Ung, 1883. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1883-08-12 / 32. szám
Ungvár 1883. vasárnap, augusztus 12. 32. SZÁM. XXI. ÉVFOLYAM. Megjeleli : MINDEN VASÁRNAP. A szerkesztőhöz intézendő minden Közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek esak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, Kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó hivatal : Pollaosek Miksa könyvnyomdája. Főmunkatárs: BÁNÓCY FERENC. Felelős szerkesztő: FINCICKY MIHÁLY. Hivatalos közlemények. 436. az. Ongmegye alispánjától. alisp. MfiíiMS. Folyó évi augusztus hó 13-án délelőtt 10 órakor állandó választmányi ülés fog tartatni, melyre a választmány tagjai tisztelettel meghivatnak. Ungvári 1883. évi augusztus 7-én. Az alispán távollétében Bánóczy Ferencz. főjegyző. 437. sz. Ungmegye alispánjától. alisp. ftEegkiváa« Ungmegye törvényhatósági bizottsága f o- lyó évi augusztus hó 16-ik napján rendkívüli lcö^g-yiiiést fog tartani. Tárgyai lesznek ezen közgyűlésnek: 1. A Ludovika akadémiába való felvétel iránt beérkezett pályázati folyamodványok. 2. A Nagy-Kapós községben levő, a megye tulajdonát képező magtárépületnek igaz- ságügyi czélokra leendő átengedése. 3. Állandó választmányi vélemények s más sürgős elintézést igénylő ügyek. Ungvárt, 1883. augusztus 6. Kende Péter, alispán. A kisdedóvodákról. E hó 9-én P. Szathmáry Károly az országos kisdedóvó egyesület tévéké iy tagja, mint miniszteri biztos városunkban megjelenvén, az ungmegvei nőegylet ez alkalomra választmányi ülést tartott, melyen a miniszteri biztos az óvodák szükségességét fejtegető a szép számmal megjelent női és férfi közönség előtt. Előadásának veleje ugyanaz, melyet „Piros könyv“ cim alatt kiadott népszerű olvasmányában fejteget, s melyoől érdekesnek találjuk közölni a bevezető sorokat. Azzal kezdi, hogy „kevesen vagyunk“, s aztán igy folytatja: * * * Nagy és művelt országnak azt szokták nevezni, melynek elegendő számú lakója van a föld területéhez mérve, melyet elfoglalt, képes azt jól megművelni s maga és hazája számára gazdagon kamatoztatni, ás nem szorulva pusztán a földművelésre, kéz- és gyáripar által gazdaggá, jó törvények által biztossá, tudomány és művészet által híressé tenni. Mióta nemzetünk hosszas álmából önérzetre ébredett és a jó Isten lelkes vezetőkkel áldotta meg: ezek mindenikének az volt törekvése, hogy hazánkat ilyenné tegye. Gróf Széchenyi István, a „legnagyobb magyar“ jó szárazrés vizi utak, gőzhajózás, az állattenyésztés emelése s fővárosunk szépítése által igyekezett gazdaggá tenni nemzetünket ; Deák Ferencz és mások bölcs törvények által igyekeztek biztosítani a nemzet jogait s a személy és vagyon szentségét: végre igen sokan a nemzet tudományos és művészeti fejlődését mozdították elő. Több mint egy íélszázad óta tart e szép és nemes munka : de elvégre is mindenki, ki nemzetünk haladásáról mélyebben gondolkozott és hazája iránt melegebben érzett, kénytelen volt belátni, hogy ez ország csak ügy lehet igazán virágzó, ha lakóinak száma annyira emelkedik, hogy tágas pusztáinkat be tudja népesíteni, megtudja mivelni, s ha népesedésünk által a különböző iparagakuak is elég munkaerő juthat. Mert a pusztán földmívelésből és baromtenyésztésböl élő nemzet minél jobban emelkedik műveltségében, minél jobban öltözködik, csinosabban rendezi be házát, kényelmesebben él: annál nagyobb adózójává válik azon országoknak, melyek öltözete kelméit, bútorzatát stb. drága áron adják el neki. Egy szóval, ma már mindenki belátja, hogy hazánknak legnagyobb szüksége van munkaerőre, hogy kevesen vagyunk, és hogy hazánk jóllétének emelésére első szükség lenne, hogy a nemzet szaporasága más mívelt nemzetekével legalább is lépést tartson. — Ejh, most is sokan vagyunk, alig tudunk egymástól megélni! — mondja egynémely szűkkeblű s még szükebb eszü ember. Nekem egész telkem van, két fiamnak már csak félfél lesz; ha négyen lennének, már csak egy negyed jutna egyre! Lássuk, igaz beszéd-e ez? Ha ez igaz lenne, az következnék belőle, hogy irtsuk ki nemzetünk felét, aztán ennek felét, igy tovább, s minél kevesebben leszünk, annál könnyebb, boldogitóbb lesz az életűnk. Meglehetne, de a történet s a természet példái azt mutatják, hogy a nagy nemzetek elnyelik a kicsinyeket, mint a nagy hal a kis halat; lehetne hát amolyan bölcsesség mellett belőlünk más nagy nemzetek részére — egy kövér falat. De ez az ország, melyet atyáink vére öntözött, az a szabadság, melyért őseink küzdöttek, az a dicsőség, melyet nemzetünk vérrel és verejtékkel egy ezredéven át érdemelt ki, — az nem lenne a miénk! Meg hát szükséges-e az atya minden gyermekének abból a néhány barázda földből megélni, mely örökül marad reá? Épen nem. 1848 óta egyenlő jogú polgárai vagyunk a hazának mindannyian ; nyitva áll mindenki előtt minden pálya; észszel és akarattal lehet a legegyszerűbb és szegényebb földmives, vagy iparos fiából pap a püspökségig, politikus a miniszterségig, katona a generalisságig; iparos, kereskedő a iniliomosságig ! Van is már reá példánk elég. Hát ne maradjon az egész család egy rakáson az eke mellett, mint a ra- kamazi krumpli, hanem induljon esze és szorgalma után, különböző pályára! . . . Ezek szerint hát csakugyan jobb lenne, ha többen volnánk ezen a szép magyar földön ; elférhetnénk egymástól 3—-4-szer ennyien is ; nem tartanánk a hatalmas szomszédoktól; pusztáink benépesülnének: városok, falvak emelkednének, nagy gyártelepeink épülnének, melyekben hazafi kéz teljesítené azt a munkát, melyért most csaknem minden pénzünket a népes, mívelt országoknak adjuk, évenkint több mint háromszáz milliót gyolcsra, kartonra s egyéb szövetekre, selyem ruhára, czifra pántlikára! . . . Számítsák ki kedves polgártársak, hány mérő bűzát kell eladnunk, mig ez a háromszáz millió kitelik belőle ? De hát miért nem vagyunk többen? Akarnak polgártársaim igaz szót hallani? Én megmondom. Mert elhagytuk, elhagyjuk magunkat. Elhagyjuk vétkes hanyagságból, „bánom is én“- féle könyelmüségből. Mert nem szeretjük eléggé önmagunkat, hazánkat, nemzetünket. Mert nem gondolunk vele, ha gyermekünk, felebarátunk elpusztul, és összedugott kézzel nézzük népünk, saját magunk nagy romlását! Nehéz vádak ezek kedves polgártársaim : de fájdalom, igazak. Bebizonyítom. E század elejétől fogva egész Európában — s pár évtized óta nálunk is szokásba jött a népszámlálás. Hallottunk felőle mindnyájan. Ezen népszámlálásból a következő adatokat hozom fel. Európa miveltebb tartományaiban a nép szaporasága oly nagy, hogy csak 40—45 év szükséges arra, hogy a nemzet magát megkétszerezze. Magyarországon, ha a szaporodás igy halad, mint most, 120—130 év szükséges, hogy a nemzeti létszám megkétszereződjék; ez is csak békességes és kedvező viszonyok mellett Magyarországon 5 százalékkal több gyermek születik, mint Európa bármely országában: de viszont a kisdedek halandósága oly nagy, hogy egyedül Oroszországé múlja ezt felül. Különösen a 3—7 éves gyermekek halandósága nálunk az 50—55 százalék között ingadozik: e szerint a nemzet létszámának fele elpusztul, mielőtt a 7 éves kort elérné! Még kimondani is borzasztó ! Már most azt kérdem, mi lehet e roppant halandóság oka? A szegénység, vagy a rósz élet ? Nem ! Európának alig van népe, mely általában véve jobban élne a magyarnál. Nem is csoda: a legjobb kenyér, a legjobb bor, a legkitűnőbb húsnemű, dohány az egész világon itt terem; tőlünk veszik azt más országok is, melyek a jónál jobbra akarnak szert tenni. Lisztünket, borunkat elhordják széles ez világra. Talán a szerencsétlen égalji viszonyokra fogjuk ? .. . Az is nehéz lesz ; mert Magyarország éghajlata általábban egészséges, itt-ottvan egy kevés mocsárvidék; de az életmód ez ellen is biztosítja kivált az állandó lakókat. Vagy talán rendetlen életmódunk az oka ? Ebben már több való lehet. Mert bizony mi egy-egy keresztelőn, névnapon, menyegzőn vagy toron megeszünk iszunk személyenkét háromannyit. mint a mennyi egy egészséges gyomrot kielégít; s megeszünk, iszunk, annyit, mennyi egynémely szegény családnak egy negyedvagy félévre is elég lenne. Különösen bármily régi, de nagyon rút és embertelen szokás a halotti tor, mely igazán a pogány korszakból maradt reánk. Mert hogy annak a családnak, mely örömét, vagy épen támaszát vesztette el, még néhány hónapra való eledelét is elegyük- igyuk, ez embertelen dolog; hogy abban a házban, melyben a legnagyobb fájdalom ütötte fel .sátorát, még az nap tivornyázzunk, ez nem Előfizetési feltételek: Egy évre .........................6 frt Félévre ..................... 3 ,, — Negyed évre .... 1 » 50 Egyed szám ára 12 krajezár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Uncvár, Pollaosek M. könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér soronként 20 kr. VEGYESTARTALMU HETILAP.
