Ung, 1884. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1884-02-24 / 8. szám

kaiméval aa Uagvár értelmisége által rendezett nyíl-11 vános tisztelgésen ! * Szeptember 8-án a megyei gazdasági egyesület j által megalkotott megyei kiálitás megnyitásánál ; Szeptember 24-én a tiszáninneni ref. egyház köz­gyűlése előestvéjéu nagyságos és főtisz'elendő Iáun Bertalan kir. tan. ar és ifjabb Vav Miklós tiszteletére rendezett fogadtatási ünnepélyen. Ennyi ünnepélyes alkalommal való közreműkö­dése előtt azonban, mit fájdalmas részvéttel kell emlí­tenem, részt vett az egyesület érdemes alelnökinek és' titkárának egymást követő családi gyászában is, gyász­dalaival testvériesen enyhíteni igyekezvén a sebeket, melyeket szivükön az emberi sors kérlelhetlensége ejtett,.. A történeti hűség követeli, hogy évi jelentésein hű tükre legyen mind annak, mi dalárdánk életében az év folyamán történt, s hogy ki egykor e jelentések alapján dalárdánk történetét összeállnáéi hivatva lesz, megtaláljon minden adatot, mi ez egyesület múltjára vonatkozik, meg kell említenem még egy ünnepélyt, melyet testületünk 1883. dec. 26-án ólt át, amidőn a debreceni versenyeu nyert billikomot csekélységem iránti rokonszenvének bizonyságául János vagy ille­tékesebben, „a szeretet poharának“ avatta fel. Részem - ről óhajtóm is, hogy azon kapocs, mely erkölcsi testü­letünket egygyé fűzi, a szeretet legyen ; s e szeretet áldásait virágozva és előre haladva hosszú időkön át élvezze az ungvári dalárda. Dalárdánk elhaladásáról bizonyságot tesz azon körülmény, hogy a múlt év folyamán egyesületünk 4 műnégyest, 6 nópdalcsopertot, 3 fordított míidarabot, 4 tréfás és 2 gyászdalt, összesen 19 uj darabot tanult meg. Működő erőoket tekintve testületünk jelenleg 32 be- egyzett tagot számlál, kik a most egy éve tartott köz­gyűlésen megerősített házszabályok megtartására alá­írásukkal kötelezek magokat. Vagyonúnkat szertárunk kés pénztáriul kepezvén, az azokról szóló kimutatásokat a választmány megvizs­gálni elrendelő, a kiküldött bizottságok jelentéseit, van szerencsém a t. közgyűlés elé terjeszteni. Testületünk szellemi vezetése, működésének szenr- meltartása s előforduló ügyeink rendezése, illetőleg elintézése a dalárda működő és pártoló tagjaiból alakí­tott választmányt illetvén, tartott egyesületünk öt vá­lasztmányi ülést, melyeken részint az országos dalár- egyesiilet álial felvetett részint beliigyeinket illető kérdések és indítványok tárgyaltattak, a dalestólyek bevételéről szóló kimutatások megvizsgáltattak, szóval a pártoló s működő tagok közötti viszony életet nyert, s a dalárdát illetőügyek vagy megoldattak, vagy a működők közötti megállapodások végrehajtás előtt helyben hagyattak. Testvéries meghívásokat kapott egyesületünk ez óv folyamán : a lőcsei es fordái és budapesti pol" gári dalköröktől zászlószentelési ünnepélyeikre ; a pesti nemzeti dalkör, zombori casinó egyleti dalárda, marinaros-szigeti, rimbaszmnbati, huszti, sátoralja*uj- helyi és nagymihályi dalegyletek estélyeire ; a sze­pesi daláregyesiilet ünnepélyére Iglóra, a beszkidalji Kárpategylet kirándulásaira, a máriuaro.s szigeti tűzol­tók zászlószentel38Óre. Évkönyvük megküldésében ré­szesítek a lugosi dal és zeneegylet, valamint a nagy­szebeni dalkör, kiknek daltársi megemlékezésükért köszönetét moud egyesületünk. Es most, mielőtt, jelentésemet berekeszteném, indíttatva érzem nagylelkű pártolóinknak még egyszer hálás köszönetét mondani azon lelkes támogatósért, melylye.1 az egyesület működő tagjainak fáradalmas áldozatait elismerni s a csüggedőkbe kitartást önteni szívesek voltak. Nem különben hálára kötelezve érzem egyletünket nagys. Schramm Hugó cs. k. ezredpa­rancsnok ur és az ungvári társaskör tek. választmánya irányába is, kik szives közrejárulásuk által az egylet célját elősegíteni nem vonakodtak, kiknek a tek. köz­gyűlés előtt ez érzelemnek kifejezést is adni el nem mulaszthatom. Záradékul engedje meg a t. közgyűlés még egy­szer örömömet nyilvánítanom azon lendület felelt, me­lyet a Kárpátok alján ha nem is legrégibb, de legkitar- tóbb egyesületünk ez év folyamán nyert. Örömünkre szolgál a napi lapokból olvashatni, hogy a dalmüvószet- nek részint kihűlni hagyott, részint újonnan emelt ol­tárain köröttünk uj tüzek gyujtatnak, uj egyesületek alakulnak; ebből is jutalom hárul öntudatunkra, mert a példa vonz s a közös cél elérésére uj bajnokokat te­remt. Mi kik megalakulásunk óta az ország különböző részein meghordozók szerény, szennytől ment lobo­gónkat, kik- ! rngvár hazafias érzületéről tanúbizonysá­got tevénk ott is, hol a közönség ellenkező nézetekéi táplált népünkről, értelmiségünkről, a magas ég s for­■ón tisztelt pártolóiak segélyével uj versenyre is meg- sdzük erőinket, csak a nemes keblekben főüáugoló tűz irányunkban ki ne hűljön, csak a nemes pártolóink áldozata a lét vagy nemlét Jaggodalmaitól továbbra isi megmentsen. Egyletünket a szép s nemesért lelkesedni tudó közönség részvétébe ajánlva azon forró óhajtással zá­rom be jelentésemet: .Kárpátoktól Adriáig Zengjen a közének : Adjon Isten szebb jövendőt Árpád nemzetének“ ! Zoltsák János. Különfélék. * Figyelmeztetés. Miután f. hó 17-én Ungvárt 1 városházában tartott bor kiállítási értekezlet al­kalmával határozatba ment, miként az Ungme- gyei bor kiállítók az 1885. évben Budapesten tör­ténendő kiállításra borterményeiket collectiv: óhajtják kiállítani, tisztelettel felhivatnak mind­azok, akik ebbeli kiállításaikkal részt venni óhaj­tanak, hogy a szükségelt tér és állvány meghatá­rozása czéljából szíveskedjenek alulírottnál magu­kat mielőbb bejegyeztetni. Plathy István evégre megbízott. * Az ujouczozás március hó i-jén veszi kez­detét megyénkben és pedig a következő rendben, U n g v á r város állít 1 és 2-kán ; az ungvári járásban 3. 4. 5-kén a felszólamlások tárgyalása, 6 és 7-ikén sorozás : Nagy Kapóson 9 és 10 a felszólamlások tárgyalása, 11 és 12 sorozás. Szob- ránczon 15 és 16 a felszólamlások tárgyalá­sa, 17 és 18 sorozás. N a g y-B ereznin 21 és 22-kén a felszólamlások tárgyalása, 23, 24 és 25 sorozás. * Köszönet nyilvánítás. Az ungvári kereske­delmi és iparbank közgyűlése az ungmegyei nő- egylet részére 25 frtot szavazott meg s azonnal ki is szolgáltatta, mely nemes tettéért a közgyű­lésnek nyilvánosan is kedves kötelességének tart­ja az egylet hálás köszönetét kifejezni. A nőegy­leti választmány megbízásából : Farkas Ferenc egyleti titkár. * Közgyűlés. Az ungi nőegylet f. évi márci­us hó 17-én közgyűlést fog tartani, melynek tár­gya a tiszti személyzet megválasztása és a választ­mány újra alakítása. * Öngyilkosság. A nkaposi ref. tanító e na­pokban a kútba ugrott s holtan húzták ki onnan, de már előbb választóvízzel is megakarta magát ölni s mert akkor a gyors orvosisegély megmen- tette, most másodszor rohant a halálba. * Az ungvári iparos olvasókör f. hó 24-én este zártkörű tánczvigalmat rendez a „Sörház“-épület emeleti helyiségében. * Táncestély. A vöröskereszegylet által e hó 17-én rendezett táncestély a legkedélyesebben folyt le, bár sokan nem vettek benne részt ; de a jelen­voltak kellemesen mulattak. Az érdem ezúttal is Nehrebecky Györgyné úrnőé, mint bálanyáé, ki szívélyes, lekötelező modorával min­denkit felvidított, s fáradhatatlan rendezői tevé­kenységével kivívta azt, hogy ha nem is volt túl népes a mulatság', mégis nemcsak hogy fedezve lett minden kiadás, hanem a jótékonycélra is ma­radt. Az első négyest 28 pár táncolta, kik majd a katonai zenekar, majd Lányi zenéje mellett reg­gelig a legvigabban mulattak. A hölgykoszoruban láttuk grf. Török Hermint, grf. Sztáray Viktornét Sarolta és Mariska leányaival, Schramm Mariet­tát, Lám Sándornét Plathy Erzsivel, Holovácsko- Pásztélyi Máriát Pásztélyi Mariskával és Buda- házy Annával. Bánócy Margitot, Lukács jánosnét Antalóczy Margittal, Dr. lváncsy Lászlónét, Lasz- tókay Bélánét, Fincickv Mihálynét, Fábry Margi­tot, Mráz Ludmillát, Spanyol Irént, Cserszky Ol­gát, Homicsko Miklósnét Anna leányával, Szépít Gizellát, Margitay Mariskát, Stoffa Gizellát, Feke- te-Otte Hedviget. Venk Gyulánét, Lévay Mórnét, Árky Ilonával, sfb. Ellehet mondani, hogy az idei táncmulatságok közül ez vált ki leginkább jó kedv és kedélyességre nézve. A bevételhez hozzá járul­tak felülfizetéseikkel a következők. Pásztélyi Ko­vács J. püspök ő msga 10 frt. Gr. Török N. főis­pán ö msga 5 frt. Firczák Gyula 5 frt. Gelsei Gut- mann A. 3 frt 50 kr. Köröskényi Béla 3 frt 50 kr. Bernáth Dezsőné 3 frt. Özv. Szmolniczky-né 3 frt. Kornstein J. 2 frt. Oesterreicher Markné 2 frt. Pollák Jakab 2 frt. Gr. Török H. 1 frt 5» kp. Kende Péter alispán 1 frt 50 kr. Gottlieb Áfcr. 1 frt 50 kr. Bánky Gy. 1 frt 30 kr. Grünfeld Mór, t frt 30 kr. Royko B. 1 frt 50 kr. Roth-Londo® Lujza 1 frt 50 kr. Krausz Adolf. 1 frt. Mondok János 1 frt. Dr. Oesterreicher Samu 50 kr. Dr. Spitzer Sándor 50 kr. Szieber Ede 50 kr. Dicker M. 50 kr. Dr. Oester reicher Jakab 50 kr. Reme- niczky M. 50 kr. Összesen : 54 frt 50 kr. * Dalestély. Az ungvári dalárda e hó 26-án farsang utolsó napján dalestélyt rendez, melynek tréfás programmját sokan helytelenül Ítélik meg s azt hiszik, hogy a dalárda, mert programmját tré­fásan adta ki, valóságos bohócestélyre készül. Fi­gyelmeztetjük az efféle gondolatokkal tépelődőket, hogy a dalárda ezúttal ép úgy, mint miskor, leg­kevésbé sem akarja az illemhatárát átlépni s csak tréfás dalokkal kívánja a n é. közönséget mulat­tatni. A mulatság kezdete 7 órakor, beléptidij 50 kr. Közgazdaság, Az ungvári agyagipariskola köréből. Ungvári, mintegy 3. hónappal ezelőtt létest- tets agyagipar iskola, fejlődésének oly fokán áll jelenleg, hogy a közel jövőben való felvirágzását bátran remélhetjük. Látjuk tehát, hogy az elhatá­rozás, párosulva annak végrehajtása kürül ki­fejtett komoly tevékenységgel, mindig kedvező eredményt hoznak létre. Az iskola létesítésének alapja a múlt nyáron lett megvetve. A közönségnek a közügyek iránt lelkesedő része :anácskozásokat folytatott, mi roó* dón lehetne Ungvárt az agyag'ipart fejleszteni, hogy ezáltal a munkás osztály ehez értő részének, jó keresete legyen, s ezen iparág fejlődésével emelkedjék a pénzforgalom ? Az eszme több irány­ban lett megvilágítva. Egyesek a dubrinicsi kao­lin föld felhasználása mellett egy porcellán gyár létesítését tervezték, mások ismét a közönséges agyagnak finomított feldolgozása mellett cserép edényeknek gyári utón való előállítását tartották kivihetőnek. Ez volt az eszme. Később hogy a kivitel módozatai felöl gondolkoztak, rájöttek arra, hogy minden eszmének keresztülvitele csak fokozatosan történhetik. Hogy tehát, ha Ungvárt gyáripart óhajtunk létesíteni, a legfőbb tényezőnek t. i. a pénznek felhasználása mellett, még egy másik — nem kevésbbé figyelemre méltó körülménynyel is számolnunk kell, azzal t. i. van-e nálunk e célra elegendő és képzett munka erő ? És eme kérdésre tényekkel kellett felelni. Mivel pedig az agyagipar fejlesztésének eszméje nem involválja azt, hogy annak tüskön- bokron át való azonnali keresztül hajtását eszközöljük, a mi rendesen az eszme bukását vonja maga után, az ügy iránt érdeklődök igen tapintatosan jártak el, midőn egyelőre a gyár létesítésének eszméjé­vel felhagytak, s csirájában kezdek fejleszteni s a terebélyes fát azáltal, hogy elhatározták, szak- erőknek kiképzése céljából legelsőbben is agyag­ipar iskola létesítésével kezdeni meg tervök ki­vitelét. E terv élénk visszhangra talált a Kárpát- eg-yletnél. a kassai ipar- és kereskedelmi kamará­nál, sőt e két utóbbi testületnek e részbeni előter. jesztése folytán a közgazdasági minisztérium figyel­mét is magára vonta. Tárgyalások indíttattak meg, s miután az iskola létesítése érdekében ille­tékes helyeken az áldozatkészség sem hiányzott, s a közbejött akadályok is elhárittattak, az iskola létesítése kimondatott. (Folyt. kő».) Nyilttér. —-----SMHWlHKJTf legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégefíajoknál, gyomor- és hóiyaghu- rutnál. Mattülli Henrik, Karlsbad és Budapest,---------- -- . r- r , . 1 - j

Next

/
Oldalképek
Tartalom