Ung, 1884. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1884-09-07 / 36. szám
XXII. ÉVFOLYAM. üit^Tár 1884, vasárnap, anffliMgi»» t. 36. SZÁM. Megjeleli ű .MINDEN VASÁRNAP. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek esak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó-hivatal : Pollacsek Miksa könyvnyomdája Kőm unkatárs; BÁNÓOY FERENC. VEGrY EST A RT A EMU HETILAP, U n »• m e "• y e h i v a. t a 1 o s közlönye. Előfizetési felteteiek: Egy évre ....................4 frt Félévre .........................2 „ Negyed évre . . . . 1 „ — Egyes szám ára 10 krajezár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Líng kiadóhivatalába Unyvár, Pollacsek M. könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér soronként 20 kr. Felelős szerkesztő: FINCICKY MIHÁLY. Ungvár szeptember 6. Ungvár rendezett tanácsit város nj tisztikara, vagy helyesebben újonnan megválasztott tisztikara immár megkezdd működését, sa város adófizető polgárai némi Optimismus,sál tekintenek a jövőbe, bizonyára ama jogos föltevésben, bogy a személyzetben meg,szaporított tanács az eredményekben is több sikert fog tudni felmutatni, mint az eddigi. De hiszen a városi hatóság működése a múltban sem volt egészen meddő, sőt sok tekintetben termékenynek kell azt elismernünk. Itt vannak például a monumentális kaszárnya épületek.. Még csak egy év előtt is majdnem nevetség tárgya volt az az erőlködés, melyet a város elöljárósága a kaszárnyák létrehozása körül kifejtett, s ime ma már a közös hadsereg egy egész ezrede s a 3Ö-ik honvédzászlóalj legénysége biztos állandó, kényelmes s egészséges hajlékkal van .ellátva városunkban. Igaz, hogy a város lakossága nagy áldozattal járult a sikerhez, de ezen áldozattal szemben kétségtelen előny háramlik a városra már csak az által is, hogy a katonaság igen sok ezer forintot hoz itt forgalomba évenkint. Aztán meg ki van számítva, s e kiszámítást egészen csalhatatlannak tüntetik fel a város vezetői, hogy a kaszárnyára megszavazott közel százötvenezer forintnyi kölcsön, annak jövedelméből lesz törlesztve s három évtized után már a város fogja élvezni e jövedelmét. I Erre az okoskodásra azt mondják ugyani némelyek a mit a felvidéki rusznácsko, hogy: „nőhet már az én síromon fű, ha én meghalok;“ de hát ha elődeink is igy gondolkoztak volna, mint ezen némelyek, akkor mi se szűrhetnénk meg most még azt a kevés szőlőt sem, a mi .megtermett. A kaszárnya építés gyors keresztül vitele tehát mindenesetre érdeméül tudható be a vá- ros elöljáróságának, de teljes elismeréssel tartozunk a katonai parancsnokságnak is azon értékes segédkezésért, melyet a város rendelkezésére bocsátott,, s mely nélkül a cél sem-J miesetre sem lett volna ily korán s ily sike- keresen elérve. Hogy már az építkezéseknél maradjunk, felemlíthetjük még a közkórház uj épületét, mely ha nincs is-oly előhaladott állapotban, mint a kaszárnya, mégis közel áll már befejezéséhez, a midőn aztán a város ember- szeretetének leSz hirdetője, dicsőítő emléke s egyszersmind a szenvedő emberiség menedék helye, ápoldája. Ennek létrehozásában is van érdeme a város elöljáróságának, de az igazság elől nem lóvén szándékunk kitérni, be kell vallanunk, hogy eb'be a vállalkozásba a kórház- előrelátó derék igazgatója ugratta be okkal, móddala várost s az ő túlbuzgósága nél- kül aligha meghoztuk volna ez idószerint erre az áldozatot. Vau. tehát kaszárnyánk elegendő ; betegápolás, helyünk .is lesz bőven, de már. egyebünk semmink sincs a város elöljárósága gondoskodásából. Pardon, van még a városi elöljáróság jóvoltából s a . képviselet nagylelkűség é- b ő 1 egy húszezer forintos szemét dombunk, a melyen jelenleg Conrádi lovai és bohócai táncolnak. Ezen a helyen Thália templomának kellene büszkélkednie, mely a város culturalis előha- ladásáról s finom műérzékéről tanúskodnék, de ez már nem tartozik a városi elöljáróság ressortjához. Ujhelynek már van színháza. Munkácsnak is lesz nem sokára, de arra, hogy U n g- v árnak legyen, kevesebb kilátásunk van most, mint ezelőtt 20 évvel volt. Akkor, midőn a mozgalom ez irányban megindult, még voltak jó módú tehetős, áldozatkész uraink; még a megyei gentry meg volt nagy részben ; ma már, a kiknek pénzök van, nincs érzékük a művészet iránt; a kiknek érzékük van, azoknak pénzök nincs. A város pedig kaszárnyát épit, színházra pénze nincs. No de ne legyünk tulkövetelők. A várostól csakugyan lelkiismeretlenség volna most nagyobb áldozatot kívánnunk, mikor úgy is eléggé meg vau már emberelve, hanem hát vessük fel a kérdést, hogy azt a húszezer forintos szemét dombot nem lehetne-e értékesíteni egy színházi épület előnyére? Erről gondolkozzék a város elöljárósága, mutassa meg, hogy érzékkel bir a színművészet iránt s h >gy nemcsak kaszárnyákat tud építeni, de a város culturalis érdekeit is kész, tehetsége szerint előmozdítani. A városi elöljáróság ily irányú actiója, az uj ciklus kezdetén, az értelmiség meleg rokon- szenvvével találkoznék, méltó támogatásban részesülne. Ungmegye közegészségi ügye. Dr Benc Sándortól,— « Ungmégyének az egészségügyet érintő viszonyairól kívánok vázlatosan égyet-mást elmondani jelen felolvasásomban, mely sem a tárgyat kimerítő teljességre, sem az abban felhozottak újságára igényt nem tart, s mint alkalomszerű indokát leli egyrészt Tisza Kálmán miniszter elnöknek, mint belügyminiszternek a törvényhozás mindkét házához beadott és az 1880. évre vonatkozó egészségügyi jelentésében, hol Ungmegye egészségügyi viszonyai különösen a halálozást illetőleg elég kedvezőtlen szinben vannak feltüntetve, másrészt a vallás és k. miniszternek, a Békés-Csabán uralkodó nagy halandóság tárgyában a békésmegyei gazd. egyesülethez intézett levele s azon gazdasági egyletnek arra adott válaszában. Az elsőt illetőleg megjegyzem, hogyisnierve egészség- ügyi statisztikai adataink mígbizdatatlansigát a tabellaris kimutatások, jelentések, információk, melyek alapján ama nagy fáradsággal s gonddal szerkesztett munka Íratott, részben tévesek s hiányosak, s ugyanazért az nem egészen hü tükre az ország egészségügyi állapotának. A mi a v. és k. miniszternek a békésmegyei gazdasági egye" sülethez intézett levelét illeti, csodálkozásomat kell kifejeznem, hogy ezen levél szerencséje csupán s éppen Békésmegyét érte, holott az az országnak más megyéit is illethette, s különösen Ung- megyét is, melyben az 1880 év folyamán, midőn sem kiterjedt népjárványok nem dúltak, sem az egyént érő megbetegedések különös alkalmi okok. ból nem szaporodtak, tehát egészségileg úgynevezett normális évben, a népmozgalmi statisztikai kimutatás szerint elhalt 5832 egyén, vagyis Ung- megyai2Ó770 főnyilakosságához viszonyítva, átlag 46°/0ami aß5—40 °/0-re tett országos halálozási arányt jóval felülhaladja. Összehasonlítva ezen adatokat más államok halálozási viszonyaival, a halandóság nemcsak tágabb hazánkban, de különösen Ungmegyében is megdöbbentőleg s aggasztólaf» nagy. Valamely állam halálozási viszonyait tanulmányozva,‘ha rendkívüli kórokozó viszonyokat, népjárványokat, tájkórilag uralgó bántalmakat, kizárhatunk, nem fogunk tévedni, ha a rendes viszonyok közötti halálozás kisebb vagy nagyobb mérvének feltételeit egyebek mellett azon állam tökéletesebb vagy hiányosabb egészségügyi berendezéseiben is keressük. Ha ez irányban mérlegeljük hazánk viszonyait, azt találjuk, hogy van nekünk egy a kor színvonalán álló egészségügyi törvényünk; vannak ennek kapcsán kibocsátott számos s elméletileg igen helyes kormányrendeleteink ; vannak példányszerü egészségügyi intézeteink nemcsak a fővárosban, de elszórva a vidéken is; vannak az egészségügyet szivökön hordó kormányközegeink s orvosaink; de vannak, az érem tullapját tekintve, egészségügyi törvényünkben szakaszok,melyek culturalis,faji,helyi viszonya" inkhoz még soká idegenek fognak maradniszakaszok melyek tetemes anyagi áldozatot igényelve, úgy az egyén mint a társadalom vagyoni képességéhez mérten bármily üdvösek legyenek egyébként is, legalább ez időszerint kivihetetlenek; szóval oly helyi, talaj, vagyonossági s műveltségi viszonyok közepette élünk, melyek az ideális egészségügy megtestesülését részben örök időkre gátolnifog- j ak. Ezen egészségügyi hiányainkról ferdeségeink- ről, a nagymérvű halálozást előmozdító s befolyásoló hatányokról kivánok jelen alkalommal szólam; vonatkozással különösen megyénkre, megkísértem egyúttal lehetőleg reá mutatni, hol 'rejleneka hibák s jelezni a módokat, melyekkel azokon részben segíteni lehetne. A hiba vádja magunkat orvosokat sem véve ki, sokakat, egyeseket s hatóságokat ér; de oly országban s időben élünk, melyről Tacitus azt mondta „Rara temporum felicitas, ubi senkire que velis, et que sentias dicere licet. Áttérek ezennel felolvasásom tárgyára. A kórokozó hatá- nyok között első sorban említendőnek tartóin a talajt, illetve annak azon viszonyait, melyek bár állandóan kórinditó ok gyanánt működnek, de különösen járványok alkalmával, tüntetik fel káros belolyásukat azok elterjedésére, befészkelésére, kül s belterjességére ; értem a mocsarakat, pangó vizeket s az állati hulladékokkal fertőzött talajt. Mig a régibb orvosok a földből s mocsarakból felszálló gőzöket, az általuk alakilag s természet- rajzilag közelebbről nem ismert miasmákat vádolták kórokozó tényezőkként; addig mi újabb orvosi nemzedék, a tudomány és fürkészés alig megdönthető eredményeként tudjuk, hogy a mias- mákban, a gombacsirák, és pedig a hasadó gombák schyromyzeták csirjai azok, melyek az előbb úgynevezett dispositióra jelenleg a tovább fejlődésre alkalmas talajra találva, betegitő okként szerepelnek. Mily befolyással van büzhödt mocsár s pangó viz, különösen járvány ^alkalmával, annak kiterjedésére s belterjességére, azt következővel illusztrálhatom. Az 1873. évi cholerajárvány al» kalmával Ungmegye Daróc községében a járvány tartama alatt 998. főnyi lakosságból elhalt 47 lakos, mig a felvidéki, ugyanoly számú lakossal bíró Voloszánka községben az 1873. évihholera alatt meghalt ebben összesen 34 lakos ; a járványegyenlő belterjessége mellett tehát lényegesen kevesebb mint Darócon. Ezen nagy halálozás egyebek mellett, jó részt a Darócot átszelő rothadó vizzel telt, bűzös posványnak tulajdonítandó, mely eltekintve, mint mocsárnak káros befolyásától, mint jelenleg, úgy akkor is 73-iki a cholerában^
