B Szirmai és Dörre illusztrációivá! a főváros különböző mulatóhelyeiről. Hevesi József illustrált raj­zot ir „A fekete Loreley“ cim alatt, közbe Széchy Gjula és Stetka Gyula rajzaival. Revieky Gyulától a század pessimizmusáról van tanulmány, Vajda János­tól egy dal, Koroda Páltól irói jellemrajz Vajda János­ról, Tábori Róberttól történeti vázlat. II. Frigyes Vil­mos korából „az aranyhaju Ceres“ cim alatt, Szabó Endrétől pedig alkalmi költemény ; záradékul Boros­tyám Nándor folytatja „utazását a Duna jegén" csinos illusztrációkkal. A dús tartalmat minden léié érdekes irodalmi apróságok egészítik ki. ifj. Nagel Ottó kiadásában, Budapesten a nem­zeti színház bérházában. Megjelent a Magyar általá­nos levelező 15-ik füzete. Szerkeszti Knorr Alajos. A tizenötödik füzet a közlekedési intézetek ismerteté­sével kezdődik. Szól a pódgyász szállításról, halottak szál'itásáról, lantok, jármüvek szállításáról, élő állatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom