Ung, 1883. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1883-06-10 / 23. szám

Melléklet az Ung 1883. 23. szunilioz. megköszönése után a magas vendég, kíséretével s a küldöttség tagjaival kocsira ült s Ungvár felé indult! hová d. u. 2 orakor érkezett meg s hol rögtön az ér­kezés után az ungvári helv. hitv. egyház által üdvö- zöltetett. Az ungvári ágostai leány egyház által fő-j papjának tiszteletére rendezett ebéd a Savanyuvizi ven­déglőben 2/4 3 órakor vette kezdetét s 5. órakor ért véget. A hivatalos vizsgálat délután történt meg, melynek eredménye a lehető legkedvezőbb volt. A délután folyamán a superintendens a megye és város notabili- tásainál látogatásokat tett. Este tiszteletére a savanyu- vizen vacsora volt. A superintendens f. hó 8.au reggel kőrútjának folytatása végett elhagyta a várost s ide 10-én érkezik vissza s rövid időzés után tovább utazik. Kíséretében vannak az egyházi kerületi főügyész, főjegyző s főesperest. — Törvéuysziinet. A bíróságok részére alkotott uj törvény a folyó évben már alkalmazásba vétetik és julius 1-től augusztus végéig a birák és a kezelő sze­mélyzet is két havi szabadságidőt fognak élvezni, mely I idő alatt csak a biztosítási ügyekben történhetik intéz­kedés. Ez idő alatt az ügyvédek teendői is természe-1 tesen szünetelni fognak. — Trefort Ágoston közoktatási minister ur aj hót végén városunkba jön s fogadtatására s itt időzóse I alatt teendő ünnepélyességek rendezésére alakított bi­zottság ma, délutáni 4 órakor a városházán tanácsko­zást fog tartani. ' — Kurz tábornok Kassáról e napokban városunk­ban időzött s megtekintette az itteni cs. kir. ezredet és teljes megelégedését nyilvánította a rend és fegyelem fölött. Tiszteletére a „Korona“ udvarán levő akácos kertben bankettet rendezett a tisztikar, melyen az ezred zenekara játszott. — A katonai lövöldében kellemes időjárás mel- j lett minden vasárnap d. u. 6 órától kezdve az itteni állomásozó 66. gyalogezred zenekara fog játszani, és minden szerdán d. u. 6 órától kezdve a vármegyeház | előtt térzene fog tartatni, változás alkalmával a t. ez. közönség a hirlapok utján értesittetik. — Hétfőn f. hó 11. a vasúti hid mellett levő ka- j touai uszoda megnyittatik és a t. ez. közönségnek | rendelkezésére lesz, csak a fürdéshez szükségelt ruhá­ért 10 kr. fizetendő. — Az állami közép ipartanoda igazgatóságától. Hogy azon iparos tanonezok és segédek is, a kik ré­gebben valamelyik középiskolának csak két három osz­tályát végezték s’ azóta a gyakorlatban vannak — be­léphessenek az állami középipartanodába, felkéretnek a t. ez. szülék és gyámok, hogy a felvételi vizsgát illető felvilágosításért mielőbb szíveskedjenek az igazgatóság­hoz fordulni, hogy az érdekeltek a jövő tanév elejen tartandó felvételi viszgara kellően elkészülhessenek, mert csak sikeres vizsga alapján vehetők fel. — A szőlőbirtokosok érdekében e hó 12*ére délutáni 4 órakor a városháza termébe a polgármester tanácskozást hirdet, melyen a múlt évben megromlott utak költségeinek miként leendő megáilapitása és ki­vetése fog tárgyaltatni. — Vivóiskola. Csanády Virgil zenetanár egy vivő- iskolát nyitott, melyben a kardforgatást alaposan meg lehet tanulni. A párosviaskodás mai nap úgy is na­pirenden van s a fiatalságnak kettős oka lehet magát ebben is gyakorolni, mert testedző foglalkozás s alka­lomadtán hasznát is veheti, üziuház. — Lászy Vilmos színtársulata az eddig elő­adott darabokkal úgy mulatta be magát, hogy méltó a partolásra és közönségünk e tekintetben elismerésével elég buzgóau adózik. Második előadásul az itteni ezred zenekarának kísérete mellett az „Üdvöskét“ adiák itt először, mely darab zenei része meglepő szépségeivel élvezetes estét szerzett a nagy számmal jelen voltaknak. A darabban Pajor Emilia és Pajor Agnes tűntek ki szép és szabatos énekeiksel. Vasárnap a „Milimári“ mint újdonság lett bemutatva, de bizony nem láttunk mi abban semmi újat; a lehető leggyöngébb darabok egyike. Pajor Emilia dalai azonban egy kis ele­venséget adlak a különben is leleményekben szegény darabnak, Balassa Boros pékmestert elég nyugodtsággal, Vihari Sajtár Jóskát ellenben nagy elevenséggel ábrázolta. Bee kői Janó szerepét jól alakította. Május 29-óu Csiky üergely „Bozóti Mártá“-ja ke­rült színre, melyben Lás z iné ciiu szerepet művészi nyugalommaljátszta s a közönség több ízben kifejezte mélió elismerését iránta tapsaival. A darab maga nagy hatást mutatóit, mert erős színekkel festi a mai társa­dalom visszás helyzeteit, melyekbe még a legfelsőbb itélőszóki birák is jutnak. Balassa Dávidházi Andor szerepében nem találta el azon hangot, melynek köz­vetlensége hat; ellenben leánya, Vilma, Kolozsváryné ügyesen mutatta be magát nehéz szerepében. V i h a r y, rniut Villányi sehogy sem találta magát komoly szere­pében. Boros az egyenes szivű Édes főhadnagyot rokonszenvesen alakította. A darab átalában jól ment és közönségünk elégedetten távozott. Május 30-án „A könyvtárnok;< Mozertől kis kö­zönség előtt élénken adatott, melyben a férfiak közül G y ö u y i, V i h a r y és B or o s s, a nők közül Kolozsváriné, Bérciné és Szabó Krisz­tina tűntek ki egybe vágó és sima játékukkal. Május 31‘én Szieber Ede jubileuma alkalmából a katonai zenekar közreműködésével a „Kapitány kis­asszony“ telt ház előtt adatott, melyet a közönség a nagy hőség dacára élvezettel hallgatott végig, mert az ének részek a zene hangjai mellett tömörebbek voltak és a zene jobban kiemelte az egyes dalokat, amit a közönség eddig vagy ritkán, vagy épen nem élvezett még. Junius 2-án „Odette“ adatott Sardoutól, de nem nagy hatást idézett elő, aminek oka lehet, hogy az előadás gyarlóságában de még inkább a darab szöve­gében rejlett. A darab meséje nem uj, sőt nagyon ismeretes már más német darab után, s igy legfölebb a : párizsi élet adhatott neki uj ingert. L á s z y n é mű­vészi vonásokkal alakította Odette, s mind végig meg­tartotta az alap vonásokat játékában, mellette B é r c i n é tűnt ki a naiv kisleány szerepében. Irodalom. ,,Magyar színészek es színésznők életrajzai, Adat- Emlék- és Szinműtár“ czim alatt egy igen ér­dekes és nagybecsű vállalat első füzete küldetett be hozzánk, melyet a Kassán megjelenő „Szinészeti Köz­löny“ szerkesztője, Báthori Románesik Mihály, kiváló gonddal és gazdag, változatos tartalommal zerkesztett. Czélja*: a magyar színművészet lényegével foglalkozó, hézagpótló történeti művet írui, s az általa löszben már összegyűjtött, részben még ezután gyűjtendő ada­tokkal, hozzá kíván járulni az egyetemes magyar szí­nészet történetének megírásához. Az egész mű 50 fü­zetre azaz öt kötetre van megállapítva, minden egyes kötet 10 füzetet foglal magában. Az egyes füzetekj tartalmát képezendik: a vidéki magyar színészet je­lenben működő összes tagjainak és mindazoknak élet­rajzai, élményei, naplói, akik a színészettől visszavo­nultak vagy akik már elhunytak. Továbbá feltalálhatok lesznek egyes füzetekben még: egykorú följegyzések színészetünk múltjából, régi szinlapok, okmányok, szer­ződések, színházi törvények, jellemző adomák és több ezekhez hasonló adatok, végül az előadott színdarabok jegyzéke lesz mellékelve a szerzők, esetleg fordítók neveinek felsorolásával. Minden füzet kezdetben — a nyár folyamán — havonként egyszer jelenik meg, a j téli évszakban pedig havonként kétszer, nagy 8-adrét’ alakú, három nyomatott ivén. Ha azonban az előfizetők száma és a keleudőség időközben biztosítja a vállalat fennállását, azon esetben havonként három füzetet adunk ki és igy hamarább befejeződik a nagy muuka, mely egész kis könyvtárt fog képezni. Minden egyes füzet önálló egészet képez és 10—15 életrajzot fog tartal­mazni. A díszesen kiállított első. füzet a következő ér­dekes tartalommal jelent meg: Életrajzok : Blaha Lujza kitűnő művésznőnkről; Barabás-Fejér Lilla régi színész­nőről, Deézsi Zsigmond elhunyt veterán színészről; Foltényi Vilmos, az örökifjú kedélylyel megáldott szí­nészről ; Horváth Vinczéné, a népszínház korán el­hunyt kedves tagjáról; Mátrai B. Béla a kolozsvári nemzeti színház volt művezetőjéről; Miklósy Gyula ; színigazgatóról; Kenézy Csatár visszavonult színészről és Ujj Ferenczről, Továbbá feltalálhatok az első füzet- j ben : Miklósy Gyula naplójából emlékek és élmények ; — a kassai magyar szinésztársaság törvényei 1838/9 évről; egykorú íöljegyzések a magyar szinészéletből; — j apróságok és adomák azok életéből kiknek életrajzai 1 az első füzetben megjelentek; — régi szinlap és végül I szinműtár. Előfizetési ár: Tiz füzetre (az első kötetre) ; 3 frt. — Öt füzetre 1 frt 50 kr. — Egy füzetre 30 kr. mely összegek a „Szinészeti Közlöny“ kiadóhiva- I talába (Kassa, kovács úteza 15. sz. a.) küldendők. Egy füzetnek bolti ára 40 kr. Kapható Budapesten Aigner j Lajosnál s minden hazai könyvárusnál. Ajánljuk ez ér­dekes művet úgy a színészek, mint az irodalombarátok szives figyelmébe. Jutalom-könyv. „Hazaszeretet Könyvre“ oz. itjusági-gyermek-olvasmányt adott ki D o I i u a y Gyula az iskolai vizsgálatokra, s e szempontból ki-, válóan ajánlható mert olcsó (100 póld. 27 frt 50 krg ;>0 péld. 14 frt. 20 péld. 5 frt 80) díszes és gazda­tartalma. Tartalmát honszeretetre lelkesítő érdekes köz lemények kepezik. Írtak bele: Várad! Antal, Dr. Mol­nár Antal, Komócsy József, Mikszáth Kálmán, Porzsolt Kálmán, P. Szatmáry Károly, Radó Antal. Hevesy Jó­zsef, Beniczky Gyula, Szépfaludy Ő. Ferencz, Dolinay Gyula, Fóldváry István, Reile Jván, ínczédy László, Sziklay János, Büttner Lina, György Aladár, Hentailer Lajos, Adorján Sáudor, Taylué Hentailer Mariska, Pe- rényi Kálmán, Berónyi László, Braukovits György, Szabó Endre, Horváth Zoltán, Dr. Ompoly K. Érnő, Lévay Sándor. A kötetke allegorikus színes borítékba van foglalva, és 15 történelmi kép díszíti, 6 tömött ivre terjed, nagyobb gyermekeknek kitűnő, becses ajándék. Kisebb gyermekek számára a fentebbi árakon kapható a „Gyöngysorok“ a. Képeskönyv. Mind kettő levelező­lapon szerzőnél: Budapest, Zöldfa u. 33. sz. utánvéttel rendelhető meg, s azonnal küldetik. E czélszerü és ju­tányos jutalomkönyveket, ajánljuk, az iskolahatóságok­nak. Grimm Gusztáv könyvkiadótól Budapesten meg- I kaptuk a Toussaint-Langenscheidt-féle frauezia levelek 2-ikát. E hasznos és gyakorlati vállalatot melegen ajánl- I juk mindazoknak, kik a franczia nyelvet aránylag kön" j nyű módon akarják elsajátítani. Előfizetési ár a 40 le- ! vél bői álló teljes műre 10 frt, 20 levélre 5 frt 50 kr. 10 levélre 3 frt; egyes levelek 30 krjával kaphatók 1 minden könyvkereskedésben. A „Mulattató Zsebkönyvtár“ czimű előnyösen ismert vállalatból most kaptuk meg a 21. és 22-ik fü­zetet. A 21-ik füzet Szokoly Viktor jónevű humoris­tánk „Színész és komédiás ez. vig elbeszélését közli, a 22‘ik füzet pedig Hevesi József-től Vig elbe­szélések ozimmel öt vidám beszélyt tartalmaz. A tar­talmas és takaros füzetek ára egyenkint csak 12 kr. Megjelenik és megszerezhető Buzárovits Gusztáv könyv- kiadóságában Esztergomban, valamint minden vidéki könyvárusnál is kapható. A pariolásraméltó szépiro­dalmi vállalatot dr. Kőrösy László szerkeszti. Őszintén ajánljuk olvasóink figyelmébe. Iparügy. Egy látogatás tírossinann és Rauschen bach első ma­gyar gazdasági gépgyárában és gépraktárábau Buda­pesten. Le uióbbi időzésünknél a fővárosban alkalmunk volt fenti telepitvényeket megtekinthetni, a hol is oly sok ujjal és érdekessel találkoztunk, hogy kellemesen indítva éreztük magunkat a látottat, a mennyiben az épen elérhető, olvasóink elé terjeszteni. Az engedély, a gyárat — mely a külső váczi utón az osztr. pályaudvar közelében fekszik — megte­kinteni készségesen megadatott és tényleg várakozása­inkat teljesen felülmúlva találtuk, midőn termein át­mentünk. Vezetőnket követve, mindenekelőtt egy nagy épü letbe léptünk, melyben a kovácsműhely és vasöntöde létezik. Az épület majdnem egészen kőből és vasból készült, magas és óriási ablakai igen nagy viliágosságot bocsátanak be, a mi a munkásokra és munkára nézve felette előnyös. A számos kovács-tűzhely, melyek valamennyien szelelők által tartatnak lángban, üllők és gőzkalapácsok mellett, láttunk uj zerkezetű nyeső gépeket és a ko­vácsműhelyet, melyben természeténél fogva, sok gép nem lehet, igen czélszerüen berendezve találtuk. A vasöntöde — épen jókor jöttünk, hogy egy öntésnél jelen lehessünk — szintén czélszerüen van berendezve és valóban hiba nélküli finom öntést hoz létre. A vasöntödéből utunk, nagy fakészlettel megrakott fafészereken és egy raktáron át, mely egészen meg volt tömve kész gépekkel, a tulajdonképeni gyári épü­letbe vezetett. Az három emelet magas és minden eme­let, óriási méretekben egy termét képez, minő terme­ket még eddig nem láttunk. Itt is igen széles és ma­gas ablakokat találunk, úgy hogy a termek teljes vi­lágosak. A földszintben az indító gép van, — a ka­zánház mintegy 20 lépésnyire a gyári épülettől fekszik. — mely az összes áttéti tengelyzetet működésbe hozza. Ezen teremben tálálkoztunk különleges gépekkel, melyek csakugyan czélszerüség tekiutetében mindent felülmúl­nak, mit eddig láttunk. Fúrógépek, hatalmas eszterga- padok, gyaluló gépek stb. s mindezen gépek az elő­állítandó géprészek készítéséhez külöuösen szerkesztve. Munkás élet uralkodik itt és mintaszerű rendben feküsznek az egyes géprészek a működő gépeknél, hogy összegyűjtve a felszerelőkhöz jussanak és rövid időben egészszé egyesüljenek. A kész gép azután többszöri I próbának lesz alávetve, mely azonban a pontos munka j folytán legtöbbuyire már a kezdettől fogva rendesen és pontosan működik és csak ritka esetben mellékes helyre- igazítást igényel. Az első emeletnek hasonló nagy termében, melybe jegy felvonó áltál jutunk, az asztalos műhely vau elhe_ : lyezve és a másodikban a kész gépek be lesznek festve. Ha azok azután megszáradtak, a felvonó által az első emeleteig és innen egy hídon át a már említett raktárba vitetnek. Valamennyi termek légszesz- és vizvezetéssel vannak ellátva és azonkívül gőzfűtés is létezik, mely netalán, tűz esetén egyszersmind oltószerül használható, miu­tán a vízgőz a tüzet elfojtja. Említjük még a kazánház­hoz csatolt gőzzel fűtött fa-száritó termet és zárjuk ezen gyár leírását a megjegyzéssel, hogy még nem találtunk telepitvényt, mely oly általánosan czélszerü berendezésekkel bírna, tényleg azonban egyet sem5 melynek a sikerűiét oly annyira mintegy a homlokára volna irva, mint az. ennél az eset és azon határozott meggyőződésünk is van, miszeriut e gyár egészen rövid idő alatt kétszer oly nagy lesz mint ma, a mi külön- | ben a tulajdonosoktól kilátásba is vétetett, a mennyi- I ben a telek, melyet a gyár számára vásároltak, mintegy i7000 négyszögöl nagy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom